meta_         2010.01.19.

A globális folyamatok után egy újabb szimpatikus lokális kezdeményezésre hívom fel a figyelmet. Nem meglepő módon evés-ivás terén.

A falusi vendégasztalban nincs semmi újdonság, külhonban régóta dívik. Az egész nagyon hasonlít a Zöld Étlaphoz, annyi különbséggel, hogy a vendéglátó nem egy étterem, hanem a kedves nénik-bácsik. Az ember odaszól előre, hogy menne falatozni, a nénike pedig közli, hogy milyen hozzávalókat tud aktuálisan beszerezni a környékbeliektől. Friss kacsa, oldalas, vegetáriánusoknak zöldséges ételek. És ezek tényleg házias ételek, házias adagokkal, mert kicsiben csinálják és olcsó beszerezni a hozzávalókat. A minőségre persze figyelnek, mert a szakácsnéni megértette, ha silány minőségű hozzávalóból készíti az ételt, rossz híre megy a konyhájának.

Konkrétan Biatorbágyon találkoztam először ezzel a dologgal, ahol egy nagyon aranyos nyugdíjas néni házi kemencében készíti a fogásokat. És, hogy a férje se maradjon munka nélkül, borkóstolással kötik egybe a szeánszot. A Rigó Pincészetnél, ahol megfordoltunk, könnyű volt ezt véghezvinni.  

A legjobb az egészben a hangulat. A vendéglátókkal jóízűt lehet beszélgetni, idősek lévén elmondják a helyi legendákat meg saját vicces történetüket, vagy éppen azt, hogy mit gondolnak a világ jelenlegi folyásáról. Rád is kiváncsiak, mivel közösen esztek, na jó, kulturáltan isztok.

Mindez kijön egy átlagos éttermi vacsora árából, mondjuk fejenként 2000 forint, friss és egészséges hozzávalókból készített ételekkel, helyben beszerezve, minőségi borokkal.

Ismét csak a kicsi a szép!