Klímafürdő

PPJ         2009.10.27.

http://static.nol.hu/media/picture/11/51/13/000135111-4288-600f.jpg

"A helyszínen kiszámoltuk és megváltottuk szén-dioxid kibocsátásunkat. A rendezvény során az elektromos áram, a fűtés, az autóval érkező vendégek összesen 8,5 tonna szén-dioxidot bocsátottak ki. Ennek 68 ezer forintos értékét a CO2NTRA.hu –nak fizettük be, aki Brazíliában egy biomassza erőmű felépítésére utalja át az összeget, amely konkrétan és mérhetően csökkenti majd a világ össz szén-dioxid kibocsátását." - forrás: Klímafürdő

Százhetven országban több millió ember mutatta meg, mit tesz a klímaváltozás ellen, és mit vár a világ döntéshozóitól a decemberi koppenhágai ENSZ-klímacsúcson. Ami közös az akciókban: 350-es szám, amely mindenütt előtűnt. A 350 a biztonságunkat szimbolizálja, azt a szén-dioxidértéket, amely mellett még elkerülhetnénk az éghajlatváltozás okozta katasztrófákat.

 

Szombaton Klímafürdő néven az éghajlatvédelmi világnap alkalmából a 12 magyarországi rendezvényt tartottak. A legnagyobb hazai összejövetel és egyben a világ egyik leglátványosabb eseménye minden bizonnyal a budapesti éjszakai a Klímafürdőzés volt a Széchenyi fürdőben. A fürdőzést a szervezők igyekeztek a lehető legvonzóbbá tenni, masszázs, Nemjuci-koncert és wellnessbelépő, tombola, szinkronúszó-bemutató és filmforgatás színesítette a programot. -forrás: NOL

A Klímafürdő messze a legAWESOMEabb buli és akció egyben, amin valaha voltam. Ez a jó egy zöld buliban, hogy egyszerre van óriási élmény ereje de értelme és célja is! Már a buli szervezése megér egy "misét", temérdek infó, jól pozicionált média megjelenések, önkéntes toborzó akciók, kedvezményes jegyelővétel biztsoítása, stb. Egy világrendezvény egyik legjobb rész/alrendezvényét hozták össze. Gyors beléptetés, kedves útbaigazítások, gyors jegyeladás, minden klaffa. Az előtérben sajátmagunk által kigondolt összegért cserébe Fair Trade kávét és teát ihattunk!

Node. Ha egy egész fürdőt megnyitnak, márpedig a Széchenyi nem egy kis fatja, akkor vagy illik jól behangosítani az egészet, vagy nem szabad a jónépet hagyni szétszéledni 3 medencébe, különben a negatív bulilankadási spirál beindul. Ez röviden így vázolható: "Ú, már alig vannak, akkor nekem sincs értelme maradnom, későre is jár, elmegyek." Ellenben ha sok az ember és kis helyen, akkor a pozitív megerősítés lép életbe, röviden: "Anyád, mennyien vannak, mekkora buli! Te, maradjunk még!" És akkor így nem fordulhatott volna elő, hogy a Romanek Airlines és Tom Noise szinte hallgatóközönség nélkül játszik, pedig megvolt a létszám, csak szétszéledve 3 külön medencében plusz a szaunában.

A vizuál is katasztrofális volt. Ilyen hibákat nem kéne hagyni becsúszni. Egy házi 3x3 méteres vászonra 3 klippet vetíteni végig, nem szórakoztató, pláne nem figyelemfelkeltő a límaváltozásra. Jó azért láttam, hogy akarják a dolgot, megjelent a vásznon ez meg az. De hol maradtak az igazán ütős zöld videómunkák? Van belőlük jó pár ilyen sorsra is érdemes, szétszaggatni és szemnek tálalni való!

Az ingyen masszázs frenetikus ötlet volt! A Lush is jól járt, hogy promótálhatta teljesen természetes alapanyagú és készítésű termékeit, a masszőrök is bebizonyíthatták tudásuk és hozzáértésük (magyarán szereztek pár új pácienst), és a fürdőzők kis része  (akik leleményesen hamar feliratkoztak a kevés helyre) is frissebben tért nyugovóra.

A filmforgatás rendkívül bénán lett koordinálva. Ennyi embert pár kis teljesítményű és az épület egyik sarkába elhelyetett hangszóróval nehéz irányítani. Mindenesetre remélem, hogy jó anyag jött össze és meggyőző videómunkát tudnak majd gyártani a Koppenhágai Klímakonferenciára Bajnai Gordon Miniszterelnök úrnak a meggyőzésére!

