A Monsantónak meg kell semmisítenie a génmódosított cukorrépát

PPJ         2010.12.01.

http://szentkoronaradio.com/files/26362.jpg

Az amerikai szövetségi bíróság kedden elrendelte a Monsanto által kifejlesztett, genetikailag módosított cukorrépa betakarítását és megsemmisítését, miután úgy ítélte, az Egyesült Államok agrárminisztériuma törvénytelen módon engedélyezte a biotechnológiai eljárással készült takarmánynövényt.

Az ügyben ítéletet hirdető Jeffrey White augusztusban már betiltotta a Monsanto "Roundup Ready" névre keresztelt cukorrépájának további ültetését és eladását arra hivatkozva, hogy a kormány illetékes szerve nem hajtott végre elég alapos környezeti hatástanulmányt a növény engedélyezése előtt 2005-ben.

Nem sokkal az augusztusi ítélet után azonban az agrárminisztérium engedélyt adott (mégis, hogy a szöszbe?! - szerk.) a növény vetőmagjainak előállításához szükséges magoncok ültetésére. A keddi ítéletében ezeknek a palántáknak a megsemmisítését rendelte el a szövetségi bíró.

A bírósági eljárást kezdeményező fogyasztóvédelmi társaság, az Earthjustice jogi képviselője elmondta, ez az első olyan bírósági ítélet, ahol génmódosított növények megsemmisítését rendelték el. "Ez egy extrém dolog. De a körülmények olyanok voltak, hogy nem igazán volt más megoldás. Gyakorlatilag kihívták a bíróságot, hogy az vajon szembe mer-e szállni velük" - tette hozzá.

A Monsanto által előállított Roundup Ready cukorrépa igen népszerű volt a termesztők körében, ugyanis arra fejlesztették ki, hogy ellenálljon a gyomirtó vegyszer Roundupnak, ami lényegesen megkönnyítette a farmerek gyomkezelését (ez ma már tudományosan cáfolt, drága MTI! -szerk.). Környezetvédők (természetvédők, könyörgöm, természet, mi mást teszünk tönkre, mit szennyezünk el?!, hagyjuk már ezt a zöldek=környezetvédők dumát 2010-ben! - szerk.) azonban úgy látják, a takarmánynövény elterjedése a gyomirtó vegyszerek túlzott használatához, rezisztens gyomnövények kialakulásához, továbbá a hagyományos cukorrépa-fajták megfertőzéséhez vezethet.

A vállalat, amely a mezőgazdasági termék szabadalmi bejegyzésével rendelkezik, korábban úgy nyilatkozott, egy esetleges engedély-visszavonás akár 2 milliárd dollárjába is kerülhet a vállalatnak és ügyfeleinek 2011-ben és 2012-ben.

A Monsanto számára bizalomra adhat okot az a novemberben napvilágot látott minisztériumi törvénytervezet, amely kezeli a génmódosított cukorrépák helyzetét. Ennek megfelelően, akár már a jövő évben engedélyeznék az ilyen növények elültetését. Jelenleg az amerikai cukortermelés több mint fele származik cukorrépából.

(Kicsit mintha még sajnálná is a hír szövegének megírója, hogy erre kötelezték a Monsantot. És mintha örülne is, hogy nemsokára azért mégis belénk fogja mártani a falloszát a nagy cég.)

Forrás: Index/MTI

         1 hozzászólás

Címkék: tudomány gmo agrárium monsanto

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr372487362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zaga · http://zagaspoint.blog.hu 2010.12.02. 08:22:38

Vicc, hogy azért módosítunk genetikailag egy növényt, hogy ellenálljon egy általunk alkalmazott vegyszernek. Szánalmas, komolyan!

 
 
süti beállítások módosítása