A felnőttekről - Ángyán távozásának margójára

PPJ         2012.02.01.

A nyolcvanas évek közepén történt. Akkor, amikor a tévében a tudományos műsorok mellett először megjelentek környezetvédelmi témájú adások is. Egyszer, az akkori két csatorna egyikén az üvegházhatásról volt szó. Akkortájt is lehetett már -- időnként -- hallani arról az ok-okozati összefüggésről, amely e jelenség és az emberek mindennapi tevékenységei miatti kibocsátás közt áll fenn. Akkor, ebben a tévéműsorban bemondták: tudósok megállapították, hogy ha az emberiség haladéktalanul, vagyis attól a pillanattól kezdődően a teljes széndioxid-kibocsátást leállítaná -- amiről egyébként szó sem volt --, a már a légkörbe került mennyiség tehetetlensége miatt a helyzet így is tovább romlana. Még ötven évig.

Tizenegynéhány éves kiskamasz voltam ekkor, amikor -- emlékszem -- néztem a műsort egyedül a szobában, és ezt mondta be a tévé.

És ekkor!... Ekkor nem történt semmi.

Folytatódott az adás, este aludni mentünk. És a másnap is olyan volt, mint a többi. Reggel elindultak a buszok, a felnőttek munkába mentek. A tanár tanítani, a szakács főzni, és a párttitkár is. Nekem persze iskola volt, az anyukám becsomagolta a tízórait, én -- gondolom -- odafigyeltem arra, nehogy otthon felejtsem a tornacuccot, vagy valami ilyesmit.

Egy halvány gondolat erejéig talán eszembe jutott, esetleg megkérdezhetném a szüleimet vagy az iskolában valamelyik tanárt: NEM LESZ EBBŐL BAJ? Egyrészt azonban nem szoktam meg, hogy kérdéseket tegyek fel, másrészt azt hiszem, féltem is volna a választól. Attól, hogy "Nem tudom, kislányom, talán nem is jól hallottad." Vagy: "Tévedhetnek is -- de egyáltalán miért fontos ez? Hogy-hogy érdekel ez téged?" Esetleg: "Ha így van, akkor biztosan intézkednek majd." Tudom, hogy erre nem tudtam volna mit válaszolni. De ennél is fontosabb, hogy éreztem, ahogy teltek az órák: ha ennek mégis a végére akarnék járni, azzal annyira megváltozhatna a felnőttekhez való viszonyom, hogy talán nem is tudnék vele mit kezdeni.

Először ez az évtizedekkel ezelőtti tévéműsor és gyerekkori emlék, érzés jutott eszembe. Akkor, amikor hallottam a hírekben, hogy elfogadta. A lemondást. Tévét már rég nem nézek, az Internetre se igen figyeltem nap közben. Az esti nyolcas hírekben, a Rádióban hallottam először, az egyik kedvenc bemondónőm olvasta be. Ezúttal is folytatódott az adás, így rendben lement utána a kulturális blokk is.

Pedig annyi minden történt ebben a jó negyedszázadban! Én például felnőttem. Hamar olyanok közelébe sodródtam, akiket szintén érdekeltek a környezeti kérdések, aztán jó ideje már szervezetten is tehetek azokért a dolgokért, amelyeket fontosnak tudok.

Ángyán Józseffel emlékezetem szerint eddig kétszer találkoztam. Én mindkétszer csak "tömeg" részeként voltam jelen, először Tápiószelén, aztán egyszer itt, a szomszéd megyében. Sosem beszéltünk egymással, telefonon se. Jó egy hete, a szombat esti rádióműsorban az adás vége felé a földbérleti pályázatok és a kötelező állattartás ügye is sorra került. Amikor a Mangel Gyöngyi fontos és okosan feltett kérdésére mintha egy kicsit a szokásosnál is lelkesebben mondta volna a választ, hogy mégiscsak találhatók megoldások, azt Élőlánc-tagként különösen jó volt hallgatni.

Aztán öt nap múlva, csütörtök estétől fogalmaztunk. Kicsit fáradtan, kicsit muszájból, mégis elszántan és a személye iránti tiszteletből is nyilatkozatot írtunk. Közben kiderült, hogy ezzel nem voltunk egyedül, megint mások pedig csatlakoztak, aláírtak.

De végül a címzett elfogadta. Nem győztük meg, hogy talán nem is kell az neki annyira. Az a lemondás. Hanem inkább tárgyalások kellenének. Meg azok a minisztériumi tisztviselők.

Pedig jól sikerültek a nyilatkozatok, petíciók. Jól sikerültek és egybecsengtek. Csütörtöktől hétfőig ugyanazért tiltakoztak -- ráadásul igen hasonló érvekkel -- olyanok is, akik az egymást elválasztó kerítések gondozására szoktak inkább koncentrálni. Már-már ilyen kifejezések idéződtek fel a nyilatkozatok sorát látva: "konszenzus", "egy emberként", "példátlanul".

Az internetes archívumokban valószínűleg a digitális idők végéig ott maradnak a tiltakozások, bárki megnézheti. Az Ángyán nevet a híres keresőbe beírva a jövőben talán pont ezek az oldalak jelennek meg elsőként. Egyszer valaki esetleg szakdolgozatot is ír ebből. Azt feltételezem, ezen a hétvégén -- a helyzet dacára -- jó volt Ángyán Józsefnek lenni. Látni az őszinte, egyöntetű, de sokféle támogatást és elismerést a munkája, a tudása, a törekvései és az emberi tartása iránt -- névvel és névtelenül, ismerőstől és ismeretlentől az Internet változatos pontjain -- a nyilván rengeteg, személyes üzenet, jókívánság mellett: egy pillanatra talán könnyet is csaltunk az államtitkár professzor szemébe.

Elindultak a buszok, az emberek munkába mennek. A tanár tanítani, az árufeltöltő árufeltölteni, és a key account manager is. Én is megyek dolgozni. Tízórait senkinek se csomagolok, nincs gyerekem. De nem is kell azon tűnődnöm, mit szólnék akkor, ha mondjuk a szomszéd gyerekek megkérdeznék: nem lesz ebből baj? Tudom, hogy baj lesz. Lesz baj.

Pesten is járnak már a villamosok bizonyára.

2012. január 24-én, kedd hajnalban

Szőnye Ildi
Szombathely
Élőlánc Magyarországért

 

Néhány kapcsolódó oldal -- a teljesség igénye nélkül

-- http://www.greenfo.hu/hirek/2012/01/21/ujabb-kiallasoangyan-mellett

-- http://angyanmaradj.blog.hu/2012/01/20/idezetek_rola

-- http://angyanmaradj.blog.hu/2012/01/20/agyanmaradj_hirek

-- http://www.elolanc.hu/index.php/elolanc/51-sajtokoezlemeny/10443-a-videk-bekejeert

-- http://www.mtvsz.hu/szaz_civil_szervezet_allt_ki_angyan_allamtitkar_mellett_a_hetvegen_

-- http://www.peticiok.com/dr_angyan_jozsef

-- http://www.peticiok.com/forum/23680

-- http://falu.blog.hu/2012/01/22/a_falufejlesztesi_tarsasag_nyilt_levele_orban_viktorhoz

-- http://hu-hu.facebook.com/permalink.php?story_fbid=171259166313774&id=291466000894068

-- http://os.mti.hu/hirek/73147/angyan_professzor_ur_maradjon

 

 

         1 hozzászólás

Címkék: politika klíma mezőgazdaság ökopolitika agrárium élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr184042515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KivancsiVagyok 2012.02.01. 11:15:37

Ez egy érdekes írás. Javaslom hozzá a ffek.hu oldalon megjelent Felice Capretta blog bezárás cikket.
A baj lesz már nem a jövő hanem a jelen. Persze ez csak a "baj" fogalom definíciója kérdés.
Pl az várja mindenki, hogy mikor dől össze az egészségügy? De az nem baj, ha a leépülés folyamatos. Szinte mindennaposak a műtétek átütemezése, olyan esetekben is mikor a beteg már be van altatva. Vagy az nem baj, hogy a világ népességének meghatározó része nem jut tiszta vízhez? Mégis mit jelent a "baj"?
Az egyes embereket önzővé tette ez a világ és se a társadalomra se a környezetre nem érzékenyek. Nálunk Mo-on épp az a probléma, hogy olyan kérdések nincsenek kibeszélve mint amit ez a blog is képvisel. Arról azonban tele van a média, hogy az okostelefonok eladásai milyen szépen ívelnek felfelé. Az okostelefon pont olyan időtávra készített termék mint a mai gondolkodás. A ma megvett okostelefon egy év múlva már "gagyi" lesz, mert régi feat-ok vannak benne. Két év múlva pedig már a szemetesbe landol. Nekem van egy Nokia N73-as telefonom, ami 4 éve még sláger volt, ma meg már az asztalra nem lehet kitenni, mert őskövület. Ilyen időtávra gondolkodunk mi emberek. Ami nekünk baj az a Földnek lehet inkább áldás. A Föld inkább hagyja, hogy tegye az ember amit szeretne kapzsiságában, de a napjai meg vannak számlálva...

 
 
süti beállítások módosítása