Félreértés ne essék, ez inkább buli volt, mint üzenet. A birkacsorda igen kicsi része próbálta csak hegyezni a fülét, mikor nem zene, hanem beszédhang hallatszott (akart hallatszani) a színpadról. Engem érdekelt volna, mi van ezzel a széndioxiddal és, hogy tűntetik el, stb. Senki mást nem érdekelt. Mindenki pancsolt tovább. Nem a világot akarták megváltani a fürdőzők, nem ezért jöttek, hanem egy különlegeset bulizni. Sajnos.

A fürdőtársadalom fele (több mint fele? nem tudom!) egyébként is angolul értette volna csak, hogy mi folyik, a magyarok meg szokás szerint beittak (a külföldiekkel együtt).

Így a végére magam is belekuszálódtam, hogy most akkor volt-e értelme vagy sem, de szerintem példás akció volt. Ilyen rövid idő alatt alulról önkéntesekkel felszervezni egy ekkora megmozdulást, le a kalappal a 350.org és a Messzelátó Egyesület előtt! Üdvösnek tartom, hogy a médiában továbbadódik a dolog. Legközelebb az épp ott fürdőző jelenlévők figyelmét is megpróbálnám megfogni, és irányítani, "teletömni" zöld üzenetekkel, hátha ők is tudják dekódolni és tovább adni azt ami miatt egyáltalán ez az egész létrejött.

         5 hozzászólás

Címkék: világ klíma

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Végre! Végre! Végre! Hála (nem Istennek, hanem) a világ két legértelmesebb emberének!

PPJ         2009.10.11.

Forrás: Népszabadság Online

Fogadjátok teljes mértékű elismerésem! Az egyetlen napi sajtóorgánum ami ilyen témákkal egyáltalán foglalkozik!

A cikk említi a klímamenekült kifejezést. Erről az új, magyarországon nem nagyon emlegetett kifejezésről bővebben itt és az ökonépvándorlásról itt.

A családtervezés a leghatékonyabb klímavédelem

 

Minden hét dollár, amit az emberek családtervezésre költenek, egy tonna széndioxidkibocsátás-csökentést eredményez. Ha bármilyen környezetvédelmi technológiával szeretnénk elérni ugyanezt a célt, legalább ötször ennyit kell költenünk - derül ki a London School of Economics kutatóinak tanulmányából.

Menekültekkel megrakott ...

Menekültekkel megrakott bárka Olaszországnál. A nem kívánt népszaporulatból lesznek a gazdasági és klímamenekültek
-

 

A Fewer Emitter, Lower Emissions, Less Cost (Kevesebb kibocsátó, alacsonyabb szennyezés, kisebb költség) című munka kiadója sem "akárki":  az Optimum Population Trust-ot olyan nevek fémjelzik, mint David Attenborough vagy James Lovelock.

Az említett tanulmány rengeteg meggyőző példa és számítás nyomán jut a fenti következtetésre. Kifejti például, hogy az egy anyára jutó születések számának négyszeres növekedése a gyermekhalandóság hússzoros emelkedésével jár, miközben a fejlődő világ nem kívánt népszaporulatából nagy valószínűséggel gazdasági, hadi vagy szexrabszolga lesz - illetve gazdasági, vagy újabban sokszor "klíma-menekült", ami azonban a végeredményt tekintve sokszor az előző három alternatíva valamelyikét is jelenti. A dokumentum megállapításai szerint régóta ismert tény, hogy a széndioxid-kibocsátás szorosan függ a népességszámtól - azzal azonban eddig nem törődtünk, hogy érdemben mérsékelni sem lehet, amíg a népesség robbanásszerűen nő.

A tanulmány arra is rámutat, hogy a népességszám racionális megközelítése globális léptékben pillanatnyilag lehetetlen, mivel a téma vallási okokból tabunak számít. A politikai és vallási vezetők a népszaporulatot még ma is leginkább korlátlanul rendelkezésre álló, ingyenes természeti erőforásnak tekintik.

A szerzők szerint ehelyett a családtervezés emberi jogi megközelítésére kellene helyezni a hangsúlyt. Számításaik szerint minden évben legalább 200 millió olyan nő szeretne fogamzásgátlást használni, aki anyagi okoból nem engedheti meg magának. A Földön a megszülető gyerekek több mint fele az őket nemző párok akarata ellenére jön a világra. Az ENSZ adatai alapján a családtervezés lehetőségének elterjesztése negyedére csökkenthetné a szülők szándéka ellenére született gyermekek számát.

Így 2050-re a hivatalosan prognosztizáltnál félmilliárddal kevesebb, 8,6 milliárd lehetne a világ népessége. A születések számának visszafogásával 34 milliárd tonna széndioxid-kibocsátást lehet elkerülni, 220 milliárd dollár befektetéssel. A ma rendelkezésre álló zöld technológiákkal ugyanennyi kibocsátás-csökkentéshez egy trilliárd dollárra lenne szükség.

A számok magukért beszélnek: egy tonna széndioxid-kibocsátás elkerülésének az ára fogamzásgátlással 7 dollár, a környezetkímélő technológiákkal ennek többszöröse. A szélerőművek tonnánként 24, a naperőművek 51, a széndioxidot tároló széntüzelésű erőművek 57-83, a hibrid járművek 92, az elektromos járművek 131 dollárért tüntetnek el egy tonna széndioxidot.

Az Optimum Population Trust szerint a végkövetkeztetés is egyértelmű: a klímaváltozás elleni küzdelemből kihagyhatatlan a családtervezési lehetőségek biztosítása minden ember számára. Vagyis a napokon belül megkezdődő koppenhágai nemzetközi klímacsúcson (is) kiemelten kell kezelni.

         2 hozzászólás

Címkék: vélemény vallás világ klíma fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Amerika! Ezért szeretünk!

PPJ         2009.10.10.

A legutóbbi tarra vágásos képregényre jött egy komment Jand-tól, aki rávilágított, ez nem képtelenség, ez valóság! Tényleg arra tanítják a fiatalokat, hogy a tarvágás jót tesz a természetnek!

"És hogy mindezt hogy lehet eladni, Joel Bakan "The Corporation" című, magyarul is megjelent könyvéből idézek:

Iskolai programjaikkal pedig saját szemléletüket igyekeznek terjeszteni: a Procter&Gamble Föld-barát programjában például így tanítja a gyerekeket az iskolában:
"A tarvágással az erdő mindenestül eltűnik... tiszta és új élőhelyet teremtve a vadvilágnak. Mi a P&G-nél ezért alkalmazzuk ezt a gazdaságilag és környezetvédelmileg ésszerű megoldást, mert leginkább ez felel meg az élővilágban megfigyelhető természetes folyamatoknak. A tarvágással mellesleg a napfény szabadon eljut a talajszintre, így serkenti a növényzet fejlődését, és táplálékot érlel az állatoknak." [David Shenk: Tomorrow's Classroom Today, 1994]"

Most pedig következzen egy  amerikai kisvideó, ami elmagyarázza a buta, sületlenségeket beszélő, európai klímakonferenciáról hazatért honpolgárának, hogy a CO2 jó, és az a jó ha minél több van belőle! Uramisten, de nagy az Isten állatkertje! Amerika! Nem csalódtam benned!

Sajon Amerika a fenti idézeteket komolyan gondolja, nem viccnek szánta! Most elöljáróban csak annyit a természettudományokban nem annyira jártasak számára: nem, a tarvágás nem tesz jót, és nem, a széndioxid szint emelkedése sincs kedvező hatással a természetre!

         3 hozzászólás

Címkék: amerika videó klíma televízió

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Világ bloggerei egybehűtsetek

PPJ         2009.10.09.

Október 15-én a világ összes (az eseményhez csatlakozó) blogján a Klímaváltozással kapcsolatos bejegyzés fog megjelenni!

Egyelőre a számláló úgy áll, hogy 126 ország 5.173 blogja fog 10.390.147 olvasót elérni ezzel az üzenetével!

Az esemény támogatottsága és partnerei igen meggyőzőek!

Csatlakozz az eseményhez, ha te is úgy érzed, olvasóidnak fontos, hogy tudjanak a klímaváltozásról. Regisztrált, tedd közzé, ajánld, és tedd ki oldaladra a Blog Action Day matricát!

Magyar bloggerek és zöld bloggerek: rajtatok (is) a világ szeme!

         szólj hozzá

Címkék: blog vélemény ajánló világ klíma környezet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Megújult az FFEK

PPJ         2009.10.09.

Blogos alapot kapott a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport, sokkal komplexebb lett, még több információval, sűrűbb tartalomal. Átláthatóbb és tematizáltab lett, menükkel ellátva. Ideje volt ennyi jó dolgot rendszerezni!

A régi oldalon megszokott friss tudósítások a Hírek menübe költözött, itt található meg az a rengeten fontos esemény, amiről a világ nagyja nem hall. Csak ezen infók hiányában mondja  a tudatlan többség, hogy nincs olajválság. Ez legyen az esti Híradód, ne a médiaszenny!

EZEK PEDIG KÖTELEZŐEK! Ezt bátran merem állítani: ha nem tudod ezeket, amik ezekben a videókban elhangzanak, akkor nem vagy kortárs, nem számítasz ember számba, csupán egy fogyasztó vagy, de nem gondolkodó ember. Szóval tessék szépen végig nézni!

         11 hozzászólás

Címkék: videó tudomány világ természet környezet ökológia fenntarthatóság hetesi hetesi zsolt ffek

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása