Ajánló: fenntartható energia-forgatókönyvek!

PPJ         2013.03.25.

2013. március 26-án, kedden az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék szervezésében Gunnar Boye Olesen dán gépészmérnök (az International Network for Sustainable Energy [INFORSE] szakértője) tart előadást a fenntartható energia-forgatókönyvek készítéséről  a Lágymányosi Campus Déli Épületében.

http://www.inforse.org/europe/images/Conf_12_COP18_INFORSE-Gunnar-Climate-TV-s.jpg

Gunnar Boye Olesen előadásának témája a fenntartható energiarendszerek létrehozása. Lakóhelyén, egy kis dániai ökoközösségben közreműködött a legkorszerűbb energetikai megoldások (pl. közösségi aprítéktüzelés, különféle napenergia-alkalmazások, Stirling-motor) meghonosításában. Kutatási tevékenysége során olyan energia-forgatókönyvek létrehozására törekszik, amelyek megfelelnek a fenntarthatóság kritériumainak. Az általa kidolgozott xls-alapú szoftveres támogatás széleskörű nemzetközi elismertségnek örvend. Az előadás az energiatervezés néhány részletébe avat be.
Időpont: 2013. március 26. 14:00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Déli épület, 1–817 (Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C)

Dániában tilos 2013-tól gázzal fűteni az újépítésű ingatlanokban

Dániában 2013 elejétől nem engedélyezett az újépítésű ingatlanokba olaj- illetve gázfűtést telepíteni. 2016-tól a meglévő ingatlanok tulajdonosainak sem szabad új olaj és gázkazánt beépíteni, folyamatosan más fűtési módra kell átállniuk. Ehhez az állam támogatást nyújt.
A cél, hogy teljesen beszüntessék a gáz és olaj alapú fűtési rendszereket. Csak elektromos árammal vagy hőszivattyúval üzemeltethető fűtési rendszereket engedélyeznek a jövőben. Ezt a célt többek között további tengerparti szélerőművek kiépítésével, illetve a biogáz használatának támogatásával kívánják elérni.
A törekvések:
•2020-ig a dán energiafelhasználás 35 %-nak megújuló forrásból kell származnia, manapság ez 24 % körüli érték.
•Az áramfelhasználás felét szélerőművekkel kell fedezni.
•A teljes átállást megújuló energiaforrásra 2050-ig kell elérni.

Dánia soha nem üzemeltetett atomreaktort. A 70-es évek olajkrízise után erőteljesen szénerőművek kiépítésére álltak rá. A szénerőműveket most folyamatosan leépítik, a helyükre lépnek a szélerőművek és a biogáz telepek.

Megújuló energia láthatná el Magyarország teljes energiaigényét

Több hazai felsőoktatási intézmény oktatói és hallgatói által jegyzett „Erre van előre!” c. most megjelent kötet egy másfél éves kutatás eredményeit foglalja össze, amely szerint – optimális esetet feltételezve − 2040-re lehetséges lenne akár 100%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodva biztosítani hazánk energiaszükségletét. A kötet letöltése innen.

A kiadvány egy 100%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodó ország képét vázolja fel, kifejezetten a hazai adottságokat és lehetőségeket figyelembe véve. A 23 fős szerzőgárda egy olyan forgatókönyvet állított össze, amely a bürokrácia szempontjából optimális körülményeket feltételez, és elemzéseik szerint elvezethet egy fenntartható, hosszú távon is működőképes energiarendszer kialakításához.

A kötet az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék kutatójának vezetésével, a Károly Róbert Főiskola és a Szent István Egyetem kutatóinak közreműködésével, valamint az INFORSE-Europe szakmai támogatásával készült el, egyetemi hallgatók aktív részvételével.

Hungarian Sustainable Energy Vision

March 2013: Vision 2040 Hungary 2.0
Source:
http://www.inforse.org/europe/VisionHU.htm

The ELTE University Sustainable Energy Research Group is working on a new edition of the Sustainable Energy Vision called "Vision 2040 Hungary 2.0". The new version is based on the feedback received on the original publication "Hungary 1.0", which presented in numerous conferences and lectures. The original publication has version number 1.0, and consequently little corrections and perfections were edited in vision 1.1 and 1.2.

By March 2013, the vision's version 2.0 is under final consultations. The new edition contains new chapters on energy planning and energy transition written by new researchers who joined the project from different fields, such as mechanical and geothermal engineers, economists, psychologist, as well as the vice-president of the Hungarian Chamber of Architects. Simultaneously, the existed chapters were upgraded also. The expected publishing date is in April 2013 at the ELTE University's website. Contact: Béla Munkácsy, munkacsy@elte.hu .

Photo: The ELTE University Sustainable Energy Research Group

October 2011: New Publication

Vision 2040 Hungary 1.0

Title: "Vision 2040 Hungary 1.0 - Go Ahead This Way: A Framework of a Sustainable Energy System in Hungary"
155 pp. (in Hungarian).

Published by Environmental Education Network Association (EENA), Hungary. Editor: Béla Munkácsy.

Download it as pdf from the Hungarian Air Pollution web site:
"Erre van Előre - Vision 2040 Hungary 1.0

Vision 2040-Hungary, pdf file

July 2011: Article on the Vision in Hungarian the Low Carbon Societies Network's Newsletter.
You can Download the Newsletter as pdf file and the article is on page #5.

September 2011: Poster of "Vision 2040, Hungary" - Download Poster as pdf file (184 kb) .

Hungary, despite being a land locked country, is actually very rich in renewable energy. The renewable electricity production from 2001 till 2009 represents a five-fold increase in production. Today the majority of Hungary`s renewable energy comes form biomass which accounts for 90% and geothermal for 8.2%.

The Hungarian "Vision2050" is similar to the vision for EU. It is developed in cooperation with INFORSE-Europe and a an INFORSE-Europe member. The Hungarian INFORSE member is the Environmental Education Network Association (EENA), which also cooperated with a group of University students from the ELTE University. The work was coordinated by Gunnar Boye Olesen (INFORSE-Europe) and Béla Munkácsy (EENA and ELTE University).

