Csatát vívtak a tudományos gagyival

PPJ         2010.03.01.

Az energetika volt a fő témája az idei Budapesti Szkeptikus konferenciának, de egy kiállítás áltudományos humbugjait is elővették a kételkedés prófétái. A rendezvényen bemutatták az első szkeptikusfilmet és a tudományos újságírás problémáit is elsírhatták a jelen levő szerkesztők.

Az Index cikke elolvasandó!

„Idegesítenek, bosszantanak, felháborítanak” – mondja Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az áltudományos humbugokról.

Szegény alig győzte visszafojtani magát, nehogy kiszaladjon a száján valami oda nem illő. Pedig richtig megérdemelnék ezek a pénzsóvárgó vízfejű barmok! Főleg ez a már gyermekeket is megrontó fő-fütyicilinder érdemelne meg egy alapos Dunába lökést!!! (Na jó, nem, de az általános iskolát végig járattatnám vele újra, hátha valami kimaradt és most azért ilyen hülye szegény.)

Szóval engem is "idegesít" pár dolog. Például a metrómegállókban a youtube-nak álcázott értelmes tervezettség mozgalom plakátja, és a Szcientológia Egyház plakátja!!!

Remélem titeket is!

Szkeptikus Társaság honlapja

Budapesti Szkeptikus Konferencia (utólag fent lesznek a közvetítések videói)

         24 hozzászólás

Címkék: tudomány szkeptikus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr881798720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TomBrady 2010.03.01. 02:22:43

Evolúcióbiológus vagyok, abszolút elfogadom a darwini evolúcióelméletet. Ismerem személyesen Tasit, vitatkoztam is vele evolúcióügyben, nagyon nem értünk egyet, de megértem, hogy ez a világ ilyen, véleményeink eltérnek, így az érdekes. Ennek ellenére Tasit kedves és okos embernek tartom. A Dunába lövetését követelni - még a zárójeles enyhítő mondattal is - csak mert másként gondolkodik, iszonyúan ijesztő. Ha Te is ismernéd személyesen, aligha írnál ilyeneket.

Amúgy pedig: a greenr blog eddig nagyon rokonszenves volt számomra, de most már nem tudom, mit gondoljak róla. Ez a fasisztoid poszt mellbe vágott.

Nem mellékesen: Tasi abszolút ökologikusam gondolkodik, nagyon elkötelezett ez irányban. Igen, ha hiszed, ha nem: az antievolucionizmus és az ökológiai gondolkodásmód egyáltalán nem zárják ki egymást.

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.03.01. 06:41:54

@TomBrady: Pacsker szereti kemény megfogalmazásban kifejteni vaskos véleményét.

Biztos, hogy nem tenné azt.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.01. 09:56:51

@TomBrady:
Fasisztoid? :D
Jajj mamám...
Leszarom, hogy gondolkodik, ökológiáról és biológiáról nem lehet fogalma. A világ összes biológusa (és ökológusa) bemagolta és jól tudja azt a tételt, hogy ezekben a tudományokban mindennek csak az evolúció függvényében van értelme.
Szar embernek tartom! Hagyja abba amit csinál! Ne butítson gyerekeket, ne ragassza tele tévtanaival egész Budapest metróállomásait.
Tegyen le ezen (hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Ertem2020terv.svg&filetimestamp=20090423060856) szörnyű tervéről!

Örülök, hogy evolúcióbiológusként szóltál bele a dologba. Na, kedves barátom: most képzeld el, ez a kedves jó barátod fogja az életed alapját (mint foglalkozás, és mint tudományba vetett hit, no meg az evolúció) elvenni (ha nem egyenesen betiltani) pár év múlva!!! Akkor ki itt a diktatórikus? Ki nem tudományos?

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.01. 10:01:03

@TomBrady:

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni!
Mindenki tudja hogy tévednek és oltári nagy baromság amit mondanak. De ezek után sokaknak megáll a gondolkodás, pedig még csak itt kezdődik a pörkölt szaftja.
Azért csinálják, mert ha elég birka veszi ezt be, akkor utána tudományos pénzekhez fognak jutni ezek a sarlatánok. És akkor a tudóstársadalom megnézheti magát. (Remélem megtekintetted a videót, ott is jól elvan magyarázva ugyanez az ügy.)

greybull 2010.03.01. 10:56:44

nem tudunk mi szart sem a világról. Jön néhány ezer fényévre egy szupernova robbanás, frankó gamma, vagy mi a fasz sugárzással, oszt letarolja a bolygót úgy, hogy észrevenni sem lesz időnk. Állítólag ez már megtörtént valaha. Mások szerint nagyjából 62 millió évente, hogy a kis naprendszerkénk kering a kurva nagy Tejútban, oszt fel le oszcillál közben, amikor kiemelkedünk a Tejút sugárzásvédő jó kis káoszából, hát kapjuk megintcsak a sterilizáló sugárzást doszt, oszt hal kifelé minden, akár akarjuk akár nem.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.01. 11:10:36

@greybull:
Bár ennyire nem kaotikus a dolog, de tény, hogy az univerzumban élünk. :D
Örökkévalóság nincs. Mármint az emberi élet szempontjából. Mert még ha fenntarthatóan élnénk is évmilliókig, akkor is a Nap egy idő múltán kitágulna, megperzselne kicsit minket, aztán Fehér Törpévé zsugorodna. De azért örülnék, ha azt a pár millió évet, vagy legalább ezt a 80-120-at ameddig én élhetek, nyugodtan élnénk, s nem egymást és a természetet pusztítva.

greybull 2010.03.01. 11:15:54

@Pacsker: hogy mennyire egyetértek Veled, azt el nem tudom mondani. Sajnos, amikor valakik génmanipulációval nehány millás évvel ezelőtt kitenyésztették az embert, akkor sikerült elb....niuk is. A Biblia másról sem szól, mint arról, hogy ezt szépszóval, erőszakkal hogyan próbálták azok a valakik helyrehozni később - a sok háború, amit az emberiség elkövetett a bizonyíték rá, hogy teljesen eredménytelenül. Szerintem mára teljesen levették a kezüket rólunk, magunkra hagytak a baromságainkkal, és az emberiség vígan menetel a végzete felé. Nem fogjuk mi - azaz az utódaink - látni a napot fehér törpeként....

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.01. 11:59:52

@greybull:
Én azért ha nem baj, megmaradnék azon az állásponton, hogy láthassák. :D
De, bizony egyet értünk.

TomBrady 2010.03.01. 14:10:05

@Pacsker:
Na, szóval:

1. Nem értem, mit nevetsz azon, hogy "fasisztoid". Egyértelműen fasisztoid gondolat, amit írsz. Nyilván jól tudod magad is, kiket és mikor lőttek a Dunába. A gondolataid még viccnek is erősek volnának, de sajnos nem viccből írtad, hanem kétségtelenül indulatból. Azon gondolkodtál-e, hogy a példaképeid közé emelt, egytől-egyig zsidó származású György Péter, Láng István, Lányi András, Staller Tamás mit szólnának ehhez a mondatodhoz? Vagy hogy Tasi simán beperelhet emiatt? (Nyugi, én nem szólok neki, nem a „barátom”, de ettől még rátalálhat.)

2. Ha ilyen stílusban véded az ökológiai gondolkodásmódot is, akkor azt mondom, inkább ne is védd. Mert csak ellenérzéseket fogsz szülni másokban, táptalajt adsz azoknak, akik a „zöldeket” fasisztoidnak tartják (pl. Seres László és társai). Ez visszaüt, ez kontraproduktív. A szelíd, erőszakmentes harcmodor a felszínen gyöngébbnek tűnik, de valójában sokkal hatékonyabb az esetek többségében. Ajánlom Neked ez ügyben Gandhi munkásságát.

3. Az általad láthatóan kedvelt szkeptikusok körében nem nagyon dívik az ökológiai gondolkodásmód (elég csak pl. Vágó István gondolatait megnézned ez ügyben). Ezek az emberek – tisztelet a kivételnek! – rendszerint racionalisták, szcientisták, technokraták, azaz pont olyan típusú modernisták, akiket az ökológiai gondolkodók joggal nem kedvelnek. Az általad gyűlölt Tasi „zöldebb” gyakorlatilag bármelyiküknél. Mert bizony nemcsak a modern tudományból kiindulva lehet eljutni az ökológiai gondolkodásmódig.

4. Az intelligens tervezettség elmélete tudományosan annyira gyenge (vallási világnézetnek még csak-csak elmegy), hogy kenyérharctól egyáltalán nem félek.

dernarmot 2010.03.01. 15:24:30

@TomBrady:
teljesen jól látod a helyzetet. Pacsker sajnos az emocionális túlfűtöttsége miatt sokszor beleesik abba a hibába, hogy képes nagymértékű általánosításra és elhamarkodott ítélethozatalra.

Követendőnek gondolom a kommented színvonalát.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.01. 15:34:28

@TomBrady:
Nem hiszem, hogy magyaráznom kell, amit írtam. Egyrészt komoly, másrészt pedig nagyon nem. Nem utalás a zsidóságra, hanem "művelet" a "megszabadulásra". De nem kéne mellre szívni. Természetesen indulatos vagyok és azt kívánom, hogy vagy szűnjön meg, vagy reinkarnálódjon, de ne csinálja ezt. Miért perelne? Ez egy blog. Ne viccelj már... :D Ilyen alapon 10 millió per indulna másodpercenként, ha azt nézzük miről van szó a világ blogjaiban.

Én most nem az ökológiát védtem, hanem kimondtam nyíltan azt, amit a videóban lévő okos bácsi alig tudott visszafogni. Még egyszer mondom, ez csak egy blog.

Kedvelem a szkeptikusokat, de nem feltétlenül fogadom el. Rá lehet mutatni érvelési hibákra, gondolkodásmódbeli elmaradottságra valóban. De velük legalább lehet ésszerűen beszélni. (Tasit nem véletlenül küldték el a k*rva anyjába a TEDx-ről sem! criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2010/01/07/Nyilt_level_a_TEDxDanubia_szervezoihez/ Vele nem lehet ésszerűen beszélni: vagy megtiltjuk a szereplését, vagy szarik ő mindenre és osztja a hülyeségét mindenhol.)

Végezetül: szerintem nem vagy eléggé tisztában az erőviszonyokkal, az előrehaladottságukkal, a hatalmukkal, és a jövőbeli trendekkel ezt az ügyet illetően, ha nem félted a kenyered.

A stílusbeli feddésben némiképp igazat adok. De az apropója (és az öröm számomra) ennek a bejegyzésnek az volt, hogy Pálinkás szavaira ráerősítve, végre elküldhessem melegebb éghajlatra ezt az embert. (Ja, várj! Nem embert. Az evolválódott. Inkább különös észjárású teremtményt...)

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.01. 15:52:39

@dernarmot:
Oké-oké!
De neked is mondom:
criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2010/01/07/Nyilt_level_a_TEDxDanubia_szervezoihez/

Még szerencse hogy vannak azonnali reagálású józan emberek (evolúcióbiológusok). Lásd a linket.

MINDENHOVÁ BE AKARNAK GYŰRŰZNI! Tervük van! Ha most nem vesszük elejét, akkor végünk. Sok hívő tudóst győz! Dernarmot, te is a tudomány talaján állsz.

Képzeld, el hogy egyszer csak jön egy spekuláns aki tévtanokat terjeszt a művészetekről, és akkor pár év alatt hirtelen az addigi szilárd tudásod még neked kell majd eltitkolni, mert ha kiderül, hogy te is tudod azt a dolgot, akkor megköveznek a nyílt utcán. Mondjuk pölö pont ilyen lenne ha a magyar gárdára bíznánk a kulturális posztokat (a világért se!), és akkor hirtelen megnézhetnéd magad a liberális művészeti világnézeteddel (ami teljesen megalapozott és helyes). Érted?

A tudománynak az ezer évek alatt méltán elfoglalt meritokratikus pozícióját fenyegeti ez a senkiházi a baromságaival, és nem kell ehhez mást tennie csak sok emberrel elhitetnie, hogy igaz amit mond (pedig nagyon nem).

Ő egy ugyanolyan sarlatán mint a mostani HVG-ben végre nyíltan megkövezett szcientológus Dr. Lenkei és a vitaminjai. (És akkor ezzel még mindig csak pár ezer embert értél el, a többi továbbra is azt hiszi, hogy jók azok a vitaminok...)

Látod, sorra hozza az élet a példákat, hogy mi van akkor ha hagyjuk, hogy ezek az áltudományos szemfényvesztők működjenek: reklámozzanak, csaljanak, megtévesszenek, ál-felcímkézzenek "termékeket".

Megmondom mi van akkor: nekik milliárdos haszon, a népnek milliárdos veszteség + a halálesetek (!)(például az álvitaminok esetében, erről is ír a HVG), a tudósoknak meg presztízsveszteség és csökkenő támogatási pénzek, mert ezek a barom népek tényleg elhitték, hogy nem kell orvoshoz, vagy biológushoz fordulnia.

Csupa jó dolog, nem?

Vagy ez csak bennem kelt indulatokat?

greybull 2010.03.02. 10:42:01

hogy hogy lehet bárhonnan eljutni a zsidózáshoz - hát ez csúcs? Ezt nem hiszem el - pedig látom és olvasom! Igaz a mondás: állítsátok meg a Földet - ki akarok szállni!

greybull 2010.03.02. 10:55:09

az ökologiánál kevés hiábavalóbb tudomány (?) van - nem tanulták meg, hogy "Panta rei". Kutya ugat - karaván halad.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.02. 11:24:50

@greybull: 2010.03.02. 10:42:01

Magam sem értem. Nem is jutott eszembe ilyesmi. De ha már rám sütötte, csak válaszolnom kellett, hogy "szó sincs erről".

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.02. 11:26:28

@greybull: 2010.03.02. 10:55:09
Az ökológiánál kevés fontosabb tudomány van jelenleg a Föld (vagyis a rajta élő emberek) számára. Ebből nem engedek! A tudomány mögé tett kérdőjeledet pedig egyenesen sértésnek veszem!!! Komolyan beszélek.

greybull 2010.03.02. 14:16:25

@Pacsker: öregem, persze hogy fontos az ökológia, számomra azt jelenti, hogy ne menjünk mi emberek a természet agyára, hogy ilyen idétlenül fejezzem ki magam. CSak attól félek, hogy ezt nem fogjuk megállni. Még annyit ahhoz, hogy akarjuk-e, hogy az utódaink megláthassák a napot fehér törpeként. Elégtelen - nekem biztosan - csillagászatból: ha jól tudom a Nap először vörös óriás lesz - felfalva az egész naprendszert - és csak utána omlik össze és lesz fehér törpe - szóval az emberiség maradékának csak egy másik naprendszerből lesz módja "gyönyörködni" a fehér törpe maradék Napban.
Amúgy jó egészséget és erőt Neked.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.02. 22:28:15

@greybull:

Ja jó, akkor félreértettelek, bocsi.
Sajnos még nem fogtuk fel lemming mivoltunkat. :D Egyszer csak túlszaporodunk, aztán kiüt a stresszbetegség, össze-vissza rohangálunk, és a tengerbe vetjük magukat... :D szerintem vicces hogy egy kis rágcsáló biológiai programjának színvonalán van az ember is. :D

Csillagászatból jogos az egyes nekem. Mert a Fehér Törpét már valóban csak máshonnan láthatnánk. A Vörös Óriásra írtam, hogy előbb megpörzsöl minket kicsit, úgyhogy nem feledtem eme stációját el, csak valamiért azt hittem, hogy utána még fog élni ember a Földön :D.

Köszönöm a jókívánságokat! Neked is minden jót! (Gyűlünk-gyűlünk, lassan már Greenr tavaszi túrát szervezhetünk annyi új csatlakozó van. Nagyon örülök!)

greybull 2010.03.03. 10:17:02

@Pacsker: most azon küzdök, hogy az asszony ne akarjon begyűjteni minden vásárlószatyrot a tescoauchancora "szent"háromságból - ha csak magam lennék, a lábam nem tenném be ezekbe a szarokba.
Azt mondom, hogy a technológiát addig kell fejleszteni, míg mindenkinek alanyi joga nem lesz ahhoz szabadon hozzáférni - ha ez megvalósulna, akkor nem kellenének nyomtatott újságok, videokazetták, dvd-k, ad abszurdum könyvek nyomtatott formában - minden hozzáférhető lenne a jelenleginél is sokkal fejlettebb interneten (kicsit olyan világ lenne ez, mint a Csillagok háborújában a Dart Vader gyermekkorának bolygója - no nem feltétlenül sivatag persze.) Na minderre mondják azt, hogy "Álmodj királylány!"

TomBrady 2010.03.04. 15:51:57

@greybull:
Aki egy kicsit is jártas a huszadik századi magyar történelemben, az az emberek Dunába lövetéséről a nyilasokra és a vészkorszakra asszociál. Másra nem is nagyon tudna. Tehát egyetlen apró lépés volt eljutni Pacsker bejegyzésétől a "zsidózásig". Szóval, csak emiatt még ne szállj ki.

TomBrady 2010.03.04. 16:10:26

@Pacsker:
Egyetértek. Én is olvastam azt a könyvet, és amúgy nemcsak a papírmentes iroda paradoxonját írja le, hanem egy másikat is (Jevons). Meg még a paradoxonokon kívül is hoz föl a szerző pár antitechnooptimista érvet, vagy három továbbit, ha jól emlékszem.

TomBrady 2010.03.04. 16:16:29

@Pacsker:
Eredetileg lövés volt, de amúgy örülök, hogy javítottad!

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.04. 17:01:06

@TomBrady:

Jaja, jóféle könyv.
Igen az volt, de mivel sokan lovagoltok rajta, ezért változott a helyzet. Nyaklevest kap csak. Az csak egy másodpercig érzékelteti az aggyal a túlvilágot, nem örökké.

 
 
süti beállítások módosítása