Egy szervezet gócai
Kreácionisták ismét ne figyeljenek. Nem tudom, hogy az úristenbe (lehet, hogy oda?) képzelik ők az új fajok megjelenését. De mi most maradjunk a tudománynál. Ha továbbra is ilyen ütemben melegednek a tengerek és óceánok (amiről egybként már szóltunk), akkor az az evolúció szempontjából egy fájó ponton fogja érinteni a földi bioszférát: a korallzátonyoknál, amik a földi evolúció fontos gócpontjai.
Tessék a hír az MTI-től, az Indexen keresztül. (Az MTI-től, amit ha kormányra kerül, megszüntetne a Fidesz? Attól. Szép Új Világ...)
"A korallzátonyok sokkal több új fajnak adnak életet, mint a többi trópusi tengeri élőhely, derül ki egy német tanulmányból. Jelenleg azonban évente két százalékuk tűnik el az óceánok felmelegedése miatt, így csökken az új fajok kialakulásának esélye is.
A kutatók kövületek segítségével számították ki az evolúció ütemét az utóbbi 540 millió évben. A korallzátonyokon 50 százalékkal gyorsabban alakultak ki az új fajok, mint más élőhelyeken, közölték a berlini Humboldt Egyetem kutatói a Science című folyóiratban. Ez egyben azt jelenti, hogy ezeknek az élőhelyeknek az elvesztése egyben csökkentené az új fajok kialakulásának esélyét is a jövőben.
A korallzátonyok fajgazdagsága az esőerdőkével vetekszik. A kutatást vezető Wolfgang Kiessling kollégáival a bentikus - más néven tengerfenéki - élőlények legkorábbi bizonyítékait kereste a kövületekben. Ezek jól dokumentálják az evolúciót, hiszen miután elpusztulnak, a tengerfenéken maradnak, és gyakran eredeti élőhelyük maradványaival együtt kövülnek meg. Az evolúcióbiológusoknak egészen a kambriumi robbanásig sikerült kövületeket találniuk. Ekkor, 540 millió évvel ezelőtt alakult ki valószínűleg a bonyolult élőlények túlnyomó többsége.
A hatalmas adatmennyiséget egy 2000-ben kezdődött nemzetközi program, a paleobiológiai adatbázis segítségével állították össze. A kövületek geológiai környezetéből pontosan meg tudták állapítani, hogy melyik faj hol fordult elő. A tanulmány bizonyítja, hogy a korallzátonyok még annál is fontosabbak, mint azt eddig hitték – mondta Kiessling a BBC Newsnak – nem csak ökológiai, hanem evolúciós szempontból is. Jelenleg a korallzátonyok két százaléka tűnik el évente a bolygóról, elsősorban az óceánok felmelegedése miatt, amely kifehéríti a korallokat, és gátolja növekedésüket. Az óceánok savasodása pedig megnehezíti a korallváz építését." - Index
Tetszett? Oszd meg!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nbence 2010.01.12. 04:17:27
Ami meg a kreacionizmust illeti, szerintem nem összeegyezhetetlen az evolúcióelmélettel. Darwin szerint is az első élő sejt teremtett volt. Én nem hiszek abban sem, hogy a törzsfejlődés további eseményei véletlenül történtek volna. Az, hogy minek nevezzük azt a számunkra soha teljesen meg nem ismerhető és meg nem érthető valamicsodát, ami ezt a csodasorozatot véghezvitte, és folytatja napjainkban és ezután is, az részletkérdés. De az bizonyos, hogy magától ez a folyamat véletlenül nem mehetett végbe. A tudomány soha nem fog tudni mindenre magyarázatot találni, amire a Természet képes. Tanuljuk meg hát újra csodálni és tisztelni ezt a tökéletes alkotást! A tudomány nem elválasztható a hittől!
clockworkorange 2010.01.12. 18:57:20
PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.01.12. 21:17:46
és az az érdekes hogy rendszer nem is jelenítette meg a sok kommentet, mintha láthatatlan lett volna. mindenesetre utólag törölve lett.
PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.01.12. 21:23:06
"De az bizonyos, hogy magától ez a folyamat véletlenül nem mehetett végbe."
Hülye vagy fiam. Tanulatlan és tájékozatlan. Beszélgess el egy evolúcióbiológussal a pap helyett.
A tudomány már rég el van választva a hittől. Ezért nem égettek el boszorkányként, és ezért kaptál védőoltást 2 évesen. Az meg, hogy csak hébe-hóba hallasz pár dolgot Darwinról és az A fajok eredetét nem olvastad, nem ok arra, hogy ennyi ostobaságot állíts.
dernarmot 2010.01.12. 22:09:56
alkotmányos jog a vallásszabadság, mindenki abban hisz amiben akar. Esetleg azt mondhatod hogy az ő univerzumának szakirodalma, amire állításában támaszkodik, jelenleg a tudományos kánon szerint tévesnek tűnő dolgokat állít.
A fiamozás és a hülyézés pedig egy 22 éves szájából kicsit nevetségesen hangzik.
PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.01.13. 00:52:18
Az evolúció tény. Aki ezt 2010-ben nem tudja, az nem vallásilag szabad, hanem tudásilag hülye. Pont.
dernarmot 2010.01.13. 03:08:18
és itt visszatértünk az örök problémához, a deszakralizált valóságértelmezés felsőbbrendűnek vételéhez.
mellesleg bármennyire is bizonyított az állításod, felelőségtejesen gondolkozó felnőtt emberként, talán nem lehülyézni kéne a másikat, hanem elmondani (vagy belinkelni a helyet ahol már elmondtad vagy elmondta valaki okos)hogy miért aggályos a felvetése.
PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.01.13. 09:53:45
Nincs igazad. Te is utána nézhetnél a dolgoknak. Nem teremtett. És nincs itt semmiféle Sade márki. Amit állított, ami az idézett mondat volta, az pedig totális hülyeség. De oké. Majd én fogok tanítani felnőtt embereket, ha már nem figyeltek általános iskolában sem alapvető bioszra. Uramisten, milyen szinten vannak!?
dernarmot 2010.01.13. 16:04:23
PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.01.13. 21:42:03
Én úgy tudom, hogy Stanley Miller adott erre választ. Részlet a Lénárd Gáboros biosz III. könyvünkből:
greenr.blog.hu/media/image/P1139117.JPG
Szóval ő:
en.wikipedia.org/wiki/Stanley_Miller
Persze attól még, hogy sikeres kísérlet van a kérdés tisztázására, hihetjük, hogy Istentől vagy egy Xenu nevű ufótól származunk, csak nem értem, miért hinnénk.