The Group's work consisted of:
- Working with a complex excel sheet model, which gives the final scenario with graphical results.
- Estimating Hungary's renewable energy potential.
- Using data from the International Energy Agency by sectors in 1990, 2000, 2005.
- Estimating scenarios by 5 year from 2010 and 2050 based on the historical data, and the renewable energy and energy efficiency potential.

The Sustainable Energy Vision 2050 for Hungary shows that if the country uses its potential in the use of renewable energy sources and the energy efficiency, than the 100 % renewable energy scenario is possible. It is physically possible, but it needs change in regulatory frameworks and consumption attitudes.

4-Factor Energy Efficiency

In 2010, the primary energy supply of Hungary is around 1100 PJ. According to the Vision's scenario this value could be less than 400 PJ by 2050.

This is based on that Hungary can reduce the specific energy demand of household and service sector heating by 75% with respect to the given floor space (Factor 4), but we must admit that this is not the final value because of the presumably growing area of heated floor space. The specific heat and fuel demand of production sector will be also reduced by around 60%.
The specific electricity demand in all sectors, except for transport will be reduced to 45% of today’s value, while the electricity consumption will stagnate until 2050.

As for the personal transport the use of cars will be reduced to 65%, the value of air traffic is going to be only 70% of today’s. These reductions will be compensated by the growth of public transport sector, which is going to be more than doubled, meanwhile the efficiency will be reduced in all sectors, especially in case of cars and buses (to 25-30%) – thanks to the switch to electric engines. Goods transport, related to the value of 2000, will show a growing tendency in activity, except for pipelines, which will reduce to 5% due to the decreasing import of oil and gas. Efficiency will be doubled on this field, as well.

To achieve these energy efficiency, we took into consideration future changes of consumers’ attitude and an expected alteration of regulatory environment. These changes will happen as the price of the conventional energy will increase, but they are also needed to be supported by awareness campaigns, national and EU regulatory frameworks.

Energy Sources

In 2010, the supply of the fossil fuels (natural gas, oil and coal) and the nuclear power are dominant. Among renewables, biomass is the largest, but it still gives only around 3% of the total energy supply.

In 2050, according to the scenario of the Vision the most significant energy sources will be wind, sustainable biomass and biogas. Considering the potentials, the less important will be energy plantation by utilizing 7% of its potential because of related ecological problems. Meanwhile, in case of biogas we will take advantage of 88% of its potential. The main cause of the higher rate of biogas-usage is due to the possibility of widespread use, furthermore it might help solving some problems of waste management.

Primary Energy Supply in Hungary according to the Vision [PJ]

Energy Sources in 2050

         szólj hozzá

Címkék: dánia denmark fenntarthatóság munkácsy béla erre van előre Hungarian Sustainable Energy Vision gunnar boye olesen sustainable energy inforse

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Humánöko dokufilm - Az Amazonas természete

PPJ         2013.03.24.

293751_403480483058837_133366477_n_1.JPGEnnek a blognak a körében teljes mértékig kötelezően ajánlott alkotás. Ennél többet nem is szabad hozzáfűzni, csak nézzétek meg teljes-egészében: annyi mindenről szól ez a sámánságon kívül (olaj, vállalatok, világpolitika, természetirtás, stb.) hogy nem lehet nem kitenni erre a blogra is!

Bocsánat, de olyan szövevényes és egészében kezelendő az, amit ez a film mutat, hogy kommentet csak úgy fogadhatunk el, ami nagyjából úgy kezdődik, hogy "...elejétől a végéig megnézvén ezt a dokumentumfilmet, az a meglátásom ezzel kapcsolatban, hogy...".

         1 hozzászólás

Címkék: tudomány vallás társadalom antropológia túlélés civilizáció társadalmi felelősségvállalás sámánizmus fenntarthatóság humánökológia tömegtársadalom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Előadás a GM növények környezeti problémáiról

PPJ         2013.03.20.

http://okologiablog.hu/sites/okologiablog.hu/files/Lovei_Gabor.jpgMEGHÍVÓ: "A genetikailag módosított növények környezeti problémáiról - elhúzódó vita" címmel előadást tart

Dr. Lövei Gábor (Aarhusi Egyetem, Dánia; Fujian Tartományi Mezőgazdasági és Erdészeti Egyeteme, Fuzhou, Kína) az MTA Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Bioetikai Egyesület szervezésében.

Az előadás ideje és helyszíne: 2013. március 21., 18 óra
ELTE BTK Trefort-kerti campusa, Múzeum krt. 6-8., „i” épület, II. em., Bence György terem (bejárat a Trefort-kert felől - térkép link)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az előadás absztraktja: A genetikailag módosított (GM) növények szabadföldi termesztése 1997 óta folyik, noha a mai napig is alapjában csak négy gazdasági növény (szójabab, gyapot, kukorica, olajrepce) kétféle (herbicid-rezisztens, ill.bizonyos rovarcsoportoknak ellenálló) GM-változatát termesztik. Terjedésük egybeesik az ökológia módszertanának, és új szub-diszciplináinak (pl. tájökológia) ugrásszerű fejlődésével, illetve az ökoszisztéma-szolgáltatások létének es fontosságának felismerésével. Mindezek – a háttérben egyre erősebben "zöldülő" közvéleménnyel – elhúzódó, sok megkeseredett és inkorrekt elemet tartalmazó vitát generáltak. Az előadásban csak az ún. GM-növények környezeti hatásainak elméleti alapjaival, a hatások ökológiai jogosultságával, illetve a jelentős ökológiai hatások elkerülhetetlenségével foglalkozom. Az ökoszisztéma-szolgáltatásokra gyakorolt hatásokat, illetve a GM-gyapot nagy területen való termesztése okozta, előre nem látott tájökológiai következményeket ismertetem, mint hasznos példákat. A GM-növények termesztése nem csupán ökológiai-környezetvédelmi kérdés, de az ökológiai hatások értékelése, és a környezetvédelmi hatások elemzése a kívánatosnál és szükségesnél eddig sokkal kevesebb helyet kapott.

