Élőlánc Magyarországért: Kié lesz a termőföld? Korrupciógyanú?

PPJ         2011.11.26.

Kossuth Rádió - 2011 nov. 24. - Ütköző

Földet kérnek a magyar gazdák és nem biztos, hogy a megfelelő irányba módosították a pályázati feltételeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél. A mostani kormány a saját maga politikája ellen tett-e intézkedést vagy megint utólag került a feltételek közé egy ellehetetlenítő passzus?

A kérdés: a kis- és közepes családi gazdaságok fognak-e fennmaradni a még utolsókat pislákoló magyar vidéken, vagy még az új kormány új szervezetét (Földalapkezelő) is megfúrták az nagyipari, konvencionális tőkés agrárlobbi zöldbárói?

Egy biztos: becsületes gazdák hada írt levelet az Élőláncnak, hogy a pályázati feltételek olyanok, amik a végüket jelentené.

         3 hozzászólás

Címkék: politika mezőgazdaság agrárium élőlánc magyarországért

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Humánökológiai filmgyűjtemény - Élet az emberek után

PPJ         2011.11.23.

Dernarmot ajánlotta, Pacsker folytatta, most pedig végre immáron ezúttal hurrá elérhetővé tette. Nincs mit magyarázni, ez az Élet az emberek után, a Life after people. Civilizációnk energiahasználatának és törékenységének közérthetően megfilmesített összessége. Emberközpontúságunk porba tiprása. Fityisz a természet erőitől a kapitalizmusnak. Minden célunk és küzdésünk (de főleg a városi lét) megkérdőjelezése. Mi lenne a fenntarthatóság?! Ez a film elgondolkodtat ezen!

History Channel Life After People.avi
Magyar felirat

http://www.channel4.com/assets/programmes/images/life-after-people/life-after-people_625x352.jpg

http://tvmedia.ign.com/tv/image/article/992/992261/life-after-people-the-series-20090607040032900_640w.jpg

         1 hozzászólás

Címkék: világ filmajánló fenntarthatóság humánökológiai filmgyűjtemény

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Világélettan: Kulturális szaporodás

PPJ         2011.11.22.

Meszlényi Attila blogján jelent meg az alábbi írás, ami kétséget kizáróan fogalmaz afelől, hogy milyen fajta szaporodás is az, amire a jelen körülmények között az emberiségnek a legnagyobb szüksége van. Segítek: nem a genetikai reprodukció a helyes megfejtés.

http://farm5.staticflickr.com/4116/4897623074_0dd3c1bf69.jpg

Az ember ősidők óta kulturális lény, második természete a kultúra. Azt is mondhatjuk, hogy csak az egyedfejlődés szempontjából, időrendben második, jelentőségét tekintve inkább az első. (A kultúra általánosabb fogalmáról van szó: mindarról, ami nem természeti, hanem társadalmi örökségünk része. Mindarról, amire tanulással, utánzással tettünk szert, nyelvünktől, gesztusainktól kezdve szokásainkon, tárgyainkon, élelemszerzési módjainkon át társadalmi berendezkedésünkig, művészetünkig. Ebben az értelemben a „kultúrálatlan” ember éppannyira kulturális lény, mint a legműveltebb.)

Az ember alighanem a legtanulékonyabb faj a Földön, vagyis magatartását, egyéni lényegét más állatokhoz képest sokkal kevésbé határozzák meg öröklött tulajdonságai, jóval nagyobb szerepet kapnak fejlődésében a tanult elemek. Magatehetetlen, tudatlan lényként születik, nagyon csekély öröklött tudással, épp azért, hogy későbbi tudását tanulással szerezhesse meg, és így szinte bármilyen körülményekhez képes legyen alkalmazkodni, azt a helyhez és korhoz illő tudást sajátítva el, amit elődei és társai kultúrájukban felhalmoztak.

Ebből a tényből nagyon fontos következtetést vonhatunk le szaporodásunkra nézve. Mondhatjuk ugyanis, hogy az ember bizonyos értelemben kulturálisan szaporodik. Vagyis nem egyszerűen az által hozzuk létre az új emberi lényt, hogy megszüljük, sokkal inkább az által, hogy felneveljük, tanítjuk. Ha egy kőkori kultúrában élő, pl. dél-amerikai indián törzsben született gyermeket nagyvárosaink egyikében nevelünk fel, ugyanolyan tőrőlmetszett városlakó lesz, mint a helyi lakosok gyerekei, és fordítva: a nagyvárosban született gyermek tökéletesen otthon érezheti magát az esőerdőben, és tudását, a helyzethez illő képességeit tekintve egyenrangú tagja lehet egy kőkori életmódú törzsnek, ha ott nevelkedik. Sőt mint az ún. vad gyerekek esetei mutatják, pl. a farkasok által felnevelteké, olykor vadállatok közösségében is megállják a helyüket. Maugli története annyiban nem mese, hogy valóban találtak nem egy gyereket, akiket farkasok, más esetben medvék neveltek fel, és életben maradtak a vadonban. A mi fogalmaink szerint azonban emberinek nemigen voltak nevezhetők, testalkatukat leszámítva. Még a két lábon járást sem mindegyikük tanulta meg, miután emberek közé került, s a beszédet végképp nem.

Mi, emberek, a faj alkalmazkodásában már kevéssé szorulunk arra a természeti módszerre, amely a szaporodással minél nagyobb genetikai változatosságot igyekszik teremteni a fajon belül, hogy a külső, élő és élettelen természeti tényezők kiválogathassák a körülményeknek megfelelő egyedeket. Egy ember fennmaradásában sokkal fontosabb szerepet kap mindaz, amit tanult. Természetesen a biológiai örökség sem lényegtelen, például a betegségekkel szembeni ellenállóképesség szempontjából, de egészében mégis jóval csekélyebb a jelentősége, mint állattársainknál.

Ennek a megfontolásnak hallatlanul nagy a jelentősége ma, mikor túlszaporodásunk következményei létünkben fenyegetnek minket, a földi élővilág jelentős részével együtt. Teljes joggal vonhatjuk le a következtetést, hogy már semmi okunk ilyen ütemben szaporodni. Hiszen a szaporodás a faj fenntartására szolgáló „találmány”, márpedig rég nyilvánvaló, hogy a mi sajátos esetünkben a szaporodás fennmaradásunk akadálya lett.

Azt hozzuk fel mentségünkre, hogy ez biológiai kényszer, szükségszerűség, a természet parancsa. De hiszen természetességről a választható lehetőségek egyikében sem beszélhetünk. A nagycsalád, amit ma értünk alatta (három-négy gyereket a családban), éppolyan természetellenes az egy nő által „természetes körülmények közt” szülhető 14-18 gyerekhez képest, mint az egykeszülés. Gyermeknevelési késztetésünknek pedig többféleképp is engedhetünk. Mindig találunk örökbe fogadható gyermeket, másrészt folytonosan nehezedő életünkben egyre nagyobb kincs egy-egy nagynéni, nagybácsi, keresztszülő vagy jó barát, aki segít a gyermek felnevelésében. Annak sincs elvi akadálya, hogy a gyermekeket együtt nevelő közösségekben éljünk, akár ismert törzsi kultúrák mintájára, akár új családszerkezetben, vagy egyszerűen csak baráti családok társulásaiban, s akkor gyermekünk a testvéreket sem fogja nélkülözni. Ez nem jelenti a szaporodásról való lemondást. Minden ember szülhet vagy nemzhet gyereket: ha mindenki beérné eggyel, az népességünket 20-25 évente felezné.

Szükségét érezzük, hogy „továbbadjuk magunkat” – de ha magunkra gondolunk, nem egy géncsomag jelenik meg előttünk, nem ez az, amit elsősorban szeretnénk átadni utódainknak. Sokkal inkább szemléletünkre, ízlésünkre, rokon- és ellenszenveinkre, tudásunkra gondolunk, vagyis kultúránkra, ahogyan bennünk öltött testet egyénien, ahogyan mi képviseljük. S a mai szülők többsége épp attól szenved, hogy ezt egyáltalán nem sikerül átadnia: gyermeke másként gondolkodik, más normák szerint él, más dolgok iránt érdeklődik, másokhoz vonzódik, s így elidegenednek egymástól. Egyáltalán nem vigasztalja, hogy a génjeit viszont sikeresen átadta neki.

Miért szeretnénk gyereket ezen kívül? Például azért az érzésért, amit egy hozzánk simuló csecsemő jelent. Azért, hogy láthassuk fejlődését, első mosolyától a gügyögésen át a járásig és tovább; hogy végig vele legyünk, legyen, akire vigyázhatunk, akiről gondoskodhatunk. S ezt mind megkaphatjuk akkor is, ha az a gyermek nem személyesen a mi génjeinket hordozza.

Szeretnénk, hogy ha felnő is, hozzá tartozzunk, ő pedig hozzánk. Szeressen, s ha majd szükségünk lesz rá, segítsen, gyámolítson minket. Ebben azonban mindig csak a jó nevelőnek, jó társnak van része, nem a szülőnek. A szülőnek csak akkor, ha jó nevelő, jó társ. A gyermek azt fogja szeretni, aki szeretettel felnevelte, nem azt, aki nemzette vagy szülte. S ha szereti a szüleit, nem azért szereti, mert ők nemzették vagy szülték.

Aki embert szeretne nevelni, annak nem egy további emberi élőlényt kell létrehoznia a meglévő hétmilliárdhoz: azt kell átadnia utódjának, ami az embert emberré teszi. A kultúrát. És e tekintetben mellékes, hogy elégedettek vagyunk-e kultúránkkal. Lázadásunk, forradalmi vagy reformtörekvésünk szintén kultúránk része. A kultúra nem egységes; belső ellentmondásai mozgatják fejlődését. Aki nem ezt a kultúrát szeretné továbbadni gyermekének, annak a kultúra átformálására kell törekednie, s ha embert akar teremteni, kultúránkon kell dolgoznia.

         10 hozzászólás

Címkék: túlnépesedés humánökológia meszlényi attila világélettan

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Gazdaságról, válságról, szabadságharcról

PPJ         2011.11.21.

Az FFEK ismét egy Zeitgeist film erősségű hatással rántja le a leplet az aktuális gazdasági folyamatok valódi hátteréről (ahogy Kükü is tette a FentésLent blogon). Tudniillik, hogy elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen. Ezt azonban a gazdaság jelenlegi irányítói nem hagyhatják, hiszen az azt jelentené, hogy elesnek pénzüktől. Jönnek tehát az egyes országok ajtajain kopogtatni a globáltőke verőlegényei, és mivel a média már rég a kezükben van, így az egyes országok kormányai kettős szorításban vannak: nem csak felülről baszabogatják őket, hanem a médiamanipulációnak köszönhetően összefüggésekben gondolkodni képtelen nép is árulót lát a kormányába. Különösképpen meggyőzött az FFEK levezetése, hogy az 1973-as 1 milliárdos hitelből hogyan lett mára 135 milliárdos.

Mint a fenntarthatóságot kutató fiatalember, természetvédelmi mérnökként felhívnám a figyelmet az alábbi kép zöld körsávjaira, mint a hamarosan bekövetkező globális paradigmaváltás egyik kiváltó okára. A neoklasszikus közgazdaságtan (ami köztudottan nem tudomány(os)) már az utolsókat rúgja és ez napjainkban a szemünk előtt történik, ha merünk 'látni'. Nemsokára átadja a helyét az ökológiai közgazdaságtannak, ami viszont az ökológia valós tudományára fog épülni!

http://www.adbusters.org/files/imagecache/splash_image/magazine/splash_image/adbusters_94_paradigmshift2.jpg
Forrás: http://www.adbusters.org/magazine/94/paradigm-shift.html

>Innentől az FFEK írása:
Olvasva a mai hírt, miszerint a Nemzetgazdasági Minisztérium az IMF-el tárgyal, először nem értettem meg, hogy miről van szó, ugyanis alig akadt olyan cikk, amelyik a lényeget emelte volna ki. A lényeg pedig nem az, hogy ismét lehet rúgni egyet a kormányon, mert szembefordul tegnapi önmagával, hanem az, hogy nem a 2008-as hitelfelvétel megismétléséről van szó, azaz nem arról, hogy bizonyos megállapodásban rögzített pénzösszegeket adott időnként lehív a kormány, hanem arról, hogy biztosíték képződik az IMF oldalán, amely a piacok megnyugtatására szolgál, és "végszükség esetén" hozzáférhető. (Forrás: origo, Magyar Nemzet)

Ha sikerülne ezt a kérdést értelmesen, jelentősebb elfogultság nélkül tárgyalni, akár még örülhetnénk is ennek hírnek, mert miközben egyetlen euró újabb adósság felvétele nélkül sikerült javítani a forint árfolyamán és Magyarország csődkockázati mutatáján, azt is észrevehetnénk, hogy a kormányzat nem cibálja fölöslegesen az oroszlán bajszát. Tehát tanul a hibáiból. De valóban ennyire jóban kell lenni az IMF-el, ahogy egyes médiaelemzések azt sugallják, sőt szinte már erőltetik?

Hírháttér

Az egyeditől érdemes egyre általánosabb kérdések felé haladnunk. A kapcsolatok felújítása lehetséges, hogy nem teljesen önként történt. Erőteljes mozgatórugó lehet a félelem a leminősítéstől. Hiszen akkor eladhatatlanok a magyar államkötvények, ez egyenértékű a csőddel, amint elfogy az MNB tartaléka, amely ilyen helyzetekben áthidal.

Nade, ahogy arról Bogár László tegnap írt a Magyar Hírlapban, elég, ha elkezdik ezek a hitelminősítő intézetek terjeszteni a hírt, az máris önbeteljesítő jóslattá változik. Indokolt-e hazánk leminősítése? Tulajdonképpen nem jelentett be csödközeli helyzetet a kormány, igyekezett törleszteni, igyekezett tartani a hiánycélt, nem mindig a legjobb eszközökkel persze. Ám az a nemzetközi pénzvilág, amely ennél nagyobb botlást, vagy kozmetikázását is elnézett korábban, most, amikor sok helyen úgymond szorul a hurok, nem engedhet. És meg tudja mutatni, hogy

  • nem vesz senki magyar államkötvényt
  • az euró 310 forint fölé mászik
  • a csődkockázati mutató rekordokat dönt

Ez pontosan az az önbeteljesítő riogatás, amelyről Bogár László ír. Csakhogy mindeközben itthon meg milliók húzzák a rövidebbet. Akik riogattak, azok meg a hosszabat. És a magyarokmég nem is a jó helyen, nem a megfelelő körre haragszanak. Mert kétségtelen, vannak kormányzati hibák, de van egy kintről érkező, most már a szemtelenségen régen túllépett magatartás is, amely beleavatkozik a magyar belügyekbe.

Csak egyetlen példát hadd írok erről. A Goldman Sachs bankcsoport elemzői szerint a leminsőítés "még kivédhető, ha a magyar kormány tényleges lépéseket tesz a devizaalapú hitel-végtörlesztés kiterjesztésének elkerülésére" és voltak még egyéb ötleteik is. (Forrás: VG) Erre mit lehet mondani? Én egy szót ismerek: zsarolás. Senki nem magyarázta el korábban a polgároknak, hogy később egy gazdasági válságkörnyezetben rossz következménye lesz egy esetleges frankhitelnek. A mostani kormány legalább valamit próbál tenni azért, hogy a legrosszabb elkerülhető legyen. Lehet, hogy vitatható módon, lehet, hogy nem eléggé körültekintően. Mégis - ekkor jön valaki külföldről, akinek elég drót van a kezében, amit rángatni tud és akkor azt mondja, ezt azért már mégse, ne mentsék meg ezeket a szerencsétleneket? És hogy rátromfoljon még meg is szellőzteti, hogy ettől függ a leminősítés? Ezek után az euró árfolyam az egekbe megy, még több devizahiteles kerül csődközelbe, és a kormány tegyen meg mindent, mert a lakosság ezt várja.

Miután megteszi a kellemetlen, neki is nehéz lépést, és az IMF felé fordul, hogy tárgyaljunk, s közben a devizahitelesek kicsit fellélegeznek, akkor meg kapja a szitkot az arcába: lám-lám, eddig nem ezt mondtátok.... Nem hiszem, hogy ettől a hozzáállástól előrébb leszünk. És nem hiszem, hogy engem meg lehet győzni a külföldi pénzügyi guruk jóindulatától, IMF-estül, Goldman Sach-ostul, Fitchestül, Standard & Poors-ostul együtt.

Adósságcsapda

A közgazdaság felkent gurujai olyan dolgokkal dobálóznak, amelyek mögött alig látok értékes tartalmat. Végh László mondta mosolyogva egy konferencián, hallgatói kérdésre válaszul: hát mit akar a hagyományos közgazdaság, amikor saját alapjai hibásak? Amikor nem tudomány?

Pedig - teszem hozzá - lehetne az. De akkor az alapokat nagyon meg kéne nézni. Vegyünk csak egyetlen példát, az országunkat érintő hiányok kérdését. Klasszikus úton úgy magyarázzák, hogy az egyensúlyt úgy lehet megtalálni és beállítani, ha kevesebbet költünk és több lesz a bevétel. Ezt a mantrát abba kéne hagyni. Ez az ország az elmúlt 20 évben nagyon rosszul járt (legalább a görögökenk volt mondjuk 10 jó éve), semmi nyoma, hogy többet költene, mint amennyi jogos. Mert a probléma gyökere nem is itt van, hanem a súlyos, most már a GDP 82%-át kitevő államadósságban, ez egyébként több, mint 21 000 milliárd forint. Ha a cégek és a lakosság eladósodása is be lenne számolva ide, még nagyobb számot kapnánk.

Az adósságszolgálatunk alapvetően kamatfizetésre szorítkozik, a cél az adósság csökkentése lett volna, egészséges gazdasági körülmények között - most ilyenek nincsenek. Látható is, hogy a nyáron tett adósságcsökkentő lépések, melyekben a magányugdíjpénzek egy része is részt vett, nagyrészt elolvadtak, amikor megnőtt az euró ára. A kamatfizetést az adóbevételek egy részéből fedezi a kormány. Sőt, az új adósság túlnyomó része is arra megy el, hogy a korábban felvett hitelek kamatát fizessük. Idézem Drábik Jánost:

"1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett." S mindeközben eltűnt a privatizált magyar állami vagyon jó része, és még ki tudja mi nem.... Ebben áll a lényeg: az adósságspirált fenntartóknak nem érdeke a törlesztés, inkább a további eladósítás. Ezze együtt pedig olyan ajánlások (zsarolás), amely a további sarcokat teszi lehetővé (adóemelés, megszorítás). Ha nem megy szép szóval, fenyegetnek államcsőddel, leminősítéssel, stb. (Bogár László után szabadon: a 3 V: valutaalap, verőlegények, védelmi pénz.)

Még egy réteggel lejjebb

A hitel a jelen fogyasztás fedezése a jövőben. Szükséges hozzá, hogy a hitelt, és a kamatait vissza lehessen fizetni. Mindehhez növekvő gazdaság szükséges, hiszen a hitel kamatozik. Általában azért vesz fel valaki hitelt, hogy azt értékteremtésre fordítva a jövőbeli teljesítménye növekedjen és azzal fizesse vissza a kamatokkal növelt öszeget. De nem mindig van ez így, a magyar államadósság esetén már a kamatok fizetése is újabb hitelfelvételt igényel.

Az eladósodott állam vezetői, politikusai, a lakosság, a cégek érdekeltek lesznek abban, hogy a gazdasági növekedés rendszerét fenntartsák, épp a hitelek miatt. Ebben a környezetben soha nem lesz fenntartható fejlődés. Ráadásul a valós (reál) gazdaság növekedését mindig is az energiahasználat növekedése hajtotta. A pénzből pénzt előállító pénz- vagy képzetes gazdaság azonban képtelen fedezetet rakni a képzetes pénzei mögé. És amikor túl sok gyűlik fel ebből a fajta pénzből, vagy meg tudják csapolni a valós gazdaságot, vagy a képzetes pénzlufik kipukkadnak. Most az utóbbi történik, mert nincs már komly növekedési lehetőség a valós gazdaságban.

1. ábra. Egy dollár adósság pénzteremtő hatása az USA gazdaságában 1966-tól 2010-ig. Látható, hogy míg kezdetben megérte hitelpénzzel "pénzgyárat" játszani, addig a 2000-es évekre ez a folyamat hatásában lecsökkent, majd egy bizonyos adósságszint elérésekor átváltott káros folyamatba: a túlzott adósságállomány nem növeli, hanem rombolja a GDP-t.

Az ábra is mutatja, a játék nem megy tovább: a pénzgazdaság már nem képes kivonni pénzt a reálgazdaságból, így egyre korlátozottabban képes hitelpénzből pénzt gyártani. A valós terület növekedési korlátja pedig a valóságban keresendő: elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen.

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény tudomány neoklasszikus közgazdaságtan fenntarthatóság hetesi zsolt ffek humánökológia adbusters alternatív közgazdaságtan ökológiai közgazdaságtan

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása