Tudomány alulnézetben - amit eddig nem lehetett leírni a génmódosításról

PPJ         2012.06.14.

Két írás jelent meg egyidejűleg az Átlátszó.hu szabad oknyomozói internetes lapban. Darvas Béla "Tudomány alulnézetben" című cikkében elmeséli azokat az eseteket, amikről idáig nem szól(hatot)t. http://img.index.hu/cikkepek/0802/belfold/darvas03.jpgOlvashatóvá teszi azt, hogy miként működik a kommunikáció, ha olyan terület jelentkezik közlésre, amelyen masszív érdekviszonyok (termék) rendezik be hátteret (hirdetők). Mindkét cikket olvasásra ajánlja azoknak, akik a módosított növények körüli ügyeket és játszmákat világosan szeretnék látni.

Ahogy írja: Ez a megszólalásom egy eddig meg nem jelent tényfeltáró írásunkért szól, amit 2011 szeptemberében próbáltunk Székács Andrással közölni, amikor a hazánkba beszállított vetőmagok (szója és kukorica) géntechnológiai úton módosított (GM) magokkal való szennyezésének ügye már elég világosan átlátható volt. Bár bennünket a médiában folyó közjátékoknál sokkal jobban érdekel az a téma,amiről tényszerűen írtunk, és ami az alább vázolt sorsra jutott, eljött az ideje annak, hogy bevigyem a nyilvánosságot abba az információs szélcsatornába, ahol hosszú ideje dolgozom, hogy a saját példáinkon keresztül láthatóvá tegyem, mibe ütköznek ma azok, akik a növényi géntechnológia tényeit kommunikálják. Vonatkozik ez annak előnyeire és hátrányaira is.

E cikk melléklete a Nemzeti Érdekben meg nem jelent írásunk: Darvas Béla és Székács András „A géntechnológia vetőmagháborúja" írása az alábbi linken tekinthető meg:

A Nemzeti Érdekből kimaradt Darvas-Székács cikk itt letölthető (PDF)

Üdvözlettel: Darvas Béla

         1 hozzászólás

Címkék: gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia agrárium gmo lobbi darvas béla mezőgazdasági géntechnológia székács andrás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr664587568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.06.14. 16:20:29

Ennek a fajta mezőgazdaságnak jelenleg az a csúcsfejlesztése, amikor a boltban a zöldség-gyümölcs standon valami olyan lötyit árulnak, amivel könnyebben le lehet mosni a vegyszereket.

 
 
süti beállítások módosítása