Dr. Lövei Gábor honlapja: http://pure.au.dk/portal/en/persons/id%28b75b9e22-f32c-4cfb-aadf-0f9099e773c4%29.html

MTA plakát_sárga_inverz.jpg

         szólj hozzá

Címkék: gmo természetvédelem elte ökológia bioetika agrárium gmo lobbi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Andrásfalvy: földtörvény, falu, közösség, biofília

PPJ         2013.03.20.

1283806517.jpgAndrásfalvy Bertalan reméli, hogy a családi gazdaságoké lesz a főszerep! Egykor a falvak népe szoros közösséget alkotott, s ennek az értékét nehéz volna túlbecsülni. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós szerint az új földtörvény megalkotásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot. A Pécsi Egyetem professzorával a faluközösségek és a föld kapcsolatáról is beszélgettek. - Forrás: Szabad Föld Online Szerző: Hardi Péter

[Városi, megrögzötten városi olvasóink részére az interjú előtt ajánljuk olvasásra egy korábbi, alapozó értékű rövidebb bejegyzésünket. - GreenR szerk.]

– Tudomásom szerint ön évek óta a Mecsek lábához simuló Hosszúhetényben lakik. Jól érzi ott magát?
– Feltétlenül. Lassan két évtizede élek egy kertes házban, amelyhez egyhektárnyi kert is tartozik. Be is telepítettem több mint száz gyümölcsfával.

– Honnan érkezett a faluba?
– Pécsről. De laktam Szekszárdon is, korábban pedig a fővárosban, ahová Sopronból kerültem.

– Vagyis Hosszúhetény előtt városokban lakott. Tudatosan választotta lakóhelyéül a falut?
– Volt benne némi kényszer is, mivel a költözésem körüli időben már kikerültem a politikából, és annyi pénzért, amennyit az új otthonomra tudtam fordítani, városban nem kaptam volna ekkora tulajdont. Egyébként örömmel költöztem falura, mert igazán emberhez méltón csak ott lehet élni.

– Sok városlakó olvasónk kapja fel most a fejét…
– Nem csupán az érzéseimre hagyatkozva állítom ezt, hanem tudományos kutatásokra, a John Gowdy professzor nevéhez köthető biofiliára alapozva.

– Mit kell értenünk a kifejezésen?
– Azt, hogy az ember olyan „emlősállat”, akinek a természettel való kapcsolat éppen annyira igénye, mint a szexualitás, a társ vagy a közösség. Lehet ez utóbbiak nélkül is élni, ám aki ilyen helyzetbe kerül, annak jó esélye van arra, hogy sérülni fog. S nemcsak ő, hanem a környezete, végső soron a társadalom is.

– Mégsem gondolnám, hogy a városokban csupa sérült ember szaladgál.
– A sérülést nem kell feltétlenül patológiás esetként értelmezni, bár a zsúfoltság ingerültséget, agressziót okoz, ezt már a világhírű osztrák kutató, Konrad Lorenz is bizonyította. Én most csak arra utalnék, hogy a város demográfiailag életképtelen.

– De hiszen világszerte egyre több a városlakó.
– Hogyne, mert folyamatos az utánpótlás a faluról érkezettek által. Ha azonban ez megszűnne, hamarosan csökkenni kezdene a városok lélekszáma. Egyébként figyelje meg: csak idő kérdése, hogy a legvárosiasodottabb, nyugati országok lélekszáma csökkenjen.

– A csökkenés nem inkább éppen a kontinens középső részére jellemző?
– Hadd mondjak erre egy példát: az egyik unokám Londonban dolgozik egy étteremben. Eseménynek számít, ha egy őslakos betéved. Európa nyugati felén a lakosok száma egyelőre azért nem csökken, mert pótoljuk mi, a keletebbre élők, illetve az egykori gyarmataik.

"Nincs alternatíva!?" Nem is értem a kérdést... Ilyen kommunikációs tereléssel csak a Raskó, Gőgös, Csányi, Leisztinger, Nyerges féle emberek hozakodhatnak elő: az emberek többsége nagyon is érzi, hogy mi lenne a helyes és fenntartható út! Az Észak-Olaszországban található Damanhur ökoközösségi szövetség már több, mint 35 éve működik példázva, hogy "lehet más a világ". Magyar kis-dokumentumfilm (13 perc): http://youtu.be/9h32uznipsE

– Visszatérve a falvakhoz: ha annyira jó ott, miért vágyakoznak az emberek mégis a városokba?
– Egyrészt a vonzásuk miatt. A német mondás szerint a városi levegő szabaddá tesz. Hiszen a falu nemcsak a közösséget jelenti, hanem a normák betartásának az ellenőrzését is. Itt mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről mindent. Ezt a modern ember nem szereti.

– Viszont igyekszik a természetet magával vinni a városba, parkokat létesít, kutyát, macskát tart.
– Ezek is a biofilia bizonyítékai. Van azonban egy másik ok is, ami miatt az emberek elhagyják a falvakat: nem tudnak földhöz jutni, mert annak a tulajdonlása szentséggé vált. Nem szabad megkérdőjelezni, és lehetőleg örök időkre szól – amint megszerzi valaki. Ez egyébként mindenképpen kettős mércére utal.

– Miféle kettős mércére gondol?
– Ami a világban tapasztalható. Az európai hódítók különféle csalárd módon megszerezték az indiánok földjeit, aki pedig ellenállt, azt kiirtották, majd miután a nevükre került a birtok, azonnal törvényt hoztak a védelméről. Manapság ugyanez zajlik Brazíliában.

– Nálunk viszont a magántulajdon szentségének a visszaállítása éppen a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya.
– Valóban, ám nem bizonyos, hogy ezt a szántókra, erdőkre, mezőkre, legelőkre, vagyis a gazdasági hasznot hozó területekre vonatkozóan is a mai állapotoknak megfelelően kellene érvényesíteni. A mostanihoz hasonló, egy kézben összpontosuló méretű földhasználat csak az 1767-es úrbéri törvényt követően alakulhatott ki.

– Hiszen a történelmünket végigkísérte a földért való küzdelem…
– A XVIII. században a földesurak majorsági földje csupán a szántók öt százalékára terjedt ki, 95 százalékot a jobbágyok használták és dézsmát fizettek utána. Csupán az Alföldön alakult ki már a tatárjárás előtt nagyobb összefüggő birtok, hogy legyen legelője a Nyugaton nagy haszonnal értékesíthető szürke marhának.

– Miképpen tudtak megélni a jobbágyok a 24 holdas telkeiken, amelyen ráadásul általában több család is osztozott?
– Ha csupán gabonát termesztenek rajta, minden bizonnyal nehezen. Ám ők még értettek a föld sokrétű használatához, a termékenyítő vízjárást kihasználva sok és sokféle állatot tenyésztettek a gazdag legelőkön, halastavakat létesítettek, kertészkedtek, méhészkedtek, megtermelték a ruházathoz szükséges lent és kendert. A jobbágytelken kívül minden falu rendelkezett közösen használt erdőségekkel és árterületekkel is.

– Miképpen akadályozták meg, hogy nagyobb birtokok alakuljanak ki a falvakban?
– Meghatározott időközönként újraosztották a jobbágytelkeket. Ez a bibliai időkig visszanyúló hagyomány, amelyet csupán az utóbbi két-három évszázadban felejtettünk el. A falvak lakói szoros, megtartó közösséget alkottak, amelyekben magától értetődő volt, hogy mindenkinek egyenlő joga van a határ használatához, és a rászorulókat nem hagyják magukra.

– Ez miben nyilvánult meg?
– Hogy csak egy példát mondjak, a szegények péntekenként körbejárták a falut, és minden családtól kaptak valamit, még ha csak egy kanál zsírt is. De még az én gyermekkoromnak is természetes része volt, hogy a kenyérsütés során az utolsó vekni a szegényeké. Annak a fiúnak pedig, aki mégis csípett belőle, nem nőtt ki a bajsza.

– Egyébként miképpen fogadta a jobbágyság a nagybirtok terjeszkedését?
– Gondolhatja… Sok helyen lázongásig fajult a dolog, az erdejükhöz ragaszkodó csurgói jobbágyok vezetőit a Festeticsek például a pallosjogukkal élve le is fejezték. Mindenütt leverték az elégedetlenkedőket, és kialakult Európa egyik legtorzabb birtokrendszere, amit csak az 1945-ös földreform számolt fel.

– Amit ma szintén elhibázottnak tartanak.
– A kép ennél azért árnyaltabb. Ennek már szintén szemtanúja voltam, ugyanis édesapám évekig dolgozott az Esterházy-hitbizomány jószágkormányzóságában, és így maga is igényelt földet. Jóllehet mintegy 600 ezren kaptak kisbirtokot, eszközök híján a volt cselédek és alkalmazottak körülbelül harmada nem tudott talpra állni. Mégis, négy évvel a háború után gabonából már kivitelre is tellett.

– Manapság viszont ismét egyre kevesebben használnak egyre több földet.
– Csak remélem, hogy az új földtörvény ennek gátat szab, és a családi gazdaságoké lesz a főszerep.

– Miért tartja ezt fontosnak?
Falvaink megmaradása és az emberi élethez nélkülözhetetlen természet védelme érdekében. A hatalmas, egybeszántott birtokok képtelenek megvédeni a termőtalajt az eróziótól, a gépmonstrumok a humuszt tömörítő úgynevezett eketalpjelenséget okozzák, a kevés növényi kultúra pedig egyébként is sérülékenyebb, mint a sokféle.

– Az ellenzők egy része azt hangoztatja, hogy földnek a mainál több kézbe kerülése áruhiányhoz vezetne.
– Oláh János, a szarvasi főiskola tanszékvezetője mutatta ki, hogy egyhektárnyi valamikori árterületen termesztett búza árának a többszörösét lehetne elérni ugyanakkora területű árvízjárta gyümölcsössel. Ehhez persze a szintén a valamikori földbirtokosok pillanatnyi érdekeit szolgáló vízrendezést is újra kellene gondolni.

– Más vélemények szerint a falvakban munkanélküliséget okozna a föld használatának minél több kézbe juttatása, ami szintén az elnéptelenedésükhöz vezetne.
– A tapasztalat ennek éppen az ellenkezője. Minél kevesebben birtokolják a határt, annál kevesebbeknek nyújt megélhetést. Amúgy pedig a munkanélküliség először szintén a városokban jelent meg, az a falvakban egykor ismeretlen fogalom volt. Nem kell tehát tartani a családi gazdaságok sokasodásától.

         szólj hozzá

Címkék: város falu mezőgazdaság ökopolitika agrárium ökológiai politika andrásfalvy bertalan ökológiai mezőgazdálkodás biofília

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

Hogyan látom a jövőt? - Lelkes gondolatok és tapasztalatok a nagyvilágból, első kézből

360fokbringa.hu         2013.03.19.

Üdvözöljük együtt a hozzánk is csatlakozó 360° bringa első posztját! Nagy örömömre válik, hogy a közelmúltban egyre többen keresik meg blogunkat, hogy írnának, bevonnának, segítenének - már csupán perszonális téridő-gazdálkodásom szab határt a viszonzó elhivatottságom felelős teljesítésének! - a szerk.: PPJ

Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért, de az utóbbi években egyre jobban foglalkoztat az, hogy mi lesz majd velünk. Mi lesz, ha 30, aztán 40, aztán 50 évesek leszünk a feleségemmel, mi lesz majd a gyerekeinkkel, milyen lesz az unokáinkkal, vagy a dédunokáinkkal – ha megéljük, ha nem, őbennük mi tovább élünk majd, és nekik éppolyan szép, vagy inkább még szebb világot szeretnék, mint amilyen nekünk a mostani.

És amire csak most ébredek rá igazán, az az, hogy a világot mi teremtjük. Az élet egy utazás ezen a gyönyörűséges Föld nevű bolygón, ahol létrejött az élet nevű csoda és egy rendkívül komplex, csodálatos, sokszínű és sokrétű, összefüggő növény és állatvilág borítja, aminek az "élén" a "legokosabb és legügyesebb" Homo sapiens sapiens áll immár több, mint 7 milliárdos egyedszámmal, köztük én is.

IMG_7597.JPG

A párommal ezt az „utazást” olyannyira így gondoljuk, hogy 2011. június 11-én, egy héttel az esküvőnk után elindultunk egy Föld körüli utazásra a fekvőkerékpárjainkon, hogy fölfedezzük a világot a maga valójában, és benne megtaláljuk magunkat. Ez az utazás már 20 hónapja és 17 napja tart, tehát több, mint másfél év van mögöttünk, és ezalatt a kerékpárokkal megjártunk 15 ezer kilométert, és 21 országot. Jártunk a Kaszpi-tenger partján -28 méteren és fenn a Himalájában 5614 méterrel a tengerszint felett. Átkeltünk a Karakum-sivatagon homokviharban, és a Pamírban átjutottunk 4655m magas hágón november elején, hófúvások és felejthetetlen kalandok közepette. Az emberek mindenhol nagyon segítőkészen és barátságosan fogadtak minket, erről külön könyvet lehetne írni – lehet, hogy fogunk is.

02-bangladesh-barisal-bagerhat.jpg

Mindezt nem azért írom le, hogy hencegjek, hanem hogy inspiráljalak Benneteket! Egykor engem is ugyanígy megőrjített valaki, vagyis inkább egy őrültek hada volt az, akik inspiráltak bennünket. Mindegy mire inspirálunk, nem kell, hogy utánunk csinálja valaki ugyanezt, ne kövessen senki, hanem járja mindenki a saját útját – hisz nincs egyetlen helyes út, mindenkinek a sajátját kell járnia, amihez a legjobban ért, ami a szíve közepe, amiben örömét leli, amiben a legjobb, amiben önmaga – csak csináljuk. Keljünk fel és kezdjünk valamit magunkkal, mert nem azért születtünk e remek világra, hogy az agyelszívó tévé előtt monokulturalizáljuk az elménket és a szívünket – ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ha ezeket a képességeket kiaknázatlanul hagyjuk, azzal saját magunkra és a környezetünkre hozunk keserűséget.

16-bangladesh-padma-rajbari.JPG

Szóval úgy kezdtem az elején a közhelyesdit, hogy mindenki a maga világát teremti. Mondhatjuk, vagy hívhatjuk úgy is, hogy a vonzás törvénye, rezgés, vagy amit akartok, de a lényeg az, hogy a gondolatból úgy lesz valóság, hogy kigondolod, beszélsz róla, írsz róla, vitatkoztok róla, még többet gondolkodsz, álmodozol róla. Azon veszed észre magad, hogy épp megéled, megteremted őket és a mi esetünkben például itt ülök egy szobában, Vietnamban, másfél évnyi masszív élménnyel, megannyi baráttal és tapasztalattal a hátam mögött, és ezt a cikket írom.

04-bangladesh-bogra-sirajganj.jpg

…és csak nem akarok rátérni az igazán fontos részre. :) Szóval ahogy az elején írtam, már évek oda gondolkoztat, sőt aggaszt, hogy mi lesz itt. Halljuk ugye, hogy globális felmelegedés, avagy éghajlatváltozás, a jégsapkák eltűnnek, a tengeráramlatok megváltoznak, a tengerszint megemelkedik, népvándorlások, katasztrófák, felborul az egyensúly, 7 milliárdan vagyunk. A gazdasági rendszert az állandó exponenciális növekedésre berendezkedettség tartja életben egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón, a fitoplanktonok, a szibériai metán a jég alatt, génmódosított növények, vegyszerek, a műanyag, ami nem bomlik le, de szigetekben úszik az óceánokban bekerülve a körforgásba. Már azt se tudjuk, mit eszünk, a politikusoktól várhatjuk utoljára a megmentést, a multik irányítanak mindent, országok, gazdaságok bábként működnek, gyarmat vagyunk… És innentől tőlem ebben a cikkben több negatívumot nem hallotok, csak ezt az egy bekezdést.

09-zita-arpi-annapurna-600.jpg
Már indulás előtt is tudtam, hogy gáz van és gáz lesz, de valamilyen számomra is érthetetlen módon én valami ultra naivan képes vagyok mindig a jó és a pozitív dolgokra figyelni és azokra koncentrálni, így aztán be is vonzom azokat, álmodom, tervezek, küzdök, teszek értük és szépen, jól, vidáman telnek a napok, és most már a kilométerek, az országok is ezen az úton. Az előbbi bekezdésben leírt aggodalmak egyenlőre nem túlságosan árnyékolják be a létem, de arra jók, hogy észrevegyük ezen dolgok jeleit, és a különböző problémákra, jelenségekre mindig találni kiváló megoldásokat is a világban, ha figyel rájuk az ember.

08-01-100km-4000m-en.JPG

Így például láttunk a tádzsik-afgán határ mellett afgán földműveseket, akik még a meredek, köves, moréna lejtős hegyoldalt is megművelték, miközben lapos-tetős kőházakban laktak, olyan eldugott helyen a hegyek között, ahová csak egy vékony szamárnyi ösvény vezet. Laktunk a Pamírban nomád jakpásztoroknál fent 4000m-en, ők gyakorlatilag a jakokon keresztül hasznosították a legfőbb energiaforrást, ami itt van nekünk a Földön: a Nap energiáját. Odafent már semmi nem nő meg, csak a fű, azt az állatok lelegelik, és ürítenek. Az így szerzett ürüléket összegyűjtik, kiszárítják, és fűtenek vele. Az állat bundájából ruhát készítenek, a tej eredeti vagy sajt formájában fogyasztják, a húsát szintén megeszik. Zita, a feleségem teljesen odavolt, hogy én mennyire boldog vagyok a ténytől, hogy egy végigküzdött, reggeltől estig tartó emelkedős, légszomjas nap végén egy jakürülékkel fűtött szobában lakunk. :)

08-gulmit-ghulkin-hunza-1.JPG

Aztán láttuk egy csuda népcsoportot Pakisztánban, a Hunzákat, akik a tradícióikat őrizve, fent élnek 3-4000m-en, gleccserek között a völgyekben, 7-8 ezres hegyek alatt, barackfákat, krumplit és egyéb zöldségeket termesztve, állatokat tartva a völgyek apró termékeny sávjain. Hála a spirituális vezetőjüknek olyan gazdag kultúrában élnek, közel a természethez, de nyitottan a világra, hogy azon tényleg elképedtünk - mindent vártunk a „terrorista” Pakisztántól első körben, csak ezt nem. Hála a sok fizikai munkának, a kajszibarack magjának és az abból készített ételeiknek, valamint a rengeteg saját maguk által termesztett, javarészt nyersen fogyasztott zöldségnek, ők voltak az egyik népcsoport a világon, akik arról voltak híresek, hogy nagyon sokáig élnek. Sajnos ez már csak félig igaz, mert aztán betört a Hunzákhoz is a fantasztikus, minden másnál minden téren "jobb és felsőbbrendűbb" nyugati kultúra… 

08-kkh-karimabad-ultar-meadow.JPG

Indiában egyszer beültünk nyolcan egy 125 köbcentis riksába, ezzel nem csak spóroltunk, hanem a károsanyag-kibocsátás/fő/km arányát nézve is földbe döngöltük a reggeli dugóban, egyedül az 5 fős autóban csücsülő munkába igyekvő tömeget. Szó se róla, pár éve még én is köztetek voltam, no offense – de gondolkodjunk el! Aztán nagyon nagy volt látni egy 4 fős családot egy darab kerékpáron közlekedni Nepálban. Én megint, nem a nyomort láttam bennünk, hanem a lehetőséget, azt, hogy az ember képes elvinni az asszonyt meg a két gyereket egy „parasztkergetőn”, ha az kell. De ugye nem "kell", mert a fejekben még a soha ki nem fogyó olaj, a Fossil Fools’ korszakát éljük - holott a valóságban már túl vagyunk az olajcsúcson. Csak akkor azt nem értem, hogy ez a négy ember egy biciklin miért tűnt boldognak, miért mosolyogtak és nevettek, az a sok muki meg a volánnál szembe jövet a rakparton reggel a munkába tartva a dugóban miért vág mindig olyan végtelenül szomorú, életunt fejet? :) Lehet, hogy valami rohadtul nem igaz az amerikai álom kapcsán? :D

13-bangladesh-rangpur.jpg

Ugyanígy fantasztikus volt megtapasztalni, hogy a világ egyik legszegényebb országában, Bangladesben még a vidéki városokban is elektromos riksák rohangálnak, hangtalanok, nem büdösek, 6 embert elvisznek, egy töltés 8 óráig tart, kb. 300 Forintba kerül, és 110km-ert el lehet vele gurulni – oké, csak síkon, de akkor is, ez fantasztikus, és tudom, naiv vagyok, de felteszem a kérdést, majd jól megválaszoljátok kommentben és nem halok meg bután: Ha ők Bangladesben ezt össze tudták hozni, akkor mi a szuper fejlett Európában miért nem?

PANO-TILICHO-LAKE_1.jpg

Hogy még ki ne kanyarodjak az indiai-szubkontinensről, Nepálban 27 napot gyalogtúráztunk is, 326km-t sétáltunk az Annapurna hegycsoport körül, ekkor éltük meg a legbékésebb 17 napunkat az egész út alatt: ez alatt a 17 nap alatt csak két motorizált járművel találkoztunk, egy kis rotoros repülőgéppel és egy markolóval, ami az utat építette. Ugyanis ott fent még csak ösvények vannak, csak mi turisták, a teherhordók és a szamárkaravánok járjuk a völgyeket. A béke fenséges, a táj leírhatatlanul gyönyörű, újjászületsz ott a Himalájában – mindenkinek ajánlom, főleg, ha közel áll Hozzád a buddhizmus, odáig leszel, meg vissza, mert a környéket a tibeti kultúrához közeli értékrendet valló emberek lakják. Ezen a túrán az első napok egyikén volt szerencsénk látni egy szolár sütőt, ez az ék egyszerű eszköz a nap sugarait gyűjti össze és koncentrálja egy lábos aljára, így lehet vele főzni, ha süt a nap, és az erdők, a fák a hegyoldalon maradhatnak, így a talaj nem mosódik le a folyókkal egészen Bangladesig, hogy aztán a bengáli öböl alján végezze.

02-05-annapurna-circuit.JPG

És akkor kanyarodjunk vissza Bangladeshez! Jártunk egy szigeten, ahol az egyetlen téglaépület az iskola volt. Vittünk a gyerekeknek füzeteket, amit a tanároknak oda is adtunk. Gondolván, hogy ezeken az áradások miatt örökké mozgó szigeteken a legszegényebbek legszegényebbje lakik, felkészítettük a lelkünket a nyomorúságos sorsú emberek látványára és történeteire. Hát, nagyot „csalódtunk”! Az emberek kedvesen, közvetlenül fogadtak minket, eszükbe nem jutott sajnáltatni magukat, mosolyogtak, rengeteget nevettek, elmesélték a juta-termesztés folyamatát és fortélyait (ebből élnek – Banglades adja a világ jutatermelésének nagy részét, ezt az anyagot mára sajnos javarészt leváltották a műanyagok, pedig kiváló, sokoldalúan felhasználható és természetes), és a végén még ők kínáltak nekünk gyümölcsöket, ugyanis a szigeten megél a banán, a jackfruit, meg még sok más, számomra azelőtt ismeretlen és most hirtelen felidézhetetlenül sokféle gyümölcs. A lelkünkben, szívünkben csordultig feltöltődve tértünk vissza a szigetről a szárazföldre, és nagyon hálásak voltunk a sorsnak, hogy megismerhettük ezeket az embereket és bepillantást nyerhettünk az ő életükbe.

15-bangladesh-char-battia.JPG

Ez most csak az ő példájuk volt, de előttük még sok országban megtapasztaltuk ugyanezt, hogy a boldogság nem a materiális javak felhalmozásával egyenesen arányos, sőt a bengáliakat nézve alig van összefüggés. Ők a halált is természetes részének tartják az életnek (Miért, nem az?!? :O – Dehogynem, az A Vége, amely értelmet ad az Egésznek!), és nem érzik magukat nyomorultul, mert bármelyik esős évszak alatt elviheti az egész otthonukat az áradás, akár a családjukkal, életükkel együtt. Hanem élnek, vidámak és örülnek az életnek, ami épp most van, számunkra ez szinte már felfoghatatlan és feldolgozhatatlan, de ők mosolyognak, örülnek az életnek, mert tudják, hogy ez egy ajándék, mert látták már rengeteg példán keresztül, hogy bármikor vége lehet. Mindezt teszik úgy, hogy közben tényleg szinte semmijük nincs, egy szál lungiban (férfi szoknyaszerűség, az egész 152 milliós lakosságból a férfiak éjjel-nappal ilyenekben flangálnak, nekem is van egy, nagyon kényelmes!), egy kapával a kezükben - talán ez az összes szerszámuk -, van valami kunyhójuk, aminél a Te kert végi szerszámos raktárad százszor különb, és talán meg tudják termelni az elegendő rizst a következő betakarításig. Ha nem, akkor vagy kapnak a közösségüktől, vagy koplalnak, vagy elmennek munkásnak valamelyik városba az éhenhalás elől.

02-vietnam-bambuszkerek.JPG

Egy másik nagyon fantasztikus dolog, amit megtapasztaltunk, a család nyújtotta egység és biztonság. Tudom, hogy megint egy oldalról mutatom be a dolgokat, de én már csak ilyen vagyok, mindenhonnan próbálom a jót meglátni és azt magamba szívni. Szóval Indiában a „joint family”, vagyis a három generációs családi együttélés a divat, esetenként még testvérekkel, unokatestvérekkel is fűszerezve. Mert Ők nagyon szeretik a csípőset. :) Laktunk végtelenül kedves, aranyos családoknál, ahol ott volt az öreg, nyugodt, megfontolt, bölcs nagypapa, és ott volt a minket körbeugráló, rajtam hegyet mászó kisgyerek, és nekem szuper boldognak tűntek. Aztán az is lehet, hogy nem is olyan egyszerű ez az élet - vegyük alapul azt, hogy az összes indiai szappanopera a nagycsalád-anyós konfliktusokat dolgozza fel (amikor nem szerelemről van szó). De ha egy picit belegondolunk, lehet, hogy könnyebb megtanulni együtt élni egy-két családtagunkkal békében, felvállalva az összetűzéseket, mint egy életen át rabszolgaként fizetni a hitelt a bankoknak, plusz egyedül vagy ketten nyögni a rezsit és még gyereket is nevelni. Persze mi biztos megőrülnék a privát tér hiányától, de ők ehhez szoktak hozzá. Biztos van egy arany középút, és nevelheted úgy a gyerekeidet, hogy ne őrüljetek meg egymástól, hanem boldogan, békében tudjatok együtt élni, megosztva a rezsit, a problémákat, és az örömöket. Ez a családmodell a nyugati világban sajnos teljesen kihalóban van, nemhogy ciki, hanem nagyon gáz, még csak beszélni is ilyenről. („Mi? Te még a szüleiddel laksz?!? Ez de gáz, állj már a saját talpadra! Különben is, hogy nem őrülsz meg tőlük?”) Én boldog vagyok a tudattól és büszke vagyok rá, hogy a szüleimmel és az anyósommal is el tudjuk képzelni az egy fedél alatt élést, és a jövendő gyerekeinket is úgy fogjuk nevelni, hogy elférjünk egy sörkollektoros háztető alatt, osztozva a komposztvécén, egy permakultúrás kert gondozásán, remélhetőleg egy nagyszerű kis közösség részeként. Lám, már megint álmodozom, pont, mint pár éve erről az utazásról – mondom, hogy így kezdődik a valóság! :)

06-bangladesh-rangpur-borga2-happiness.jpg

És az egyik legjobb iskola mindehhez egy ilyen utazás, mert annyi mindent tapasztal az ember, olyan mélységekben, amit könyv vagy iskolapad nem adhat meg, de még egy vérbeli, igazi tanár is nehezen – és sajnos ez utóbbi is kihaló félben van, ezért nem őket hibáztatom, az oktatás is megérne egy nagymisét, de most maradjunk a mi utunkon. Csak még annyi, hogy ne értsetek félre, kell az iskola, a jó tanár és a könyv is, de az még messze nem minden. Az utazás alatt találkozunk más emberekkel, kultúrákkal, ezeket "kívülről" látjuk, egy más szemszögből, mint az őket alkotók, benne élők. Ezáltal egy idő után képesek vagyunk a saját világunkra, kultúránkra is kívülről tekinteni és ez nagyon érdekes felismerésekre vezethet.

07-mianmar-kyaktiyo-golden-rock.JPG

Burmában kezdődött a bambuszőrület! Ez a növény egyszerűen zseniális! Fantasztikusan sokrétűen felhasználják a délkeleti-ázsiai országokban: egy darab fejsze segítségével az élő növény kivágásával lehet belőle tetőcserepet és padlózatot készíteni, na és persze gerendának és merevítéseknek, alátámasztásoknak is lehet használni, a puha szárakból pedig kötöző anyag darabokat lehet hasítani, így még szeg se muszáj, hogy legyen, pusztán bambuszból minden megoldható. Három hozzáértő ember három nap alatt fel tud húzni egy bambuszházat, amely elég egy négy fős család számára, és 5-7 évig megáll a lábán. Utána újra kell húzni, de a hozzá szükséges bambuszágak 5 év alatt megnőnek a nulláról. Itt a szuper fenntartható építészet, egyenesen a természetből, nem kell cementgyár, nem kell tégla, se betonkeverő meg két tucat forduló azzal a nagy büdös-koszos teherautóval, melyeknek a bűzét fél Ázsián át szívtuk! Oké, azt mondod, persze nekik könnyű meleg-trópusi éghajlaton, de nálunk itthon Magyarországon most repkednek a mínusz tízek, és különben is, rohadtul nem őshonos nálunk a bambusz… - Igazad van! De én azt mondom, ott van a vályog és szalmabála építészet! :) Ne légy zárkózott és ne nézz bolondnak, mert jön itt ez a csávó egy csomó olyan dologgal, amiről még nem hallottál, és senki nem beszél még csak ilyesmiről sem a tévében. A világ attól működik és attól szép, mert mind különbözünk! Örülj a különbözőségnek, a diverzitás jó a természetben is, jó kell, hogy legyen az elmében is, gondolj csak bele az ellenkezőjébe, milyen lenne az, ha mind egyformák lennénk, egyformán gondolkodnánk és cselekednénk? Pedig pont efelé tart a világ, ezt nagyon látni az utazásunk alatt, mindenütt zombulnak bele a tévébe, van olyan ázsiai ország, ahol szinte "n+1-edik családtag", bekapcsolják a beszélgetésekhez… szörnyű.

07-vietnam-bambuszkerek.JPG

Egy másik csodálatos példája a fenntarthatóságnak és az emberi találékonyságnak, valamint a bambusz sokoldalúságának, az a vízemelő kerék, amelyet Vietnamba érkezésünkkor láttunk. Mikor megláttam azokat recsegni a folyó vize felett, földbe gyökeredzett a lábam. Az Időgép című film vége felé látható függőleges szélkerekek jutottak róla az eszembe, de közben örvendtem, mert tudtam, hogy ez a színtiszta valóság a saját szemeim előtt, és ugyanilyen kerekek pontosan ugyanígy foroghattak akár sok száz évvel ezelőtt is, mert ahogy egyre csak lestük őket, úgy láttuk, hogy tisztán bambuszból készültek. A pontos működésükre csak akkor jöttünk rá, amikor pár kilométerrel később le tudtunk sétálni a völgy aljára a folyóhoz, ahol egy kisebbet végre testközelből is szemügyre tudtuk venni. A keréken lapátok vannak, ezeket löki tovább a kerék alá terelt víz, így forog a kerék, amelyen a lapátok mellett ferdén felerősített, egyik oldalt lyukas bambuszcsövek is vannak. Ezek a csövek lent a folyóból vizet merítenek, majd fent, 180 fokkal később kiöntik azt egy tartályba, ahonnan csöveken keresztül máris szalad a víz a folyótól fentebb fekvő földekre. Egyszerűen zseniális!

11-vietnam-bambuszkerek.JPG

Mindezek után már talán értitek, hogy ama minden ránk váró veszedelmet felsoroltató bekezdésem után is derűsen és bizakodóan tekintek a jövőbe. Mindenünk bőségesen megvan ahhoz, hogy nagyot változzunk, hogy egy hierarchikus, monokultúrális, központi, embertelen világból egy emberit, egy igazit, egy újra természet közelit teremtsünk. Nem, nem kell félresöpörni a technikát, de nem is kell benne vakon hinni, mert bőven nem megváltó. Lehet rajta keresztül nagyszerű gondolatokat továbbadni, megosztani és tovább formálni, meg lehet rajta keresztül változtatni a világot.

04-nepal-minden-rosszban-1.JPG

Tudom, végtelenül naiv, idealista és utópisztikus vagyok, de csak így lehet, vagy megőrülnél, amikor mélyebben belegondolsz a dolgokba, és az is így van, hogy a pozitív dolgok pozitív gondolatokból teremtődnek. De oké, elfogadom hogy elvakult vagyok, nem látok rá dolgokra minden oldalról, ezért kérlek szépen Téged, gyerünk vitázz velem, tégy okosabbá, legyünk együtt bölcsebbek, mondd el, miért gondolod csupa hülyeségnek, amit ez az őrült - vagyis én -  összeírogatott itt, írd meg hozzászólásban, hogy mi a baj egy kisközösséggel, a megújulókkal, a permakultúrával, aztán vegyünk egy nagy levegőt, söpörjük belőlünk félre a kifogásokat és álmodjunk tovább, változzunk tovább!

05-india-hapur-moradabad.JPG

Mert változás lesz, ez az egy a legbiztosabb, mert ha minden így maradna, felégetnénk ezt a gyönyörű bolygót pikk-pakk, és mivel mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán a legnagyobb veszélyben, magunk alatt vágjuk a fát, de már nem sokáig, mert vagy így, vagy úgy, de ennek hamarosan vége lesz... Hogy hogyan lesz vége, az rajtunk és csak is rajtunk múlik! Belegondoltál, hogy micsoda nagy mázlisták vagyunk, hogy ebben az rendkívül érdekes korban élhetünk? Hogy létrejött a naprendszerünk, létrejött az élet ezen a bolygón, ilyen sokszínű lett és ilyen komplex formákat öltött, létrejöttünk mi és mindez csak egy villanás a földtörténeti időkhöz képest, az utolsó néhány száz év pedig csak pár perc akkor, ha egy szimbolikusan 24 órának vesszük azt az időt, amióta lemásztunk a fáról. Valamint lettünk annyira tudatosak, hogy én ezt most le tudtam írni, te el tudod olvasni, el tudod képzelni és fel tudod fogni. Miközben lehet, hogy több száz évvel később olvasod ezt. (Már az első barlangrajzzal feltaláltuk az időutazást, gondolatokat tudunk küldeni a jövőbe!) Amit nagyon remélek, hogy így lesz majd, mert az azt jelenti, hogy sikerült. Sikerült túllendülnünk a saját magunk által alkotott őrületen... :)

Ehhez kívánok mindannyiunknak bátor álmokat, tervezgetést, vitatkozást, egészséget és kitartást, bizalmat a nagy tettekhez - valósággá teremtett pozitív gondolatokat, szép napot! 

Harkányi Árpád, 2013. január 25. 03:27, Vietnam, Hoi An
http://facebook.com/cyclingthe360
http://360fokbringa.hu

         2 hozzászólás

Címkék: beszámoló fenntarthatóság kultúrantropológia humánökológia tudatváltás 360 fok bringa magyarok a föld körül biciklivel a föld körül

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása