PPJ         2010.09.07.

Könnyen érthető okfejtő szöveg. Ökológiai tény, hogy adott földterület, adott mennyiségű (energia)forrásokból, adott számú élőlényt képes csak eltartani. E tekintetben mindegy, milyen élőlényről van szó, állatról vagy emberről. S egy túlnépesedett populációra mindig nagyon tragikus sors vár! Éljen a dolgaink.tk! Bemásoltam.

Magyar túlnépesedés

"Hazai vonatkozásban a túlnépesedés témája kiváltképp kényesnek számít. Még akik egyetértenek is abban, hogy az ember „veszélyesen” túlszaporodott (hol vagyunk már a veszélytől?!), azoknak is meggyőződése, hogy e tekintetben Magyarországra semmilyen feladat nem hárul, sőt, nekünk éppen hogy szaporodnunk kéne.

Országunk népessége valóban csökkent valamelyest az utóbbi időkben, s ez a politikai jobb- és baloldalt egyaránt aggasztja. Van, aki szeme előtt a nemzethalál réme lebeg, mások pedig attól félnek elsősorban, hogy nem lesz elegendő munkaképes korú fiatal az idősek és más rászorultak eltartásához. (Ez utóbbi kérdésről A társadalom elöregedése címen írtam.) A kormányzat, politikai irányától függetlenül, támogatással és gerjesztett pánikkal egyaránt igyekszik szaporodásra buzdítani bennünket: pl. Budapesten, forgalmas közterületen felállítottak egy magyar népességszámlálót, ki-ki figyelheti, mikor ugrik – jaj! megint eggyel kevesebben vagyunk.

Csakhogy a Föld túlnépesedésének gondját éppúgy nem oszthatjuk fel világosan országhatárokkal, mint például a klímaváltozást. Egyrészt a népesség mozgása miatt: az itt születettek közül sokan kivándorolnak, helyükre bevándorlók és vendégmunkások érkeznek. Másrészt és főként, mert a globalizált világban terhelésünk korántsem (csak) ott mutatkozik, ahol élünk. „Azok vagyunk, amit megeszünk”, márpedig élelmünk java részét nem mi magunk s nem helyben termeljük meg; gyakran a Föld legtávolabbi területeit esszük vele. És „nemcsak kenyérrel él az ember”, még anyagi javak tekintetében sem. Nem pusztán az elfogyasztott táplálékból állunk, hanem az általunk használt tárgyakból, eszközökből, energiából, s mindezeknek siralmasan csekély hányada hazai. Nemcsak ott vagyunk, ahol a testünk, hanem mindenütt, ahol tárgyainkat termelik.

Akárhogyan számoljuk, mi, „fogyatkozó” magyarok is túl sokan, nagyon sokan vagyunk. Ökológiai lábnyomunk fejenként kb. 3,5 hektár vagy több (azaz ekkora területre lenne szükségünk jelenlegi életmódunk fenntartásához), míg mai népességünk mellett a Föld minden lakosára 1,8 hektárnál kisebb terület jut.

Helyzetünk megítéléséhez kétféleképp számolhatunk. Ha azt tekintjük igazságosnak, hogy a bolygót egyenlően osszuk fel minden emberi lakója közt, úgy csak félennyien lehetnénk, vagy kétszerte szegényebben kéne élnünk. (3,5:1,8) Vagyis ha a Föld minden lakosa hozzánk hasonlóan élne, két Földre lenne szükségünk. Ha pedig igazságosnak tartjuk, hogy egy ország népességét megillesse országának területe, akkor sem sokkal kedvezőbb a helyzetünk: 1,8 helyett 2 hektárnyi biológiailag produktív terület jutna ránk fejenként. Még így is majdnem felére kéne zsugorítanunk népességünket, ha meg akarnánk őrizni mai fogyasztásunkat.

(A magam részéről a második számítás felé hajlok, annak ellenére, hogy a globalizáció ténye inkább az elsőt indokolná. Úgy hiszem, megilleti a népeket országuk területe, mert ha ezt a jogot megtagadjuk, azzal jórészt megfosztjuk őket a felelős gazdálkodás lehetőségétől, végképp lehetetlen lesz átlátniuk, mekkora területtel számolhatnak. S ha egy nép sikeresen oldja meg a feladatot, hogy a rendelkezésére álló földön fenntarthatóra alakítsa át létszámát és életmódját, ettől az eredménytől nem szabad megfosztanunk csak azért, mert más népek felelőtlenebbül szaporodnak és/vagy fogyasztanak.)

Ami a nemzethalál félelmét illeti, láthatnánk és látnunk kéne, hogy egy nemzet kiválósága és ereje nem a népességétől függ. Hazánk talán legdicsőbb korszakában, Mátyás király idején országunk területe a jelenleginek többszöröse volt, lakossága viszont csak mintegy hárommillió magyar, és egymilliónyi más nemzetiségű. Nem mondhatjuk, hogy az azóta bőven háromszorozódott (a más államokban élőket is számítva ötszöröződött) népességünk és sokszorozódott népsűrűségünk növelte volna megbecsültségünket, befolyásunkat. Más országoknál sem látunk összefüggést sikerük és népsűrűségük között.

Mit remélünk a szaporodástól? Hiszen gyermekeinknek már ma sem tudunk megélhetést biztosítani. A végre megszületett, áldozatok árán felnevelt fiatalok közül egyre többen mennek vagy vágynak el az országból. Egy nemzetközi felmérés szerint ha mindenki szabadon választhatná meg, hol éljen, azaz bárki Magyarországra költözhetne vagy elköltözhetne innen, másfélmillióval kevesebben lennénk. Szaporodás helyett azt kéne elérnünk, hogy a fiataloknak ne kelljen külföldön keresniük munkát, tanulási lehetőséget, és egyáltalán, a magyarok jól érezzék magukat saját hazájukban.

Nem számolva azzal az erkölcstelen és teljesen valószínűtlen lehetőséggel, hogy még a jelenlegi, igazságtalan és fenntarthatatlan helyzethez képest is nagyobb ökológiai lábnyomra tegyünk szert, távoli országok, népek, főként pedig a természet és a jövő nemzedékek rovására, mindenképp a szegényedésre kell felkészülnünk. Ha számban fogyatkozunk is, javakban még inkább fogunk. S ha szaporodunk, szegényedésünk sokkal gyorsabb lesz. Sopánkodunk szegénységünk felett, gazdagodni szeretnénk, ugyanakkor népesedni is. Hát ez együtt nem megy. Lehet ragaszkodni mai létszámunkhoz, ez esetben tessék félennyiből megélni! Lehet szaporodni is, de akkor még kevesebből.

El kell döntenünk, mire fordítsuk csökkenő lehetőségeinket. Többek közt népünk mennyisége és minősége között is választanunk kell. Minél kevesebb a gyermek, annál több jut rájuk megmaradt javainkból, annál könnyebb – ahogyan ma képzeljük és mondjuk – emberhez méltó életet élniük. S ez nem egyszerűen „anyagias szemlélet”, mivel a szellemi javak is az anyagiakra épülnek. Egyetlen gyermeküket könnyebben taníttathatják azok a szülők is, akiknek ha két-három gyerekük van, esetleg egyiküket sem. (E szempontból mindegy, hogy az oktatás ingyenes-e, vagyis hogy a család vagy az ország állja-e a költségeket.) Márpedig a taníttatással nemcsak a gyermek személyes életútját könnyítjük meg, hanem országunk szellemi szintjét, s általa elismertségét is emeljük. Illik ide az örökzöld Széchenyi-idézet: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

A szegényedés sorsában osztozunk minden más néppel, ez önmagában nem jelent hátrányos helyzetet. Igaz, a fogyatkozó javak maradéka feletti torzsalkodás mindig dühödtebb a jóléti kapzsiságnál, így az elosztás igazságtalansága bizonyára tovább fokozódik a nemzetek közt is, de ezen nem segít, ha szaporodással szegényítjük magunkat. Ha feljebb szeretnénk jutni a nemzetek ranglistáján, akkor legjobbak az esélyeink, ha bátran szembenézünk a szükségszerű folyamatokkal, és a világ, az emberiség mai helyzetéhez leginkább illő új életmódot alakítunk ki, új értékekkel, más országoknak is példát mutatva.

Biztosak lehetünk benne, hogy országunk felvirágzását nem a népszaporulat segíti, ami szükségképp gyorsabb szegényedéssel és utolsó természeti kincseink, jövőnk felélésével jár, sokkal inkább az ellenkezője."

PPJ         2010.09.02.

Katt a képre egy érdekes videóért. A huszárokról jutott eszembe a videó: "They got the judges in their back pockets."

PPJ         2010.08.31.

Az Index már megint nem tudományos. Az általa felkért laboratórium pedig már megint elhallgatott információkat. (Persze, hiszen így nem tör ki pánik az emberek között, hogy már a csapvíz sem iható.)

Szóval vessétek össze az Index cikkét és ezt a kivonatot, aztán döntsétek el, hogy melyik függetlenebb, megalapozottabb, szakmaibb és tudományosabb! Egy vigyorgó íztesztelőbrigád meg a kamerának pózoló "nagyon hiteles tudós vagyok" köpenyes néni vagy egy szakmailag elismert és környezettudományi diákkonferencián díjazott ökotoxikológus? Ha valaki a víz világnapja alkalmából országos szakmai pályázatot nyer, akkor igen csak jó környezetmérnök!

Egy korábbi bejegyzés hosszú kommentjeként pedig két HVG cikket is bemásoltam már, ami szintén nem azt állítja, hogy minden rendben lenne a vizeinkkel!

Továbbá: "Egy brit felmérés szerint a szennyezett brit folyókban található halak felénél már kimutathatóak az elnőiesedés jelei. Sőt, a hormonhatású vegyi anyagok miatt indokolatlanul sok hermafrodita jegesmedve született a sarkvidéken. S még súlyosabban érinthet minket, hogy az emberek elnőiesedésére is egyre több jel utal. Egy friss kutatási jelentés szerint az elmúlt két évtizedben az USA-beli férfiak tesztoszteron szintje 20 százalékkal csökkent." - a szerző Simon Gergely, környezetkémikus, forrás: a Magyar Diplo Vegyszerek, emberek - és a hormonhatású cumisüveg című cikke

PPJ         2010.08.31.

Szendi Gábornak köszönhetően sok új érdeklődő találhat Jankó blagjára. Hozzájuk hasonlóan én is a paleolit kultúra után érdeklődő vagyok.

Vigyázat, amikről ír, általában elég „meredek” témák, és soha nem állítja, hogy bármiben is teljesen letisztult képet tudna nyújtani. A konstruktív kritikákat viszont nagy örömmel fogadja.

Egy hosszú írását kiemelném ismét. A „paleolit életmód” lehetséges csodáiról szól, a táplálkozáson messze túlmenőleg, egy „paleolit életszemlélet”, főként Jean Liedloff könyve nyomán, de más antropológusok tapasztalatait is felhasználva: Az elveszett boldogság nyomában. Írása már korábban ajánlva volt a blogon, amihez most mégis (még egyszer) bevezetőnek ajánlom, az az alábbi fotósorozat, amit Diego Verges készített Baliem Valley-ban.

A Dani Törzsegy hihetetlen közösség, tele tradíciókkal és igen gazdag kultúrával. Például a nőknek három évente csak egy gyereke lehet, hogy egészségesen fel tudják nevelni. Fő táplálékuk a burgonya, amit különböző módokon készítenek el. Van még egy vaddisznóra hasonlító háziállatuk, de ezt csak ünnepségeken fogyasztják. Mielőtt a civilizáció elérte volna őket, kis kagylókat használtak pénz helyett, amit manapság már csak bizsuként hordanak a nyakukon. Ezek a kagylók igazán értékesnek számítottak, mivel megszerzésükhöz a tengerig kellett gyalogolniuk, ami három heti út egy egészséges felnőttnek. Vicces volt mikor kiderült, hogy a helyi nyelvben csak háromig számolnak, fölötte már mindenre azt mondják hogy “sok”. Összességében az utazás nagyszerű tapasztalat volt, de több idő szükséges, hogy egy teljeskörű fotós dokumentáció készüljön ezekről a tradíciókban gazdag törzsekről, melyek hamarosan eltűnnek. Csak a kormány védelme tarthatja életben őket, mert a globalizált világ a végét jelenti sok száz éves kultúrájuknak. - forrás: Spottr.hu

A többi lenyűgöző képet lásd a spottr oldalán!

Ugye csupa beteg, elkeseredett, stresszes, gyógyszerekre váró, "boldogságot" nyújtó termékeket vásárolni akaró embereket látunk a képeken? Ugye nem a mi civilizációnk alapvető elképzeléseivel és gazdasági mechanizmusával van a baj? És akkor az utolsó kérdésem viszont nem irónikus: ugye nem kell már sokat aludnom, mire elfogy az olaj és összeomlik a "fejlett" világ?

PPJ         2010.08.31.

A szerző Mark Hertsgaard újságíró. A cikk egy hosszabb változata megjelent a The Nation című lapban, New York, 2009. november 19-én. Fordította: Barna Anett. Forrás: magyardiplo. A Greenr-en egy lényegretörő kivonat jelenik csak meg, ami az ökológiai gondolkodásra és a globális klímaváltozásra hívja fel a figyelmet.

Nigérben a lakosságnak közel a fele éhezik; Csádban vészhelyzet van az élelemhiány miatt. Szárazság, áremelkedés, a csökkenő nemzetközi segélyezés mind- mind tovább rontja a jelenlegi katasztrofális helyzetet. Közben azonban új módszerekkel láthatóan sikerül feljavítani félsivatagos területeket. A kísérlet, bár természetesen nem képes teljes megoldást hozni, de mindenképpen figyelemre méltó.

Az írástudatlan Sawadogo az erdőgazdálkodás és a mezőgazdasági termelés integrációján alapuló agro-erdőgazdálkodás egyik úttörőjévé emelkedett. Annak a gazdálkodási módszernek úttörőjévé, amelynek köszönhetően a Száhel-övezet nyugati része az utóbbi években jelentősen megváltozott, és így az egyik legígéretesebb példája lett azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel a lakosság szegény rétegei a klímaváltozás ellen küzdhetnek.

„Az emberek olyan szörnyű helyzetbe kerültek, hogy változtatniuk kellett a gondolkodásmódjukon” - mondja Sawadogo. Ő is ezt tette, mégpedig úgy, hogy felelevenítette a helyi földművelők által évszázadok óta használt technikát, a „zaï”-t, melynek lényege, hogy sekély gödröket vájnak a talajba, amelyek a növény gyökerei felé vezetik el a meglehetősen ritka esővizet. Yacouba Sawagado azonban a hagyományosnál nagyobb gödröket mélyített, ezzel növelve az összegyűjtött víz mennyiségét. Legfontosabb újítása viszont az volt, hogy a száraz évszakban trágyát is szórt a vájatokba, annak ellenére, hogy gazdatársai ezt pazarlásnak tartották. Ezt a technikát alkalmazva sikerült terméshozamát növelnie.

A magasabb szintű szabályozás azonban ugyancsak elengedhetetlen a Száhel-övezetet sivataggá változtató globális felmelegedés megállításáért folytatott küzdelemben. Megvannak ugyanis a határai az alkalmazkodásnak is: ha a levegőbe bocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét nem csökkentjük, a hőmérséklet emelkedését már a legleleményesebb ötletekkel sem akadályozhatjuk meg.

Maga sem számított azonban a legfontosabb következményre: arra ugyanis, hogy a trágyában lévő magokból fák is kihajtanak majd a termesztett köles- és ciroksorok között. Néhány évszak elteltével megállapította, hogy az ekkorra már néhány láb magasra nőtt fák, gyökereik révén javítva a talaj termékenységét, újabb terméshozam-növekedést eredményeztek: „Amióta a lepusztult termőtalaj javításának ezt a módszerét alkalmazom, a családom jó és rossz évben egyaránt biztonsággal el van látva élelmiszerrel.”

A Yacouba Sawadogo által tökéletesített agro-erdőgazdálkodás kiterjedt területeket hódított meg  nem csupán Burkina Fasoban, hanem a szomszédos Nigerben és Maliban is  több százezer hektárnyi félsivatagos területet változtatva termékeny földdé. „Kétségtelenül ez a legkiterjedtebb pozitív ökológiai fordulat, amely a Száhel-övezetben és talán egész Afrikában valaha is bekövetkezett” - állapítja meg Chris Reij, holland geográfus, aki harminc éve dolgozik a régióban.

Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy Yacouba Sawadogo és a hozzá hasonló termelők nem ültetnek facsemetéket, ahogyan arra a Nobel-díjra jelölt aktivista, Wangari Maathai és a nevéhez fűződő Zöld Övezet Mozgalom ösztönözte a kenyai lakosságot -, számukra ugyanis ez nem csupán túl költséges, de kockázatos is lenne. Nem tesznek mást, mint védik és gondozzák a természetes módon itt nőtt fákat. A Nyugat-Száhel-övezetről készült tanulmányokból az derül ki, hogy az ültetett fák 80 %-a pusztul el egy-két évvel az ültetés után. Ezzel szemben az ő természetesen nőtt fáik endémikus (helyi eredetű) fajok, így tehát ellenállóbbak. Ráadásul „termesztésük” nem is kerül semmibe.

Az agro-erdészetnek köszönhetően az amerikai geológiai vizsgálat (US Geological Survey) műholdas felvételein például ma már világosan látható, hogy hol húzódik a Niger és Nigéria közötti államhatár. Niger – ameddig kiterjedt fás területeket látunk; Nigéria – ahol a föld kopár, itt ugyanis a nagyszabású fásítási programok láthatóan kudarcba fulladtak.

A teljes, ennél jóval részletesebb és még sok érdekességet tartalmazó cikket, kérlek olvasd el a Magyar Diplo oldalán!