PPJ    
        2011.11.21.
					Az FFEK ismét egy Zeitgeist film erősségű hatással rántja le a leplet az aktuális gazdasági folyamatok valódi hátteréről (ahogy Kükü is tette a FentésLent blogon). Tudniillik, hogy elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen. Ezt azonban a gazdaság jelenlegi irányítói nem hagyhatják, hiszen az azt jelentené, hogy elesnek pénzüktől. Jönnek tehát az egyes országok ajtajain kopogtatni a globáltőke verőlegényei, és mivel a média már rég a kezükben van, így az egyes országok kormányai kettős szorításban vannak: nem csak felülről baszabogatják őket, hanem a médiamanipulációnak köszönhetően összefüggésekben gondolkodni képtelen nép is árulót lát a kormányába. Különösképpen meggyőzött az FFEK levezetése, hogy az 1973-as 1 milliárdos hitelből hogyan lett mára 135 milliárdos.
 
Mint a fenntarthatóságot kutató fiatalember, természetvédelmi mérnökként felhívnám a figyelmet az alábbi kép zöld körsávjaira, mint a hamarosan bekövetkező globális paradigmaváltás egyik kiváltó okára. A neoklasszikus közgazdaságtan (ami köztudottan nem tudomány(os)) már az utolsókat rúgja és ez napjainkban a szemünk előtt történik, ha merünk 'látni'. Nemsokára átadja a helyét az ökológiai közgazdaságtannak, ami viszont az ökológia valós tudományára fog épülni!
 
 Forrás: http://www.adbusters.org/magazine/94/paradigm-shift.html
 >Innentől az FFEK írása:
Olvasva a mai hírt, miszerint a Nemzetgazdasági  Minisztérium az IMF-el tárgyal, először nem értettem meg, hogy miről van  szó, ugyanis alig akadt olyan cikk, amelyik a lényeget emelte volna ki.  A lényeg pedig nem az, hogy ismét lehet rúgni egyet a kormányon, mert  szembefordul tegnapi önmagával, hanem az, hogy nem a 2008-as  hitelfelvétel megismétléséről van szó, azaz nem arról, hogy bizonyos  megállapodásban rögzített pénzösszegeket adott időnként lehív a kormány,  hanem arról, hogy biztosíték képződik az IMF oldalán, amely a piacok  megnyugtatására szolgál, és "végszükség esetén" hozzáférhető. (Forrás: origo, Magyar Nemzet)
 Ha sikerülne ezt a kérdést értelmesen, jelentősebb elfogultság nélkül  tárgyalni, akár még örülhetnénk is ennek hírnek, mert miközben egyetlen euró újabb adósság felvétele nélkül sikerült  javítani a forint árfolyamán és Magyarország csődkockázati mutatáján,  azt is észrevehetnénk, hogy a kormányzat nem cibálja fölöslegesen az  oroszlán bajszát. Tehát tanul a hibáiból. De valóban ennyire jóban kell  lenni az IMF-el, ahogy egyes médiaelemzések azt sugallják, sőt szinte  már erőltetik?
 Hírháttér
 Az egyeditől érdemes egyre általánosabb kérdések felé haladnunk. A  kapcsolatok felújítása lehetséges, hogy nem teljesen önként történt.  Erőteljes mozgatórugó lehet a félelem a leminősítéstől. Hiszen akkor  eladhatatlanok a magyar államkötvények, ez egyenértékű a csőddel, amint  elfogy az MNB tartaléka, amely ilyen helyzetekben áthidal.
 Nade, ahogy arról Bogár László tegnap írt a Magyar Hírlapban,  elég, ha elkezdik ezek a hitelminősítő intézetek terjeszteni a hírt, az  máris önbeteljesítő jóslattá változik. Indokolt-e hazánk leminősítése?  Tulajdonképpen nem jelentett be csödközeli helyzetet a kormány,  igyekezett törleszteni, igyekezett tartani a hiánycélt, nem mindig a  legjobb eszközökkel persze. Ám az a nemzetközi pénzvilág, amely ennél  nagyobb botlást, vagy kozmetikázását is elnézett korábban, most, amikor  sok helyen úgymond szorul a hurok, nem engedhet. És meg tudja mutatni,  hogy
      - nem vesz senki magyar államkötvényt
- az euró 310 forint fölé mászik
- a csődkockázati mutató rekordokat dönt
Ez pontosan az az önbeteljesítő riogatás, amelyről Bogár László ír.  Csakhogy mindeközben itthon meg milliók húzzák a rövidebbet. Akik  riogattak, azok meg a hosszabat. És a magyarokmég nem is a jó helyen,  nem a megfelelő körre haragszanak. Mert kétségtelen, vannak kormányzati  hibák, de van egy kintről érkező, most már a szemtelenségen régen  túllépett magatartás is, amely beleavatkozik a magyar belügyekbe.
 Csak egyetlen példát hadd írok erről. A Goldman Sachs bankcsoport  elemzői szerint a leminsőítés "még kivédhető, ha a magyar kormány  tényleges lépéseket tesz a devizaalapú hitel-végtörlesztés  kiterjesztésének elkerülésére" és voltak még egyéb ötleteik is.  (Forrás: VG) Erre mit lehet mondani? Én egy szót ismerek: zsarolás.  Senki nem magyarázta el korábban a polgároknak, hogy később egy  gazdasági válságkörnyezetben rossz következménye lesz egy esetleges  frankhitelnek. A mostani kormány legalább valamit próbál tenni azért,  hogy a legrosszabb elkerülhető legyen. Lehet, hogy vitatható módon,  lehet, hogy nem eléggé körültekintően. Mégis - ekkor jön valaki  külföldről, akinek elég drót van a kezében, amit rángatni tud és akkor  azt mondja, ezt azért már mégse, ne mentsék meg ezeket a  szerencsétleneket? És hogy rátromfoljon még meg is szellőzteti, hogy  ettől függ a leminősítés? Ezek után az euró árfolyam az egekbe megy, még  több devizahiteles kerül csődközelbe, és a kormány tegyen meg mindent,  mert a lakosság ezt várja.
 Miután megteszi a kellemetlen, neki is nehéz lépést, és az IMF felé  fordul, hogy tárgyaljunk, s közben a devizahitelesek kicsit  fellélegeznek, akkor meg kapja a szitkot az arcába: lám-lám, eddig nem  ezt mondtátok.... Nem hiszem, hogy ettől a hozzáállástól előrébb  leszünk. És nem hiszem, hogy engem meg lehet győzni a külföldi pénzügyi  guruk jóindulatától, IMF-estül, Goldman Sach-ostul, Fitchestül, Standard  & Poors-ostul együtt.
 Adósságcsapda
 A közgazdaság felkent gurujai olyan dolgokkal dobálóznak, amelyek  mögött alig látok értékes tartalmat. Végh László mondta mosolyogva egy  konferencián, hallgatói kérdésre válaszul: hát mit akar a hagyományos  közgazdaság, amikor saját alapjai hibásak? Amikor nem tudomány?
 Pedig - teszem hozzá - lehetne az. De akkor az alapokat nagyon meg  kéne nézni. Vegyünk csak egyetlen példát, az országunkat érintő hiányok  kérdését. Klasszikus úton úgy magyarázzák, hogy az egyensúlyt úgy lehet  megtalálni és beállítani, ha kevesebbet költünk és több lesz a bevétel. Ezt a mantrát abba kéne hagyni. Ez  az ország az elmúlt 20 évben nagyon rosszul járt (legalább a görögökenk  volt mondjuk 10 jó éve), semmi nyoma, hogy többet költene, mint amennyi  jogos. Mert a probléma gyökere nem is itt van, hanem a súlyos, most már  a GDP 82%-át kitevő államadósságban, ez egyébként több, mint 21 000  milliárd forint. Ha a cégek és a lakosság eladósodása is be lenne  számolva ide, még nagyobb számot kapnánk.
 Az adósságszolgálatunk alapvetően kamatfizetésre szorítkozik, a cél  az adósság csökkentése lett volna, egészséges gazdasági körülmények  között - most ilyenek nincsenek. Látható is, hogy a nyáron tett  adósságcsökkentő lépések, melyekben a magányugdíjpénzek egy része is  részt vett, nagyrészt elolvadtak, amikor megnőtt az euró ára. A  kamatfizetést az adóbevételek egy részéből fedezi a kormány. Sőt, az új  adósság túlnyomó része is arra megy el, hogy a korábban felvett hitelek  kamatát fizessük. Idézem Drábik Jánost:
 "1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd  dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett  egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett." S mindeközben eltűnt a privatizált magyar állami vagyon jó része, és még ki tudja mi nem.... Ebben áll a lényeg: az  adósságspirált fenntartóknak nem érdeke a törlesztés, inkább a további  eladósítás. Ezze együtt pedig olyan ajánlások (zsarolás), amely a  további sarcokat teszi lehetővé (adóemelés, megszorítás). Ha nem megy  szép szóval, fenyegetnek államcsőddel, leminősítéssel, stb. (Bogár  László után szabadon: a 3 V: valutaalap, verőlegények, védelmi pénz.)
 Még egy réteggel lejjebb
 A hitel a jelen fogyasztás fedezése a jövőben. Szükséges hozzá, hogy a  hitelt, és a kamatait vissza lehessen fizetni. Mindehhez növekvő  gazdaság szükséges, hiszen a hitel kamatozik. Általában azért vesz fel  valaki hitelt, hogy azt értékteremtésre fordítva a jövőbeli  teljesítménye növekedjen és azzal fizesse vissza a kamatokkal növelt  öszeget. De nem mindig van ez így, a magyar államadósság esetén már a  kamatok fizetése is újabb hitelfelvételt igényel.
 Az eladósodott állam vezetői, politikusai, a lakosság, a cégek  érdekeltek lesznek abban, hogy a gazdasági növekedés rendszerét  fenntartsák, épp a hitelek miatt. Ebben a környezetben soha nem lesz  fenntartható fejlődés. Ráadásul a valós (reál) gazdaság növekedését  mindig is az energiahasználat növekedése hajtotta. A pénzből pénzt  előállító pénz- vagy képzetes gazdaság azonban képtelen fedezetet rakni a  képzetes pénzei mögé. És amikor túl sok gyűlik fel ebből a fajta  pénzből, vagy meg tudják csapolni a valós gazdaságot, vagy a képzetes  pénzlufik kipukkadnak. Most az utóbbi történik, mert nincs már komly  növekedési lehetőség a valós gazdaságban.
 
 1. ábra. Egy dollár adósság pénzteremtő hatása az  USA gazdaságában 1966-tól 2010-ig. Látható, hogy míg kezdetben megérte  hitelpénzzel "pénzgyárat" játszani, addig a 2000-es évekre ez a folyamat  hatásában lecsökkent, majd egy bizonyos adósságszint elérésekor  átváltott káros folyamatba: a túlzott adósságállomány nem növeli, hanem  rombolja a GDP-t.
 Az ábra is mutatja, a játék nem megy tovább: a pénzgazdaság már nem  képes kivonni pénzt a reálgazdaságból, így egyre korlátozottabban képes  hitelpénzből pénzt gyártani. A valós terület növekedési korlátja pedig a  valóságban keresendő: elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen.  
 
 
        
				 
Utolsó kommentek