Dunakeszi-tőzegtavak 57 - Álzöldek a természet ellen Dunakeszin!

PPJ         2011.10.10.

http://www.freeweb.hu/tozegto/tenki/jegmadar2.jpgBáránybőrbe bújt farkas, avagy a természetkárosító lobbi határtalan becstelenségének egy újabb megnyilvánulása lápügyben. A dunakeszi láp megsemmisítésére irányuló fondorlatok tárháza egy újabb, ördögien cinikus trükkel bővült 2011 őszén. 

Nevezetesen, a Természetvédelmi Hatóság láp létét megállapító augusztusi határozata ellen egy nevében és deklarált céljaiban természet- és környezetvédő civil szervezet nyújtott be fellebbezést, hogy megakadályozza az MTA Biológiai Osztályának nyilatkozata szerint is feltétlenül védendő tőzegláp természetvédelmi oltalom alá helyezését.
Zöld Zóna hatósági fellebbezés (489 KB pdf)

Lépésével a Zöld Zóna Országos Környezetvédelmi Egyesület az alapító okiratában szereplő célokkal teljesen ellentétes módon, aktív szerepelt vállal egy országos jelentőségű természetvédelmi érték felszámolására irányuló összeesküvésben. A fellebbezésben, amelyet a későbbiekben fogunk részletesen ismertetni, szinte szó szerint az Auchan és a dunakeszi Önkormányzat által hangoztatott érveket olvashatjuk.
Ez a megdöbbentő esemény arra enged következtetni, hogy a magyarországi természeti értékek elpusztítására alakult érdekcsoportok céljaik elérése érdekében most már nem riadnak vissza a természetvédelmi civil összefogások lejáratásától sem, s miután kényelmetlen lett a természetkárosító szerep, mások háta mögé bújva, álorca mögül hadakoznak tovább.

Érdemes a greenfo-n a kommenteket elolvasni a cég valódiságát és kilétét illetően!

(Kapcsolat: Kriska György és Sarkadi Márton)

A Természetvédelmi Hatóság lápmegállapító határozata ellen fellebbezést benyújtott „természetvédő” civil szervezet adatai:

Szervezet neve Zöld Zóna Országos Környezetvédelmi Egyesület
Szervezet székhelye 1181 Budapest
Szervezet székhelye (utca, hsz) Reisz Frigyes utca 3.
Képviselő(k) Pintér József
Típus Társadalmi szervezet
Cél szerinti besorolás környezetvédelmi tevékenység
Cél leírása: Az egyesület célja, hogy Magyarország területén a még meglévő természeti értékeket megóvja, azok fontosságára a figyelmet felhívja szórólapok, kiadványok, elektronikus és nyomtatott sajtóban megjelenő cikkek, hírek, tudósítások, interjúk valamint környezetvédelmi rendezvények segítségével a társadalom összefogását a természet védelmében elősegítése, erősítése. A környezetszennyezés csökkentésének lehetőségeit szakértők bevonásával vizsgálja, az ebből származó eredményeket a döntéshozókkal, a környezetszennyező háztartási és ipari szereplőkkel széles körben megismertesse és a környezetvédelem szempontjából előnyös kompromisszumok kialakulását elősegítse. Környezetmegóvó és helyreállító programok szervezése, környezetkárosító tevékenységek elleni védekezés és a környezetvédelmi rendeletek, szabályok széleskörű megismertetése, betartása.
Állapot Bejelentés alapján módositott
Megyei nyilvántartási szám 12290 / 2009
Országos nyilvántartásbeli azonosító 379 / 2007
Eljárt bíróság neve Fővárosi Bíróság
Határozat száma 61012 / 2006 . 4
Jogerőre emelkedés dátuma 2009. július 23.

         1 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr433290854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netmaster 2011.10.14. 02:11:55

Ez a sokadik olyan sztori itt az elmúlt pár hétben, amitől lehidaltam. :(

 
 
süti beállítások módosítása