Bréking zöldbloggerek! "Pannonföldön csak pannonkendert"!

PPJ         2012.04.01.

Az új mechanizmus szerint a marihuánát ezentúl csak állami licensz birtokában lehet majd termeszteni, előnyben fogják részesíteni a magyar őstermelőket. A hungarikumnak számító kenderfajták védelmére az Országgyűlésben a KDNP kezdeményezni fogja a Nemzeti Kendertanács létrehozását, és a “kender” mint védett hungarikum bejegyzését az Európai Unióban. Pannonföldön csak pannon kendert – adta ki a jelszót Rétvári Bence országgyűlési képvielő, aki szerint az idegen fajták veszélyeztetik a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében.  A Parlamentben Kövér László ma filmklubbot tartott és a kétharmados többség megtekintette a The Union - The business behind getting high című dokumentumfilmet.

A Drogriporter frissen jelenti, hogy Magyarországon ezentúl csak 18 éven felüliek vehetnek majd füvet.
A kormány szigorítja a fűpolitikát, új adókat vet ki a marihuánára és csak 18 éven felülieknek teszi lehetővé, hogy vásároljanak a termékből.

“Rájöttünk, hogy végzetesen felelőtlenek voltunk, amikor a dohányzás szigorításával együtt nem korlátoztuk a fű kereskedelmét is,” jelentette ki Soltész Miklós államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában. “Elfogadhatatlan, hogy a fiatalok minden sarkon megvásárolhatják a marihuánát, és még személyi igazolványt sem kérnek tőlük. Ez így nem mehet tovább, meg kell védenünk az ifjúságot!”

A kormány ezért egy új szigorú szabályozási rendszer bevezetését tervezi, amelynek értelmében ezentúl csak az erre kijelölt helyeken lehet majd rágyújtani egy spanglira, szigorúan tilos lesz azonban füvezni egyes közterületeken, így a buszmegállókban, az éttermekben vagy az aluljárókban. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) a mai nappal közzé tette honlapján a “Nemzeti Együttműködés Fűpolitikája” című dokumentumot, amely részletes stratégiai elképzeléseket vázol fel az új konzervatív, unortodox drogpolitikai irányvonalról, amely a feketepiaci anarchia helyett az állami beavatkozás elsőbbségét hirdeti.

“Elég volt a vadliberális drogpolitikából,” hangsúlyozta Soltész. “A marihuána-forgalmazóknak ezután éppen úgy adót kell fizetniük, mint a dohánytrafikosoknak vagy a kocsmárosoknak, nincs kivétel, nem leszünk többé következmények nélküli ország.” A kannabiszt csak az erre kijelölt boltokban lehet majd megvásárolni, ahol a 18 éven felüli felnőttek az ún. Wass Albert Igazolvány (WAI) segítségével juthatnak hozzá marihuánához korlátozott mennyiségben (havi 20 gramm). 

Az új mechanizmus szerint a marihuánát ezentúl csak állami licensz birtokában lehet majd termeszteni, előnyben fogják részesíteni a magyar őstermelőket. A hungarikumnak számító kenderfajták védelmére az Országgyűlésben a KDNP kezdeményezni fogja a Nemzeti Kendertanács létrehozását, és a “kender” mint védett hungarikum bejegyzését az Európai Unióban. Pannonföldön csak pannon kendert – adta ki a jelszót Rétvári Bence országgyűlési képvielő, aki szerint az idegen fajták veszélyeztetik a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/which%20one%20is%20safer.jpg
https://m.blog.hu/gr/greenr/image/Uses-For-Cannabis-Infographic.jpg

         szólj hozzá

Címkék: április 1 sajnos csak vicc kenderpolitika

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Az olajcsúcs és a városi fenntarthatóság 1. és 2.

PPJ         2012.03.31.

http://transitionculture.org/wp-content/uploads/stress_city1.jpgElég baba szövegekre pattant ki a szemem és a tudatom ma délelőtt. Egy igazi kétrészes poszt-szén urbánus "barbárság". Hogy mi lesz "itt", azt elképzelni se akarjátok... Csak aki meri. Aki mer úgy élni, hogy tisztában van a jövővel. Hogy hová vezet mindaz, ami jelen kultúránkat jellemzi. Csak az merje olvasni. Nagyon tanulságos! "A külföld" már rég készül erre!!! Könyvek garmadája jelent meg a témában, nemhogy két blogbejegyzés... Hálás köszönet tehát ismét, Wétikónak a fordításért! 

Mi az optimális közösségméret egy olaj-utáni világban? Senki sem tudja a választ, de a megaváros túl nagy, a túlélő bunker pedig túl kicsi.

Az olajcsúcs és a városi fenntarthatóság 1.

"A katasztrófák ellen a természet két fő védekezőeszközt használ. Az első a térbeli sokszínűség: méretben, formában, fizikai mintákban és összetételben. Ha egy rendszer összes eleme fizikailag egyforma léptékű – mind ugyanakkorák, vagy egyforma a génállományuk – akkor egy zavar, ami ezen a léptéken következik be, le fogja rombolni az egész rendszert. A léptékbeli változatosság védelmet jelent. Ha egy hurrikán telibe talál egy lakókocsiparkot, a lakókocsikat elfújja, de a baktériumok, az egerek és más, egészen más méretű elemek megmenekülnek. Egy macskákat sújtó járvány lecsap az egerekre, de a lakókocsikat és a baktériumokat sértetlenül hagyja. Az érett ökológiai rendszerek kellően változatosak térben ahhoz, hogy bármely bekövetkező katasztrófa, csak az adott léptéken élő elemeket pusztítsa el, de szinte sohasem az egész élőhelyet."

http://imgs.sfgate.com/c/pictures/2010/12/07/ns-11things09_ph_0502668072.jpg

Az olajcsúcs és a városi fenntarthatóság 2.

"Annyira népszerű kezd lenni az elképzelés, miszerint a vidékre menekülés a megoldás korunk problémáira, hogy már csak ezért is érdemes kritikusan vizsgálnunk a témát. Szerintem lesznek olyan városok és városrészek, amik alkalmazkodni tudnak majd a változásokhoz. Főleg az olyan városok, melyek népessége és kiterjedése nem éri el a kritikus tömeget, melyek körül ipartelepek helyett jó minőségű és könnyen elérhető termőföld van és ahol a városszerkezet szükség esetén viszonylag könnyen átalakítható.

Amíg ember van, gazdaság is lesz, de valószínűleg nem az a valami, amit jelenleg “gazdaságnak” nevezünk. A globális piacgazdaság össze fog zsugorodni és a romjain más gazdaságok alakulnak és virágoznak ki. Ezeknek is lesznek “városaik”, vagyis olyan helyeik, ahol az emberek nem feltétlenül anyagi javakat termelnek, hanem szolgáltatnak és kereskednek. Mivel olaj nélkül nem fogjuk tudni fenntartani az aktakukacokkal teletömött hatalmas irodaházakat, a jövő városai kisebbek és szerényebbek lesznek."

http://www.grinningplanet.com/amazon/images_books/h/the-post-carbon-reader-richard-heinberg-daniel-lerch.jpg

         szólj hozzá

Címkék: város világ válság fenntarthatóság peak oil olajcsúcs humánökológia wétikó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az első Earthship hírvivők

PPJ         2012.03.30.

Igazán örülök, hogy nem nekem kell az első Earthshipeket megépíteni széles e vidéken. Szerencsére én már tanulhatok majd tőlük, az első hírvivőktől. Ami jelenleg az álmom, elkezdett megvalósulni és nagyon hamar szét fog tudni terjedni.

http://www.tudatoslet.hu/images/image/aut%C3%B3gumi_%C3%BAjrahasznos%C3%ADt%C3%A1s.jpg

Korábbi bejegyzések

EARTHSHIP - egy megoldás
Az Életházakról - avagy "Itt több az 'emberevő', mint Pápuában."

A 90-es - 2000-es évek környékén kezdhették megtenni a kísérletet az USA polgárai, hogy Earthship házakat építsenek.

A skóciai Glasgowban gumiabroncsból épül templom... No comment. :) (A BBC cikke.)

A Kárpát-medence Earthship kolonizálása 2006-ban kezdődött Erdélyben, Gyergyóújfalun. Magyarországon 2012-ben elkezedett formálódni az első Earthship egyesület.

Pázmándon pedig elkezdődött egy Earthship óvoda építése!

https://m.blog.hu/of/offgrid/image/Ovi3.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény építészet ökológia fenntarthatóság earthship önfenntartó házak életház

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ezt tedd össze, ne a két kezed!

PPJ         2012.03.26.

A Petermann-gleccser drámai zsugorodása - Greenprofit.hu

Megvan az első állam, amely az éghajlatváltozás miatt elhagyná földjét - Index.hu, NOL.hu

Egy walesi tudós Dr. Alan Hubbard, az Aberystwyth Egyetem munkatársa készítette az alábbi riasztó képeket.  Más kutatók 2009-ben készült képei alapján 2011-ben összehasonlításul új fotókat készített az erősen fogyatkozó grönlandi gleccserről.

Az Északi-sarktól mintegy 1000 kilométerrel délre található Petermann-gleccser  Grönland két utolsó megmaradt jégfolyamának egyike, az ország egyik legnagyobb jégfolyama.

Dr. Alun Hubbard a műholdfelvételek alapján előre tudta, hogy nagy mennyiségű gleccser olvadt el, de a helyszínen így is megdöbbenve szembesült a valósággal. A magyarázat a felgyorsult folyamatokra, hogy a megnövekedett olvadási idő felgyorsította az olvadási folyamatokat és a most már egyre rövidebb hideg időszakban nem tudja utánpótolni ezt a veszteséget.

Képek a gleccser olvadásáról a Greenprofit oldalán!
http://greenprofit.hu/images/stories/peterman.jpg

Kiribati elnöke arra készül, hogy országát hamarosan elnyeli a tenger. Ezért az állam földet készül venni a Fidzsi-szigeteken, hogy fokozatosan mindenkit áttelepítsenek. A 32 lapos szigetből álló Kiribati néhány évtized múlva várhatóan nem létezik már.

Anote Tong, Kiribati elnöke hivatalosan is megerősítette, hogy országa nevében a Fidzsi-szigetek egy darabjára alkuszik. A terv szerint valamivel több mint 20 négyzetkilométert vásárolna az ország. A távolság az óhaza és az új föld között több mint kétezer kilométer. A terv szerint fokozatosan mindenki elhagyja Kiribatit, és a megvásárolt új hazában telepednének le.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Csendes-óceánon 32 szigetet elfoglaló és a tengerszint felett alig valamivel fekvő törpeállam egy részét már el is nyelték a hullámok. Kiribati 113 ezres lakosságának tetemes része már az ország közigazgatási központjának számító Tarawán, egy öböl mentén patkó alakban elterülő szigetláncon zsúfolódik össze. "Ez az utolsó mentsvárunk, innen nincs tovább" - kongatta meg a vészharangokat Anote Tong. "Az embereknek el kell menniük, amint a hullámok elérik házaikat és falvaikat" - fűzte hozzá.

Kiribati a Hawaii-szigetek és Ausztrália között van nagyjából félúton, az Egyenlítő vonalában. A kiválasztott új haza valamivel délebbre fekszik, közelebb Ausztráliához.

Kiribati, Fotó: Torsten Blackwood
http://galeria.index.hu/kulfold/2012/03/14/kiribati_kepekben/2749354_30f38f20661f232160471b7ec4580dc7_l.jpg

         szólj hozzá

Címkék: klíma globális felmelegedés klímaváltozás gleccser tengerszint emelkedés kiribati

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása