19 napig lézetik még a Magyarország nevű lokalitás - így adja el a földtörvény a Hazát!

PPJ         2014.04.11.

FELHÍVÁS
Magyarország jelen és jövendő Kormányához, Parlamentjéhez, közjogi méltóságaihoz, polgármestereihez, egyházi vezetőihez, pártjaihoz, civil szervezeteihez és népéhez
a MAGYAR FÖLD ÜGYÉBEN

global-land-grab_1.jpg

A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget.

*2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról[1]
Forrás: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13111.pdf

**Idézetek a törvényből:

10. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg.

5. § 24. tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt;

[1] A törvényt az Országgyűlés a 2013. június 21-i ülésnapján fogadta el.

Ez a törvény ezen felül kiskapuival lehetővé teszi korlátlan méretű birtokok létrejöttét, mely társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt pusztító folyamatokat indít el. Vidéken a jövedelem egyedüli forrása a föld. Ha ezt kihúzzuk a közösségek, a vidéki családok alól – a megélhetésüket vesszük el. Ha a vidék nem él meg, akkor a város sem él meg. A vidékiek városokba áramlása felborítja a város egyensúlyát is – mindenkinek nem jut állás – így valakinek menni kell. Ezért keresi már 500.000 ember külföldön a megélhetését.

A földforgalmi törvény rendelkezései teljes mértékben ellentétesek a helyi gazdálkodó családok, a vidéki közösségek – így a nemzet érdekeivel is. Talán nem véletlen, hogy a törvény elfogadásakor lezajlott furcsa színjáték eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök nem szavazott a törvényről… Emiatt a törvény érvényessége is kétséges.

Orbán Viktor a 2/3-os felhatalmazás mellett érvelve a gyors döntéshozatalt említette a legnagyobb előnynek. Történelmi tény, hogy a választások eredményeként Orbán Viktor jelen és leendő kormányának is megvan a 2/3-os felhatalmazása – tehát nincs akadálya a földforgalmi törvény gyors – akár egy nap alatt történő megváltoztatásának.

Ha az alig több mint két hét múlva beinduló alattomos katasztrófát el akarjuk hárítani, akkor a földforgalmi törvény alábbi módosításaira van szükség még május elseje előtt:

1. Helyi gazdának (helyben lakónak) az számítson, aki 5 éve az adott településen él, cég esetében az legyen helyi, melynek 5 éve az adott településen van a székhelye. Ez alól a pályakezdő földműves se legyen kivétel. Ha az adott településen nincs jelentkező az adott földre, akkor léphessen be a szomszéd településen élő.

2. A helyi gazdaközösségbe csak azokat a - fentiek szerinti - helyi gazdákat, helyi cégeket számítsák, akiknek gazdasága legalább 60 %-ban az adott település közigazgatási területéhez tartozik.

3. A helyi gazdaközösség minden településen 9 tagú földbizottságot válasszon 1 évre.

4. Minden, a településhez tartozó földügyletben (földbérlet esetén is) legyen döntő szava a helyi földbizottságnak.

5. Az állami hivatal csak a törvényességet ellenőrizze.

6. A döntéshozatali rendszer fentiek szerinti stabil, működőképes felállásáig, az üzemszabályozási törvény elfogadásáig - átmeneti földeladási tilalmat kell érvénybe léptetni.

7. A földforgalmi törvény egységesen vonatkozzon minden földügyletre - ne legyenek kivételek.

8. Azonos családba, vagy azonos érdekkörbe tartozóknál alkalmazzanak összeszámítást. Ehhez szükséges annak meghatározása, hogy ki tartozik egy családba, egy érdekkörbe.

9. A földszerzési, földhasználati korlátozást olyan szinten határozza meg a törvény - amely figyelembe veszi azt, hogy a föld korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás - ezért az egy településhez tartozó földek arányos és igazságos elosztása kell, hogy a legfőbb cél legyen. Egy család, vagy egy érdekkör ne birtokolhasson többet, mint a településhez tartozó földek 20 %-a. Minden ezzel kapcsolatos kiskaput zárjanak be!

10. A rangsorban ne kerüljön a többiek elé az állattartó teleppel rendelkező gazda, ne szorítsa ki a többi gazdát a földszerzés, a fejlesztés lehetőségeiből, mert a növénytermesztéshez is földre van szükség.

Ezek a változtatások elegendő időt adnak arra, hogy kezdeményezni lehessen az EU-val a tárgyalásokat a moratórium meghosszabbításáról, arról, hogy a föld EU szinten kerüljön ki a tőke szabad áramlásának szabálya alól, valamint az élelmiszer önrendelkezésről. A földforgalmi törvény kapcsán megfogalmazott EU-kritikák miatt amúgy is elkerülhetetlenek a tárgyalások föld ügyekben – akkor már a fenti kérdések európai szintű felvetését Magyarországnak kellene kezdeményezni.

A földforgalmi törvény gyors megváltoztatása mellett alapvető nemzeti érdek az állami földekre kiírt – az Alaptörvény rendelkezéseit súlyosan sértő - pályázatok és eredményeik megsemmisítése is. Ezután a fenti elvek alapján – a helyi gazdaközösségekkel érdemben megtárgyalt, és általuk elfogadott - földpályázati rendszer kialakítására van szükség.

Csak így helyezhetjük biztonságba földjeinket, közösségeinket, jövőnket. Ennek érdekében meg kell mozdulni minden felelős állampolgárnak, minden felelős erőnek.

Magyarország, 2014. április 11.

Élőlánc Magyarországért
További információk: www.kielegyenafold.hu
Kapcsolat: Ács Sándorné agrármérnök - acsne.eva@gmail.com, Tel: 30 3850 379

A földtörvény válaszol - Kiélegyenaföld.hu

Mit mond a kormány és mit mond a földtörvény... a választ megtalálja ebben a dokumentumban.

kielegyenafold_szamlalo.jpg

Hazugságok és igazságok a földtörvényről - A Váralja Szövetség állásfoglalása

Mivel sokakhoz nem jutott el az üzenetünk, illetve a jogszabályok értelmezése valóban átlagon felüli felkészültséget kíván meg egy állampolgártól, ezért úgy döntöttünk, érveinket összegezve egy rövidebb tényfeltáró írásban leplezzük le a kormány összes olyan állítását, amely a földtörvény védelmére szól.

"Sosem gondoltuk mi azt komolyan"

A Parlament folyosóján hangzott el a fenti mondat egy köztiszteletben álló kormánypárti képviselő részéről a Nemzeti Vidékstratégiára - a kormány hivatalos programjára - vonatkozóan. A képviselő ezzel lényegében mindent elmondott Magyarország jelenlegi kormányáról.

Nyílt levél a vidékfejlesztési miniszterhez

Az Élőlánc Magyarországért által összesített tényekre tavaly május óta nem kaptunk érdemi választ a vidékfejlesztési minisztertől! Az új földtörvény Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem szolgálja a vidéket, nem szolgálja az országot. Amennyiben a Kormány célja „a családi gazdaságok megerősítése, korszerű európai mezőgazdasági modell kialakítása” – a tervezet ezt nem szolgálja.

Korábbi GreenR bejegyzések:

Eladná az Országát? Tuti tippet kapott Csányitól? Aranykalászos gazda képzést végezzen!

Nocsak-nocsak... Milyen érdekes fizetett hirdetést dobott ki jobb oldalra a Facebook tegnap este a szemünk elé... Csak nem eladó lesz hamarosan az ország?! "Apróhirdetés" nagykutyáknak...

Új Trianon - Összefoglaló a Tisztesség és Emberség Szövetsége debreceni fórumáról

A Tisztesség és Emberség Szövetségének második 2014-es állomása Debrecenben volt. Felszólalóink voltak Ács Sándorné, Ángyán József, Horváth András, Kassai Zsolt és Léhmann György. Szeretettel várjuk további rendezvényeinken! Kassai Zsolt építész az Országos Területrendezési Terv, a földforgalmi törvény és a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt!

Földügy svindli - "második Trianon" közeleg!

Tanítsd az önellentmondást, Orbán! Még jó, hogy "az internet nem felejt"! Mit mondtál anno, mit véstél te most a földtörvénybe? Kinek is írod te a törvényt?! A jelzálog-hitelintézetek (bankok) KORLÁTLAN mennyiségű termőföldhöz juthatnak 'a mező- és erdőgazdasági földek forgalmazásáról szóló' T/7979/216-220, 16. § (7) szerint. Ha juthatnak, jutni is fognak, mert 5-50-szor olcsóbb a magyar termőföld az EU-ban levő termőföldekhez képest, ahol nincs is eladó termőföld. Magyarországon pedig lesz eladó termőföld, mert a 2/3-os kormány azt szavaztatja meg. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK CSAK KORLÁTOLT MÉRTÉKBEN vehetnek magyar termőföldet, nem így a jelzálog-hitelintézetek (bankok) T/7979/216-220, 16. § (7). A KÜLFÖLDIEK VISZONT VEHETIK A MAGYAR TERMŐFÖLDET, T/7979/216-220, 10. § (1). At 5. § 19. pontja „mezőgazdasági termelőszervezet” – „tagállami székhelyű jogi személy” – vagyis Európa 30 országából bármely cég bejelentkezhet a magyar földekért. 5. § 19. b.) újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezet is… (az is le van írva, hogy hogyan!) ["Csányi Sándor megmondta, neki olyan földtörvény kell, ami számosállatonként további két hektár használati jogát éri az 1200 hektár felett." - Forrás: nol.hu __ Simon Attilától pedig egy idézet a földtörvényről 16 perc 16 másodpercnél ebben a videóban: "az álcázott módosító javaslat a tárca bevonásával került legyártásra." TESSÉK?!]

995037_674497399242316_1504997753_n.jpg

         12 hozzászólás

Címkék: fidesz mezőgazdaság vidékfejlesztés budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika vidékpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor kié legyen a föld agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Videó: A földönfutóvá tett állattartó Hortobágyi Nemzeti Parkos gazdák - "Hová vigyem az ötszáz marhát?"

PPJ         2014.03.25.

Frissítés exkluzív riportokkal! A helyszíni felvételeket Ács Sándorné agrármérnök, vidékfejlesztési szakmérnök, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja, a kielegyenafold.hu szerkesztője készítette.

gazdatuntetes_vertanuktere.jpg

Ma tüntettek a Hortobágyi Nemzeti Parkos földönfutóvá tett állattartó gazdák Budapesten a Vértanúk terén!

vértanúk tere hortobágy.jpg

"Botrányos helyzet alakult ki a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatai miatt. Az eddigi földosztási gyakorlathoz hasonlatosan, a hortobágyi földosztásnál is megtalálhatóak a nyertesek között a gazdálkodási gyakorlattal nem rendelkező, csak papíron helyi lakosok és székhelyű cégek, miközben évtizedek óta állattartással foglalkozó gazdák maradtak legelőterület nélkül. A földosztás ügyében Orbán Viktor miniszterelnök már korábban felkérte a Kehit, hogy vizsgálja meg a nemzeti parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket." - írta a HVG még a 2014. február 27-i "Hová vigyem az ötszáz marhát?" című cikkében, melyben videoriport is szerepel.

Ma egy maroknyi gazda és két marha tüntetett a hortobágyi földosztás miatt reggel 8-tól este 8-ig a budapesti Vértanúk terén.

Legelő nélkül maradt 476 Holstein-fríz és magyartarka tehén - Kiélegyenaföld.hu 2014.01.29.

Kiemelés a GreenR blog által: "Mára már minden meg van ahhoz, ami egy ilyen méretű tejtermeléssel foglalkozó gazdaság működéséhez kell. Ma 476 Holstein-fríz és Magyartarka tehenünk van, ami elég sok munkával jár.

Pályázatot nyújtottunk be arra a 170 ha legelőre amit mindig is mi béreltünk a Hortobágyi Nemzeti Parktól, ami a gazdaságunkat körbe veszi, és az állatainkat ezeken a legelőkön legeltettük!

Sajnos 2014. január 14-én délután 4 órakor kihirdették a pályázat eredményeit, és sajnálattal láttuk, hogy a HB 236-os pályázatot nem mi nyertük meg a közel 500 fős állatállományunkkal, hanem egy másik mezőgazdasági vállalkozó aki nem rég kezdte, akinek talán 10-15 bivalya van."

Gazdák kontra Bitay államtitkár a hortobágyi földmutyiról - Kiélegyenaföld.hu 2014.02.13.

Megfutamodtak a fideszes képviselők és nemzeti parki igazgatók. Dühös gazdák letámadták a földügyi államtitkárt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén.

A mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának összehívását szocialista képviselők kezdeményezték a számos gyanúsnak tartott állami földpályázati ügy miatt. A kormánypárti képviselők azonban nem jelentek meg, így a testület nem tudta elfogadni napirendjét, ezért hivatalos ülést sem tarthatott, hanem konzultációs fórummá alakult át. Ezen csak Bitay Márton vett részt, mivel az eredeti napirendben szintén meghívottként szerepeltetett Nagy István megbízott NFA-elnök, illetve Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója és Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója nem jelent meg.

Élőlánc Magyarországért - Tisztesség és Emberség Szövetsége - GreenR blog videó

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság földtörvény agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért hortobágyi nemzeti park ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor kié legyen a föld agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Erőtlen az ökológiai gazdálkodás akcióterve

PPJ         2014.02.17.

P1090432.JPGFebruár 6-án mutatta be a Vidékfejlesztési Minisztérium az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére irányuló akciótervet, amiben a foglalkoztatás elősegítése és a környezetterhelés csökkentése jelenik meg fő szempontként. A rendezvényen részt vevő civilek azonban úgy látják, hogy a tervezettel ellentétes folyamatok zajlanak ma hazánkban, pl. Kishantos szétverése. (Valamint, hogy a Kormány szembefordult saját elfogadott Nemzeti Vidékstratégiájával és annak kidolgozójával, Ángyán Józseffel! - a GreenR szerk.) (Lásd a leleplező videót: így egyeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium a civilekkel a gyakorlatban!)

Forrás: Greenfo.hu - Farkas Boglárka 2014. február 11.

A huszonegy pontos akcióterv hazai és nemzetközi aspektust is figyelembe vesz Gombos Zoltán főosztályvezető szerint. Előadásában elmondta, hogy hazánk kívételesen jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, amit mindenképpen ki kellene használni, jó minőségű talaj és klíma segíti itthon az ökogazdálkodást. Az ökológiai gazdálkodás mellett hozta fel még érvnek a napjainkban gyakori élelmiszerbotrányokat, amik elkerülhetőek lennének megbízható forrásból származó, kisközösségek által termelt élelmiszerhálózatokkal.

A tervezet fő célkitűzései az ökológiai gazdaságok területének növelése, az ökológiai alapanyagok megjelenése a hazai termékekben és önálló termékként is állja meg a helyét a hazai és nemzetközi piacon. Az előnyei pedig a munkahelyteremtés mellett az őshonos fajták termesztése és a biológiai sokféleség megőrzése. Az idei évtől egészen 2020-ig tartó akcióterv számszerűsíthető célja, hogy a hazai méhállományt huszonöt százalékkal növelje, illetve a közétkeztetésben az ökológiai gazdaságból származó alapanyagok aránya minimum harmic százalék legyen. A program prioritásai a kézműves ágazat, az állatenyésztés, a helyi gazdaságok szerepének növelése és a vízgazdálkodás, illetve az élelmiszerláncok hatékonyabbá tétele, tette hozzá Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrártanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgatója.

Mi van az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére irányuló akciótervben?

A civil szakértők közt volt Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségtől, aki üdvözölte az akciótervet, de a jelenlegi helyzetben megkésettnek nevezte. Mint felszólalásában elmondta, az Európai Uniós vidékfejlesztési tárgyalások már lezárultak, illetve a tagállamok már a partneri egyeztetések végstádiumában vannak. Mint elmondta, a jelenlegi tervezetből a jó helyzetértékelés és a modern megközelítés hiányzik. Kitért arra is, hogy ha ezek a célok fontosak és valósak, akkor a jelenlegi biogazdaságokat, -amilyen Kishantos is- , nem ellehetetleníteni, hanem segíteni kellene. Bírálta az állami földbérlet pályázatot is, szerinte a valóságban nem a tervezet szerint ideális kisgazdák, hanem több ezer hektáron vegyszeresen gazdálkodók nyertek újabb földeket, akik tevékenysége fosszílis energiahordozókon alapul, hisz elavult gépeket működtetnek és műtrágyáznak.

A jogi és kritkai környezet nagyon kedvező Magyarországon az ökológiai gazdálkodás megteremtéséhez Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettese szerint. Ezt bizonyítja, hogy a magyar alkotmányban által deklarált a természeti értékek és a biodiverzitás megőrzése, ami kedvező alap a Vidékfejlesztési Stratégia számára is. Ugyanakkor a jelenlegi akcióterv nem tűz ki elég ambíciózus célt a szakértő szerint. Mint elmondta, a jelenleg ökológiai gazdálkosdás alatt levő mezőgazdasági földterületek aránya két százalék, a cél pedig 2020-ig a négy százalék, ami elenyésző arány a szomszédos Ausztriához képest, ahol már ma húsz százalékon gazdálkodnak fenntartható módon.
Az ambíció hiányával pedig Magyarország a versenyhelyzetéből veszít a nemzetközi piacon, ugyanis a környező országokban ütemesebb mértékű lesz a fejlődés. A zöldombudsman javaslatai a jelenlegi célok megemelése, a jelenlegi ökológiai gazdálkodás alatt álló állami földterületek védelme. További javaslatként fogalmazta meg az ökológiai gazdálkodásra áttérés jogi környezetének megteremtését és az állami tulajdonú földterületeken ökológiai gazdálkodása kvóta bevezetése, ami a hasznonélvezőknek a terület minimum húsz százalékán a fenntartható gazdálkodást írná elő.

         szólj hozzá

Címkék: mezőgazdaság ökológia agrárium nfa agrárpolitika kishantos ökológiai mezőgazdálkodás kishantosi vidékfejlesztési központ agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az argentin apokalipszis: vajon ez lesz itthon is?!

PPJ         2014.01.03.

Kísértetiesen hasonlítani kezdenek a jelen hazai folyamatok Argentína példáira. Mintha valami sötét - horribile dictu - sátáni erők kifejezetten átültetni kívánnák a Kárpát-medencébehttp://www.greenfo.hu/uploads/hirek/327/32749/cikk.jpg a máshol már "jól bevált" ország-, nemzet-, és néppusztító gyakorlatokat.

"Rezsicsökkentés", "városi gettók", "oligarchák" és "tőkés integrátori agrármodell" némi "intenzív vegyszerrel" fűszerezve. Az apokalipszis szómagyarázatát alább megtalálhatjátok.

Az argentin rezsicsökkentés ára (MTI/Greenfo)

Folyamatos áramkimaradások keserítik meg az argentin főváros életét, miután a déli féltekén beköszöntő nyár közel 38 fokos kánikulájában újabb rekordokat döntött a Buenos Aires-iek áramfogyasztása. A fogyasztói árak befagyasztása miatt a szolgáltatóknak nem éri meg korszerűsíteni az elavult hálózatot.

A lakosság egy része - megelégelve a többnapos áramszüneteket - utcai tüntetéseket tart, egy férfi pedig életét vesztette kedden (helyi idő szerint), miután lövöldözésbe torkollott egy áramszünet miatti konfliktus.

Az Edenor áramszolgáltató társaság szóvivője azt mondta, hogy dolgoznak Buenos Aires-i lakosság ellátásának helyreállításán. Míg az argentin főváros másik nagy szolgáltatója, az Edesur reményét fejezte ki, hogy a szerdai nap végére fel tudják számolni az áramkimaradásokat.

Jorge Capitanich kabinetfőnök kijelentette, a kormány azt mérlegeli, hogy büntetést szab ki az áramszolgáltatókra, vagy akár államosítja is az érintett vállalatokat, ha nem tudnak gyors megoldást találni a kialakult helyzetre. Bírálók szerint ugyanakkor a kormányzat téves energiapolitikája - beleértve az ártámogatásokat és a fogyasztói árak befagyasztását - az oka annak, hogy a szolgáltatóknak nem kifizetődő korszerűsíteni az elavult argentin elektromos hálózatot.

Hetesi Zsolt kapcsolódó bejegyzése (Forrás: Facebook)

Van egy ország, nem nagyon messze, még ezen a bolygón. Argentínának hívják. 2000 körül államcsőd-közeli helyzet alakult ki, és a belváros sem volt biztonságos akkoriban. A tapasztalatokat egy Ferfal nevű orvos írta le, hasznos ötletekkel teli blogájában (érdemes olvasni).

Azt hinnénk, egy ország és az országban lévő vállalatok is tanulnak az esetből, mert ha szükségállapot lép fel, nem nagyon van áram, víz, élelem és általában profit sem terem.

De most olvastam, hogy még sokat kell tanulni, mert még nem tudják a leckét mindig. Az állam-főváros-energiaszolgáltató közötti vitás kérdések (és a profit kergetése) miatt elmaradtak bizonyos fejlesztések, a villamos átvitel korszerűtlen, és nem bírta a 40 C-os hőségben fellépő többlet terhelést, vannak helyek, ahol 2 hete nincs áram (és ilyenkor víz sem...)

Nem véletlenül kukorékolnak a magunk fajta szakértők: az ilyen helyzetekre nem akkor kell készülni, amikor eljönnek, hanem előtte. A "készüljünk a legjobbra" hozzáállás súlyos károkat szokott okozni. Minden rendszer tervezésekor a legrosszabbra kell készülni, mert így a rendszer ellenálló lesz.

Magyarországon is egyre több a szélsőséges időjárási esemény, és az ország mégis megbénul egy hóeséstől, emberek rekednek napokra a hóban, nyaranta egyre gyakoribb a hőhullám, az aszály. Ezekre mind sokoldalúan fel kéne készülni:
- alternatív energiaforrásokkal, hogy végre ne függjünk a beohzataltól és tiszta energiát termeljünk
- alkalmazkodóképes rendszerekkel, amik bírják a gyűrődést
- új mezógazdasággal, amely nem műtrágya- olaj- és vegyszerfüggő, és kezeli az éghajlati szélsőségeket
- emberekkel, akik értik és tudják mi történik köröttük (Humánökológusok! - greenr szerk.), a gazdaságban, az energiaforrások terén, az éghajlat tekintetében stb.

Amíg ez nincs meg, addig hasonlítunk a Titanicra. Nincs elég mentőcsónak. Nem szabad senkinek sem elfelejteni: a hajóra a gyárban szerelik a mentőcsónakokat, nem a tengeren.

A "dél-amerikai modell"...

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/agrocikk/bp17.JPGAz agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti!

Amikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozata az agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!!

Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán - GreenR

Ángyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke...

A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10.

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02433/_end-of-the-world_2433119b.jpg"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!" - (Jn. 8,32)

Apokaliptikus időket élünk, ezek a végidők, ha úgy tetszik, történelmi tekintetben a végórák, kozmikus vonatkozásban a végmásodpercek! Apo-kalüpszosz = lehull a lepel! Kishantos esete apokaliptikus következményekkel fog járni! Ezt kimondani és olvasni rémisztően hat, pedig ha megvizsgáljuk ezt az ógörög kifejezést, akkor ez a szóösszetétel annyit jelent, hogy lehull a lepel. Miért kellene félni attól, hogy lehull a lepel? Nem éppen azért jöttünk itt össze ezen a blogon is, hogy lehulljon a lepel?! Sose felejtsük el a szavak eredeti értelmét: a káosz sötét erőinek éppen az a célja, hogy úgy okozzon még nagyobb felfordulást az emberek között, hogy sem fejben, sem tettben: nem tudják a dolgok eredeti értelmét, és így nagyon könnyen meg/félre vezethetőkké válnak! [Ezt a rövid bevezetőt Bogár László - Méltóztassanak nem hülyének nézni minket! című előadásának első néhány percéből foglaltam össze, persze az egész előadást nagyon érdemes megtekintenünk!]

         136 hozzászólás

Címkék: vélemény fidesz maffia orbán viktor apokalipszis energia mezőgazdaság energiapolitika ökogazdálkodás földtörvény fenntarthatóság agrárium megújuló energia biogazdaság energiafüggőség agrárpolitika humánökológia ángyán józsef földbérleti pályázatok rezsicsökkentés nagyipari mezőgazdaság agrokemikáliák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Elérhető Ángyán József V. jelentése a földről

PPJ         2013.12.30.

„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és
Adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
(Assisi Szent Ferenc: Uram, adj türelmet…)

Kedves Barátaim!

4484_9537_angyan-jozsef.jpgHosszas munkával és sokak önzetlen segítségével - melyért ezúton is hálás köszönetet mondok - elkészültem az állami földbérleti pályázatok 2013. szeptember 1-i állapot szerinti, immár teljes körű feldolgozásával.

Ángyán József - V. jelentés a földről - PDF

Mint tán emlékezetes, az előző, negyedik elemzést a 2012. december 15-ei időkeresztmetszetre készítettem. Ebben teljeskörűen feldolgoztam illetve aktualizáltam nyolc – Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – megye adatait. Ez a vizsgálat az új állami földbérleti pályázati rendszer alkalmazásának első éve végéig országosan bérbe adott összterület 85 %-ára, több mint 18.600 ha-ra terjedtek ki, tehát az állami földbérleti pályázatok eredményeinek csaknem teljes körű feldolgozását adta. Az elemzés eredményeit "IV. jelentés a földről" címmel, tanulmány formájában 2013. április 22-én, a Föld Napján a „Kié legyen a föld?” honlapon tettem közzé, amit - a korábbi háromhoz hasonlóan - igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísérte.

Korábbi GreenR posztunk a témában:
Állami földbérleti „hazugság-coctail" és a Fejér megyei tények – Kishantos okán

A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek valamint az NFA Ellenőrző Bizottsága súlyos gondokat jelző vizsgálata és 2012 októberében készült, 4yt1z0m8_1.jpgám mindezidáig nyilvánosságra nem hozott jelentése ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állítja, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben, a kritikákkal kapcsolatban pedig visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tesz. Mindezeken túl a IV. jelentés megjelenése óta a föld- és birtokpolitika területét érintő törvényhozás is vésztjósló, a Nemzeti Vidékstratégában meghatározottól egyre inkább eltérő irányba tart, amely szoros összefüggést mutat a földbérleti rendszer által jelzett stratégia-váltással.

Éppen ezért az elemző munkát folytatva, azt kiszélesítve megkíséreltem az agráriumot és a vidéket körülvevő folyamatok értelmezését, továbbá áttekintettem a földügyi törvényalkotás helyzetét is, és a 2013. szeptember 1-i időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam az állami földbérleti pályázatok adatait.  Az "V. jelentés a földről" címet viselő, jelen összeállításban e gazdasági, társadalmi és törvényalkotási folyamatértékelés, helyzetelemzés, valamint az új pályázati rendszerben eddig bérbe adott valamennyi állami terület aktualizált hivatalos adatai feldolgozásának, megyénkénti valamint közös elemzésének eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat adom közre.

A továbbiakban a földügyi törvényalkotás nyomonkövetése mellett folyamatosan feldolgozom az állami földbérleti rendszer alkalmazásának eredményeit. Feltett szándékom, hogy a földügy törvényhozási és az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit negyedévente közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem.

c3a1ngyc3a1n-jc3b3zsef.jpgA teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat és önzetlen segítséget hálásan megköszönöm. Továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.

Szeretettel ajánlom a jelen összeállítást kortársaimnak éppen úgy, mint tanulságul az utókornak, a jövő nemzedékek tagjainak, köztük Hannának, tegnap született kis unokámnak.

"A világ fölött őrködő Rendben", az igazság, a nyilvánosság valamint a jó szándékú emberek összefogásának, a tisztesség és emberség szövetségének erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel:

Gödöllő, 2013. december 22. - Advent 4. vasárnapja

Ángyán József

angyanjozsef.blog.hu
facebook.com/profangyanjozsef
tesz.info
facebook.com/tesz.info

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs V ángyán jelentés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark