Fászok lettek

PPJ         2010.03.25.

Hová tűntek az erdészek?

Íme az új erdei ormányos fajta: Favágó Ormányos (egy finn cég „reklámfilmje”). Irtsuk ki a természetet együtt, minél hamarabb...

Én mélységesen nem értek egyet ezzel a technokrata felfogással. Szálaló erdőgazdálkodással és fenntartható erdőgazdálkodással viszont annál inkább. Mert bár úgy tűnik, hogy ez a módi nagyon hatékony, de áram és olaj nélkül az egész nem működne (rövidesen lesz még olyan idő mikor ezek nem lesznek), illetve ez az erdő nem is ERDŐ! Fajszegény, nincs aljnövényzet, a talaja kizsarolva és a nagy géppel tönkre-taposva, stb. Sokan vagyunk a Földön, és már most sincs elegendő fa egyeseknek főzni (élni), míg mások meg IKEA bútorral rakják tele az otthonukat (hedonizmus). Így tűnnek el az erdők és lesznek a helyükön "erdők"(nek hívott sorba ültetett fagyárak).

Szóval én nem lelkesednék azért, hogy egy ügyes gép 8 ember munkáját helyettesíti. A gép csak akkor működik ilyen "szépen", ha egykorú, azonos alakú és nagyságú fákkal, aljnövényzet nélküli faültetvénnyel találkozik (mondjuk igaz, hogy a fenyőerdő nem az aljnövényzetéről híres). Ez viszont nem erdő és ez nem erdészet, hanem fászat. Nem "erdészek" vannak, hanem "fászok". Bocs...

Ez pedig a természetvédők himnusza! Hangot feltekerni! Kötelező kisvideó, nekem meghatározó alapozó. A Coldcut és Hexstatic páros által készített audiovizuális ritmustörténetű változata a fentebb látható szörnyűségnek itt látható:

A természetet, amit egyesek pillanatok alatt kiirtanak, azt mások két éven keresztül fotózzák, hogy csodáit megelevenedően megjeleníthessék! Az emberi tudat nem minden esetben képes felfogni a körülötte működő, élő dolgokat. Szemléltesse ezt a gondolatot ez a videó:

Tehát végszóként: vegyük észre mi vesz körül minket! Ültetett "ipari termelői egység" vagy pedig élő, lélegző, fajgazdag ERDŐ?!

         5 hozzászólás

Címkék: videó természet erdő ökológia fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr281867376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloucester 2010.03.25. 20:27:14

Apró pontosítást hadd tegyek. IKEA svéd cég.

Gloucester 2010.03.26. 19:41:35

Sajnos Magyarország is jeleskedik erdőlopásban:
"Elloptak egy egész erdőt, a Borsod megyei Forrón. Egy tejüzem szennyvíztelepéről lopták el a víztisztítás miatt telepített ezer nyárfát. Százmilliós a kár, és veszélyben az üzem működése is. A rendőrség azt mondja, a fatolvajokkal tehetetlenek. Hiába fognak el egy-kettőt, csak mint szabálysértőket lehet őket büntetni.
Minden fát kivágtak és elloptak. Így pedig a 140 embert foglalkoztató tejüzem működése kerűlt veszélybe, mert az igazgató szerint a hatóságok könnyen bezárhatják amiatt, hogy a tolvajok egy 21 éves nyárfa szikkasztót, szennyvíz tisztítót tettek tönkre, pusztítottak el, ilyen mérvű pusztítás itt még nem volt.
A fákat évek óta lopták a tolvajok, de egy ideig tudták őket pótolni. A rendőrség három tolvajt elfogott, de azt nem tudták rájuk bizonyítani, hoyg az egész erdőt ők lopták volna el. A fatolvajok több mint 100 millió forint kárt okoztak. A területről ezer fát vágtak ki, gyakorlatilag egy sem maradt épen, ha pótolják csemetékkel, 5-6 évig még biztosan nem tudják azt a feladatukat ellátni, hogy megtisztítsák a szennyvizet." Forrás:
tv2.hu/tenyek/video/egy-komplett-erdot-loptak-el-borsodban-tenyek-riport

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.31. 12:42:40

@clockworkorange:
Igen, hallottam Lányitól hétfőn. Még nem volt időm kitenni. Köszönöm szépen!
Szörnyű! És ez nem valami távoli dolog, hanem itt a szemünk előtt a fővárosban...

 
 
süti beállítások módosítása