Miért hagyom ott az ELTE környezettudomány MSc-t?

PPJ         2010.12.14.

Nem az együttérzést vágyom, nem is érzelgősködni vagy panaszkodni szeretek, de okuljatok helytelen - ám annál tapasztalatdúsabb döntéseimből. Már ha hasonló korú, kereső, kutató, környezet- vagy természettudományi érdeklődésű egyetemista vagy.

Gyerekek, drága volt szaktársaim, kollégáim, kedves gödöllőiek, magyarán SZIE KTI-s természetvédelmi mérnökök: eszetekbe ne jusson az ELTÉ-re jönni környezettudomány MSc-re! Jó, persze, mondták a szóbeli felvételin, hogy "ez más lesz", de az isten se gondolta volna, hogy környezettudomány MSc címen tulajdonképpen egy bújtatott környezetmérnöki laboranalitika szakot indítanak (olyan szakbemenettel, akik sarkosan szólva életükben nem láttak kémcsövet?!!!) és még az alkalmazott ökológia szakirány sem indul, hiszen mindenkit (azt a 22 embert, akit erre felvettek) maga alá gyűr és bekebelez a geológia meg a műszeres analitika szakirány. Szóval ti, mi, akik természettudományos ismereteket szereztünk, ez nem nekünk való.

Sajnálatos módon épp a nekünk (természettudósoknak) fontosabb órákon pocsék a tanár, jegyzetekről ne is álmodjunk. [Ebből teljes mértékben kivétel Szabó Mária tanárnő természetvédelem órája! Nála jobban kevesen magyarázták el eddig a Bős-Nagymarosi helyzet természetvédelmi vonatkozásait. :) ] Nyilván megvolt az okom, amiért nem bíztam a gödöllői természetvédelmi mérnök mesterszakban, de így utólag - már ugye -  a hülye is a saját kárán... I miss so much Tardy papa! :)

No amúgy nem vágyom én annyira a termvéd mesterszakot, annál én sokkal szélesebb látókörű és érdeklődésű vagyok (egyáltalán nem nagyképűség ilyet mondani, a generalista tudósok ugyanolyan fontosak, mint a specialisták): ezért is fogok felvételizni a humánökológia mesterszakra, az ELTÉre, mestereimhez (igazi görög-, vagy keleti értelemben véve mestereim ők nekem).

De Gödöllő nyugis, embernek nézik az embert, érző lénynek, nem pedig egy számkódos azonosítóval ellátott problémacsomagnak.

Ja, becsüljétek meg nagyon a gödöllői tiszta levegőt, a relatíve csendes környezetet, az ugrabugráló mókusokat és madarakat az arborétum fáin, miközben sétáltok a KTI vagy a halasok felé: Gödöllő szó szerint él!

Azért is hagytam ott ezt a szakot, mert sikerült elnyernem egy képzést egy dán népfőiskolán 5 hónapra, fenntartható fejlődés témakörében: kihagyhatatlan ajánlat ez egy olyan természetvédelmi mérnöknek, aki - úgyszólván Ángyán tanítványként - fenntartható és természetvédő mezőgazdaságot kíván elősegíteni, megvalósítani.

Végül pedig egy ajánlott olvasmány arról, hogy mi ma a környezetvédelem (azon kívül, hogy pénz; és nem természetvédelem), miért baj, hogy az ELTE is ezt érti környezetvédelem alatt és miért nem lesz ez SOHA megoldás a környezetszennyezés megállítására és a világ valódi bajaira!

         11 hozzászólás

Címkék: vélemény elte szie környezettudomány msc természetvédelmi mérnök msc humánökológia msc

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr102514766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloucester 2010.12.14. 11:16:43

Fúú, csodálatos reggeli gondolatok voltak, és gratulálok a dán úthoz!
Epikurosz jutott eszembe a linkedről:
"Élj észrevétlenül!"

sorica123 (törölt) 2010.12.14. 21:10:26

Gratulálok!
Amúgy hogyan lehet ebbe a szakirányba elmozdulni úgy, hogy kb csak az érdeklődés van, viszont amikor lehetett, nem tanultam rendesen a természettudmányokat meg úgy általában a reál tárgyakat? (mert kötelező, kell => fúúúj+otthoni megerősítés is az volt 24/7, hogy úgy is van, te humános vagy. Ami erős butuskaság, de akkor honnan tudtam volna én ezt?)

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.12.14. 21:15:16

@sorica123: Köszönöm szépen!
Sajnos nem tudom, hogy milyen bemenetei vannak pontosan a humánökológia msc-nek, de remélhetőleg nemsokára meg is jelenik a felvételi könyv, abból ki fog derülni. Nem tudom, hogy van-e külön utas eljárás, az biztos, hogy ilyen esetben vissza kell hallgatni tantárgyakat a BSc-ről és az még államisoknak is pénz.
Egyébként egyetemi oktatás nélkül is hitelesen bele tudod magad ásni, elég ezt elolvasnod és ezt végighallgatnod:

greenr.blog.hu/2010/09/21/konyvajanlo_a_mi_bibliank

eper.elte.hu/eper.phtml?cim=globalisokologia.html

Üdv: Péter
(Az email címem megtalálod a kapcsolat menüpontban.)

zozz 2010.12.15. 00:11:19

Most erre mit lehet mondani? :D
Szerintem, ha nem hagyod ott, simán kivágtak volna. Mit gondoltál, mit fognak tanítani Természettudományi karon? Esztétikát? Igen is egy környezettudósnak kőkeményen tisztában kell lenni a környezeti folyamatok tudományos leírásával, műszeres analitika szakon meg a kémiai vonatkozásokkal különösen! Ez nem arról szól, hogy hogyan kell agyat mosni az embereknél, hanem környezeti problémák megoldásáról, mint amilyen a vörös iszap katasztrófa is, vagy az olajkiömlés a Mexikói-öbölben. Tudsz ezekről bármit is azon kívül, hogy jaj, ez nagyon rossz? Jobb lenne neked tényleg a bölcsészkaron a "humán beállítottsággal", nem pedig a természettudósok közt. Jobban jársz, ha a környezet iránti érdeklődésed megmarad hobbinak, azzal sok kárt nem teszel.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.12.15. 00:21:03

@zozz: Köszönöm kedves Pataki Zoltán az ELTÉről a véleményed. Látom, sikerült beinnod magadba a tanáraid bölcs szavait, miszerint a természettudós egy alacsonyabb rendű semmirekellő bölcsész. Nos, akkor további jó molekulabizgerélést kívánok, vagy legyél is akármilyen szakon, az biztos, hogy nem érzed, hogy a társadalom, és annak berendezkedése a felelős a környezeti problémákért. Másfajta gondolkodásmódú társadalomnál elő sem fordulna, hogy embereket kelljen arra képezni, hogy azon gondolkodjanak, hogyan oldjanak meg egy égető vagy inkább fatálisan mérgező helyzetet.

Kikérem magamnak, hogy agymosást végeznék a GreenR-rel, ez a történet nem velem esett meg, mint látható.

Üdv: Péter

Gloucester 2010.12.15. 15:02:22

@Pacsker: Remélem én is, hogy nem teszel kár a környezetben :-) Jobb, ha azt meghagyod másnak. Azt hiszem van az olvasótáborodban erre is jelentkező. Előbb összegyűjtik a vörös iszapot, aztán ha mégsem maradna egyben a nagy szarhalmaz, akkor gyorsan pördülnek-fordulnak párat, elkezdenek számolni, méricskélni, környezetet védeni és akkor ők a környezetvédők. Csak találgatások vannak a még ki nem használt vegyszerek hatásairól. Senki nem tudja megmondani, hogy miként fog reagálni a terepen az ellenszer. (A Mexikói-öbölben sem úgy sülnek el az olaj semlegesítésére használt cuccok, ahogy kiszámolták.)

Nem, kedves zozz. Ezt talán a gátak mögé kényszerített vörös iszap összegyűjtésekor kellett volna megtenni. Előre kéne gondolkodni a tudomány nevében, nem utólag szart lapátolni. Ez már csak porhintés, önámítás, tudományos tetszelgés. És mennyi ilyen eset van még, amiből megjósolható a katasztrófa... Azokkal tessék foglalkozni és felhívni a figyelmet a döntéshozóknak, hogy mit kellene csinálniuk, mit nem kellene csinálniuk, ellenkező esetben beláthatatlan eredményei lesznek tevékenységeiknek.

GFlyG 2010.12.15. 20:58:22

Pacsker, az ELTE kutaó-elit egyetemi címéhez méltóan kutatókat igyekszik képezni. Ehhez elengedhetetlen bizonyos analitikai módszerek elsajátítása is, mely a későbbi társadalomformáló missziódban csak a hitelességedet erősítheti.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.12.15. 21:04:26

@GreenHumor: Ezzel semmi gond nincs is! Egy szóval se mondtam, hogy ez baj vagy hogy ez a baj.

Egyrészt nagyon meglepődtem, hogy miért hívják így a szakot, ha nem is erről van szó,
másrészt nem értem miért vesznek fel természetvédelmi mérnök embereket ilyen szakra, miért csinálnak bemenetet ehhez,
harmadrészt eléggé bánt (tudományos értelemben) hogy mennyire lenézik a természettudományokat!

Persze ez nem is csoda egy olyan TTK-tól, aminek főtámogatója a MOL és a Paksi Atomerőmű...

Így már egyáltalán nem csodálkozom, hogy miért vannak olyan véleménnyel a természettudósokról és a klímaváltozásról...

Csak akkor én ebben mégsem akarok részt venni. Csinálja az, akinek van gyomra hozzá, mert nekem nincs.

Ez csak egy összkép, nem minden órára és minden tanárra igaz.

Mindezek miatt fogok az ELTÉn maradni - mármint újra felvételizni, de humánökológia MSc-re. Mert az egész képet akarom látni, nem csak a mókusok és nem csak a molekulák szintjét.

GFlyG 2010.12.16. 09:39:30

Ugye egy karról beszélünk? A TERMÉSZETTUDOMÁNYI karról. Az atomok és molekulák szerinted nem a természet részei? Ez elég durva megállapítás, hogy bárki is a TTK-n lenézné a természettudományokat.. Ha jobban megnézed a humánökológus msc-t ott is lesz bőven fizika, kémia, mikrobiológia...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.12.16. 09:41:57

@GreenHumor: Egy karról bizony. Bőven elég volt ez a szept-okt-nov-dec; 4 hónap(!) már elegendő volt arra, hogy igen, kimondhassam, a természettudományi karon lenézik a természettudósokat a környezettudósokkal szemben. Persze, tudom, hogy azok az alkotók is a természet részei. Persze, tudom, hogy lesz azon a szakon is, nem megfutamodok a biosz és kémia elől!

Patkááány 2017.05.16. 21:18:37

Ha felvételezel alapképzésen az ELTE-re MSc-re, általában tudnak róla, és átrugdosnak az államvizsgán. Life hack, állítólag működik. Ki fogom próbálni. :)

 
 
süti beállítások módosítása