PPJ         2012.02.15.

A közösségi mezőgazdaság első lépéséhez húsz-harminc család és egy néhány hektáros földdel rendelkező gazda kell. A családok minden év elején közgyűlésen határozzák meg, milyen vegyszermentes terményeket szeretnének az asztalukon látni. Befizetik az éves tagdíjat a biotermelő gazdának, majd a hat-nyolc hónapos termőszezonban hetente átveszik a számukra összeállított, friss zöldséget, gyümölcsöt tartalmazó kosarat a lakhelyükhöz közeli lerakatban - mindezt tisztességes díjszabás ellenében.

Magyarországon még annyira új ez a kezdeményezés, hogy csupán két ilyen gazdaságról és egy vásárlóközösségről tud a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) - mondta Perényi Zsófia, a szervezet munkatársa az [origo]-nak. Az Évkerék Ökotanya gazdálkodói, Kiss László és Kiss-Kovács Orsolya Szeged melletti tanyájukon vágtak bele a kosaras forgalmazási rendszer működtetésébe. A kertészmérnök végzettségű pár zöldséggel, gyümölccsel és tojással látja el az eddig köréjük szerveződött tizenhat családot, de a hathektáros birtok negyven család szükségleteit képes kielégíteni. Blogjukban részletes információkat osztanak meg a szervezésről, működésről. A két család összefogásából indult pilisi Háromkaptár Biokert szezonban Vácra, Pilisszentlászlóra és Szentendrére szállít vásárlóinak organikus zöldségeket.

Szintén újszerű elképzelést próbál meghonosítani a budapesti Szatyor Bevásárló Közösség. Tőlük előrendeléssel lehet árut kérni, és vállalják, hogy lehetőleg 50-70 kilométeres körzeten belül organikus terményeket, de akár pékárut és bort is vásárolnak közvetlenül a termelőktől, amelyet nonprofit alapon, önkéntes munkában továbbítanak a vásárlóknak.

"2012 lesz az első év, amikor már a mi igényeink szerint termeltethetünk az általunk ismert gazdákkal. Reméljük, ez megoldja az ő értékesítési dilemmáikat, számunkra pedig rugalmasságot és egyediséget ad. Szeretnénk támogatni, hogy máshol is létrejöjjenek Szatyor-közösségek" - válaszolta az [origo] kérdésére Kármán Erika koordinátor.

Az egyik önkéntes, Molnár Zoltán egy nagyáruház igazgatói állását hagyta ott, mert elege lett a nem emberközpontú kereskedelemből, és tavaly Kecskeméten szervezett bevásárlóközösséget. A Szatyor egyik alapítója, Berei Bence azt mondja: kereskedő ősei körülbelül ugyanígy tevékenykedhettek a kisvárosok kisközösségeiben, mint most ő (részletek az alábbi videóban).

A közösségi mezőgazdálkodás az önálló kezdeményezésen múlik - felsőbb szervektől vagy minisztériumtól senki ne várjon támogatást, külföldön sem így működik a rendszer. Ha már van egy termények megvásárlására hajlandó csoport, megfelelő gazdálkodót kell keresni. Ebben a Tudatos Vásárlók Egyesületétől (TVE) lehet segítséget kérni; hazai gazdálkodások biominősítésével a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. foglalkozik.

A német minta szerint a termelés és elosztás megszervezésén hetente legalább két-három napot dolgozik a pár fős koordinátor csoport. Noha költségeiket a tagdíjakból fedezhetik, a munka önkéntességet feltételez, de siker esetén idővel főállásban is végezhető. A közösség által támogatott mezőgazdaság első fecskéi négy évtizeddel ezelőtt jelentek meg, először Japánban, aztán Svájcban, később az Egyesült Államokban és Kanadában. Franciaországban 2000-ben indult az egyik első ilyen gazdálkodás, a provence-i Benoit Hertz vezetésével.

"Tizenkét évvel ezelőtt minőségi válság volt az élelmiszer-termelésben, mindenki emlékszik a kergemarhakórra vagy a dioxinos csirkére. Elhatároztuk, hogy újraépítjük a gazdálkodó és a fogyasztó közötti kapcsolatot, hogy a fogyasztó pontosan tudja, honnan való és milyen módszerekkel termelték az asztalára kerülő élelmiszert. Így alakult meg az AMAP, a kistermelői mezőgazdaságot szolgáló szövetség" - mondta Budapesten Benoit Hertz. "A fogyasztónak joga van az egészséges élelmiszerhez, de a kistermelőnek is joga van a megélhetéshez. Az AMAP révén a gazdák tisztességes árat tudnak kialakítani" - mondta Benoit Hertz a budapesti Francia Intézetben, ahol francia, brit, német és osztrák gazdák beszéltek a közösségi mezőgazdaságról (a bemutatót a TVE szervezte).

Kiváltja a szupermarketet

Az Egyesült Királyságban 2002 óta hódít a mozgalom, már kétszáz szövetkezet működik, angolul Community Supported Agriculture (CSA) a neve. A szervezők bérleti díjat fizetnek a földért, amelyen továbbra is a tulajdonos gazdálkodik, de a fogyasztók igényeinek megfelelő módszerrel és összetételben termel.

Közösségi almaszedés a Dragon Orchard farmján

Mivel a szövetkezeti tagok között vannak szegényebbek, fogyatékkal élők, az is lehetséges, hogy a terményért a havi állandó tagdíj mellett fizetendő kosárpénzt közös munkával csökkentsék. "A CSA révén az átlagnál magasabb jövedelemben bízhatnak a gazdák, és nem kell aggódniuk amiatt sem, hogy terményeikkel bekerülhetnek-e valamelyik szupermarketbe" - mondta a dél-angliai Stroudból érkezett Jade Bashford a közösségi mezőgazdaság elterjesztését segítő Soil Association jótékonysági szervezetet képviseletében.

A gazdálkodó is jól jár

Míg a francia és brit megszólalók a negyvenes-ötvenes korosztályt képviselték, Németországból két huszonéves fiatalember népszerűsítette Budapesten a közösségi mezőgazdaságot. Fabian Kern a freiburgi GartenCoop szövetkezet képviselőjeként elmondta: fontos volt a szállítási igény csökkentése is. "A közösségi mezőgazdaság kevesebb külső energiával állít elő minőségi bioélelmiszert, így a kevésbé tehetősek számára is elérhetővé válik" - mondta.

Folyik a munka a GartenCoop művelte farmon

A közösségi mezőgazdálkodó hálózatoknak nem célja sem a nagyüzemi termelés, sem a termőterületek felvásárlása. A részt vevő gazda azért jár jól, mert olyan földet tud művelésbe vonni vagy bérbe adni, amelyre korábban nem volt kereslet, és nem kényszerül arra, hogy kis területű földjét eladja vagy bérbe adja egy nagyüzemi termelőnek. A természet is jól jár: elkerülhetővé válik a nagyüzemekre jellemző monokultúrás ültetvény, ahol muszáj vegyszerezni vagy GMO-növényeket termelni - mondta Kern.

Mindent a függetlenségért

A GartenCoop 250 tagja évi 400 euró (115-117 ezer forint) tagdíjat fizet, ez a farm alapköltségeit hivatott fedezni. A kevésbé tehetősek kisebb összeggel is beszállhatnak. A termelést folyamatosan koordináló hat-nyolc fős tagcsoport hetente találkozik. Náluk jelezheti a gazda is, milyen igényei vannak, például hány idénymunkásra van szüksége az adott héten. Egyes farmokon főállású munkások is élnek, például mentálisan sérült fiatalok.

"Jogosultak lennénk uniós támogatásra is, de nem vesszük igénybe" - mondta az [origo] kérdésére Fabian Kern. "Ezzel egyrészt szeretnénk megőrizni a függetlenségünket, másrészt pedig bebizonyítani, hogy képesek vagyunk az általunk előállított élelmiszer árát kigazdálkodni anélkül, hogy kizsákmányolnánk a természetet vagy a vásárlókat."

A tagok szerződésben rögzítik pénzügyi felelősségüket, de amúgy kerülik a bürokráciát. A kis léptékű termelésnek köszönhetően tavaly még adómentességre is jogosultak voltak. A terményekért becsületkasszába fizetnek: mindenki annyit ad, amennyit tud, és annyit vesz el, amennyire szüksége van. Hetente kétszer érkezik áru a városi elosztóhelyre, egy bérelt garázsba, a felesleget a rászorulók között osztották szét.

A GartenCoop fóliasátrai

A közösségi mezőgazdálkodás magyarországi elterjedését gátolja, hogy egyelőre nincs olyan franchise-rendszer vagy útmutató, amely lépésről lépésre bevezetné az érdeklődőket a közösségszervezés és a termelés folyamatába. A cikkünk elején említett budapesti Szatyor-közösség időnként tart képzéseket, a Tudatos Vásárlók Egyesülete pedig tervezi, hogy a tapasztalatokat csokorba fogja. Mint Perényi Zsófia, a TVE munkatársa elmondta: mindezt a forráshiány hátráltatja, illetve az, hogy szavai szerint "nem könnyű egy sémára ráhúzni az egészet, hiszen mindegyik kezdeményezés egy kicsit eltérő, mások a szervezők és az adottságok - de éppen ettől szép a dolog".

PPJ         2012.02.12.

Teljes. Magyarul. Online. Még a humánökológiai filmgyűjteménybe sem kell feltöltenem, mert bárki megnézheti szabadon. (A film nem keverendő össze az Idiocracy (Hülyék paradicsoma) című alkotással, de apropó: azt is nagyon ajánlom!)

A film 2055-ben egy pusztulásra ítélt világban játszódik. "Miért nem mentettük meg otthonunkat, a Földet, ameddig még lehetett?" - teszi fel a kérdést a főszereplő, egy idős történész számára már archív, 2008-as filmfelvételeket nézegetése közben. Az archív felvételeken olyan, ma élő húsvér személyek története elevenedik meg, akik bár a világ különböző pontjain élnek, mégis ugyanúgy szenvednek a klímaváltozás globális hatásaitól.

PPJ         2012.01.31.

A szabad választás átka

Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com, komlomedia.wordpress.com

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…

• - bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
• - a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
• - a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
• - az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
• - és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…

PPJ         2012.01.16.

A történet igaz. A végkövetkeztetés is.

Leszakadt a szekrény a falról a konyhában.
Fura dolog egy "7-es erősségű földrengés" robajára ébredni.
Ki gondolta volna, hogy így végződik a szekrény sorsa...
Olyan hirtelen jött, egyik pillanatról a másikra.
Pedig: ha jobban belegondolok, voltak figyelmeztető jelek!
Reccsenés hangok voltak pár nappal a baleset előtt, de nem tudtam honnan jönnek pontosan.
Utólag könnyű okosnak lenni, túl volt ugyanis pakolva iratokkal. Nem három pohár és egy evőeszköz garnitúra volt benne, hanem csurig teletömve iratokkal.
A sok papírvékony lap összességében túlterhelte a farostlemezből eszkábált "szekrény-utánzatot". Bezzeg régen még tömör fából voltak a szekrények, ez már csak utánozza a korábbiakat. Ilyen ez a tömegtársadalomi ellátottság.

Nem én töltöttem túl iratokkal. Másvalaki volt ilyen "felelőtlen". Nem volt ő tisztában nyíróerőkkel meg szakítószilárdsággal: ami szekrény, az pakolható - végül is az ő szempontjából "logikus" a meglátás.
Aztán mégis én ébredtem fel rá, meg nekem kellett vállalnom, hogy újra felszerelem a helyére.

A felszerelése közben jutott eszembe, hogy minek is lehet ez a történet a demagóg didaktikus példája.

Szóval ott tartunk az általam kényszerített analógiában, hogy van egy váratlanul leszakadt szekrényünk.
A zsanéroknál épen maradt, az fémből van, az ajtók tehát továbbra is jól nyílnak.
A belsejében lévő polc leszakadt.
Ami a falon tartotta, az a tetejének két sarkában lévő, a farostlemezben függőlegesen fúrt két csavar és két derékszögű fémlap.
Na ez szakadt ki szépen fokozatosan majd végül hirtelen.
Megrajzolhatnám az időbeni görbéjét is a történetnek, de el tudjátok képzelni: a kezdeti túlterheltség elször nem is mutatkozott, utána elkezdett meggyengülni az anyag, aztán időnként voltak nagyobb reccsenések, majd végül egyetlen pillanat alatt szakította le az egészet egy természeti törvény, a gravitáció.

Össze kellett tehát újra eszkábálnom, újabb helyeken felfogatási felületet kiképezni, de ez a szekrény már nem lesz a régi. Az összeadásoknál látszik a ragasztás, terhelhetősége lecsökkent az eredeti állapota alá, szinte már csak dísz a falon, nem is merjük terhelni: mert nem csak, hogy félünk az újabb katasztrófától, hanem mélyen tanultunk a történtekből.

Azt hiszem elég volt ennyi is az erőltetett párhuzamból.

Természetesen ennek a blognak a keretében azt próbáltam szemlélteni, hogyan fog összeomlani egyik pillanatról a másikra -
az emberek által túlterhelt bioszféra (szekrény),
a reá épült gazdaság (polc a szekrényben),
és vele együtt az emberiség is (papírlapok a szekrényben).

A humánökológia egyik feladata, hogy a szekrényt rendszerében láttassa, mert azzal tévúton járunk ha külön beszélünk a farostlemezről, a papírlapokról és a facsavarokról.
Az ökológia ellentétben az analizáló természettudományokkal, az egészet láttatja, egy rendszerelmélet mutatója, összehozza egymással a különféle nézőpontokat.

Ez a kulcs a társadalmak fenntarthatóságához.
Hogy rendszerben lássunk, hegyezzük a fülünket a minket egyre jobban körülzsongó figyelmeztető jelekre, különben leszakadunk a fenébe, és akkor már nem egy szekrényről lesz szó, amihez asztalost hívhatunk, hanem a bolygóról.

Figyeljünk a jelekre, járjunk utána az eredetüknek, hogy a lehető legkevesebb meglepetés érjen minket.
A farostlemez darálékrészecskéinek magányos és "izgalmas" élete már senkit sem érdekel.
Nyugdíjazzuk azokat az idejétmúlt tudósokat és megvezetett embereket, akik azt hiszik, hogy még mindig a részleteket kell vizsgálni a problémák megoldásához!
A problémák egész(ségesség)ével foglalkozó tudományok művelését és támogatását akarjunk!

PPJ         2012.01.06.

Biró Borbála talajbiológus, terresztris ökológus jegyzete a média által most felkapott csoda-kerti rendszerről.

A vízkultúrás zöldségtermesztés talajbiológus szemmel

A növénytermesztés új divatos módja manapság a vízkultúrás (hidropóniás) eljárás, ahol a növényeket vízben oldott ásványi sók felhasználásával nevelik. Ezeket úgy állítják össze, hogy az a legfontosabb makro-tápelemeket, mint pl. a nitrogén, a foszfor és a kálium, valamint mikroelemeket, mint a cink, a molibdén vagy a vas is tartalmazza.
A kísérletileg így összeállított nevelési közegekben sincs azonban 10-15 féle elemnél több a periódusos rendszer legalább 90 eleméből. A növények még ha nagyra, tetszetősre nőnek is, hiányosak lesznek, lehetnek olyan létfontosságú (esszenciális) elemekben, amelyek szükségesek lennének az ellenállósághoz a nem mesterkélt, természetes körülmények közé.

Az ilyen növények rendszeres fogyasztásával alakulhat ki aztán az a „minőségi éhezés”, amit később ki kell egészíteni az azokból a tápanyagokból hiányzó nyom- vagy mikroelemekkel. Ezekre nyomokban (a többihez viszonyítva ugyan néha csak milliomodnyi mennyiségben) de feltétlenül szükség van, lenne a megfelelő életműködésekhez.
Napjainkban éppen az ilyen jellegű tápanyag-hiányok miatt terjed az ún. „funkcionális élelmiszerek” piaca, ahol a legfontosabb hiányzó mikro- vagy nyomelemeket mesterségesen pótolni igyekeznek. Hazai körülmények között a talajainkban hiányos pl. a szelén, amit a kenyér sütésére használt élesztőgombákkal felvetetve pótolnak az emberi táplálékláncban. Trópusi talajoknál a szintén létfontosságú enzimekhez szükséges cink kiegészítésére van szükség. A közismert betegség-megelőzésre javasolt és általánosan használt Béres cseppek hatásossága is a nyomelemek ily módon történő pótlásával magyarázható.

Vigyázni kell ezért táplálkozás-minőségi szempontból az ilyen kényelmes és „istenített”, egyszerű megoldásokkal, mint amilyen az akvapónia. Ezeket többnyire a kényszer szüli azokban a trópusi országokban is, ahol nincs elég talaj, vagy a klímatikus viszonyok nem alkalmasak a megfelelő növénytermesztésre. Máskor (hidropónia) éppen a tömegtermelési kényszer, a gyors, nagytömegű táplálék létrehozásának az igénye alakítja ki az ilyen termelési rendszereket, amelyek csak kiegészítésként lehetnek alkalmasak. Amit a hipermarketek polcai, mint salátát kínálnak, azokat is ezen technológiával nevelik, de nem természetes módon jutnak tápanyaghoz, hanem műtrágyákkal! Kétségtelen előnye, hogy steril, tehát nem kell védeni a növényt a különböző kártevőkkel szemben. Képzelhetik, milyen egy talajtudósnak uszó salátákat látni műtrágyás lében, de ez a mai valóság... Ezen úton nem kell sokat tovább menni, hogy egy számítástechnikai portálon már egyenesen napfény és talaj nélküli növénytermesztésről "okítsák" a techno-optimista, de a természet rendszereit valójában nem értő embereket.
Az így felismert okok miatt éppen ezért nagy igénye kezd lenni az organikus, vagy biotermesztésnek. Ezeknél a természet törvényeit figyelembe véve alakítják ki a működőképes talaj-növény-mikroba-klíma rendszereket valódi talajjal és a folyamatos növénytáplálást biztosító szerves anyagokkal, amelyek először a mikroorganizmusoknak, majd azt követően a növényeknek adnak megfelelő tápanyagokat és ezáltal az embereknek is.

A fenntarthatóság lényege

A hír létrehozói számos információt nem adnak tudtunkra. Nem tudjuk, hogy mennyi haltáp kerül felhasználásra ennyi halhoz és azok mennyi ürüléket is termelnek bele a vízbe megfelelő rendszerességgel. Jó sok kellhet ahhoz, hogy az el- vagy lebomolva a műtrágyák kizárásával ilyen mértékben legyen képes növelni a növényeket. Valahogy az arányokról sem esik itt szó, hogy mihez mennyit és melyik növénynek vajon milyen a tápanyagigénye? Évtizedekre nyúló kutatási eredmények vannak (kellenek) ugyanis ezek pontos ismeretéhez.

Érdemes lenne kimérni, hogy a keringtetés önmaga mennyi oxigént visz a vízbe, mielőtt a növényi gyökereket önállóan vérteznénk fel ilyen extrém csoda-termelő tulajdonságokkal. A pisztrángok ráadásul csak hideg, sekély tápanyag-tartalmú, de oxigén-dús, nem szennyezett, ún. oligotróf hegyi patakokban szoktak megélni és szaporodni. Vajon a nyári nagy melegben meddig fogják bírni és hogyan lesz fenntartható az álomrendszer?

Mesék pedig vannak és lesznek, az emberek igénye pedig erre, a világunk mesterkélt kialakításával, az élettér szűkülésével, a globális gondokkal és az elkényelmesedéssel csak fokozódik, sajnos.