A Greenpeace-nek bizonyítéka van a kishantosi új bérlők vegyszerhasználatáról

PPJ         2014.10.10.

Talaj- és növénymintát vett a Greenpeace a Kishantoson lepermetezett területekről. A laboreredmények kimutatták a mérgező glifozátot. Az „új bérlők” szeptember 22-től kezdve permetezik a kiváló minőségű kishantosi földeket, amelyek így elvesztik BioSuisse minősítésüket. Ehhez képest szeptember 24-én a képen látható mondat hangzott el az Országgyűlésben.

10450179_10152728866243349_6775513521936703427_n.jpg

Budapest, 2014. október 10. – Szeptember folyamán az „új bérlők” előbb műtrágyával, majd gyomirtóval kezdték el kezelni a kiváló minőségű, BioSuisse minősítésű kishantosi földterületeket. A Greenpeace szeptember 24-én talaj- és növénymintát vett az érintett területekről: az eredmények bizonyítják a glifozát nevű gyomirtó szer használatát. [1] Nagy István államtitkár az Országgyűlésben mégis letagadta a vegyszerezés tényét. [2]

  • 2014. szeptember 18-án nemzetközi konferencia zajlott Kishantoson a fenntarthatóságról, amelyet a dán nagykövet nyitott meg.

  • A kishantosi földterületek „új bérlői” ugyanezen a napon kezdték meg egyes területek beszórását műtrágyával. [3] A kiváló minőségű, termékeny földeknek erre ott semmi szüksége nem lett volna.

  • Szeptember 22-től kezdve a műtrágyázáson felül a gyomirtós permezetés is elkezdődött a területeken. Erre más magyarázatot a biominősítés szándékos tönkretételén kívül nem lehet adni. A kishantosi bioföldek 21 éven át nem láttak vegyszert.

  • A földeken április óta nincs már semmi termény, hiszen az azokon termett gabonát az „új bérlők” még az aratás előtt tönkretették, többször betárcsázták a földbe, hogy még írmagjuk sem maradjon. Az azóta kikelt gyomot ugyanígy be lehetett volna forgatni a földbe, hogy télen zöldtrágyaként növelje a talaj tápanyagtartalmát, de e helyett megint a pusztítást választották az „új bérlők” – azaz a földművelésügyi tárca által „gazdáknak” minősített bálásruha-kereskedők, építési vállalkozók. [4]

  • A Greenpeace szeptember 24-én talaj- és növénymintákat vett a permezetett területekről, amelyeket hazai és külföldi akkreditált laboratóriumokban vizsgáltatott be. Az eredmények bizonyítják a glifozát használatát a földeken. [5] A biogazdálkodásban a glifozát használata nem engedélyezett.

  • Szintén szeptember 24-én Nagy István államtitkár parlamenti válaszában mégis azt állította, hogy Kishantoson nem történt vegyszerezés. Ugyanígy nyilatkozott sajtóközleményben a Földművelésügyi Minisztérium is. [6]

  • A Greenpeace a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen hűtlen kezelés tárgyában indított pert. A mostani laboreredményeket természetesen nyilvánossá tesszük, és ebben a perben is felhasználásra kerülnek. A laboreredményekkel ugyanis még egyértelműbbé vált, hogy a törvénytelen intézkedések sorozatának következtében az adott állami terület értéke közel 500 millió forinttal csökkent. Azokat a személyeket, akik az állami vagyont, a közvagyont így elherdálják, bírósági eljárások során felelősségre kell vonni. A Greenpeace ezen fog dolgozni az elkövetkező időszakban is.

Fotók, videófilmek sora dokumentálja folyamatosan, hogy mi zajlik a peres eljárások alatt álló földeken, amelyeken egy jogállamban a jogerős bírósági döntések előtt senki semmiféle tevékenységet nem folytathatna.

Ám megint azzal kellett szembesülnünk, hogy az „új bérlők” nem tartják be sem a törvényeket, sem a biogazdálkodásra tett állítólagos vállalásaikat, és mindezt a földművelésügyi tárca illetékes vezetői félrevezető nyilatkozatokkal fedezik.

További információ:
Rodics Katalin - regionális kampányfelelős, katalin.rodics@greenpeace.org - 06 20 479 1916

Sajtókapcsolat:
Schmidt Hajnalka - hajnalka.schmidt@greenpeace.org - 06 20 525 3500

Jegyzetek:
[1] http://www.greenpeace.org/hungary/Global/hungary/up_files/141002_kishantos_labered.pdf
[2] http://index.hu/belfold/2014/09/24/parlament/gyomirtoznak_az_uj_kishantosi_gazdalkodok/
[3] A Greenpeace fotói a műtrágyázásról: https://secure.flickr.com/photos/greenpeacehu/sets/72157647360673089/
[4] http://www.origo.hu/itthon/20131106-a-kishantosi-foldpalyazatok-nyertesei.html
[5] A glifozát a nagyüzemi mezőgazdaság legelterjedtebb gyomirtó szere: a szer annak a fenntarthatatlan földművelési modellnek része, amellyel szemben a kishantosi biogazdaság alternatívát mutat.
A glifozát amellett, hogy kockázatot jelent a kezelt terület élővilágára, de a vizekbe jutva a vízi élőlényekre és az ivóvizünkre is kockázatot jelent.
Az emberi szervezetre való kockázatát jelzi, hogy Argentínában csaknem négyszeresére emelkedett a születési rendellenességek száma 2000 és 2009 között azon a területen, ahol a génmódosított szója és rizs ültetvényein nagymértékben használnak glifozátot.
Hasonló rendellenességeket figyeltek meg olyan paraguayi nőknél is, akik terhességük során kerültek kapcsolatba glifozátalapú gyomirtókkal.
http://www.greenpeace.org/hungary/Global/hungary/informes/up_files/1311779767.pdf
[6]http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/allami-foldekert-feleleos-allamtitkarsag/hirek/kornyezettudatos-gazdalkodas-folyik-kishantoson

Helyszíni videó október 7-én - Glifozátot hozott a szél az arcunkba

Dr. Nagy István államtitkár Parlamentben elhangzott szavai szerint Kishantoson nincs permetezés és az új nyertesek biogazdálkodást folytatnak... Mondjuk vagy mutassuk? Mutatjuk. Köhh-köhh-köhh...

Rekviem Kishantosért. Gondolatok a talajról, a talajéletről és az emberről - Prof. Dr. Biró Borbála, PhD, CSc, DSc. talajbiológus, ökológus, az MTA doktora, egyetemi tanár, a Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szakosztály elnökének gondolatai.

         15 hozzászólás

Címkék: tudomány mezőgazdaság természetvédelem ökogazdálkodás biogazdálkodás talaj agrárium talajvédelem kishantos glifozát prof dr biró borbála

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Rekviem Kishantosért. Gondolatok a talajról, a talajéletről és az emberről

PPJ         2014.10.06.

sacredseedslogo.pngAlábbi szakmai posztunk garantáltan politikamentes, viszont tudományos. Számos összefüggésre kívánja felhívni a figyelmet a talajokkal és bennük élő szervezetekkel kapcsolatban. Csak győzzünk eleget hálálkodni ezeknek a mikrobiotikus folyamatokat fenntartó apró lényeknek, hogy mindennapi egészséges kenyerünket megadják. Apropó: The International Year of Soils 2015 (IYS) - 2015 a Talajok Világéve lesz!

A talajok szükségességéről:

Az 1 főre jutó művelhető földterület nagysága a Világban az 1960-as években kimutatott 0,41 hektárról 2000 utánra 0,21 hektárra, azaz felére csökkent a NationMaster 2011-es jelentése szerint. A jelentés a fő okot a népesség növekedésében és a városok terjeszkedésében, valamint a közlekedés miatt kieső termőföld-vesztésben jelölte meg. A termőföld napjainkra gyorsan fogyó kincs. Éppen ezért is lenne egyre fontosabb, hogy a meglévő földterületek termékenységét megőrizzük, illetve tudásunkat a leghatékonyabb módon hasznosítva akár fokozzuk is.

Előzetes vizsgálatok 200-1000 év közé teszik azt az időszakot, ami szükséges ahhoz, hogy egy 2,5 cm vastagságú termékeny talajréteg képződjön (FAO, 2009). Ezzel szemben mégis nagyságrendileg nagyobb talajrétegeket képes az ember egy mozdulattal, egy rossz döntéssel, vagy egyféle technológiai művelettel megszüntetni, működését jelentősen korlátozni, akadályozni. Az antropogén, embertől eredő (de emberinek nehezen nevezhető) hatásokat a talaj napjainkra már a mégoly erősnek gondolt puffer-képessége szerint is nehezen tudja kivédeni. Korábbi hazai, saját vizsgálatok szerint a külszíni fejtésű szénbányák felszínre került meddő kőzetében, anyaguktól függően legkevesebb 8-15 év rendszeres szerves- és szervetlen trágya-bevitelére volt szükség a termőképesség kezdetleges kialakításához is. Az ilyen „rekultivációs”, művelésbe vonáshoz a 0-ból egy stabil 1,5 %-os humusztartalomig kellett legalább eljutni és mindezeken túl a növény-tápláláshoz legfontosabb talaj-élőlényeket (nitrogén-kötő baktériumokat és foszfor-mobilizáló gombákat) mesterséges oltásokkal betelepíteni)! Addig, amíg ezt nem lehetett elérni, csak terméketlen, halott anyag és nem élő talaj fedte a felszínt.

Mindezek mellett tudni kell azt is, hogy a talajélőlények sorozata, egy teljes „földalatti” táplálékhálózat, a legkülönfélébb élőlények szövetsége szükséges ahhoz, hogy a talaj a legfontosabb funkcióját, a termékenységét betölthesse. Az élet alapvető körforgása, az élettelenből az élővé válás, azaz a felépítő folyamatok, majd az ismételt mineralizáció, az ásványosodás, a teljes lebomlás is leginkább a talajban zajlik. Ahogy az ismert mondás is jelzi ezt, mi szerint „porból lettél, porrá leszel”, azaz a talaj lényegi elemévé, alkotójává válik, válhat minden korábban élt és a talajba került holt szerves anyag.

A szerves anyagok lebomlásában résztvevő élőlényeket, azok ebben betöltött szerepét és a növénytápláláshoz való hozzájárulásukat az 1. ábra mutatja be.

talajélőlányek greenr.jpg

1. ábra: A talajélőlények főbb csoportjai és a növénytáplálásban betöltött szerepük.

A talajpusztító folyamatok:

Az iparosodás megközelítőleg 200 éves időszaka alatt Európában 0,5 millió szennyezett helyszín vált ismertté (EU Comission, 2006). Mindemellett a megmaradt és művelésre alkalmas földterület 12 %-át (115 millió hektárt) a víz, 6 %-át (42 millió ha-t) pedig a szél romboló hatása is pusztítja. Igen jelentős tehát a „természeti” úton bekövetkező talajpusztulás is, amihez az emberi (antropogén) tényezők még inkább hozzátesznek. A talajok 42 %-án a szervesanyag-tartalom kevesebb, mint 2 %, ami különösen dél-Európában jelent a talaj-termékenységet és ezáltal az emberi ÉLET-et is fenyegető veszélyt, az EU-Horizon 2020 EIP-Agri Focus csoportjainak kimutatása szerint. A talaj széntartalékok további csökkenését okozza a klímaváltozás, a növekvő hőmérséklet miatt bekövetkező fokozottabb talajbiológiai aktivitás is. Az előre prognosztizált 2,0-6,3 oC hőmérséklet-emelkedés tovább növeli a mezőgazdaság vízigényét is a kevesebb csapadék és a szárazság növekedése miatt. Új mezőgazdasági növényekre van szükség, kiemelkedő víz- és tápanyag-hasznosítási képességgel, vagy nagyobb figyelem ahhoz, hogy a talajok biológiai kapacitását, a talajban található táplálékháló elemeit minél eredményesebben hasznosítsuk a tovább-élésünk érdekében.

A talajok hasznos mikroszervezetei és tevékenységük:

A termőtalaj tehát egy olyan élő anyag, élő rendszer, aminek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A talaj attól talaj, hogy ÉLET van benne, és a felszínén a további ÉLŐ-lényeknek a talaj-növény-állat-EMBER táplálékláncban ÉLET-et képes adni, szolgáltatni!

Ennek a gondolatnak a jegyében talánnem véletlenül van „Európai Földtudományi Társaság”, illetve ettől különállóan „Nemzetközi Talajtani Társaság” is, ami nem a fizikai-kémiai minőségre, hanem a talajbiológiai, élettani törvényszerűségekre is kiemelt figyelmet fordít.

A talajok legfontosabb élő, fiziológiai csoportjainak a nélkülözhetetlen tevékenységét mutatja be az 1. táblázat (Biró, 1998).

talajbiológiailag hasznos tevékenység greenr.jpg

1. táblázat: A talaj-növény rendszer néhány jótékony mikroszervezete és hasznosságuk.

A hasznos mikroszervezetek egyik legfontosabb csoportját a növények több mint 80 %-ával együttműködésre, hasznos szimbiózisra képes mikorrhiza gombák alkotják. A gombahífák megnövelik a gyökérfelületet, és a gazdanövényüket több vízzel és oldott tápanyaggal tudják így ellátni. A növénynek különösen az egyébként nehezen hozzáférhető foszfor (P) felvétele javul, de ismert a nagyobb fehérje- és mikroelem (nyom-elem)felvétel jobbítása is. A szimbionta gombák a talajeredetű patogének távoltartásával biokontroll szerepet is betölthetnek (2. ábra).

mikorrhiza greenr.jpg

2. ábra: A mikorrhiza gombafonalak megnövelik a növény víz- és tápanyag-felszívó felületét, jobb túlélést, nagyobb, egészségesebb növény-növekedést képesek biztosítani.

Az emberségünk és az „életidegen” anyagok:

A talajélet kiemelt fontosságát azonban az emberi tettek sorozata képes elfedni, ellehetetleníteni, igen gyakran csakis önös, pillanatnyi érdekekre gondolva ezzel.

A talaj-termékenység fokozásának megnövekedett igénye miatt az intenzív mezőgazdaság MŰ-trágyákat használ. Vajon belegondolunk-e a szó igazi jelentésébe, amikor kiszórjuk ezeket? A gyomok, a kórokozók és egyéb „kártevők” ellen is kémiai vegyi anyagokat, mezőgazdasági kemikáliákat, peszticideket lehet bevetni. Szinte minden, az ember „útjában lévő” élőlény ellen van valamilyen vegyi, mesterséges megoldás. Lehet írtani a gyomokat (herbicidekkel), megölni a talajeredetű kórokozó gombákat (fungicidekkel), a kártevő rovarokat (inszekticidekkel), az atkákat (akaricidekkel)... és a sort folytathatnánk. Nem lenne szabad azonban elfelejtenünk, hogy az ilyen vegyi anyagok szinte mindegyike az úgynevezett „mesterséges ÉLETidegen” anyagoknak, a XENO-biotikumoknak a sorába tartozik, számos nem célzott szervezet pusztulását is okozva ezzel (Kecskés, 1976). Vajon miért lenne az EMBER kivétel ebben? Föl kellene már ismerni, ha nem tanulunk az egyre növekvő számú betegségekből, hogy a mi, EMBERi életünkkel éppen úgy idegen és össze-egyeztethetetlen kellene, hogy legyen!

Az ökológiai gazdálkodás értékei:

Az ökológiai szemléletű gazdálkodás, ami a fentiek miatt kizárja a „mesterséges életidegen” anyagok, és a szervetlen vegyi (MŰ) trágyák bevitelét is, nem véletlenül kezd kiemelt szempont lenni (legalábbis a világban).

Az ilyen rendszerek kialakítása hosszú évek, kitartó, odafigyelő munka és törődés eredménye. Az ökológiai egyensúly, az önműködő törvényszerűségek kialakulásához, a talaj-élőlényhálózat összecsiszolt működésének a létrejöttéhez időre és odafigyelésre, valamint türelemre is szükség van. Annak, azaz a talajokban kialakult táplálékhálónak ugyanis általában, összességében, de a napi ritmus szerint is igazodni kell a környezetünk élő és élettelen tényezőihez is. És micsoda különbség, hogy az ilyen hasznos képességekkel és kellő biodiverzitással is felvértezett öko-talaj szinte automatikusan tudja kivédeni a káros környezeti hatásokat, szemben a mesterséges rendszerek igen nagy, leginkább csak veszélyes vegyszerekkel karbantartható érzékenységével. Gondoljuk csak át a hasonlatot. Olyan ez, mint az a „robot-ember”, ami képes odahozni a teánkat, de mennyi minden miatt mégsem nevezhető embernek? Ahhoz hogy a meghatározott feladatot elvégezze, mennyire szükség van a külső ellenőrzések állandó jelenlétére, kontrolljára!

Valahogy így vagyunk jelenleg, napjainkra már az intenzív mezőgazdasági gyakorlat miatt (is) szinte élettelen (robottá tett) talajainkkal is. Ha azt akarjuk, hogy teremjen egyre dráguló MŰtrágyákat kell használni, ha azt akarjuk, hogy élet is legyen benne, ideiglenesen „baktérium-trágyák”nak nevezett, csoda-anyagoknak hirdetett, vagy úgynevezett „talajvitalizáló”-ként forgalmazott készítményekkel élesztgetjük, noszogatjuk, sokszor nem az elvárt eredménnyel (Biró, Pacsuta, 2009). Vegyük észre, hogy ezek sajnos igen sokszor csak átmeneti kezelések. Nem hogy végleges megoldást nem adnak, de ideiglenes kisegítést is csak akkor, ha az adott talajnak van még ehhez mozgósítható (arany)tartaléka, életereje, illetve olyan szerves anyagai, amit a „bevetett” mikróbák mozgósítani tudnak.

Hogy melyik talajnak milyen az életereje ehhez? Hogy melyik élőlénycsoport ebben hogyan tud részt-venni? Hogy mennyi egy–egy fiziológiai, élettani csoport tűrőképessége? Számos kérdés vár még tisztázásra.

A MŰ-trágyákat kiváltani képes Nitrogén-kötő Rhizobium baktériumok például az egyik legérzékenyebb élőlénycsoport a talajainkban (Biró, 2008). A működőképességüknek határai, feltételei vannak. Ugyanúgy, ahogy a talaj is csak bizonyos feltételek megléte esetén képes megújulni (Várallyay, 1997), létfontosságú szerepét betölteni, és különösen az intenzifikált körülmények között.

A kishantosi mintagazdaság, mint lehetőség:

A törvényszerűségek pontos felismeréséhez olyan háttér-területekre van (lenne) szükség, mint a Kishantosi mintagazdaság, ahol 22 évi vegyszermentes gazdálkodás alapján alakulhatott ki a működését biztosítani képes talaj-élet(hálózat). Ezt fáradságos munkával lehet létrehozni, de egyetlen beavatkozással meg lehet bolygatni, a kulcsfontosságú élőlények működőképességét a talajban egy lépésben kiiktatni, hogy aztán mesterségesen vegyszerekkel, külső, élettelen tápanyagokkal kelljen életben tartani.

A talajok „fekete dobozában” pedig számos törvényszerűség még feltárásra vár(na). A pillangósokkal együttélő, hasznos szimbiotikus kapcsolat létrehozására képes rhizobiumokat 1926 óta, a fűfélékkel együttélő Azospirillum baktériumokat mindössze 1967 óta ismerjük. Ezek a parányi élőlények képesek arra, hogy a levegőben „ingyen” is rendelkezésre álló óriási mennyiségű (69%-nyi) Nitrogént a növények számára is felvehetővé tegyék. Képesek ezzel a tevékenységükkel akár 60-250 kg/ha nitrogént is biológiai úton (ingyen) begyűjteni! Ezzel a Braziliai talajokon például a cukornád termesztése műtrágyák nélkül is lehetséges. Ezzel az eredménnyel csak az ökológiai szemléletű gazdálkodás lenne képes versenybe szállni és mindezt hitelesen is bizonyítani, mondják a jelenleg is igen sok támogatást igénylő európai projektek (BIOFECTOR) vagy az Európai Innovációs partnerség (EIP AGRI) „fokusz” csoportjai is.

Itthon az ilyen ismeretek biztos háttérrel történő megszerzésének egyik nélkülözhetetlen és pótolhatatlan lehetőségét jelenti, jelentette Kishantos.

A pénzt hajszoló, vegyszert és műtrágyát is könnyű szívvel használó, a nem könnyen pótolható 22 évi munkát leromboló jelenlegi „gazdák” sajnálatos módon feledik az ősi indián mondást, mely szerint:

„ha már kivágtál minden fát és megettél minden halat (vagy leromboltad a Te táplálékodat, saját életedet is egészségesen biztosítani képes talajt, talajéletet – a szerző kiegészítése), akkor jössz majd rá, hogy a pénz az NEM ehető”.

Prof. Dr. Biró Borbála, PhD, CSc, DSc.
Talajbiológus, ökológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szakosztály elnöke
Az Európai Unió EIP-AGRI „Talajok szerves anyaga” FOCUS csoport hazai szakértője
Nyírkarász község díszpolgára

Irodalmi hivatkozások

  • Biró B. (1998): A talajok biológiai állapotának hatása a talajminőség alakulására. Gyakorlati Agrofórum, (IX. évf.) 11: 52-54.
  • Biró B. (2005): A talaj mint a mikroszervezetek élettere. p. 141-173. In: A talajok jelentősége a 21. században. Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai Kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. II. Az agrárium helyzete és jövője. (szerk: Stefanovits P, Michéli E.), MTA Társadalomkutató Központ, Budapest.
  • Biró B, Pacsuta P. (2009): Talajaink rejtett értékei. Agrofórum, 2009 (V): 5-8. https://www.scribd.com/doc/144189204/Agroforum-2009-majus-Dr-Biro-Borbala-Pacsuta-Peter-Talajaink-rejtett-ertekei
  • BIOFECTOR: Az EU-Fp7 által támogatott kutatási projekt (Tsz.: 312117). Development of alternative fertilization systems by use of bioeffectors in European crop production. www.biofector.info
  • EU Comission, 2006: Thematic strategy for Soil Protection. Communication from the Comissionto the Council, the European Parliament. http://ec.europa.eu./environment/soil/three_en.htm.
  • European Environment Agency, 2010. Ecological footprint of European countries. http://www.ea.europa.eu/data-and-maps/indicators/ecological-footprint-of -european-countries/ecological-footprint-of-european-countries (May 10, 2011).
  • FAO, 2009. Global agriculture towards 2050. High - Level Expert Forum, Rome 12-13 October 2009. http://www.fao.org/fileadmin/templates/wsfs/docs/Issues_papers/HLEF2050_Global_Agriculture.pdf .
  • Kecskés M. (1976): Xenobiotikumok, mikrobák és magasabbrendű növények közötti kölcsönhatások. MTA értekezés és tézisei, Budapest.
  • NationMaster, 2011. Agriculture statistics. http://www.mationmaster.com/graph/agr_ara_lan_hec_percap-arable-land-hectares-per-capita.
  • Várallyay Gy. (1997): A talaj és funkciói. Magyar Tudomány, XLII. (12): 1414-1430.

 

Adatvizuális orgia a Talaj Világnapja alkalmából - 2012.12.05.

         11 hozzászólás

Címkék: tudomány mikrobiológia mezőgazdaság természetvédelem ökogazdálkodás talaj agrárium talajvédelem kishantos talajok világéve talajok világnapja prof dr biró borbála

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kivégzik a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetét – élt 24 évet

PPJ         2014.09.26.

Egyetlen húzással több ezer magyar diploma elértéktelenedik. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. A megszüntetésre vonatkozó javaslatot előterjesztő Dr. Gyuricza Csaba dékán maga is ebben az intézetben (SZIE KTI) szerezte diplomáját...

SZIE_HLogo_Alt_rgb.jpg

Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására.

Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek.

A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára.

A kezdetek

Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.)

De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása.

Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora.

Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott.

• Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval.

• Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást.

Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI.

bio méhészet babatpuszta.jpg

Bioméhészet babatpusztán

E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés.

Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak:
• „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!”
• „Legyenek önálló szakok
- önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök)
- más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!”

Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik
• ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezet¬elemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait;
• rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására.

Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre.

Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette.

A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint:
• Alkalmazott Etológiai Tanszék
• Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék
• Környezetgazdaságtani Tanszék
• Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék
• Környezeti Elemek Védelme Tanszék
• Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék
• Tájökológiai Tanszék
• Természetvédelmi Tanszék
• Területi Tervezési Tanszék
• Térinformatikai Tanszék

Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét.

A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását.

A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta.

Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött.

babatvölgyi lovarda.jpg

Babat völgyi lovarda

E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott.

A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is.

Az Intézet legyengítése és szétverése kormányzati szándékból

Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.

Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.

Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája.

A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének.

Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának.

Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát.

Gödöllő, 2014. szeptember 25.

Ángyán József
sk.

         81 hozzászólás

Címkék: politika fidesz mezőgazdaság természetvédelem gödöllő ökogazdálkodás biogazdálkodás fenntarthatóság agrárium szie ángyán józsef szie mkk kti kti szent istván egyetem környezet és tájgazdálkodási intézet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Friss és máris a szemétben - dokumentumfilm a globális élelmiszerpazarlásról

PPJ         2014.09.12.

A fejlett nyugati társadalmak élelmiszer-pocséklásáról szól a film. Nagy élelmiszerláncok a legnagyobb felvásárlók, amelyek sokszor a még le nem járt szavatosságú, teljes élvezeti értékű termékeket tonnaszámra dobják ki. Az egyén, a fogyasztó szintén felelős a kialakult helyzetért. A túltermelés miatt ezt ma még megtehetik, mert mindig van utánpótlás a kidobott élelmiszer helyett. Szerencsére Nyugat-Európában és az USA-ban is egyre több termelő cég, kistermelő és vásárló látja ennek a rendszernek a fenntarthatatlanságát, ezért tesznek is ellene. A legjobb módszer, ha közvetlenül a termelőtől vásárolunk, kihagyva a termelőtől az áruházig tartó hosszasabb és sokszor teljesen felesleges folyamatot, amely még egyben drágító tényező is.

Három év is eltelt már, mióta ezt a filmet ajánlottuk! Szakmai és civil közösségek is nagyon várták. Immáron magyar szinkronnal elérhető, éljen!

A világélelmezés-politikai paradoxon: Milyen éhező milliók? - GreenR blog 2011.09.18.

Posztunk a Helyi Termék Magazin 2011. I. évf. 3. számában is megjelent!

216784_800x600.jpgFriss és máris a szemétben
(Taste the Waste)

színes, magyarul beszélő, német dokumentumfilm, 52 perc, 2011
rendező: Valentin Thurn
forgatókönyvíró: Valentin Thurn
operatőr: Roland Breitschuh
vágó: Birgit Köster

A globális élelmiszer-pazarlás

Tudta, hogy világviszonylatban majdnem másfél milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe évente? Az EU-ban egy év alatt kidobott élelmiszerek elszállításához 3 millió teherautóra lenne szükség, melyek konvojba állva körbeérnék az Egyenlítőt. Valentin Thurn többszörösen díjnyertes filmje a megdöbbentő mértékű globális élelmiszer-pazarlásról.

Miért fűtenek a PÉKEK kenyérrel ?!! -- részlet a Friss és máris a szemétben filmből --

Teljes film - youtube.com

Teljes film - vidto.me

         10 hozzászólás

Címkék: videó eu világ mezőgazdaság filmajánló agrárium élelmezés agrárpolitika humánökológiai filmgyűjtemény világélelmezés paradoxon élelmiszer felesleg taste the waste

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hormonok a csirkehúsban + LIVE élvedarálás

PPJ         2014.09.02.

robot-chicken.jpgNagyipari mozi következik extrém show-val. Van itt minden, ami a multi-kulti velejárója: antibiotikumok, hormonok, szenvedés, profit, áldatlan vér, élve darálás, csőrözés,... igazi intenzív materialista-liberális-kapitalista világégés a javából. Vannak, akiket a zsidók holokausztja érdekel, vannak, akiket a 100 millió amerikai indián holokausztja, vannak, akiket (a jelenleg is zajló) palesztinok holokausztja érdekel, és bár messze távol áll tőlem, hogy ember és állat közé bioegalitárius nivellacionista szellemtelen egyenlőségjelet tegyek, de talán az a 200 millió hím brojlercsibe élvedarálása is hozzátartozik ahhoz a felforduláshoz, amit az antitradicionális erők a világra szabadítottak. Milyen "érdekes", hogy épp a "szabadságot" harsogó USraHELL-i világrend háttérerői akadályozzák folyamatosan, ha tudatosan jelöltetni szeretnék a fogyasztók, hogy van-e GMO vagy hormon az élelmi halálmiszerekben... Sőt, mindjárt itt a TTIP... nesze nektek liberáldemokrácia és Új Világrend, egyétek.

Növekedési hormon? Antibiotikum-maradék? Nem tudjuk, mi van a nagyüzemileg tartott csirke húsában. Pedig sokat eszünk belőle. A fogyasztók jobb tájékoztatásának érdekében nemzetközi kampány indult azért, hogy a csirkehús címkézése kötelezővé váljon. - NOL.hu

Sokkoló videót tettek közzé csirkék élvedarálásáról - HVG.hu

prisonedchic-revised.jpgA chicagói székhelyű Mercy for Animals (Kegyelem az állatoknak) elnevezésű állatvédő szervezet nemrég közzétett videofelvételén munkások élve dobálnak a darálóba hím csirkéket egy iowai baromfitelepen - a sokkoló videón mutatott eljárás a baromfitenyésztők szerint bevett módszer, hiszen így lehet a legegyszerűbben megszabadulni a használhatatlan hím csirkéktől.

A felvétel egy másik részében tojáshéjkupacon haldokló csirkét mutatnak, amelyet bekapott egy válogató gép. De láthatunk az üzem padlóján agonizáló szárnyast is, amelyet egy mosási fázisban leforráztak. 
   
A baromfiüzem reakciójában egyrészt elismerte, hogy a videón látható haláltusát vívó baromfik arra utalnak, hogy a gyárban vélhetően megsértették az állatvédelmi egyezményeket, ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy a daráló gép használata a hím csirkék elpusztítására elterjedt gyakorlat, amely többek között az állatorvosi és a tudományos közösség támogatását is élvezi.
   
A hím csirke haszontalan a baromfiágazat számára, hiszen nem tojik, és ahhoz sem nő elég gyorsan, hogy húsáért nyereségesen lehessen tenyészteni. Az állatvédők szerint ezért évente mintegy 200 millió hím csirkét pusztítanak el az Egyesült Államokban.
   
A United Egg Producers, egy amerikai tojástermelőket tömörítő szakszervezet megerősítette a számot, és azt a módszert is, amellyel a csirkéket megölik.

"Sajnos nincs olyan módszer, amellyel a tojásokból kizárólag nőstény csirkék keltethetők" - mondja Mitch Head, a szakszervezet szóvivője, majd hozzáteszi: "Ha valakinek szüksége van 200 millió hím csirkére, örömmel ellátjuk - csakhogy ezek az állatok senkinek sem kellenek".

Az embertartás technikái: Hogyan gondozd a jószágaid?
https://www.youtube.com/watch?v=ulb_Bb6WmQM

10009843_10152235319512367_571698957_n.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény csirke usa mezőgazdaság új világrend fenntarthatóság agrárium nagyipari mezőgazdaság élvedarálás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása