Humánökológiai filmgyűjtemény: Gyönyörű zöld

PPJ         2012.11.25.

LaBelleVertw0f99-f2d4b_1.jpgVasárnap van, talán épp ráértek filmezni. Nyugodtan, akár a gyerekeiddel, szüleiddel, tesóiddal együtt is! Szeretném nektek teljes szívemből ajánlani ezt a méltatlanul, felháborítóan elhallgatott csodát, amelyet 1996-ban forgatott Coline Serreau és potenciálisan ébresztő hatása miatt, teljes csönd van körülötte. Állítólag: “Az EU-ban betiltott film”. Nem tudom ez mennyire igaz, mennyire nem, és hogy mit takarhat az, hogy betiltott, azt viszont elmondhatom, hogy már az első néhány perc után értelmet nyert a fenti kijelentés. Teljesen tiszta, hogy miért kapta a film a “betiltott film” bélyeget. Úgy néz ki, hogy ha direkt nem is tiltották be, de igyekeztek minden eszközzel biztosítani, hogy minél kevesebb ember láthassa, a port.hu-n például, ahol jóformán még egy hipermarket legutóbbi reklámja is fenn van teljes stáblistával, semmi. Egyetlen "komoly", hivatalos oldalon sem foglalkoznak vele, csak hozzánk hasonló blogokon tesznek róla említést.

A fantázia és a sci-fi fogalmak azért lettek kitalálva, hogy az ember ne vegye komolyan a valóságot. Ezen jelölések egyben a szüntelen kibújót jelenthetik a kor cenzúrája, cenzorai alól, hogy az üzenet egy nyakatekert formában mégis átmehessen a "vászonra"! Ezt fontos MEGÉRTENÜNK ahhoz, hogy MEGÉRTHESSÜK a valóságot.  Most hirtelen eszembe ötlő példák: They Live! és a Kin-Dza-Dza!

Bár bízom benne, hogy a Gyönyörű zöldet csak azok nézik meg, akiknek már megvannak a kellő eszközeik a befogadásához, megértéséhez, elkerülhetetlen, hogy olyanok is találkozzanak vele, akikből heves ellenszenvet, életet elfojtó ítéleteket vált ki. Csak azt tudom tanácsolni, hogy ha netán úgy érzed, hogy nem neked való a film, egyszerűen csak hagyd, tedd félre, ne nézd meg! Talán majd később újra az utadba kerül, és akkor megkapod az ajándékot, melyet ez a film kínál minden ébredni vágyó emberi léleknek.

la-belle-verte.jpgHasználd egészséggel, legjobb tudásod szerint! Legyen számodra a korlátok levetkőzésének, az ébredésnek, és az igazi boldogság megtapasztalásának eszköze! Ne akard mindenképp megosztani! Csak akkor tedd, ha belső késztetést érzel rá.  Kérlek fogadd el, hogy nem mindenki fog úgy viszonyulni hozzá, mint te! Csak egy nagyon rövid kedvcsinálót közölnék, hogy ne lőjek le semmit:

La Belle Verte - Gyönyörű zöld.

Mila egy fejlett bolygó (földi emberek számára) különleges képességekkel rendelkező lakója az interplanetáris kapcsolattartás jegyében jelentkezik önkéntesnek, hogy a bolygó  200 év után végre küldhessen valakit látogatóba a Földre. A legutóbbi alkalommal mikor ott járt valaki ebből a társadalomból, épp a Nagy Francia Forradalom zajlott és a az akkori társadalomnál érettebb és fejlettebb közösséget jósolnak az indulás előtt... Érkezése alaposan felbolygatja a kedélyeket Párizsban.. A film rávilágít jelenlegi társadalmunk esztelenségeire és egy élhető, elgondolkodtató alternatívát mutat be. Humoros, szórakoztató, mélyen elgondolkodtató, szívem szerint minden egyes emberrel megnézetném a Földön, pillanatok alatt a személyes kedvenceim egyikévé vált. Jelentőségében a Mátrix-hoz és a Thrive-hoz hasonlítható...

 

         1 hozzászólás

Címkék: humánökológiai filmgyűjtemény la belle verte gyönyörű zöld

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Mindennapi mérgeinket add meg nekünk ma

PPJ         2012.11.25.

Nem tudtad? Mégis mit gondoltál?! Azt hiszed, hogy unatkozásból pattognak a zöldek? Teérted pattognak baszd meg! A te és családod és gyerekeid életéért! Foghatnák magukat és elvonulhatnának, megtermelhetnék a saját kis biopamutkendergyapotlen pólóikat-nadrágjaikat, de nem, ehelyett még téged is meg akarnak menteni a buzi hormonoktól. "Fröcsög" itt össze-vissza a szájuk, hogy biszfenol-A, ösztrogénszármazék a csapvízben, a palackozott vízben, hogy mennyivel csökken a japán férfiak spermaszáma, egyes helyeken már csak nőstények a lazacok, populációs összeomlás, nemi eltolódás, stb...

Meddig dugod még homokba a fejed? Vigyorogsz, mint egy vadalma az új pólódban, közben meg a májad-veséd élete legdurvább napjait szenvedi.

Divat. Az kell neked. Trendi vagy. Ki szerint? És kinek? Minek?!

Egy gyilkoson csámcsogsz, ahogy a bulvár média felfújja?! Egy sorozat-gyilkoson elmélkedsz, vajon mi lehetett az indítéka? Hitlerezel ahol csak tudsz, ún. náci-kártya érvelési hibákat szúrsz be ahová csak tudsz?! Közben meg csak azt nem veszed észre, hogy a génmódosított vetőmagok és divatmárkák piacának tömeg-befektetése vagy????!!! Te vagy az áldozat, te magad vagy és leszel halott!!! Mindezt a kapitalista üzletért...

16006_409476569123816_517514501_n.jpg

Hát gratulálok... Divatos és toxikus. Erre varrjon gombot a divatvilág. (Itt meg a PDF dokumentum)

(Toxic Threads - The Big Fashion Stitch-Up") rávilágít a a ruhagyártó üzemekben használt veszélyes vegyi anyagok és a késztermékekben található kemikáliák kapcsolatára. A tanulmány elkészítése során számos veszélyes vegyi anyag után kutattunk a divatruhák széles tárházában, olyan összetevők után, melyek vagy a kész ruhákban találhatóak, vagy vegyszermaradványként maradnak jelen a gyártási folyamat során.

Segíts méregteleníteni a ZARA-t ▶ http://bit.ly/DetoxZARA

Hiszünk abban, hogy van divat szennyezés nélkül. Nagy divatcégek, mint a H&M, a Marks & Spencer már vállalták termékeik és teljes gyártási folyamatuk megtisztítását a káros vegyi anyagoktól. A ZARA, a világ legnagyobb divatcikk forgalmazója viszont mindezidáig hallgat a terveiről...

A The Huffington Post és Daily Star címlapjain magyar Greenpeace akció!

zara1.jpg

zara3.jpg

zara2.jpg

         szólj hozzá

Címkék: tudomány divat greenpeace zara ökotoxikológia ruhamárkák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Eközben a Nap csillagnál és a Föld bolygón

PPJ         2012.11.23.

Áramlástani számítások alapján modellezte a Föld légkörében terjedő füstök és gázok mozgását a NASA Goddard Űrkutatási Központja. A 2006 augusztusa és 2007 áprilisa közti időszak adatait alapul vevő videó egyrészt látványnak sem utolsó, de a haszna nem ez, hanem hogy mindenki számára érthetően vizualizálja, mit is jelent például az ipari termelés okozta légszennyezés világviszonylatban. Fontos tudni, hogy az elkészült film nem űrfelvétel, hanem egy modell, amit egy földi szuperszámítógép hozott létre.

Katt a képre a nagyobb méretért!
http://www.nasa.gov/images/content/706644main_705852main_GEOS5_full_full.jpeg

A videón színkódokkal jelölték a három legfontosabb összetevőt. A piros színt kapta a por, így jól látható, ahogy a Szahara homokja egész az USA délkeleti partvidékéig terjed. A zöld és a fehér sorrendben a tüzekből származó korom, illetve a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó füst, ezek azonban nemcsak az emberi tevékenységet jellemzik. A 2007 januárjában kitört madagaszkári Karthala vulkán hatása is fehérrel jelenik meg. Fontos még a kék szín, ami a tengerek és óceánok felszínközeli sótartalmának egy részét felkapó szeleket jelzi.

A videón jól látszik, hogy melyik típusú természetrombolásért melyik földrész felel: míg fehér füst elsősorban az USA, Európa és Kína felett gomolyog, az erdőtüzek zöldje főleg Dél-Amerikából és Közép-Afrikából érkezik. Sajnos azonban a képsorokból az is kiderül, hogy bár a problémák kiindulópontja könnyen azonosítható, az okozott károk nem maradnak meg helyben.

Állítsátok a videó felbontását 720p-re és mehet a teljes képernyő!

A NASA-nak sikerült videóra vennie egy hatalmas napkitörést. Pénteken hat óra körül figyelték meg a jelenséget, amely akkora volt, hogy nem is tudta felvenni teljes egészében a kamera.

A videón látni, ahogy a plazma hatalmas sugárban hagyja el a napot. A napkitörések a Nap ellentétes polaritású mágneses tereinek találkozásakor felszabaduló energiából táplálkoznak, és a hőmérsékletük több tízmillió fok is lehet. Egy-egy napkitörés alkalmával több milliárd tonna anyag hagyja el a Napot.

Amikor egy napkitörés eléri a Földet, geomágneses viharokat okozhat. A pénteki napkitörés azonban nem a Föld felé irányult, így ezt most nem érzik meg a kommunikációs hálózatok. Legutóbb múlt hétfőn észleltek nagyobb napkitörést, az M6-os fokozatú kitörés a Földet is érintette. A napkitörések erősségét egy ötfokú skálán mérik: az A, B, C, M, X betűkkel jelzett szintek között tízszeres a szorzó.

A 11 éves napciklusokat 1755 óta jegyzik, most a 24. ciklusban tartunk, amely 2013-ban fog tetőzni, a Nap ekkor eléri legnagyobb intenzitását.

Az X190-es esemény - Részletes elemzés!

Milyen rövid-, és hosszú távú következményei lennének, ha telibe találná a Földet egy X-osztályú napkitörés?

Mit okozna ma a Carrington-esemény?

Napkitörések mindig is voltak és lesznek, felesleges nagy hisztit csapni emiatt - állítják sokan. "Szenzációhajhász média, amely felfújja mindennek a jelentőségét, hogy bulvárhírként tálalhassa" - teszik hozzá a nyugilények támogatói. "500 évente van, úgyis csak 350 év múlva lesz megint" - hesegetik el a vélt vagy valós rémképeket a statisztikai tudományok önjelölt szakértői.

És valóban, napkitörések mindig is voltak és lesznek, 11 évente váltakozó intenzitással - ezzel csak egyetérteni tudunk. Valami azonban nagyon megváltozott a legutóbbi 2 napciklus maximumai óta. És ez a különbség már-már túlcivilizált világunk szinte teljes lebénulását okozhatja.

Mi okozza a különbségeket?

Elsősorban az, hogy szinte észre sem vettük, milyen mértékben és milyen elképesztően gyorsan függővé váltunk saját technikai vívmányainktól.

coronalMassEjection.jpg

"Általános tapasztalat, hogy az emberek szeretik kerülni a konfliktusokat. Kellemetlen érzéseket keltenek: félelem az erőszaktól, a kiszámíthatatlanságtól, de talán a legjobban az érzelmektől maguktól. Az ilyen típusú félelmek egy olyan életforma velejárói, amely betegesen kerüli a konfliktust, így nem is ismeri azok tényleges menetét. A félelem az ismeretlentől az egyik legerősebb félelem, de ijesztően gyorsan elillan, ha ismertté válik a kérdéses tárgy. A konfliktus az élet fejlődésének kulcsfontosságú eleme. Nem szükségszerű, hogy sértődést, utálatot, fájdalmat, erőszakot vagy akár csak rossz érzéseket váltson ki. Ellenben a konfliktus kerülése és a kezelési jártasság hiánya megidézi azokat az ijesztő szörnyeket, amelyektől titokban mindenki retteg. A kulcs: nyíltság, őszinteség és felelősségtudat."A konfliktus hasznos - Káosz Brigádok Blog

         szólj hozzá

Címkék: nap nasa környezetvédelem környezet légszennyezettség 2013 napfolt ciklus föld bolygó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ángyán József a Corvinuson - közgazdászok tapsoltak a paradigmaváltásért

PPJ         2012.11.23.

A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában és az EVK Szakkollégium közös szervezésében a Budapesti Corvinus Egyetemre látogatott professzor Dr. Ángyán József. Az előadás részét képezte a KDSZ "Magyarország versenyképessége" kurzusának.

Ángyán József másfél évig volt a jelenlegi kormány vidékfejlesztési minisztériumának államtitkára. A közelmúltban nagy port kavart a lemondása. Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Vidékstratégia elindítása is, melynek nagy szerepe lesz a 2014-20-as időszakban. Előadásában elsősorban a jelenlegi magyar mezőgazdaság kihívásairól és azoknak leküzdéseiről, illetve az elszegényedő vidék kilábalási lehetőségeiről lesz szó.

Az előadáson levetített prezentáció ezen a linken tölthető le.

A technikai háttérért köszönet a Társadalomelméleti Kollégiumnak!

A fényképeket készítette: Bóta NikolettKDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában.

angyan corvinus 2.jpg

angyan corvinus 1.jpg

angyan corvinus 3.jpg

         6 hozzászólás

Címkék: politika fidesz orbán viktor mezőgazdaság agrártámogatások corvinus egyetem csányi sándor agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef nyerges zsolt agrármaffia mészáros lőrincz kdsz evk szakkollégium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása