Katt a képre egy érdekes videóért. A huszárokról jutott eszembe a videó: "They got the judges in their back pockets."
Az Index már megint nem tudományos. Az általa felkért laboratórium pedig már megint elhallgatott információkat. (Persze, hiszen így nem tör ki pánik az emberek között, hogy már a csapvíz sem iható.)
Szóval vessétek össze az Index cikkét és ezt a kivonatot, aztán döntsétek el, hogy melyik függetlenebb, megalapozottabb, szakmaibb és tudományosabb! Egy vigyorgó íztesztelőbrigád meg a kamerának pózoló "nagyon hiteles tudós vagyok" köpenyes néni vagy egy szakmailag elismert és környezettudományi diákkonferencián díjazott ökotoxikológus? Ha valaki a víz világnapja alkalmából országos szakmai pályázatot nyer, akkor igen csak jó környezetmérnök!
Egy korábbi bejegyzés hosszú kommentjeként pedig két HVG cikket is bemásoltam már, ami szintén nem azt állítja, hogy minden rendben lenne a vizeinkkel!
Továbbá: "Egy brit felmérés szerint a szennyezett brit folyókban található halak felénél már kimutathatóak az elnőiesedés jelei. Sőt, a hormonhatású vegyi anyagok miatt indokolatlanul sok hermafrodita jegesmedve született a sarkvidéken. S még súlyosabban érinthet minket, hogy az emberek elnőiesedésére is egyre több jel utal. Egy friss kutatási jelentés szerint az elmúlt két évtizedben az USA-beli férfiak tesztoszteron szintje 20 százalékkal csökkent." - a szerző Simon Gergely, környezetkémikus, forrás: a Magyar Diplo Vegyszerek, emberek - és a hormonhatású cumisüveg című cikke
Szendi Gábornak köszönhetően sok új érdeklődő találhat Jankó blagjára. Hozzájuk hasonlóan én is a paleolit kultúra után érdeklődő vagyok.
Vigyázat, amikről ír, általában elég „meredek” témák, és soha nem állítja, hogy bármiben is teljesen letisztult képet tudna nyújtani. A konstruktív kritikákat viszont nagy örömmel fogadja.
Egy hosszú írását kiemelném ismét. A „paleolit életmód” lehetséges csodáiról szól, a táplálkozáson messze túlmenőleg, egy „paleolit életszemlélet”, főként Jean Liedloff könyve nyomán, de más antropológusok tapasztalatait is felhasználva: Az elveszett boldogság nyomában. Írása már korábban ajánlva volt a blogon, amihez most mégis (még egyszer) bevezetőnek ajánlom, az az alábbi fotósorozat, amit Diego Verges készített Baliem Valley-ban.
A Dani Törzsegy hihetetlen közösség, tele tradíciókkal és igen gazdag kultúrával. Például a nőknek három évente csak egy gyereke lehet, hogy egészségesen fel tudják nevelni. Fő táplálékuk a burgonya, amit különböző módokon készítenek el. Van még egy vaddisznóra hasonlító háziállatuk, de ezt csak ünnepségeken fogyasztják. Mielőtt a civilizáció elérte volna őket, kis kagylókat használtak pénz helyett, amit manapság már csak bizsuként hordanak a nyakukon. Ezek a kagylók igazán értékesnek számítottak, mivel megszerzésükhöz a tengerig kellett gyalogolniuk, ami három heti út egy egészséges felnőttnek. Vicces volt mikor kiderült, hogy a helyi nyelvben csak háromig számolnak, fölötte már mindenre azt mondják hogy “sok”. Összességében az utazás nagyszerű tapasztalat volt, de több idő szükséges, hogy egy teljeskörű fotós dokumentáció készüljön ezekről a tradíciókban gazdag törzsekről, melyek hamarosan eltűnnek. Csak a kormány védelme tarthatja életben őket, mert a globalizált világ a végét jelenti sok száz éves kultúrájuknak. - forrás: Spottr.hu
A többi lenyűgöző képet lásd a spottr oldalán!
Ugye csupa beteg, elkeseredett, stresszes, gyógyszerekre váró, "boldogságot" nyújtó termékeket vásárolni akaró embereket látunk a képeken? Ugye nem a mi civilizációnk alapvető elképzeléseivel és gazdasági mechanizmusával van a baj? És akkor az utolsó kérdésem viszont nem irónikus: ugye nem kell már sokat aludnom, mire elfogy az olaj és összeomlik a "fejlett" világ?
A szerző Mark Hertsgaard újságíró. A cikk egy hosszabb változata megjelent a The Nation című lapban, New York, 2009. november 19-én. Fordította: Barna Anett. Forrás: magyardiplo. A Greenr-en egy lényegretörő kivonat jelenik csak meg, ami az ökológiai gondolkodásra és a globális klímaváltozásra hívja fel a figyelmet.
Nigérben a lakosságnak közel a fele éhezik; Csádban vészhelyzet van az élelemhiány miatt. Szárazság, áremelkedés, a csökkenő nemzetközi segélyezés mind- mind tovább rontja a jelenlegi katasztrofális helyzetet. Közben azonban új módszerekkel láthatóan sikerül feljavítani félsivatagos területeket. A kísérlet, bár természetesen nem képes teljes megoldást hozni, de mindenképpen figyelemre méltó.
Az írástudatlan Sawadogo az erdőgazdálkodás és a mezőgazdasági termelés integrációján alapuló agro-erdőgazdálkodás egyik úttörőjévé emelkedett. Annak a gazdálkodási módszernek úttörőjévé, amelynek köszönhetően a Száhel-övezet nyugati része az utóbbi években jelentősen megváltozott, és így az egyik legígéretesebb példája lett azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel a lakosság szegény rétegei a klímaváltozás ellen küzdhetnek.
„Az emberek olyan szörnyű helyzetbe kerültek, hogy változtatniuk kellett a gondolkodásmódjukon” - mondja Sawadogo. Ő is ezt tette, mégpedig úgy, hogy felelevenítette a helyi földművelők által évszázadok óta használt technikát, a „zaï”-t, melynek lényege, hogy sekély gödröket vájnak a talajba, amelyek a növény gyökerei felé vezetik el a meglehetősen ritka esővizet. Yacouba Sawagado azonban a hagyományosnál nagyobb gödröket mélyített, ezzel növelve az összegyűjtött víz mennyiségét. Legfontosabb újítása viszont az volt, hogy a száraz évszakban trágyát is szórt a vájatokba, annak ellenére, hogy gazdatársai ezt pazarlásnak tartották. Ezt a technikát alkalmazva sikerült terméshozamát növelnie.
A magasabb szintű szabályozás azonban ugyancsak elengedhetetlen a Száhel-övezetet sivataggá változtató globális felmelegedés megállításáért folytatott küzdelemben. Megvannak ugyanis a határai az alkalmazkodásnak is: ha a levegőbe bocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét nem csökkentjük, a hőmérséklet emelkedését már a legleleményesebb ötletekkel sem akadályozhatjuk meg.
Maga sem számított azonban a legfontosabb következményre: arra ugyanis, hogy a trágyában lévő magokból fák is kihajtanak majd a termesztett köles- és ciroksorok között. Néhány évszak elteltével megállapította, hogy az ekkorra már néhány láb magasra nőtt fák, gyökereik révén javítva a talaj termékenységét, újabb terméshozam-növekedést eredményeztek: „Amióta a lepusztult termőtalaj javításának ezt a módszerét alkalmazom, a családom jó és rossz évben egyaránt biztonsággal el van látva élelmiszerrel.”
A Yacouba Sawadogo által tökéletesített agro-erdőgazdálkodás kiterjedt területeket hódított meg nem csupán Burkina Fasoban, hanem a szomszédos Nigerben és Maliban is több százezer hektárnyi félsivatagos területet változtatva termékeny földdé. „Kétségtelenül ez a legkiterjedtebb pozitív ökológiai fordulat, amely a Száhel-övezetben és talán egész Afrikában valaha is bekövetkezett” - állapítja meg Chris Reij, holland geográfus, aki harminc éve dolgozik a régióban.
Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy Yacouba Sawadogo és a hozzá hasonló termelők nem ültetnek facsemetéket, ahogyan arra a Nobel-díjra jelölt aktivista, Wangari Maathai és a nevéhez fűződő Zöld Övezet Mozgalom ösztönözte a kenyai lakosságot -, számukra ugyanis ez nem csupán túl költséges, de kockázatos is lenne. Nem tesznek mást, mint védik és gondozzák a természetes módon itt nőtt fákat. A Nyugat-Száhel-övezetről készült tanulmányokból az derül ki, hogy az ültetett fák 80 %-a pusztul el egy-két évvel az ültetés után. Ezzel szemben az ő természetesen nőtt fáik endémikus (helyi eredetű) fajok, így tehát ellenállóbbak. Ráadásul „termesztésük” nem is kerül semmibe.
Az agro-erdészetnek köszönhetően az amerikai geológiai vizsgálat (US Geological Survey) műholdas felvételein például ma már világosan látható, hogy hol húzódik a Niger és Nigéria közötti államhatár. Niger – ameddig kiterjedt fás területeket látunk; Nigéria – ahol a föld kopár, itt ugyanis a nagyszabású fásítási programok láthatóan kudarcba fulladtak.
A teljes, ennél jóval részletesebb és még sok érdekességet tartalmazó cikket, kérlek olvasd el a Magyar Diplo oldalán!
Joób Márk írását a Magyar Hírlapból másolom ide a greenr hasábjaira. Rendszerszintű közgazdasági és környezetgazdasági filozofálás már rég volt olvasható amúgy is. Márkkal az Élőláncban ismerkedtem meg, egy remek ember, az Élőlánc tagjaitól megszokottan elmélyült tudással.
Joób Márk Dr. Phil.
egyetemi oktató, Nyugat-magyarországi Egyetem
Társadalmunk kft.-vé vált. Egyrészt, mert minden fontos területét hatalmába kerítette a piacgazdaság elve. Másrészt pedig azért, mert a meghatározó gazdasági szereplőknek sikerült olyannyira korlátozniuk saját felelősségüket, hogy könnyen kibújhatnak a felelősségre vonás alól.
Az erkölcsi és jogi felelősség között napjainkban hatalmas eltérés van, amelyből sokan extraprofitot kovácsolnak maguknak – mások kárára. Az erkölcsi és jogi felelősség közötti eltérés okolható a gazdasági rendszerünk által egyre látványosabban előidézett pusztításért. Helytálló a neves közgazdász, Joseph Schumpeter megállapítása, hogy a kapitalizmus kreatív pusztítást jelent – pedig az ő idejében a nyersanyagok szűkössége és a klímaváltozás még nem volt téma, és a kapitalizmus globalizált formában, Schumpeter jóslata ellenére, még mindig tartja magát.
Az utóbbi pénzügyi-gazdasági válság révén is nyilvánvalóvá vált, hogy a jogi úton számon kérhető felelősség hiánya számos gazdasági szereplőt felelőtlen viselkedésre késztet. Az, hogy valaki felelőtlen, természetesen nem jelenti azt, hogy kibújhat erkölcsi felelőssége alól, hanem hogy úgy cselekszik, mintha nem volna érte felelős: anyagi előnyre számítva semmibe veszi erkölcsi felelősségét. Ez már elég ahhoz, hogy felismerjük: a gazdaság önszabályozó képessége a mítoszok világába tartozik. A piac vagy egyes gazdasági szektorok önszabályozása a természetes emberi kapzsiság miatt éppoly valószínűtlen, mint az egyének önkéntes mértéktartása a fogyasztás terén. A piacgazdaság nagy előnye – például a kommunizmussal szemben – abban áll, hogy nem az emberek jó szándékára, hanem ősi kapzsiságára alapozza a megfelelő javakkal történő ellátást – ezt Adam Smith fogalmazta meg szépen. A gazdasági önszabályozás hívei azonban a piacgazdaságnak éppen ezt a biztos, „antropológiai” alapját tagadják.
Hatékony szabályozás, vagyis a felelősség jogi érvényesíthetősége nélkül nemcsak nem emberséges és nem igazságos a piacgazdaság, de nem is működik. A jogi felelősség megléte tudniillik az egészséges verseny feltétele, ahogy a gazdaságpolitika klasszikusa, Walter Eucken hangsúlyozza, hiszen a gazdaságilag értelmes cselekedetek jutalmat, a hibák pedig büntetést kell hogy vonjanak maguk után. Nagyon fontos ezen túl, hogy a gazdasági szereplők felelőssége kiterjedjen a tevékenységükkel előidézett szociális és ökológiai károkra is. A piaci verseny csak ilyen szigorú keretek között fejtheti ki jótékony hatását.
A pénzügyi válságban világszerte megmentett bankokkal kapcsolatban hangoztatott „too big to fail” – túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen – a piacgazdasággal össze nem egyeztethető szabály. Jelenleg azonban még a gazdasági csőd sem csupán büntetést jelent, hanem egyben a felelősség elkerülésének egyik lehetséges formája, hiszen a kft. és az rt. esetében az anyagi felelősség alapvetően a befektetett tőke erejéig terjed, a tulajdonosok ezen túl nem felelnek saját vagyonukkal. A cégjognak ezt az aszimmetriáját érdekes módon kevesen bírálják, noha nagyon is problematikus, hogy a korlátlan profit lehetőségéhez csak erősen korlátolt felelősség kapcsolódik. Ráadásul ellentmond az egyenjogúság erkölcsi és jogi alapelvének, hogy azok az emberek, akik bizonyos típusú cégeken keresztül cselekednek, nem felelnek teljes vagyonukkal tetteikért, míg a többiek igen. A Nyugatról átvett cégjognak ez az aszimmetriája a rendszerváltozás óta hazánkban dúló vadkapitalizmus egyik gyökerének tekinthető, és nagymértékben hozzájárult hazánk kifosztásához a globális pénzhatalmak által.
Talán a bankszektorban mutatkozik meg legélesebben a profittermelésre való lehetőség és a jogi felelősség között fennálló aránytalanság. A bankok tudniillik megszerezték az államtól a pénzteremtés privilégiumát azáltal, hogy hitelezés útján új pénzt hozhatnak forgalomba, és így hatalmas extraprofitot zsebelnek be. Ha viszont csődbe megy egy bank, a betétesek vagy elvesztik megspórolt pénzük jelentős részét, vagy az állam téríti meg az adófizetők pénzéből a keletkezett kárt – általában ez utóbbi történt a pénzügyi válság következtében, amelynek világszerte több száz bank esett áldozatul, összesen körülbelül ezermilliárd euró adópénzt felemésztve. A bankszektor esetében olyan szabályozásra volna szükség, amely a betétesek pénzének százszázalékos fedezetét írja elő. De addig is, amíg erre végre sor kerül, legalább be kellene vezetni egy globális bankadót, amelynek bevételei olyan tartalékot képeznének, amely szükség esetén a pénzrendszer stabilizálását szolgálhatná, hogy ne ismét az adófizetők lássák kárát a világméretű bankpókernek.
A nyár folyamán – a válság után elsőként – az Amerikai Egyesült Államokban fogadtak el olyan törvénycsomagot, amely az eddigieknél lényegesen szigorúbb szabályokat fogalmaz meg a bankok működésével kapcsolatban. A napokban aztán Németország hozott döntést egy, a pénzrendszer stabilitását szolgáló, meglehetősen alacsony bankadóról és arról, hogy a részvénytársaságok esetében a menedzsment jogi felelősségre vonhatósága öt évről tízre növekedjen. (A magyar bankadó azért nem sorolható ide, mert nem a pénzrendszer stabilitását, hanem az állami bevételek – egyébként teljesen jogos módon történő – növelését szolgálja.)
Ezek az új jogszabályok mindenképp jó irányba mutatnak, de messze nem elegendők ahhoz, hogy a gazdasági szereplők erkölcsi felelősségét megfelelő mértékben számon kérhetővé tegyék, és a gazdasági rendszerünk által okozott pusztítást lényegesen visszafogják; ehhez új alapokra kellene helyeznünk a Föld javaival való gazdálkodásunkat.
A fenntartható társadalom érdekében a legnagyobb innovációkra nem a technika, hanem a cégjog és a pénzrendszer területén van szükség. Ilyen rendszerszintű reformokra azonban ma alig van esély, hiszen még az Amerikai Egyesült Államok és Németország szerény lépéseit sem akarja követni a világközösség: a G20-ak között, vagyis a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezetben, sőt még az Európai Unión belül is mindeddig hiányzik az ehhez szükséges konszenzus.
· 1 trackback
Tetszőleges összegű adományt nyújthatsz a Paypal használatával:
vagy számlaszámunkra az első magyar etikus és öko-banknál:
16200216-00209395
Utolsó kommentek