PPJ         2014.10.12.

Humánökológiai és tudatökológiai, természet- és kultúraőrző szép jó vasárnap délutánt kívánunk! Íme Alexander Dugin Budapesten - a kormányerők általi betiltás miatt - elmaradt előadása magyar felirattal. Előadása a politikafilozófia olyan területéről származik, megy organikus egészként tekint természet és tudat, ember és természet viszonyára, így ökofilozófiai és tudatökológiai szempontból, azaz a természet transzcendens és metafizikai szemléletét elősegítendő, hathatósan és megalapozottan száll szembe azokkal a szellemtelen és szellemellenes posztmarxista baloldali liberális demokratórikus förtelmekkel, amik általában világszinten ma "zöldpártokként" definiálják magukat (eltekintve persze attól a néhány kivételes szervezettől, amik tradicionális és egészséges világképpel rendelkeznek, s így az ökológia, ökopolitika és ökofilozófia terén is egészséges szempontokat reprezentálnak.) Hogy a liberálisok mennyire csúnyán nagyot tévedtek a "rasszistának" kikiáltott Duginnal kapcsolatban, éppen az mutatja, hogy Dugin az előadásában többek között a rasszizmust is élesen bírálja (kb. 35. perc után) annak biológiai materializmusa és modernizmusa miatt. Arra, hogy vajon miért tilthatták be a konferenciát, az előadás első négy percben képes volt választ adni. Az alábbi idézetet pedig az előadás kulcskijelentésének érzékeltük.

"A globális imperializmus, a globalizáció, a liberálisok hálózata abszolút gonosz. Ez a valódi gonosz birodalma, ami elpusztítja a természetet, elpusztítja az emberi lényt, elpusztítja a lelket, elpusztítja a szellemet, elpusztítja a kultúrát, elpusztítja a civilizációt. Ez egyfajta 'gépek lázadása', mert az alany és az egyén koncepciói gépszerű koncepciók. Tehát nem csak esélye van annak, hogy egy teljesen elgépiesített, virtuális világ felé haladunk, amiben a gépek az ember helyett cselekszenek.(...) A liberalizmus a modernitás gonoszságának legnyíltabb formája. De éppen emiatt vagyunk antiliberálisok."

Viszont, ha túl vagytok a videó-előadáson, akkor ugyanúgy ajánljuk a Dugin nézeteiről szóló egyik részletes tradicionális kritikát:
Horváth Róbert: Érdemek és végzetes tévedések: Alekszandr Dugin - Istenivaros.hu

PPJ         2014.09.18.

"Egy társadalom lehet az egység, a szépség és az értelem képmása. És lehet a szétesés, a csúnyaság és az ostobaság képmása is. Tőlünk függ, hogy melyik lesz. Ha egy olyan társadalmat koholtunk, melynek formái most elembertelenítenek minket, az azért lehetséges, mert mielőtt ez a külső tartományban megtörtént volna, már teret adtunk olyan gondolati alakzatoknak, melyek tagadják emberségünket és bénítják kibontakozását. Ennek megfelelően, ha vissza kívánjuk alakítani társadalmunkat egy egységesült ember-mivolt képére, elsőként tisztában kell lennünk azzal, mit jelent embernek lenni. Az előttünk álló feladat első lépése a tisztázás. Ennek előzetes momentumaként pedig egyfajta nyomozást, posztmortem vizsgálatot vagy halottszemlét kell tartanunk, hogy felfedezzük, hol romlott el, mi történt tudati szféránkban, ami arra vitt minket, hogy felépítsük azt a szörnyű rémálmot magunk köré, melyben közülünk legtöbben ma élni kénytelenek. Vissza kell követnünk az állomásokat, melyeken keresztül a mentális és anyagi tartományt előkészítettük töredezett, embertelen társadalmunk kibontakoztatásához." - a teljes cikk elolvasható az Ars Naturæ tudatökológiai és ökofilozófiai műhely oldalán*. 

[*] Részlet Philip Sherrard: A modern tudomány és az ember dehumanizálódása (Ars Naturae [Szeged], II. évf. 3–4. sz.) című tanulmányából.

PPJ         2014.09.09.

"Az alaptévedés mindig ugyanaz: Darwin megtévesztő elméletei baljós politikai–gazdasági ideológiává alakultak." - Linea. Quotidiano Nazionalpopolare.

Akiben megmoccan a türelmetlenség azon állításom hallatán, hogy az egész atlanti modell szerint „civilizálódott” társadalmat éppen alapjaiban megrázó gazdasági krízis, s az abból való kilábalás lehetetlenségének indítóoka egy biológiai doktrínában rejtőzik, az kéretik, gondolkozzon egy pillanatig, és akkor talán megállapíthatja, hogy diagnózisom nem őrület vagy rögeszme következménye, hanem ellenkezőleg, alkalmasint éppen ahhoz az egyre gyarapodó kisebbséghez tartozik, amelynek sikerült egészében leráznia magáról az evolucionista előítéletet, melynek „keneteivel” legzsengébb korunk óta ­oltanak bennünket.

...

Rendkívül kiterjedt, és nemcsak természetietlenül, hanem egyenesen természetellenesen megerőszakolt kritériumok – mint amilyen a természeten való állítólagos uralom – szerint működő közösségekben természetes szelekcióról beszélni, akár csak konzerváló (nemhogy nemesítő) értelemben, egyszerűen őrültség. Ezzel szemben az imádott Eredmény-Isten, akinek meg kellett volna, hogy legyen az erénye ahhoz, minden területen biztonsággal mutassa a „helyes utat”, előnyben részesítette azt, aki jobban volt képes rombolni mások életét és utóvégre a sajátját is. Nem beszélve arról, hogy azokat, akik nagyobb számban maradnak alkalmasak a túlélésre, pusztán mennyiségi szinten nevezhetjük bárminek, csak éppen „győzteseknek” nem, pontosan ők a legnagyobb vesztesek és a szánalomra méltók; ők azok, akiknek a merő fennmaradáson kívül vajmi kevés van a tarsolyukban.

A teljes cikk elérhető és online olvasható az Ars Naturæ ökofilozófiai tudatökológiai műhelyben.

PPJ         2014.08.07.

„Szegfűvirágleheletzugatagos-örömillatú délövi szélben, fülemüleszavú-méhzizegésű liget susogó sűrűjében” a kezdet finomságát és lágyságát a vég durvasága és alvadt szilárdsága váltja fel: a fehérséggel áthatott üde színességet az elmosódó színek egyre tónustalanabb szürkesége. A tündéreket és királyfikat a feminista és a manager: az ólomvázra fröcskölt szilikonfúria és a teknősbékaszerű páncélos puhatestű. Észak dominanciáját délé, a heroikus férfiét a démoni nőé, a királyokét a plebsé, az épségét a betegségé, az eleven szellemét a gépé, a szférák zenéjét a gépzaj, a minőséget a mennyiség. A Föld mozdulatlan és a világ közepében tündöklő paradicsomát egy űrben bolyongó sárgolyó, ami egy „nagy bumm” révén véletlenül „élhető feltételeket” eredményezett, s a „létért folytatott küzdelemben” a majomemberből „homo sapienst”. A létesülés egyre mohóbban elnyeli a Létet, ami passzívan mint létromlás, aktívan mint létrontás ölt testet. Az alászállás folyamata nemcsak az emberi társadalomban mutatkozik meg, hanem a megnyilvánuló természet általános körülményei közepette is. Bizonyos értelemben – bár kétségtelenül nehezebben tetten érhető módon – az egyes fajokon belül is, de leginkább magasabbrendű ideákat megtestesítő létformák eltűnésével, és új, sötét ideákat megtestesítő fajok materializációjával. A pázsit gyomtársulás lesz, az ambrózia parlagfű, a tölgyerdő akác, a kipusztult méhek méze ipari édesítőszer, a rét és a folyópart szúnyog- és kullancsfészek; s az adakozás hiánya ráksejtté, a szellem anyaggá, a szeretet gonoszsággá, az önfeladás önzéssé, a beavatás szektaextázissá és drogizmussá, az öreg bölcs vén hülyévé: – az elixír méreggé lesz.

...
A részlet teljes terjedelmében az Ars Naturæ tudatökológiai és környezetfilozófiai műhely online elérhetőségén és nyomtatott folyóiratában is olvasható:

Baranyi Tibor Imre: „Istenálom” - A természetfeletti és a természetalatti megnyilvánulása a természetben (Ars Naturæ III–IV. évfolyam, 5–8. szám)

PPJ         2014.04.20.

Idézet Lord Northbourne: Pillantás a mezőgazdaságra című írásából - Ars Naturæ ökofilozófiai műhely (A műhely honlapján bevezetést olvashatunk a tudatökológia alapelveibe.)

"... Mindazonáltal úgy tűnik, a mennyiségi és mulandó területen elért vívmányaink pillanatnyilag elhomályosították a kvalitatívtól és a múlhatatlantól való függésünket, így zavarva össze tájékozódó képességünket, akadályozván a jó szándékú cselekvést.

Mi köze mindennek a földműveléshez? Valójában minden; mégpedig ama kettős okból kifolyólag, hogy a földi átalakulások eredményeképpen létrejövő termőföld képezi fizikai alapját, s hogy a minőség mennyiséghez való viszonya – nem csupán a mezőgazdaság végtermékeiben, hanem problémáinak megközelítési módjában úgyszintén – sokkal közelebbről érint mindannyiunkat annál, mint az emberek többsége gondolná. Ugyanis pusztán a biológia és a közgazdaságtan szempontjából is a földművelés képezi az emberi élet alapját ezen a bolygón, s így van az utolsó nagy geofizikai kataklizmát követő népszaporulat óta, melynek során túlléptük a szűz Természet élelmiszer-előállító képességének határait. Miután meghonosodott, az ember és Természet közötti viszony fő kifejeződése lett; minden egyéb emberi tevékenység mintha csak belőle nőtt volna ki és tőle függene. Ezek nélkül még megvolnánk, de mezőgazdaság nélkül nem, ennélfogva sokkal közvetlenebbül és sokkal szorosabban érint minket, mint bármely más tevékenység. Életünk és szemléletmódunk minősége visszatükröződik benne, s viszont, a földművelés minősége is kifejeződik az előbbiekben. Ezt a nyilvánvaló igazságot kezdte beárnyékolni az ipari fejlődés csábítása és zűrzavara, ám a világ népességének gyors növekedése mennyiségi aspektusában most újra ránk kényszeríti. Még nem teljesen megvilágított okokból kifolyólag az ilyesfajta növekedés mindig társulni látszik egy ipari forradalommal. Hihetetlenül rövid idő alatt az ipari fejlődés majdnem minden nemzet célkitűzésévé vált, és egy ilyen törekvésről, ha egyszer meghonosodott, nem könnyű lemondani, különösen ha célja a jómód és a vagyon, amely hatalmába keríti. Következésképpen, noha néhány évtizeden belül világméretű éhínség veszélyével kell szembenéznünk, továbbra is egyre növekvő arányban áldozzuk pénzünket és energiáinkat különféle fejlesztésekre az ipar területén, melynek igényei kielégíthetetlenek. Az ipar folyamatosan újabb vadhajtásokat hoz, amelyek csak fokozzák a világ élelemmel való ellátásának problémáját azáltal, hogy új lehetőségeket és ezekkel együtt újabb vágyakat teremt. Elég különös módon – bár meglehet, ebben egyáltalán nincs semmi különös – a legújabb vágyak és kívánt dolgok a legdrágábbak és a legabszurdabbak, így például a színes televízió, az egyre gyorsabb utazás és az emberek eljuttatása a Holdra. A jelszó az önmagáért való haladás lett, s ez leggyorsabban csak valaki más kárára érhető el. Ha mindenki erre törekszik, a különböző – nemzeti vagy másféle – csoportok érdekei közötti rivalizálás mindenütt elmérgesedik, és a háborúra való készülődés, legyen az „hideg” vagy „tüzes”, az erőforrások legfőbb kiaknázójává válik. ..."

Idézet Friedrich Romig: Itt a végünk? - Az ökológiai katasztrófa és annak háttérokai című írásából - Ars Naturæ ökofilozófiai műhely 

"A „piacgazdaság” gyorsabban égeti el a közösségi etikát és a közösségi érzést, mint az ipari társadalom a fosszilis energiaforrásokat. A „piacgazdaság” nem tűri az „etikai szószt”, amellyel egyesek – mint például Peter Koslowski – köríteni akarják. Az, hogy a „piacgazdaságot” „szociális”, sőt „ökoszociális” jelzővel akarják leplezni, hosszabb távon kudarcra van ítélve: a globális verseny és a piacgazdaság bármilyen erős szociális hálót képes széttépni."

Idézet Pacsuta Péter: Kultúra és természetvédelem az ökológiai válságban című írásából - ÖkoKLIKK.hu

"A szellemvilág elsődlegessége és az anyagi világ másodlagossága jól tetten érthető, ha az ősi kultúrák mezőgazdasági fejlettségét vizsgáljuk. Ne felejtsük, hogy a „kultúra” eredeti jelentése és tartalma, a „cultivare” leginkább a természetbeni munkálkodásra vonatkozott, a műveléssel volt kapcsolatos. A művelés eredeti, ősi értelme a tájra, mint szellemi kivetülésre tekintett. Az ember ezáltal nemcsak a tájat művelte, hanem önmaga és a világ szellemét, szellemiségét. A tájra egyfajta kiterjesztett tudatként tekintő ember számára egyértelmű volt, hogy a művelés aktusa a szellemi és anyagi szférák együttes virágzásához vezet. Ma már a történeti ökológia tudományának segítségével igazolni is tudjuk, hogy a földi bioszféra életében, ezen ősi értelemben vett „mezőgazdaság”, mint „kultúra”, a biológiai diverzitás (a faj és fajtagazdagság) növekedését eredményezte! Bár manapság érthető okokból és nem is alaptalanul szeretik az embert oly sokan egy „romboló és pusztító lénynek” beállítani, azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy földtörténeti értelemben és földtörténeti nagyságban az emberiség képes volna olyan kultúrára (művelésre), ami a bioszféra biológiai diverzitását úgy növelné, hogy közben saját élelmezési és egyéb javai is bőven kielégítően rendelkezésre állnának! Ez egy olyan pozitív öngerjesztő folyamat, amiben a szellemiség művelése jelenti a kiutat az anyagi értelemben vett „korlátokból”."

Idézet Pacsuta Péter: Mitől termő a föld, mitől mező a gazdaság? című írásából - MTVSZ.hu

"Mostanára országunkban és az egész glóbuszon olyan helyzet állt elő a mezőgazdaságot illetően, ami sokak számára bőven magyarázatra szorul, nem feltétlenül magától értetődő. Jelen cikkünk szerény feladata az lenne, hogy kellően be tudja mutatni, miért is ellenzik az ökológiai gondolkodók a nagyipari intenzív monokultúrás mezőgazdaságot. Ha ezt sikerül belátnunk, akkor nem csupán a politika terén leszünk képesek felelősen kiállni a földbirtok koncentráció ellen, hanem egy a jelenleginél sokkal fenntarthatóbb és egészségesebb agrikultúrát is tudunk majd művelni. Ami viszont biztosan többet ér ezer és százezer szónál és számadatnál is, hogy ha saját magunk tapasztaljuk meg azt a csodát, amit a termőföld saját valójában adni tud nekünk, embereknek – vagyis menjünk, járjuk a vidéket, az országot, az ökológiai farmokat, látogassuk a fenntartható mezőgazdálkodás úttörőit!"