PPJ         2011.09.18.

         szólj hozzá

PPJ         2011.09.15.

Kié legyen a föld? -
az Élőlánc Magyarországért felhívása

Ez a látszólag csak egyetlen társadalmi csoportot érintő kérdés valójában mindannyiunk - városiak, vidékiek - életére egyaránt hat, és alapvetően határozza meg országunk jövőjét.

A téma jelentőségére tekintettel új honlap is indul a www.kielegyenafold.hu címen, melyet ezúton ajánlunk figyelmébe.

Segítségét kérjük abban, hogy minél több emberhez eljusson hírlevelünk.

Talán kevesen tudják, hogy hat évvel a gazdatüntetés után ismét történelmi napokat élünk. Az elkövetkező időszakban dönt a Kormány azoknak az állami tulajdonú földeknek az ügyéről, ahol a lejárt bérleti szerződések miatt pályázatot írnak ki a bérleti jogra. A pályázati kiírás, az abban diktált feltételek, és a bírálatnál alkalmazott pontozási rendszer dönti el, hogy ki lesz a bérlő az elkövetkező 20 évben. Így lényegében végérvényesen eldől, hogy a helyi gazdák, vagy hazai és külföldi nagytőkések kezébe kerül-e a hozzávetőlegesen 65 ezer hektárnyi magyar állami föld.

Most lehetősége van a Kormánynak arra, hogy a kétharmados felhatalmazás birtokában szabadon, kényszerű kompromisszumoktól mentesen döntsön, összhangban azokkal a sokunk által támogatott elvekkel, melyeket talán éppen a hat évvel ezelőtti gazdatüntetésen fogalmaztak meg először - akkor még ellenzékben - a jelenlegi parlamenti többség képviselői. Így végre az is egyértelművé válhat, hogy a hazug kormányok ideje lejárt.

Az Élőlánc Magyarországért felhívást adott közre (www.elolanc.hu/index.php/videkert/141/10419-kie-legyen-a-fold), melyben sürgeti a döntő jelentőségű földbérleti pályázati kiírás és pontozási rendszer összhangját a sokszor megfogalmazott vidékfejlesztési elvekkel:

"Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni, és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom, és utánpótlást a fiatal gazdák számára." (A Nemzeti Együttműködés Programja 2011, 26. o.)

Üdvözlettel:
Élőlánc Magyarországért

RÉSZLETEK

Az állami földek bérleti jogának odaítélésével egyúttal - automatikusan - a földhöz kötődő támogatásokról (területalapú támogatás, AKG, fejlesztési források) is döntenek, mert ezeket a támogatásokat csak az igényelheti, aki rendelkezik a földdel. Elfogadhatatlan az eddigi gyakorlat, mely szerint a földből származó jövedelmekkel együtt a földhöz kapcsolódó támogatásokat is tőkeerős nagyvállalatok kapják, miközben a helyi családok, helyi közösségek fennmaradása egyre bizonytalanabbá válik. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az európai adófizetők pénzéből a kontinens leggazdagabb állampolgárait támogatjuk! Az Európai Unió alapelvei szerint a vidékfejlesztésre szánt összegek a vidéken élő családok boldogulását, helyben való megmaradását kell, hogy segítsék.

A magyar vidék, Magyarország utolsó esélye, hogy elinduljon a környezetileg és társadalmilag is fenntartható fejlődés útján, melynek egyik fontos alapja, hogy a helyi erőforrások a helyi családok, a helyi közösségek boldogulását szolgálják.

Az Élőlánc Magyarországért ezért is támogatja azoknak a gazdáknak a kéréseit, akik - a Nemzeti Együttműködés Programjának vidékfejlesztési fejezetében ígértekkel összhangban - a helyi kis és közepes családi gazdaságok fejlesztésének előtérbe helyezését szeretnék elérni:

1. Tegyék lehetővé a területi igény szerinti bérletet, lehetőséget adva az egy helyrajzi szám alatt lévő terület megosztására! Például: egy 200 hektáros táblát bérelhessen akár három személy is.
2. A pályázatokat helyrajzi számonként írják ki!
3. A regisztrációs díj mértéke pályázatonként a kormányrendelet 9. paragrafusa szerint előírt minimumösszeg (2000 Ft) legyen, a pályázati biztosíték pedig pályázatonként az egyéves bérleti díj maximum 10 %-a!
4. A pályázati rendszert tegyék egyszerűbbé, hogy a gazdálkodók saját maguk, költséges, profi pályázatírók nélkül is elkészíthessék beadványukat!
5. A pályázatok kiírásánál és elbírálásánál megkerülhetetlen szempont legyen az érdekképviseleti (MAGOSZ) ajánlás!
6. Zárják ki annak lehetőségét, hogy egyetlen családon belül több családi gazdaság indulhasson a pályázaton! Csak azt tekintsék családi gazdaságnak, ahol a pályázó a közeli hozzátartozóival együtt (házastárs, élettárs, kiskorú gyermek, unoka, valamint nagykorú gyermek, szülő, nagyszülő, testvér; gyermeken az örökbe fogadott, a mostoha és a nevelt gyermeket is érteni kell) maximum 300 hektár nagyságú területen gazdálkodik! A szabálysértőket sújtsa komoly szankció (pl. támogatás megvonása vagy jövőbeli pályázatokból való kizárás)!
7. A pontozási rendszer ne részesítse előnyben a nagyméretű állattartó telepeket, amelyek döntő többségükben nem a helyi családok kezében vannak!
8. Az árbevétel nagysága ne jelentsen előnyt - hiszen így megintcsak a legnagyobbakhoz jut a föld!
9. Amennyiben az alkalmazottak számát figyelembe veszik, az 1 hektárra vetítve kerüljön elbírálásra! Családi gazdaság esetében a gazdaság jövedelméből megélők számát vegyék figyelembe! 

INDOKLÁS

A föld jövedelemtermelő természeti erőforrás.

Ha egy települési közösség nem rendelkezik (a helyi gazdákon keresztül) jövedelemtermelő erőforrásai felett, akkor ne csodálkozzunk, hogy vidéken egyre nagyobb a munkanélküliség, az elvándorlás, egyre többen állnak sorba segélyért.

A magyar társadalom érdekeit hosszú távon a legjobban szolgáló földhasználati rendszert a jövedelem útjának elemzésével lehet kialakítani.

A vidéki közösségek fennmaradásához, fejlődéséhez ugyanis elengedhetetlenül szükséges, hogy a földből származó jövedelem helyben maradjon.

Az egy településhez tartozó termőföldek használatát ebből a szempontból kell elemezni. Fontos figyelembe venni, hogy az Európai Unióban a föld használójának nemcsak a földön megtermelt terményekből van jövedelme, hanem a földhöz kapcsolódó EU-s támogatások is a föld használójához folynak be. Márpedig ezeket a forrásokat az EU a vidéken élők boldogulásához való hozzájárulásként adja -- az pedig a nemzeti kormányok felelőssége, hogy azokat erre - és ne az ellenkezőjére - fordítsák.

Így tehát az optimális eset az, ha a településhez tartozó termőföldek helyi családok kezében vannak, mert így a jövedelem helyben marad, helyben adózik, helyben képez vásárlóerőt.

Ha a megtermett alapanyagot is helyben dolgozzák fel, akkor a hozzáadott érték is itt keletkezik - munkahelyeket, megélhetést, kultúrát, közösséget teremt.

Ha ugyanezek a földek a helyiek számára ismeretlen tőkés társaságok, új nagybirtokosok, spekulánsok vagy külföldiek kezében vannak, a helyi társadalom eszköztelenné, gyökértelenné válik. A nagybirtokról ismeretlen helyre vándorol a jövedelem, nem helyben adózik. Az ilyen települések egyre nagyobb gondokkal küzdenek, mert egyre inkább állami segítségnyújtásra (ÖNHIKI) szorulnak.

A települést és lakóit így közpénzekből kell támogatni - ez pedig egyre nehezebben tartható fenn.

Felelős döntéshozóinknak -- akiket a közérdek maradéktalan képviseletével bíztunk meg - ezekkel a kérdésekkel kell szembenézni, amikor döntéseiket meghozzák.

Kapcsolat:
Ács Sándorné agrármérnök
tel.: 30 385 0379, e-mail: acsne.eva@gmail.com

         1 hozzászólás

PPJ         2009.05.08.

Rosszat, drágán - de legalább lassan
Balogh Péter cikke az Indexen. De teljes terjedelmében ide másolva, mert fontos ügy.

- De jó, hogy lassan megyek! - mondja a csiga.
- Miért? - kérdezik tőle.
- Mert rossz irányba.

"Kár. Azért mégiscsak kár.

Ez jut az ember eszébe a "lesz hol levezetni" lefolyókampány láttán. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztői a Tisza-menti Alföldet, a hazámat lefolyónak nézik. Persze pontosabb, ha kibontjuk: "Le-a-folyókkal" kampány - ez világít rá jobban a mélyebb üzenetre. Mert, ha az árvízzel baj van egy csapadékhiányos területen, akkor a folyóval is baj van. Kár.

"Az árvíz a folyó lázas életjelensége" - írja a vízügyes szakkönyv. Ahelyett, hogy szépen egyenletesen, mint a halott ember szívverése, folyna az a víz, időnként dobban egyet. Hogy vizet pumpáljon a tájba. Vizet és tápanyagot. Véletlenül éppen a száraz időszak elején, amikor az Alföldön fele annyi eső esik, mint amennyi a vízháztartási egyensúlyhoz kellene. Véletlenül a halakra éppen ilyenkor jön rá a szaporodhatnék, s éppen azokat a helyeket szeretik, ahova a víz kifolyik magától. Merthogy ez a víz nem összevissza folyik, hanem a mélyen fekvő területekre: az árterekre. Kár.

Ezeket a területeket ugyanis levágtuk a folyóról. Ma az ártereink 95%-a szárazon marad a legnagyobb árvíz idején is. Átjárhatatlan árvízvédelmi töltésekkel levágtuk őket a folyóról, ahogy az ember kezét-lábát levágják a testéről. Kár. Tudniillik így nem működik rendesen. Se a láb, se a test, se az ártér, se a folyó. Először kiszárítjuk - pénzért, majd öntözünk - pénzért. Van, akinek megéri - eddig is volt hova levezetni -, de a többségnek kár.

De a legjobb üzlet mégiscsak az árvízveszély. Nem volt könnyű létrehozni. Verítékes munkába került, nagyon sokat fizettek az érdekeltek, de csak sikerült 150 év alatt 5 méterrel (!) felduzzasztani a folyó szintjét, fel a házak fölé. Ami elférhetne a határban, hogy éltesse a tájat, azt földtöltések közé szorítva megemeljük. Hogy lehessen ellene védekezni. Rettegni és védekezni - a víz ellen egy csapadékhiányos területen. Kár. Nagy kár.

S ez még továbbfejleszthető! Vége nincs Tisza-szabályozás. A Továbbfejlesztés tervezésekor majdnem megoldódott a probléma, hiszen a víz közügy, nem víz-ügy. A civilek és környezettudományi szakértők által javasolt tájgazdálkodás bevezetése megoldhatta volna, hogy a vízborítás többszörösen hasznosuljon: az árvízi vízfelesleg elhelyezése (nem levezetése!) és a tájban maradó vízvagyon mellett, a vízhez igazított tájhasználat és a szolgáltatások közösségi ellentételezése is jövedelmet jelentsen a gazdálkodónak és egészséges tájat és élelmiszert az országnak. A Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztéséről, mint komplex vidékfejlesztési programról előbb kormányhatározat, majd törvény is született (2003, 2004), de aztán a kormány "tudatosan döntött" törvényének végre nem hajtásáról. Kár.

A legnagyobb kár azonban, hogy a létező VTT-ből kimaradt a tájgazdálkodás, sőt a vízügyes kollégák eszköztárában is csak kommunikációs fordulatként szerepel. Hiszen nem arról van szó, hogy "első körben" játszadozhatunk-e tájgazdálkodást vagy sem. Hanem arról, hogy a mentett oldali mélyárterek regionális léptékű újraélesztése jelenti a valódi, fenntartható megoldást az árvízi víztöbblet, a klimatikus csapadékhiány, a mezőgazdasági túlhasználat és a gazdasági-társadalmi kiszolgáltatottság kezelésére. Különösen abban a helyzetben, amikor a klímaösszeomlás kapcsán a szélsőségek növekedésére, egyre nagyobb-hirtelen víztömegekre és egyre súlyosabb-hosszabb aszályokra kell válaszolnunk. Így csak növekedni fog a kár.

Mert a lefolyó folyó rossz válasz. Ez csak VTT bukásához elég. Kár érte. Rendkívül szomorúan látjuk, hogy a vízügyes szakma ilyen látványosan bizonyította, hogy nem értette meg ezeket a szakmai-tudományos szinteken és fórumokon részletesen kifejtett összefüggéséket, és hogy ilyen egyértelműen hozza tudomásunkra: hiába károgunk, nem lesz új vízügyi paradigma, nem lesz vízvisszatartás, hanem lesz hova levezetni.

Kár."

(A szerző geográfus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatója, nagykörűi lakos, a helyi tájgazdálkodási program vezetője.)

         2 hozzászólás