Nagy profittal jár a természetvédelem

PPJ         2009.11.17.

Cikk a Greenforól átmásolva. Lényeget kiemelem. Közgazdászok figyelem! Amit eddig tanultatok, még a közelében sem jár annak, hogy mennyire értékesek a természeti rendszerek. Oscar Wilde híres mondása szerint a közgazdászok mindennek tudják az árát, de semminek sem tudják az értékét.

"

A természeti értékek megóvására költött pénz busásan megtérül – állítja egy, a költségeket és az előnyöket is számba vevő kiterjedt vizsgálat.

 

A jelentés azt hangsúlyozza, hogy a vizes élőhelyek, valamint a korall-zátonyok és az erdők megőrzése százszorosan megtérülő befektetések, hiszen megspórolják az emberiségnek a mesterségek védművekre és egyéb, technológiai alkalmazásokra potenciálisan elköltendő pénzt.

AZ ENSZ és néhány ország, mint például Nagy-Britannia támogatását élvező, a Biológiai Sokszínűség és az Ökorendszerek Gazdaságtana (TEEB) című tanulmány tulajdonképpen az első kísérlet arra, hogy felmérjék az ökoszisztémák gazdasági értékét. Azokról a szolgáltatásokról van szó, amiket a természetes környezetünk rendszeresen és globálisan nyújt ingyen, mint a víztisztítás és ívóvízellátás, vagy éppen a tengerparti területek viharokkal szembeni védelme korall-szirtekkel.

„Meglehetős bizonyossággal kijelenthető, hogy jelentős előnyünk származhat a megőrzött területekből” – állítja Pavan Sukhdev, a Deutsche Bank gazdasági szakértője, és folytatja: „eddig megközelítőleg 1100 tanulmány látott napvilágot különböző országokban, a különböző természeti adottságok gyakorlati értékére vonatkozóan. Független attól, hogyan is értelmezzük a kapott értékeket, arra a következtetésre jutunk, hogy a természetből származó előny akár 25-szörös, vagy éppen 100-szoros is lehet” – mondta el a szakember a BBC-nek.

Az eddig publikált részletek elsősorban az erdők jelentőségét taglalták, hangsúlyozva, hogy az erdőpusztítás következményei évi 2-5 ezer milliárd dollárban kerülhetnek, ami mellett eltörpül a bankkrízis megoldására szánt összeg. Az újabb elemzés központjába a tengeri élőhelyek kerültek. A környezetvédelmi szervezetek régóta hangsúlyozzák a tengeri ökoszisztémák megőrzésének szükségességét, és az erre szánt támogatás megsokszorozását, az élővilág sokszínűségének megőrzése, valamint a halászat hosszú távú fenntarthatóságának érdekében. „Ha a mostani alig 1%-ról 30%-ra akarnánk növelni a tengeri élőhelyek megőrzésére szánt összeget, ez mennyibe is kerülne? – teszi fel a kérdést a közgazdász. „A kezdeti beruházások és a fenntartás költsége összesen 40-50 milliárd dollárra rúgnának évente, szemben a 4-5 ezer milliárdos haszonnal.” A tényleges haszon a nagyobb volumenű halászatban, a túrizmusban, valamint a korallok megőrzése esetén a parti területek védelmének megspórolásában jelentkezne.

A TEEB jelentés nagyon is fontos a tekintetben, hogy megmutatja, a természet pusztításának közvetlen gazdasági, fenntarthatósági következményei vannak világszerte. Ezért melegen üdvözüljük, ha politikusok karolják fel a kezdeményezést, és tesznek meg mindent a természeti értékek, az ökoszisztéma megőrzése és helyes kezelése érdekében” – mondta el Stephen Hopper, a Kew-i Királyi Botanikus Kert igazgatója.

A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy a megvédendő területek kiválasztása nagyon fontos, hiszen azoknak gazdasági és ökológiai értéke is kimagasló. Costa Ricai kutatások kimutatták, hogy a még érintetlen erdős területek 20%-kal növelik a kávéültetvények hozamát, mert menedékül szolgálnak a beporzást végző rovaroknak. Új-Zélandi füves területek friss vízzel látják el Otagó térségét, ami máskülönben évi 100 millió dollárba kerülne. Vietnámban a mangrove csemeték ültetése és védelme 12000 hektáron évente 1,1 millió dollárjába kerül az országnak, ám ezzel megspórolnak 7,3 milliót, amit egyébként kénytelenek lennének a gátak fenntartására elkölteni.

Annak ellenére, hogy gazdaságkutatók már korábban megfogalmazták ugyanezeket az elképzeléseket, a tanulmány célja, hogy összegezze és a döntéshozók elé tárja valamennyi szempontot és eredményt, abban a reményben, hogy a kormányok a természeti beruházások mellett döntenek. A klímaváltozás gazdasági következményeit elemző Stern-jelentésben megfogalmazott gazdasági szempontok napvilágra kerülése óta erre talán ma nagyobb esély van, mint korábban. „Bemutatjuk, hogy nem csupán a környezetvédelemmel, az általában fejlődéssel és a klímavédelemmel foglalkozó politikusok, de a gazdasági kérdésekkel foglalkozó szakemberek és üzletemberek illetve politikusok számára is fontos szempont kell, hogy legyen a piac esetleges kudarca, és hogy az ökoszisztémák nyújtotta szolgáltatásokat pontosan mérlegelje és beárazza.” – hangsúlyozza a jelentés.

Az esetek többségében a tények azt bizonyítják, hogy a megőrzendő területekről szóló döntés egyfajta gazdasági intelligencia kérdése is. Néhány országban, így Norvégiában, Németországban és Nagy-Britanniában az idők új szavát értő kormányok vannak döntéspozícióban. "Ez a jelentés igazán hangsúlyozza – a biológiai sokszínűség évének közeledtével - annak a szükségét, hogy megértsük, milyen szerepet is játszik valójában a természet a gazdaság fenntarthatóságában” – mondja a brit környezetvédelmi miniszter, Hilary Benn. „A biológiai sokszínűség gazdasági értékének megfogalmazása segíthet abban, hogy a biodiverzitás elvesztése okozta növekvő krízis és a klímaváltozás által felvetett kérdésekre egyaránt helyes válaszokat fogalmazhassunk meg mind nemzeti mind pedig nemzetközi szinten.” – folytatta a politikust.

Annak dacára, hogy egyre bizonyosabb, átütő eredményekre nem számíthatunk az ENSZ decemberi klímakonferenciáján, az erdőmegőrzés pénzügyi finanszírozásának kidolgozása része lehet a koppenhágai klímacsúcsnak. Ugyanis az erdők védelme nem csak fontos, de költséghatékony módja is lehet a széndioxid-kibocsátás csökkentésének.

 

Forrás: BBC News

Benkóczy Miklós: greenfo

 

"

         szólj hozzá

Címkék: ajánló gazdaság természet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak 7 - Hír az EchoTV-ben

PPJ         2009.11.17.

Nem szeretem a TV-t. Egyik csatornát sem! De ahol releváns zöld hír jelenik meg és nagy közönség előtt: azt "szeressük"!

         2 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan nol dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Na mi a szint öcsém? Ingyen búvártanfolyam all over the world!

PPJ         2009.11.16.

hogyan változnának a szárazföldek körvonalai a tengerszint emelkedésével.

via: száni-bácsi

         10 hozzászólás

Címkék: ajánló klíma környezet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Napikép - Egyházi Élelmezésbiztonság

PPJ         2009.11.16.

http://static.nol.hu/media/picture/71/38/15/000153871-7973-600f.jpg

XVI Benedek pápa hallgatja a FAO főigazgatójának, a szenegáli Jacques Diouf beszédét 2009. november 16-án, Rómában. - Reuters - Ettore Ferrari

Mit és milyen alapon keres ez a rakás senkiházi ész helyett hittel élő ember egy világélelmezési konferencián? Véletlenül nem ők azok, akik óvszer helyett hitet osztanak Afrikában? Vagy hozzájuk nem jutott el a hír, hogy "a családtervezés a leghatékonyabb klímavédelem"?

Nem épp a Biblia írja, hogy:

„Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá;  és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” - Móz. I. Ter. 1,28

Persze ez csak amolyan költői kérdés...

Mi mást keresne az egyház egy világméretű "megoldási" szintekkel foglalkozó konferencián, mint világméretű pénzt?

Az egyház, mióta egyáltalán létezik, nem akar mást, csak a saját érdekeit érvényesíteni. Akár kínzásokkal (erre a szóra most inkább nem linkelnék), akár nyílt - és mélységesen undorító - zsarolással!

Az egyház akar a világélelmezésbe bekapcsolódni, mikor radikális fundamentalista intoleranciája miatt meg akarja vonni a minimális kosztot is Washington D.C. hajléktalanjaitól, ha engedélyezik a melegházasságot? Mi etetjük tovább a hajléktalanokat, de akkor ti melegek ne szeressétek egymást légyszi?!

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény vallás világ napikép

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása