SOS kérés - osztrák intenzív zöldségtermelő az Őrségi Nemzeti Parkban ENGEDÉLY NÉLKÜL!!!

PPJ         2011.08.31.

Kérek MINDENKIT, hogy lehetőségei szerint segítsen!
*Minden felelős magyar civil szervezetnek!*

Az Őrségi Nemzeti Park területén egy *osztrák nagyüzemű zöldségtermelő cég kezdett illegális* és a helyi hagyományos (és ezáltal védett) kisparcellás művelési móddal szöges ellentétben álló *intenzív, öntözéses, kemizált zöldségtermelést*. Viszák és Kisrákos községek külterületi (Natura 2000-es, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő) szántó területein *több helyen* MINDEN ENGEDÉLY NÉLKÜL mély, 30-50 méteres kutakat fúrtak. A helyiek elbeszélése alapján  a Nyugat Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség betiltotta a kutak használatát, mivel semmilyen engedéllyel az osztrák cég nem rendelkezett, de ennek ellenére a mai napig folyik az öntözőcsövek fektetése, a zöldség telepítése, intenzív műtrágyázása, vegyszerezése, a vadmozgást teljesen megakadályozó magas kerítések építése, de ami még rosszabb, további kutak fúrása. Úgy tűnik az osztrák cég semmibe veszi az érvényes magyar jogszabályokat!

A szóbeszéd szerint munkahely teremtés címen léptek fel, de már most látszik, hogy inkább az olcsóbb, román "vendégmunkásokat" alkalmazzák minden nem gépesített fizikai műveletnél. Több román rendszámú autót lehet látni a szántóföldek szélén, ahol az említett fizikai munkások dolgoznak. A helyi lakosok nem tudnak kommunikálni a szántóföldön dolgozókkal, mert azok közül senki nem beszél magyarul...

A szántóföldeket információink szerint a helyi lakosoktól egy adott magyar személy vette meg pár éve, de nemrég ezek a területek egy magyar útlevéllel rendelkező, de magyarul nem tudó ember nevére lettek átírva. Ugyan még érvényben van a külföldiek földvásárlását akadályozó moratórium, de ha van olyan Magyarországról származó személy, aki az új állampolgársági törvény alapján könnyített eljárásban most magyar állampolgársághoz jut, akkor könnyen kijátszhatja  az ún. "zsebszerződéses" ügyletek utólagos felszámolását, megakadályozását.

A konkrét tevékenység, amit terveznek, az  a hagyományos extenzív gazdálkodásmód helyett  intenzív nagyüzemű zöldségtermelés hatalmas (Natura 2000-es, "nemzeti parkos") területeken. Ezen kívül tudomásunk szerint Viszákon feldolgozó üzemet létesítenének. Mindezt az illegálisan fúrt kutak által vételezett vízből, azaz nemzeti közkincsből kívánják megvalósítani. Az a félelmünk, hogy mivel az engedélykérelmeket külön-külön nyújtják be a kútfúrásra (utólag, mikor már megvalósították), a zöldségtermelésre (utólag, mikor már eltelepítették), és külön a feldolgozásra, nem akadályozható meg a tervezett beruházás. Így nem készítenek hatástanulmányt, amely tisztázná a várható negatív következményeket mind a természeti -, mind a közegészségügyi-, mind a gazdasági-, valamint szociális vonatkozásban... Ahelyett, hogy "foggal-körömmel" védenénk a biodiverzitás, a hagyományos őrségi szeres településszerkezethez kapcsolódó kisparcellás extenzív rét-, legelő  gazdálkodás, őshonos fajtákkal folytatott gyümölcsészet, valamint a mindezekre épülő nemzetmegtartó szociális és kulturális értékek gazdag kincsestárát, ha nem teszünk sürgősen hatékony ellenlépéseket, arra ocsúdhatunk fel, hogy ezt a pótolhatatlan örökségünket egyfajta "kis-spanyolországgá" változtatja egy külföldi cég!

Kérünk minden civil szervezetet, akik ezen vonatkozásokban tenni tudnának az ügy érdekében, jelentkezzenek be ügyfélként a Nyugat Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél (*támogatva*az eddig már fellépő Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot, illetve a már ügyfélként bejelentkezett civil szervezeteket). A Felügyelőség címe: 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. vagy 9701 Szombathely Pf.:183, telefonszáma: 0694 506 700. Ezáltal irat betekintési, illetve nyilatkozattételi jogot szerezhetnek a további ez ügyben való támogató hatékony közreműködésükhöz. További hivatalos információkért forduljanak levélben a területet kezelő Őrségi Nemzeti Park Igazgatósághoz. Cím: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 9941 Őriszentpéter Siskaszer 26/a.

Azért szerepel a tárgyban az SOS jelzés, mert ha semmibe véve az új Alkotmányunk vonatkozó célkitűzéseit, illetve a jelenleg érvényes jogszabályokat, egy osztrák, vagy bármely külföldi cég ilyen módon érvényesítheti saját érdekeit - nemzeti érdekeinkkel szemben - egy magyar nemzeti parkban, Natura 2000-es területeken, akkor bárhol máshol az országban ez bevett gyakorlattá válhat! Mivel ez az ügy mindannyiunk közös érdekét érinti, ezért  PRECEDENS értékű.

Kérünk mindenkit, hogy lépjen fel legjobb lelkiismerete, lehetősége és szaktudása szerint!

Üdvözlettel:
Almásy Béla és Tutsek Annamária
Magyarország jövőjéért aggódó és felelősen gondolkozó állampolgárok


ui.: Sajnos erre a listára nem tudjuk elküldeni a képeket.... 24db demonstratív fotó készült egyelőre a kútról, csővezetékről, eltelepített zöldségtáblákról, román autóról, "vendégmunkásokról".... stb. [Non-text portions of this message have been removed]

         13 hozzászólás

Címkék: botrány természetvédelem őrségi nemzeti park osztrák zöldségtermelő

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak 54 - Illés Zoltán bezsarol

PPJ         2011.08.03.

Nem engednek a dunakeszi tőzegláp ügyében a civilek

http://greenfo.hu/uploads/hirek/28244/cikk.jpgJúlius végén Illés Zoltán államtitkárságán egyeztetések kezdődtek a dunakeszi tőzegláp jövőjét illetően (na vajon miért most? - GreenR szerk. megj.). A résztvevő felek, az Államtitkárság, az Auchan és a Dunakeszi Önkormányzat három verziót tártak a civil szervezetek képviselői elé:

1. Az állam megvásárolja a lápot, hogy biztosítsa fennmaradását.
2. Folytatódnak a perek és hatósági eljárások, amelyek eredményeként eldől, hogy védendő értékről van-e szó, jogszerű-e a védelem, és követelhet-e kártérítést az Auchan.
3. Egyezség születik, és megépül a tervezett áruház, igaz, kisebb parkolóval. A láp kisebbik része védelem alá kerül, a Duna-Ipoly Nemzeti Park lesz a kezelője, és az Auchan vállalja fenntartásának költségeit. A civil szervezetek számára az államtitkár világossá tette: amennyiben nem fogadják el az egyezséget, akkor a tiltakozásban fontos szerepet vállaló helyi horgászegyesület további működését lehetetlenné teszik.

A civil szervezetek kifejtették, hogy a harmadik változat hosszabb távon a láp teljes pusztulását vonja maga után. Az élettér további csökkenése esetén ugyanis nem biztosítható a lápi élővilág fennmaradása.

A további pereskedéstől a civilek nem tartanak. Eddig a tőzegláp ügyében kizárólag akkor történtek negatív hatósági döntések, amikor nem kísérte kellő figyelem a láp sorsát, vagy éppenséggel kizárták a civil megfigyelőket az eljárásból. A közelmúltban hozott bírósági döntések a hatósági vizsgálatok – várhatóan hosszú évekig elhúzódó – idejére megtiltottak mindenféle olyan tevékenységet, amely veszélyezteti a láp fennmaradását.

- szürke gém a dunakeszi lápon -

http://www.greenfo.hu/uploads/kepek/5419/cikk.jpg

A láp megvásárlásának szándékát üdvözlik a civilek. Valójában ezzel a megoldással lehet teljes mértékben biztosítani a fennmaradását, hiszen egy magántulajdonosnak soha nem fog érdekében állni a terület eredeti, érintetlen jellegének megőrzése, ebben az esetben ugyanis semmiféle hasznot nem hoz a számára. A civilek ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a vételár meghatározásánál a terület valós értékét lehet csak figyelembe venni. Nem lehet beépítésre alkalmas területként számolni az értékét, hiszen a Dunakeszi Önkormányzat törvénysértő módon vonta kereskedelmi övezetbe, továbbá az Auchan tudatában volt a vásárláskor annak, hogy a terület nem építhető be, ebből következően nem állhat elő kártérítési követeléssel.

A civil szervezetek bíznak az egyeztetések folytatásában és jó irányba való alakulásában. Remélhetőleg hamarosan újabb híreket adhatunk közre.

Sarkadi Márton és Kriska György

         5 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak 53 - Intermezzo :)

PPJ         2011.06.18.

A gyereknap alakalmából rendezett városi programon az Alag Lakóparkért Egyesület is részt vett. Rajzversenyt bonyolítottak, napfoltokat vizsgáltak, és úgy gondolták, hogy egy ilyen alkalom tökéletes bemutatni Dunakeszi környezeti értékeit. Még korábban, a lápvédő csapat (benne ők is) készíttetett pár szép tablót az előbbiek informatív megjelenítésére. Itt ti is meg tudjátok nézni őket: Ide katt

https://lh6.googleusercontent.com/-VG6_tcFxc58/TevrYF_OIaI/AAAAAAAAAMw/ZeVOG3Zr3X8/s640/IMAG0147.JPG

Sarkadi Márton - segítségével szépen ki is helyezték őket, jól látható helyre, nézték (és szörnyülködtek) rendesen az emberek. Olyan "impozáns" vendégek is látták mint Erdész volt és jelenlegi alpolgármester úr, Bauer Márton (volt önk. képviselő, bizottsági elnök) és Dióssi polgármester úr (ex alpolgármester). És még számos fideszes ex és jelenlegi önkormányzati tótumfaktum.

S midőn e nagy hatalmú urak végignézték a számukra bizonyára kényesen informatív bemutatót, egyszer csak megjelent két markos legény, és már vitték is a tábláinkat. Ha gyorsan és határozottan nem lépnek közbe, ezek a tablók ma már minden bizonnyal csak fényképes emlékek lehetnének.

Tehát a hét kérdése hozzátok (a legjobb válaszadónak sportszelet jár!)

Vajon e fura-uraknak az ITT látható képek közül melyik szúrhatta a szemét? (Esetleg a jégmadár, a tőzegpáfrány, a mocsári teknős, netán a hanyattúszó poloska?)

Bónusz kérdés: (Semjén fővadászhelyettes úr a jégmadarat, vagy a szürke gémet preferálná-e jobban?) :D :(

Közben azért történik jó dolog is a láppal: megjött a felügyelőség válasza a lelkes lápvédők korábbi levelére, melyben a láp területén lévő olajos hordókat kifogásoltuk. Szerencsére a hordókat a terület tulajdonosával (Immochan KFT., az Auchan "területfejlesztő" cége) az önkormányzat elszállíttatta.

         2 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Telekspekuláció: Dunkeszi után Szentendrén is értékes természeti területre építenének

PPJ         2011.05.15.

Emlékszem tavaly arra az idős nénire aki az egyik Auchan elleni tüntetéskor megkérdezte a Dunakeszi tőzegláppal kapcsolatban, hogy milyen ott a polgármester. Mondtam, hogy független. "Jaj fiam, majd ha a Fidesz nyeri a választásokat, akkor megoldódik ez meglásd." Nos, jelenteném a néninek, hogy Dunakeszin nem lett könnyebb a helyzet a "váltás" óta, de még Szentendre is kapott a nyakába egy adag korrupciót.

Idézet az Index videó első perceiből: "A képviselőtestület tagjainak majdnem fele birtokol telkeket az átminősítés előtt álló telkeken."

Elnézve ezt a Dicső Zoltánt, beszédstílusa legalább olyan autentikus, mint Dunakeszi volt polgármesteréé. :) De "most túl fel van fújva ez a lápos dolog", ugye Dicső úr? Aranyköpés...

Valami nem stimmel... hatástanulmányra nincs 50-60 millió, útra meg lesz több milliárd úgy, hogy előre fogalmuk sincs mibe fog kerülni, mi van??? Úgy tűnik, hogy minden párt csak addig természetvédő, amíg nem kerül hatalomra? Meg amikor ellenzékben van, akkor sem tudjuk, hogy a felszínen látható éles ellentét-e az igaz, vagy a háttérben szépen megegyeznek.

Mindegy, hogy milyen párt van éppen hatalmon, de ha a telke van a dologban, máris másként viselkedik és partner a természetpusztításban. A területnek csak igen kis része láp, viszont gyönyörű mocsárrétek vannak, ráadásul szikesek, ami ugye megintcsak a 1996. évi LIII. törvény szerint ugyanúgy ex-lege védett kellene, hogy legyen, mint a dunakeszi tőzegláp.

Az ebben a témában tartott Szentendrei lakossági fórumon a Jobbikos képviselő (Filó András, akinek szintén van ott telke) azt bírta mondani, hogy ezek teljesen értéktelen területek, pl. 20 éve gondozatlan gyümölcsösök vannak ott (ugye mindannyian tudjuk, ezek micsoda természeti értékeket rejthetnek), és hogy mennyivel jobb lesz, ha gondozott kertek kerülnek oda. No comment. És a belterületbe vonásokhoz a képviselőtestület szerint nem kell hatástanulmány.

         szólj hozzá

Címkék: fidesz botrány jobbik természetvédelem szentendre dunakeszi tőzegláp telekspekuláció

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Darált hús? GMO-val etet minket a Szegedi Paprika, 5 év után nyert pert a Greenpeace!

PPJ         2011.05.10.

Azoknak a Greenpeace aktivistáknak adott igazat a Pesti Központi Kerületi Bíróság, akik öt évvel ezelőtt egy áruházban a vásárlók figyelmezetésére darált sertéshús konzerveket címkéztek fel, közölte a szervezet kedden. A környezetvédők egy Tescóban génmódosított összetevőt jelölés nélkül tartalmazó konzervekre "Génmódosított termék, nem kérünk belőle" feliratú matricáikat ragasztottak.

Akciójukat követően az aktivistákat Bartos András, a Szegedi Paprika Fűszer és Konzervgyártó Zrt. vezérigazgatója magánvádas eljárásban nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt perelte be. A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) által védett környezetvédőket öt évig tartó maratoni eljárás végén mentette fel a bíróság. - Olvasd tovább - Forrás: Index

Tekintsétek meg a Greenpeace összefoglaló rövid videóját a kálváriáról.


szólj hozzá: A darálthús jó hírneve

         4 hozzászólás

Címkék: botrány gmo greenpeace bartos andrás szegedi paprika zrt

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása