Tejforradalom...

PPJ         2012.03.07.

Ütős zenékkel aláfestett rövid magyar dokumentumfilm.

         szólj hozzá

Címkék: tej magyar termék agrárium helyi élelmiszer termelői tej

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A mezőgazdaságban (maffia) pénz van...

PPJ         2012.03.07.

Forrás: Greenfo, Magyar Agrár Maffia

Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik az ellen a közvéleményt félrevezető beállítás ellen, mely szerint a Raskó György által képviselt mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének.

Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik Raskó György otromba, a közvéleményt félrevezető kijelentései miatt!

Jó érzékkel hívta meg Kálmán Olga az ATV Egyenes Beszéd február 27-i műsorába Raskó Györgyöt, mert ő emblematikus alakja annak a körnek, akikről Ángyán József a lemondása kapcsán írt, nemrég nyilvánosságra került levelében szólt. A riporter alákérdezésével, az Ángyán által felvetett kényes kérdéseket elkerülő diskurzusával, helyeslő pillantásaival szép bizonyítványt állított ki a független újságírásról. A kiegyensúlyozott tájékoztatásnak még csak a látszatát sem próbálta fenntartani. Elhallgatta, hogy a Kormány által nyilvános vitára bocsátott Vidékstratégia széleskörű támogatást élvez. Szakmai, tudományos és civil szervezetek tárgyalták, és támogatják.

Megjelent a Heti Oligarcha!

Mert igazán az rombolja mind az országot, mind a demokráciát, hogy már régóta nem tudjuk, valójában kik határozzák meg a dolgok alakulását. Ennél már csak egy dolog rombol jobban. Ha még arról sem tudunk, hogy nem tudjuk.

Raskó Görgy nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy kileli a hideg a gondolattól is, hogy a vidék jövedelemtermelő erőforrásai ne hozzá és a hasonló nagybirtokosokhoz kerüljenek, hanem a családi gazdaságok megélhetését, a helyi közösség gyarapodását szolgálják... "A mezőgazdaságban pénz van..." mondja és ebből számára logikusan következik, hogy az csakis neki, és köreinek rendeltetett. Az Ángyán József és kormányzati munkatársai által készített Nemzeti Vidékstratégiára tett megjegyzése, miszerint "országos méretű szabadtéri skanzenné akarnák alakítani a mezőgazdaságot" valótlan, szakszerűtlen és elfogadhatatlan, melyet a vidék Magyarországa nevében ezúton visszautasítunk!

Végeláthatatlan "giga"-birtok Fejér és Veszprém megye határán

Tiltakozunk az ellen a közvéleményt szintén félrevezető beállítás ellen is, mely szerint a Raskó György által képviselt mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének.

Ez súlyosan félrevezető beállítás, mert a magyar családi gazdaságok birtokméretei 50-100-300 hektárig terjednek, s ezzel a mérettel Európa legnagyobb gazdaságai közé tartoznak. Az EU mezőgazdasága nagyrészt családi gazdaságokra épül, melyek átlagos birtokmérete – amiről Raskó mélyen hallgat – 30 hektár. A magyar családi gazdaságok ugyanolyan eszközökkel, módszerekkel dolgoznak, mint a nagyvállalatok. A különbség főként abban áll, hogy ha a földet a helyi családi gazdaságok művelik, akkor helyben marad a jövedelem, fejlődésnek indul a helyi társadalom és gazdaság. A gigagazdaságok hosszú távon gazdaságilag és ökológiailag fenntarthatatlanok. A tőkés társaságok odébb állnak majd, ha kevesellik a profitot, és visznek, amit lehet, míg a családi gazdaságok helyben maradnak, és képesek lesznek egy munkaintenzív, fenntartható működésre a kőolajkorszak után is.

Az "Ángyán egy hős, vagy egy bolond?" című cikket írta: Magyari Péter, Index.hu

A Minőségi Újágírásért-díjat egyértelműen elvitatnám tőle!

Már vártam mikor állnak elő a szar dumával, de hogy az ennyire szar legyen, azt sose gondoltam volna. Hajrá Tanár Úr!
Azt hiszem megtaláltam a kulcsmondatot: "A hitvita másik oldalán állók szerint az őstermelők adókedvezményei miatt is teljesen irracionális volna erőltetni a családi gazdaságokat, az állam rosszabbul jár velük, mint a cégekkel. " :DDD
Az index megint egy szar munkával állt elő, s végre a másik oldalon állók is kimutatták foguk fehérjét!

Raskó György "idillinek, skanzenszerűnek, zöldre festettnek” nevezi a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot, mely – állítása szerint csak állami támogatással tartható életben – és mélyen hallgat arról, hogy az EU által a családi gazdaságok, a vidék megerősítésére, fejlesztésére szánt támogatásokat sok ezer hektár után ő és a hozzá hasonló újkori nagybirtokosok teszik zsebre. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a nagybirtokok nem igényelnek támogatást, sőt „professzionális” módon halásszák el a helyi társadalmaktól ezeket az eredetileg nekik szánt támogatásokat, így az a tarthatatlan helyzet állt elő Magyarországon, hogy az EU állampolgárok pénzéből Európa leggazdagabb embereit támogatjuk. A családi gazdaságok eltartottként való ábrázolását cáfolja az egész magyar történelem, a parasztság sorsa, áldozatvállalása, Raskó kijelentése egyben szomorú bizonyíték a nagytőke szociális és ökológiai felelőtlenségére.

Ráadásul Raskó György nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Nyugat Európa mezőgazdasága elmaradott, skanzenbe illő, és nem áll meg saját lábán... Ha átmegyünk a magyar határon Hegyeshalomnál, saját szemünkkel is megláthatjuk, hogy a nálunk sokkal rosszabb mezőgazdasági adottságú területeken is virágoznak a falvak; megélnek, sőt jól megélnek a családok akár kicsi területeken is. De így van ez Dániában is, ahol az egész mezőgazdaság családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épül. A világ csodájára jár a dán mezőgazdaságnak. Persze a dánok, és az osztrákok szerencsésebbek nálunk, soha nem voltak szovjet megszállás alatt, nem ismerték meg a kolhozosítást, és nincsenek Raskó Györgyeik...

Az ATV riportja rávilágít, hogy a magyar gazdák és vidéki közösségek felett átível a nagybirtokosok pártoktól és kormányoktól független érdekszövetsége, mely az egész országra rátelepedett, és erre a magát „függetlennek” tartó média áldását adja. 

2012. március 5.

Ács Sándorné agrármérnök
Ertsey Attila építész

 Professzionális üvegházas primőr termesztő bio-farm (Dánia)
Pacsker: P4299335

Professzionális, francia éttermeknek termelő biodinamikus farm (Dánia)
Pacsker: P4309515

A biodinamikus farm gazdája és az őshonos dán szarvasmarháinak egyike
Pacsker: P4309635

Hellevad Vandmølle professzionális ökofarm és ökoturisztikai látogatóhely (Dánia)
Pacsker: Vandmølle

Hellevad Vandmølle professzionális ökofarm - külterjes állattartás a profi húsáruért
Pacsker: Vandmølle - dán ökosertésnek lenni jó!

         12 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság fenntarthatóság agrárium élőlánc magyarországért ökológiai mezőgazdálkodás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Nyisd ki az ablakod és ordíts! Open your window and yell!

PPJ         2012.03.05.

"I'm as mad as hell, and I'm not going to take it anymore!"

Ez a jelenet az 1976-os Hálózat (Network) című filmből való. Rendezte: Sidney Lumet.
10 Oscar-jelölés, amiből 4-et meg is kapott, továbbá 5 Golden Globe-jelölés, melyből szintén 4-et váltott be.
Ez a jelenet napjainkban is hordoz aktualitásokat...

angol felirattal

"I'm as mad as hell, and I'm not going to take it anymore!"

         szólj hozzá

Címkék: hálózat videó világ düh őrület filmajánló howard beale

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

DocuArt - ELTE Humánöko koprodukció: Zöld Föld Filmklub

PPJ         2012.03.05.

2012 tavaszán ismét virágzik a ZÖLD FÖLD Filmklub. A környezetvédő filmklub vezetője Buslig Eszter és Tajta Krisztina, az esemény a DocuArt és az ELTE Humánökológiai Tanszék közös rendezvénye.

Kéthetente csütörtökönként 19 órától a DocuArtban.

Belépődíj: 600 Ft
Kedvezményes: 450 Ft
Bérlet: 3.600 / 2.700 Ft
(Kedvezményes belépőre jogosultak: nappali tagozatos diákok, nyugdíjasok és a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének tagjai.)

ZÖLD_FÖLD_2012-PROGRAM.pdf

(Amik az előző félévben mentek: 
Nov.8. Briar March: Volt egyszer egy sziget
Nov.15. Török Zoltán: Vidrasors
Nov.22. Csillag ádám: Dunaszaurusz
Nov.29. Tóth zsolt Marcell: Nagyvárosi vadon
Dec.6. Mai Iskander: A szeméthegyen túl)

 

         szólj hozzá

Címkék: filmajánló humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Bencsik: Folytassa Ángyán tanár úr!

PPJ         2012.03.01.

Az államtitkári posztjáról korábban szintén lemondott Bencsik János is Ángyán József mellett. "Államtitkári helyedről történő figyelemfelkeltő távozásod talán a kormányt is emlékeztetni fogja a gazdákkal kötött megállapodására. Azt üzented, hogy csak a kiállás és az egyenes beszéd segíthet viszonyaink megváltoztatásában, és továbbra is bízol a világ fölött őrködő Rendben."

Kapcsolódik: A fenntartható vidékfejlesztés után a fenntartható energia- és klímapolitikát is a szemétbe hajította a kormány. A fejlesztési tárcától - Bencsik János államtitkár távozása után - az összes olyan szakembert kirúgták, aki nem atomenergiában, szenes és gázos gigaerőművekben gondolkodik.

https://m.blog.hu/an/angyanmaradj/image/angyan_610_310_jpg_ashx.jpg

A sebezhetőség tökéletes védelem:
Folytassa Ángyán tanár úr!


Egy nemzet életképességét és egyben vállalt sorsfeladatának sikeres beteljesítését leginkább tagjainak önismerete, és az arra épülő egészséges önbizalom befolyásolja. Ezért mindannyiunk egyénre szabott sorsfeladata, hogy megismerje önmaga képességeit és javítandó gyengeségeit, mert e tudás nélkül dolgunk végzése során rendre alulmaradhatunk. Miután az állam meghatározott földrajzi területen élő emberek történetileg kialakult, tartós és szervezett közössége, ezért könnyedén beláthatjuk, hogy egymásért is felelősséggel tartozunk. Már csak azért is, mert az államhoz, mint sorsközösséghez való tartozás anyagi érdekek és érzelmi kötődések mentén valósul meg. Leginkább egy jól működő családhoz hasonlít, így nem is lehet más, mint saját testét felépítő, egymásnak szolgáltatást nyújtó, szolgáló közösség.

Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a sorsdöntő pillanatokban mindig magunkra maradunk, de akkor sem vagyunk egyedül. Zsigereinkben hordozzuk őseink nemzedékről-nemzedékre átörökített és folytonosan gazdagított örökségét, és ott van bennünk a múltból eredő segítség, a tapasztalatainkra és megismert képességeinkre épülő önbizalom. De ott kell még lennie a hitnek, a hitre alapuló bizalomnak is, hogy a közösségem is kiáll mellettem. E kettő egységet kell, hogy alkosson, melynek összetartó ereje a szeretet melegsége.

Tisztelt Ángyán Tanár Úr! Kedves Barátunk!
Miután mi egy közösségbe tartozunk, szeretettel állunk ki melletted. Szolgálatodra továbbra is szükség van. Mi is tudjuk, hogy az időnek nem mennyisége, hanem minősége van, mely alapjaiban határozza meg a szolgálat jellegét. Az idő minősége most csak annyit enged meg, hogy szavaid szerint tedd a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tanárként, országgyűlési képviselőként, emberként. De tenned kell, mert jól érzed, a feléd irányuló szeretet egyúttal rámutat felelősséged és terheid nagyságára is. A magyar vidékkel, a helyi gazdaságokkal és közösségekkel összefogva ez a nagy teher is könnyebben elhordozható.

Talán emlékszünk még 2008 tavaszára, mikor is két kicsiny falu, Komlóska és Pálháza polgármestere Nemzeti Zarándoklatra hívta az „ország népét”. Összefogást szorgalmaztak az ivóvízellátás piacra vitele, az egészségügy forrásainak megkurtítása, a vasút tönkretétele, a termőföld idegen kézre juttatása ellen. Utat akartak találni a magyarság számára egymáshoz. Össze akarták boronálni a falut a várossal, a szegényt a gazdaggal, a többséget a kisebbséggel, a hívőt a világival, a jobboldalit a baloldalival, a munkaadót a munkavállalóval, politikust a választóival. Meg akarták mutatni, hogy siránkozás helyett egymásra figyeléssel és összefogással is lehet kiutat találni. Csak nyitottság kell hozzá, igény önmagunk és a másik jobb megismerésére. A hosszú út által megadatott tartalmas beszélgetések, az általuk megfogalmazódó egyéni és közösségi gyógyír is enyhítette testünk és lelkünk fájdalmait.

Országunkat járva láttuk, hogy a „hatalmasok” miként igyekszenek megfosztani országunkat természetes erőforrásaitól, az élelmiszer önrendelkezésünk alapjait biztosító termőföldtől, az egészséges ivóvíztől, a jó levegőt biztosító erdővagyontól. Láttuk, hogy miként igyekeztek éket verni a magyar falu és város közé. Jogi csűrés-csavarással szinte teljesen felszámolták a helyi piacokat. Miközben a városi közösségek kénytelenek egyre többet költeni élelmiszerre, addig a magyar falu a mezőgazdasági tevékenységből egyre kevesebb bevételhez jut. És láttuk, hogy a falvak meggyengülése miatt a városi szolgáltatások iránt is csökken a kereslet. És döntöttünk arról, hogy újfent összhangot kell teremteni város és falu között, és akkor a vidéki és városi emberek is jól járnak. De a nemzeti összetartozás nem csak gazdasági munkamegosztás. A város közvetíti a magas kultúrát, a vidéke pedig őrzi eleink kulturális örökségét. A falusi közösségben nagyobb a szolidaritás és megtartó erő, és erre most nagy szüksége van a magyar társadalomnak.

Jóska! Munkatársaiddal a Nemzeti Vidékstratégiában ennek a valós – anyagi és érzelmi - alapokon nyugvó nemzeti együttműködésnek a keretrendszerét állítottátok fel, melynek középpontjába a helyi természeti, társadalmi, kulturális adottságokat figyelembe vevő, sok lábon álló helyi gazdaságok szövedékének létrejöttét állítottátok. Ennek pedig alapját a családi vállalkozások és családi gazdaságok alkotják. Vidékjárásunk eredményeként ezért vállaltál magad, és általad az új kormányzat is kötelezettséget arra, hogy a helyben lakó fiatal gazdák helyi gazdaságba történő belegyökeresedését segítjük elő az állami földek bérletének hozzáférhetővé tételével. Háromszáz hektáros birtoknagyságig. Az elmúlt hetekben kiírt pályázatok viszont nem a családi gazdaságok jogszabályban előírt mértékének megfelelő 300, hanem 1200 hektárban szabják meg a jogosultság felső határát. Úgy látszik, hogy a már két évtizede velünk élő domináns tőkeérdek – a versenyképesség és méretgazdaságosság leple alatt - ismét maga alá akarja gyűrni az igazságosság és szolidaritás értékeit.

Államtitkári szolgálati helyedről történő figyelemfelkeltő távozásod talán a kormányt is emlékeztetni fogja a gazdákkal kötött megállapodására. Mindez nem rontaná a közép- és nagybirtokok versenyhelyzetét, hiszen a hazai termőföldek mindössze 1, azaz egy százalékáról van szó.

Azt üzented, hogy csak a kiállás és az egyenes beszéd segíthet viszonyaink megváltoztatásában, és továbbra is bízol a világ fölött őrködő Rendben. Tudnod kell, hogy számunkra a Rend előbbre való, mint a rendszer. A Rend, az egész rendjét, az isteni teremtés rendjét hordozza magában. Ehhez képest a rendszer egy beszűkült részlet, mely csak töredékességében tartalmazza a Rend ismertetőjegyeit. A Jó kormányzáshoz szükség van a bátorságra, de társulnia kell mellé a körültekintésnek is. Elengedhetetlen az igazságosság szempontjainak érvényesítése, hiszen egy ország lakói, egy nemzet tagjai egyben kockázatközösséget is alkotnak, minden magyar felelős minden magyarért. A terhek és lehetőségek igazságos megosztása viszont csak a mértékletesség és méltányosság erényével együtt alkalmazandó.

Kedves Barátunk! Örömmel nyugtázzuk, hogy jól ismered és alkalmazod is a teremtés törvényének egyik fontos alapszabályát, miszerint mindannyian sebezhetőek vagyunk, de ennek elfogadása lehetőséget biztosít arra, hogy ijedség nélkül találkozzunk életünk elkerülhetetlen eseményeivel. A sebezhetőség egyben tökéletes védelem is, önmagunk ismerete pedig a legnagyobb biztonság.

Bencsik János
Bogár László
Jelenczki István
Molnár Oszkár
Papp Lajos
Szabó Gyula
Tóth Zoltán József

         szólj hozzá

Címkék: politika bencsik jános ökopolitika agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása