Dunakeszi-tőzegtavak 6 - Ha elindul a dunakeszi láp "parkolósítása", akkor a főhatőság a saját törvényeit szegi meg!

PPJ         2009.11.12.

Parkoló épülhet a láp helyén - írja a Greenfo

"Két nemzeti park is egyértelműen meghatározta a láp jelleget és annak kiterjedését, de az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség nem fogadta el ezeket, kiküldte saját szakértőjét, aki a helyiek szerint nem is a láp területén vett mintákat, kimondta, hogy nincs is ott láp, levették a területről a védettséget, így az Auchan oda építheti a parkolóját a láp helyére.

A Pest Megyei Ügyészséghez fordult a Levegő Munkacsoport a Budapestet Dunakeszitől elválasztó keskeny zöldterületen lévő láp védelmében. Arra kérte az ügyészséget, hogy az OKTVF jogerőssé vált másodfokú határozata ellen óvást nyújtson be.

A Levegő Munkacsoport szerint a területen várható beruházásra kiadott engedély súlyosan jogszabálysértő. A lápok a törvény erejénél fogva (ex lege) védettek, erről a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény a következőt mondja ki: „23. § (2) E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár.” Ezért ezt semmilyen hatóság nem bírálhatja felül. Amennyiben megépül a bevásárlóközpont parkolója a védett lápos élőhely tönkretételével, a terület természeti értékeiben visszafordíthatatlan károsodás következik be." - forrás: Greenfo

Mocsárban a bevásárlóközpont - adja hírül a Levegő Munkacsoport hírlevele


Ügyészségi beadvány a dunakeszi láp miatt

"Józan ésszel felfoghatatlan, abszurd környezeti dráma színhelye a Budapestet Dunakeszitől elválasztó keskeny zöldterület: a környezetvédelmi hatóság a közeli bevásárlóközpont parkolóépítésének engedélyezési eljárásában nem létezőnek nyilvánított egy természeti értékekben gazdag, alaposan megkutatott, részletesen dokumentált lápos élőhelyet, amely így hamarosan eltűnhet az aszfalt alatt" - adta hírül nemrég az egyik országos napilap. A lápos élőhely megmentése érdekében a Levegő Munkacsoport beadványban kérte az ügyészséget, hogy emeljen óvást a környezetvédelmi hatóság határozata ellen. - forrás: Lélegzetnyi hírlevél

 

Az építési engedély megadásával, a láp beépítése esetén a hatóság önmaga fog saját törvénye ellen véteni: védett természeti érték, terület közvetlen vagy súlyos sérelmét, illetve veszélyeztetésének esetét előidézve. 1996. évi LIII. tvt., VI. Rész, 78. §

 

35. § (1) Védett természeti területen a 7. § (2) bekezdésében foglaltakon túl
a) tilos olyan épületet, építményt, nyomvonalas létesítményt, berendezést létesíteni vagy üzembe helyezni, amely annak jellegét és állapotát veszélyezteti, károsítja, vagy ott a tájképi egységet megbontja;

37. § (3) Védett természeti terület károsítása, veszélyeztetése vagy jogellenes zavarása esetén a természetvédelmi hatóság köteles az ilyen magatartás tanúsítóját a tevékenység folytatásától eltiltani.

 

Így ennek esetén, természetesen a hatóság ellen, a saját törvényét alkalmazva a természetvédelmi bírság szankciója fog életbe lépni!

1996. évi LIII. tv. a természet védelméről

Természetvédelmi bírság


80. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával


a) a természet védelmét szolgáló jogszabály, illetve egyedi határozat előírásait megsérti;

b) a védett természeti értéket jogellenesen veszélyezteti, károsítja, elpusztítja, vagy védett természeti terület állapotát, minőségét jogellenesen veszélyezteti, rongálja, abban kárt okoz;

c) a védett természeti területet, továbbá barlangot jogellenesen megváltoztatja, átalakítja, illetve azon vagy abban a védelem céljával össze nem egyeztethető tevékenységet folytat;

d) a védett élő szervezet, életközösség élőhelyét, illetőleg élettevékenységét jelentős mértékben zavarja;

e) a természetvédelmi hatóság engedélyéhez, hozzájárulásához kötött tevékenységet engedély, hozzájárulás nélkül vagy attól eltérően végez

természetvédelmi bírságot köteles fizetni.

 

         szólj hozzá

Címkék: botrány bojkott auchan nol dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr311521437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 
 
süti beállítások módosítása