PPJ         2012.10.22.

Amikor egy amerikai újságíró egyszer megkérdezte Gandhitól, hogy mit gondol a civilizációról, Gandhi azt válaszolta: - "Az bizony remek ötlet lenne". Gandhi magatartásában két elem tűnik meghatározónak: az egyik a vallásos értékek szekularizációjának szorgalmazása, a másik a modernizációs hatások kritikai átszűrése a helyi civil autonómiákon. [Orosz István írása - Forrás: Élőlánc.hu/Alapdokumentumaink]

Gandhi számára az ember és a társadalom vallásos illetve szekularizált megközelítése nem jelentett szükségképpen ellentétet. Az o fölfogásában a vallásos értékek szekularizálhatóak a spiritualitáson keresztül. A ’politika spiritualizálásán’ azt értette, hogy „a spiritualitás áthatja a mindennapi élet minden területét, beleértve a politikát is, és ennek kell az emberi élet alapját alkotnia”. A spirituálist olyan szubsztrátumnak tekintette, amely az egyéni élet valamennyi területét irányítja, és hangsúlyozta, hogy a vallásos értékek kifejezése elválaszthatatlan a kulturális, politikai és társadalmi értékek kifejezésétől. Gandhi a vallást és a vallásos identitást nem tekintette kizárólagosan egyéni, inpiduális tartománynak, de nem tekintette pusztán a társadalmi vagy politikai cselekvés kizárólagos alapjának, ösztönzőjének sem.

Képünkön: Gandhi, Anonymous és ökopolitika

Ebből következően Gandhi vallásfelfogása nem korlátozódott egyetlen adott vallási gyakorlatra vagy hiedelemkészletre, amelynek elveit szent szövegek tartalmazzák. Gandhi számára a vallás igen változatos lehetőségek forrása volt, egyszerre formája és tartalma a társadalmi, kulturális és politikai identitás kifejezésének. „Vallásfelfogása tehát mélyen ahistorikus, korlátok nélküli, antitradicionalista, antifundamentalista és liberális volt, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy a szent szövegeket illetve vallási tradíciókat azok eredeti kontextusában, dogmatikusan értelmezze.” Ez a rugalmas és rendszertelen megközelítés lehetővé tette Gandhi számára, hogy rendkívül különféle vallásos, kulturális és filozófiai hagyományokhoz kapcsolódjék, és úgy határozza meg a vallást, mint társadalmi, kulturális és politikai értékek kifejeződését.

Ez a beállítódás igen termékenynek bizonyulhat a civil cselekvés és a civil létezés számára egy olyan világban, ahol az emberiség túlnyomó többsége számára a vallásos értékek az emberi létezés magját jelentik.

A modernizáció hatásainak megszűrése a civil autonómiákon keresztül

Gandhi ideális társadalmában a hagyomány, a politika, a gazdasági és a társadalmi viszonyok valamint az autonómia szorosan összefüggnek, ami azonban szerinte (a korabeli India tekintetében) csak igen múlékony módon állhat harmóniában a modernizációval. Azzal, hogy a kötelességek elsőbbségét hangsúlyozta a jogokkal szemben, arra törekedett, hogy átalakítsa az egyéni és társadalmi közötti kapcsolat modern fogalmát. A modernizációt azért bírálta, mert az megszüntette „az emberek egymás iránti kötelességérzetét”, és olyan társadalmat szorgalmazott, ahol „az emberek közösségei ismerik egymást és törődnek egymással, és az egyes közösségek tagjai fölismerik, hogy mennyi mindennel adósai egymásnak.”

Gandhi megkérdőjelezte a köz- és magánszféra modern elválasztását is, ahol az erkölcs a magánszférához tartozik, míg a gazdasági választás és a politikai szabadság a közszférához. Számára „a modernitás ígérete, hogy megszabadítja az embereket a tradicionális gyakorlatoktól, mindössze annyit jelentett, hogy ezen túl az emberek mind inkább láthatatlan és ismeretlen cselekvők hatásainak lesznek kitéve”. Megkérdőjelezte a modernizáció által biztosított autonómia valódiságát, s ragaszkodott hozzá, hogy a modernizáció erkölcsi árát minden egyes esetben számítsuk be az általa esetlegesen biztosított újfajta autonómia költségeibe. Gandhi arra is állandóan emlékeztetett, hogy „a gazdaság nem csupán az emberek gazdasági szükségleteire van kihatással, hanem számos más egyéb nem-gazdasági szükségletre is”.[Abdullahi An-Na’im: Religion and Global Civil Society című írása alapján (Global Civil Society 2002, Oxford University Press, 2002. pp. 55-77.)]

Az ökopolitika és az emberi lépték

"A gonosz győzelméhez nem kell más, csak hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
- Edmund Burke

Gandhi tehát mindenhol, minden síkon, az élet minden szegletében az emberi léptéket kereste, mert az ember csak azért vállalhat felelősséget, ami arányos hozzá, ahogy azt József Attila is szerette volna: „egy világot, amely arányos hozzám”. És van-e annál nagyobb baj világunkkal, hogy nem arányos, hogy nem emberi léptékű?

- Ha a közéletet nézzük: nem azt látjuk-e, hogy mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulások reagálnak mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulásokra?
- Ha a mindennapi kultúrát: nem sértődött, agyonfrusztrált honfitársainkba ütközünk-e nap mint nap az utcán, a villamoson, a metrón, és szó szerint ütközünk, testtel, fizikailag, mert a másik tekintetbevétele nem szokás?
- Ha a tömegkultúrát: nem a minden rendű és rangú szélsőségek féktelen tobzódása virul-e, szégyentelenül?
- Ha az oktatást: nem a tanári hivatás, az iskola mértéktelen elszegényedése, elsivárosodása zajlik-e éppen?
- Ha a társadalompolitikát: nem az elviselhetetlen társadalmi különbségek kialakulása jellemezte-e az elmúlt évtized gazdasági folyamatait?
- Ha az igazságszolgáltatást: elítéltek-e bárkit is komoly politikai vagy gazdasági mulasztásért, bűnért széles e hazában a rendszerváltozás óta?
- Ha a médiát: van-e legalább egyetlen, független, a mértékadó, kiegyensúlyozott, színvonalas tájékoztatást rendszeresen művelő napilapunk? Van-e a köz érdekeit kellőképpen szolgáló közszolgálati rádiónk és televíziónk?
- Ha a környezetünket: hány elhanyagolt épület, parlagon maradt termőföld, haldokló erdő, szennyezett folyóvíz vár emberi gondoskodásra?

Az emberi lépték kialakítása, helyreállítása, megőrzése és ápolása mindennapi teendő. Ha van az ökopolitikának alapelve, ez az. Hiszen a görög ’oikosz’ szó házat, háztartást jelent, az otthonát építő, megélhetéséről tudatosan gondoskodó lény élőhelyét. Tesszük is ezt persze, ám többnyire és általában csupán a magunk javára. Házunk táját csinosítgatjuk, kertjeinket gondozzuk, autónkat suvickoljuk. S közben a világ körülöttünk lebomlik. Az utak lassan járhatatlanok a kátyúk és a forgalom miatt, a parlagfű elborítja az országot, a megtermelt gabonát nincs hová elhelyezni, és az érettségi tételeket ellopják a gyerekeink elől. A másik háza tája már nem a mi dolgunk.

Mutogatni pedig egymásra mutogatunk. Mindig a másik a hibás, mindig a másiknak kellene lépni, alkalmazkodni, kitérni, visszavonulni, belátni, bocsánatot kérni. Alázat nélküli világ.

Az emberi lépték első feltétele az alázat. Gandhi tudta ezt. De tudjuk-e mi is? Tudjuk-e, hogy a változás mi magunk vagyunk, mi magunk lehetünk? Tudunk-e hinni benne? Jövőnk és gyermekeink jövője ezen az egyszerű hiten múlik. Ami választás kérdése. Tudjuk-e az emberi léptéket választani?

--------------------------------------------------------------------------------

Mi az ökológiai politika? - Élőlánc.hu

Az ökológiai politika azoknak az akadályoknak és életidegen kényszerűségeknek az eltávolítása, amelyek az erőszakos modernizáció természet- és társadalom-átalakító kísérleteinek örökségeként maradtak ránk.

Az emberi közösségek és az élőlénytársulások életképességének helyreállítására törekszik, a fenntartható gazdálkodás és a felszabadító együttlét társadalmi stratégiáit keresi. Kiindulópontja a jövő nemzedékek iránti felelősség belátása, amely arra kötelez bennünket, hogy természeti és kulturális örökségünket a maga gazdag változatosságában és változékonyságában őrizzük meg utódaink számára.

Célja, hogy megtörje a technikai-gazdasági kényszerűségek uralmát, és az emberi együttélést az életformák gazdag változatossága iránti tisztelet, a kímélet és az elővigyázatosság elve alapján szervezze meg.

A mennyiségi növekedéssel szemben előnyben részesíti a dolgok emberi léptékének megőrzését.

A gazdasági hatalomért folyó gyilkos versengést az egymásra utaltak közti szolidaritás nevében korlátozná.

A szabadságban a mások szabadsága iránti elkötelezettséget hangsúlyozza, annak tudatában, hogy az egyén nem lehet szabad társaitól függetlenül.

Az ellen küzd, hogy a technológia rémuralmát haladásnak, a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen természeti források elherdálását jólétnek, a profit utáni hajszát ésszerű gazdálkodásnak nevezzék.

Az ökológiai politika hisz a fenntartható fejlődésben. De ami körülöttünk van: nem fejlődés és nem tartható fenn. A természet kizsigerelése, a társadalom irgalmatlan alárendelése a logisztikai szempontoknak (használat=haszon=hatalom) az ipari tömegtársadalmak működésének nem valami járulékos vonása, hanem a lényege. A jövő nemzedékek örökségének pusztítása nem fejlődő, hanem vészesen hanyatló civilizációra vall, amely nem ismer különb célt, mint eszközeinek szaporítását, a világ minél sebesebb elhasználását. Ma a fejlődést nem fenntartani, hanem újrakezdeni kellene.

A modernizáció tartalékai kimerültek: az eszközök előállításának és elosztásának optimalizálása önmagában nem biztosít többé jobb életlehetőségeket. A haladás ettől fogva nem technikai kérdés. Ezentúl a célok jóságát kell minden esetben megvizsgálni.

Az ökológiai politika helyreállítja a politika eredeti értelmét: vita és megegyezés a közcélok mibenléte körül. A társadalmi teljesítmények értékelésének jogát visszaperli a személytelen mechanizmusoktól, s a döntéseket, ahol csak lehet, a közös mérlegelésen, az érintettek illetékes részvételén alapuló eljárásokra bízza.

Azok a szövetségesei, akik nap mint nap tapasztalják a technológiai-gazdasági világrend korlátait, az élet minőségének romlását, az élő világ pusztulását, emberi méltóságuk sérelmét, jogaik megcsúfolását, kiszolgáltatottságukat számukra átláthatatlan és ellenőrizhetetlen politikai és gazdasági hatalmaknak.

Te magad légy a változás!

PPJ         2012.10.17.

Kicsit evezzünk más vizekre az elmúlt napok bejegyzései után. Egy nagyon könnyen megérthető úgynevezett politikai trilemmára hívnám fel a figyelmet - Dani Rodrik 1957-ben született török közgazdász, a Harvard Egyetem professzorának szövegét citálva. Segítségével, remélem, hogy sikerül térképet rajzolnunk az elménkbe arról, hogy milyen erőviszonyok és "célok" mentén alakítják a hatalmak az életvilágunkat. Érvelésében az a remek szerintem, hogy világossá teszi, az általa felvázolt erőtér-háromszögben semmi sem mehet úgy, hogy az ne akadályozná a többit. Nem lehet egyszerre mindet megvalósítani! A szövege az én fejemben a Tőkés társaságok világuralma című könyvvel van súlyozva, így valószínűleg kitalálhatjátok, hogy nem a teljes gazdasági integráció és a korlátlan szabadpiaci neoliberális kapitalizmus pártján állok.

A globalizáció járható útjai - Dani Rodrik

Bevezetés
Azért akarunk gazdasági integrációt, hogy az emelje az életszínvonalat. Demokratikus politizálást akarunk, hogy a közösségi döntéseket azok (vagy azok képviselői) hozzák meg, akikre ezek a döntések közvetlenül hatnak.
És végül az önrendelkezésre is igényt tartunk, amely végeredményben a nemzetállami keretből ered. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy ez a három igény egyszerre nem valósulhat meg. A globális világgazdaság politikai trilemmája arról szól, hogy a nemzetállami rendszer, a demokratikus döntéshozatal és a teljes gazdasági integráció kölcsönösen kizárják egymást. Azaz csak kettő lehetséges a háromból egyszerre. Ez arra enged következtetni, hogy az az irány, amerre manapság úgy tűnik, haladunk – a globális kormányzás nélküli globális piacok felé – fenntarthatatlan.
Az alternatívát egy megreformált bretton-woods-i kompromisszum jelenti: miközben megőrzünk bizonyos korlátozásokat az integrációval kapcsolatban, mint ahogy az eredeti bretton-woods-i megállapodásokban, addig számos „globálisabb” szabályozást állítunk fel, amely a kívánt integrációs mértéket célozza meg. Akik netán egy másfajta döntést hoznának – szűkre szabott globális gazdasági integráció – azoknak szembe kell nézniük döntésük következményével: vagy kisebb mértékű globális kormányzás vagy kevesebb demokrácia.
A második világháborút követő négy évtized alatt a nemzetközi döntéshozók kordában tartották ambícióikat. A nemzetgazdaságok nemzetköziesedésének egy korlátozottabb formája mellett tették le voksukat, sok teret engedve ezzel a nemzeti gazdaságirányításnak. Az egymást követő multilaterális kereskedelmi tárgyalások hatalmas lépéseknek bizonyultak, de azokon csak a protekcionista kereskedelmi korlátozások lebontására fókuszáltak, a gazdaság csak kis szeleteit érintve (kimaradt a mezőgazdaság, a szolgáltatások és az „érzékeny” iparágak, mint például a textilipar). Megmaradt a tőkepiaci pénzügyi tranzakciók valamint a tőkeáramlás korlátozásának elve.A Bretton-Woods/GATT rezsim azért volt sikeres, mert lényegénél fogva alárendelte a nemzetközi gazdasági integrációt a nemzeti gazdaságpolitika és a demokratikus döntéshozatal igényeinek.
Ez a stratégia drasztikus változásokon esett át az elmúlt két évtizedben. A globális politikát napjainkban a „mély”integráció agresszív agendája határozza meg – mindenféle, a kereskedelem és a tőkeáramlás útjában álló korlátozás és akadály eltörlése. Ennek eredményei problematikusnak bizonyultak – mind a gazdasági teljesítmény (a háborút közvetlenül követő évtizedekhez képest), mind a politikai legitimitás szempontjából. Ennek egyszerű oka az, hogy a mély (szoros) gazdasági integráció elérhetetlen egy olyan térben, ahol a nemzetállam és a demokratikus eljárások még mindig számottevő erővel bírnak.
A tanulmány címe tehát két gondolatot közvetít. Először is, igenis léteznek inherens korlátai annak, hogy mennyire vagyunk képesek a globális gazdasági integrációt előmozdítani. Se nem lehetséges, se nem kívánatos hogy maximalizáljuk azt, amit Keynes „a nemzetek közötti gazdasági jellegű érintkezéseknek” nevezett [Keynes ezt a frázist egy, a nagy gazdasági világválság idején írt esszéjében használja, melyben úgy tűnik, hogy összességében leszámol a szabadkereskedelem visszaállításával: „Azokkal szimpatizálok, akik inkább minimalizálnák, mintsem maximalizálnák a gazdasági jellegű érintkezéseket a nemzetek között. Az ideáknak, a művészetnek, a tudásnak, a vendégszeretetnek és az utazásnak kellene nemzetközivé lenniük. Azonban -ha ez ésszerű és praktikusan lehetséges- az árukereskedelem ne lépje át az országhatárokat, és mindenekelőtt a pénzügyek is legyenek nemzetiek.”]. Másodsorban a megvalósítható globalizációs modellek halmazán belül számos lényegileg különböző forma közül lehet választani. Az ilyen modelleknek különböző implikációi vannak azok számára, akiket felhatalmazunk, és akiket nem, akik profitálnak belőle és akik nem. Figyelembe kell e két tényt venni, hogy képesek legyünk előrelépni a globalizációról szóló vitában. Az egyik tanulság az , hogy féken kell tartani becsvágyunkat, már ami a globális gazdasági integrációt illeti. A másik pedig, hogy jól kell kialakítani a globalizáció-„immár-soványabb verziójának szabályait.

A globalizáció korlátaira vonatkozó érvelésem nem magától értetődő (vagy legalábbis nem kellene annak lennie). Számos alapkövön nyugszik, és talán hasznos is lenne ezekkel kezdeni. Az okfejtés onnan indul, hogy a piacoknak egy sor nem piaci intézménybe kell beágyazódniuk, hogy jól működhessenek. Ezek az intézmények számos funkcióval bírnak, melyek kritikusak a piacok működése szempontjából: létrehozzák, szabályozzák, egyensúlyba hozzák, és legitimálják azokat..
A második, sokkal neuralgikusabb pont szerint nincs egyszerű vagy egyedi megfelelés ezen funkciók és az intézményi infrastruktúra által öltött különböző formák között. Az amerikai típusú kapitalizmus nagyban elüt a japán típusútól; észveszejtő sokszínűség jellemzi a munkaerőpiac és jóléti állam intézményeit még Európán belül is; alacsony jövedelmű országok gyakran kívánnak meg heterodox (a bevettől eltérő [B.T.]) intézményi konfigurációkat, mely a fejlődés útját jelenti számukra.
A harmadik pont egyszerűen azt állítja, hogy a fenti intézményi diverzitás jelentős korlátokat állít a teljes gazdasági integráció elé. Valójában manapság, amikor a formális kereskedelmi és beruházási korlátozások jórészt eltűntek, pontosan a szabályozási és jogi eltérések (azaz a különböző fejlődési utak, melyeket a heterogén nemzeti intézményi környezet alakít), gördítik a legnagyobb akadályokat a nemzetközi kereskedelem elé. A „mélyintegráció” pedig megkövetelné az ezekből származó tranzakciós költségek intézményi harmonizáció általi megszűntetését – ez az álláspontja a Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO). Valójában, amint belátjuk, hogy az intézményi sokszínűség értékes gazdasági szereppel bír, világossá válik, hogy a WTO által propagált út tele van veszélyekkel.
Szerencsére számos „lehetséges” globalizációs modell létezik, melyek sokkal több előnnyel rendelkeznek, mint napjaink verziója – többek között egy sokkal igazságosabb elosztást tesznek lehetővé. A tanulmány vége felé fogom tárgyalni a globális szabályozás egy olyan módosított változatát, amely különösen meggyőző eredményeket produkálna: egy multilaterális tárgyalásokon elfogadott vízumrendszert, amely nagyobb mértékben tenné lehetővé a fejlődő országok képzett és képzetlen munkaerejének fejlett államokban történő (ideiglenes) munkavállalását . Egy ilyen séma jövedelemben megnyilvánuló előnyöket eredményezne, melyek nagyobbak lennének, mint amelyek a WTO tárgyalásokból összességében származnak. Ráadásul ez a rendszer viszonylag kicsi növekedést eredményezne a határokon átnyúló munkaerő-áramlásban.

Ez még csak a bevezető része volt írásának, és remélem már ennyiben is találtatok jó pár olyan kijelentést, aminek segítségével jobban átlátjátok a világ dolgait.

A teljes szöveget (14 oldal) itt tudjátok tovább olvasni!

PPJ         2012.10.16.

Nem veszi figyelembe az Alaptörvényben rögzített fenntarthatóság szempontjait, nem zárja ki a külföldiek földszerzésének lehetőségét, ugyanakkor korlátlan lehetőséget jelentő kiskaput nyit a tőkeerős nagybirtok terjeszkedésének!

Nyílt levél képviselőinkhez földügyben - Élőlánc.hu

Tisztelt Képviselő Úr/Asszony!

Az Élőlánc Magyarországért parlamenten kívüli párt azzal a kéréssel fordul Önhöz, hogy a földtörvény (T/7979. számú törvényjavaslat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról) tervezetét, annak súlyos hiányosságai és hibái miatt ne fogadja el.

Részletek:

Az Élőlánc Magyarországért a földtörvény tervezetének (T/7979. számú törvényjavaslat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról) elutasítását kéri a Parlamenttől, annak súlyos hibái és hiányosságai miatt, mert a tervezet

• nem veszi figyelembe az Alaptörvényben rögzített fenntarthatóság szempontjait és a Nemzeti Vidékstratégia célkitűzéseit, sőt rendelkezései még saját célrendszerével is ellentétesek,
• korlátozza ugyan, de az erőteljes és hangzatos kormányzati propaganda ellenére ki nem zárja a külföldiek földszerzésének lehetőségét,
• korlátokat állít a magánszemélyek és a családi gazdaságok földszerzése elé, ugyanakkor korlátlan lehetőséget jelentő kiskaput nyit a tőkeerős nagybirtok terjeszkedésének,
• érdemi társadalmi vita nélkül került a Parlament elé, noha a vidék és az ország gazdaságának és társadalmának jövőjét alapvetően befolyásolja,
• elkészítését nem előzte meg hatástanulmányok készítése sem, aminek következtében a parlamenti képviselők csak feltételezések alapján dönthetnek.

A tervezet bevezetőjének szép szavai mögött a paragrafusokban a spekuláció és a társadalmi igazságtalanság lehetősége rejlik. Miközben a birtokméretek tekintetében – nagyon helyesen – korlátokat szab a magánszemélyeknek és családi gazdaságoknak, a jellemzően olcsó bérmunkával dolgozó, a helyi gazdaságból profitot elvonó nagyüzemek számára burkoltan korlátlan üzemméret kialakítását teszi lehetővé (33. § 2. bekezdés). A földszerzésnél nem az egy főre jutó földterület mértéke, hanem az alkalmazottak száma a mérvadó, amivel előnyben részesíti a több alkalmazottat foglalkoztató nagyüzemeket (33. § 1. bekezdés). A törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi a nem mezőgazdasági tevékenységet folytató magán- és jogi személyek közhasznú célú tulajdonszerzését illetve haszonbérletét (6. § 1 bekezdés, 8. §), megakadályozva ezáltal természeti területek védelmét, természeti értékek megóvását (lásd a korábbi Greenfo hírt - Eladhatók lesznek a természetvédelmi területek? - szerk.). A helyi érdekeket képviselő önkormányzatokat és egyetlen kivétellel a természetvédelmi érdekeket képviselő nemzeti parkokat kizárja az elő-haszonbérleti rangsorolásokból, lehetetlenné téve ezáltal helyi jelentőségű védett területek tulajdonjogának vagy haszonbérletének megszerzését (31. § 1. bekezdés, 43. §).

A tervezet azonban nem csak a vidékfejlesztési stratégia célkitűzéseivel összeegyeztethetetlen, hanem az Alaptörvényben deklarált fenntarthatóság alapelveivel is ellentétes. A helyben lakó fogalmának meghatározása életszerűtlen és értelmetlen. A törvény által preferált tőkeintenzív, magas fokon gépesített nagyüzem a kőolajárak emelkedésével már középtávon fenntarthatatlanná válik. Az ilyen típusú nagyüzemek a termőtalaj aránytalan mértékű kisajátításával (ezáltal a munkalehetőségek korlátozásával) ingázásra vagy elvándorlásra készteti a helyben lakókat, növelve ezzel a környezeti terhelést (közlekedés) és a testi-lelki egészségkárosodás kockázatát. Csökkenti a helyi települések fennmaradásának esélyeit, a népességviszonyok megváltozásával aránytalanságokat, a városokban társadalmi feszültségeket idéz elő. Növeli az állam munkahelyteremtésre, támogatásokra, segélyekre és az egészségügyre fordítandó költségeit, azaz a hasznot privatizálja, a veszteséget társadalmasítja.

A tervezet érdemi vita nélkül zöld utat kapott mind a Fenntartható Fejlődés Tanácsa, mind pedig az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága részéről annak ellenére, hogy van Magyarországnak egy érvényben lévő Alaptörvénye és Nemzeti Vidékstratégiája, amelyek világos irányt jelölnek ki a mezőgazdasági, és a földekkel kapcsolatos jogalkotásra vonatkozóan is. A földtörvény jelenlegi tervezete összességében nem a közjót, nem a magyar nemzet hosszú távú érdekeit szolgálja.

Mindezek alapján az Élőlánc Magyarországért arra kéri a parlamenti képviselőket, hogy a  földtörvény jelenlegi tervezetét ne fogadják el. Az új tervezet kidolgozását előzze meg a szükséges hatástanulmányok elkészítése és nyilvános társadalmi vita, amelyet a képviselők szervezzenek választóik számára az ország minden területén. A vita javaslatai alapján elkészített törvénytervezetben maradéktalanul érvényesüljenek a fenntarthatóság szempontjai és a vidékfejlesztési stratégia célkitűzései.

2012. október 15.
Élőlánc Magyarországért elnöksége

Kapcsolat: Ács Sándorné (Tel: 30 3850 379, e-mail: acsne.eva@gmail.com)

Orbán Viktor egyébként is színt vallott...
...Csányi Sándor, és Gyurcsány volt államtitkára, a börtönbüntetésre ítélt Benedek Fülöp, mind az ő emberei. Így már minden világos...

Orbán - Csányi - Bonafarm: Az elmúlt 25 év legtehetségesebb üzletembereként emlegette Orbán Viktor Csányi Sándort, akinek tehenészetét kedden avatta fel. A miniszterelnök bejárta a patikatisztaságú telepet, elismerően nyilatkozott a Csányi-család erőfeszítéseiről, de hiába unszolta a hvg.hu, fejésre nem vállalkozott. Az idősebb Csányi keble dagadt a büszkeségtől, majd megfeddte a nagy húsimportőrök listáját kiszivárogtató Ángyán Józsefet. Riport a csípőtelki üzemavatóról.

Megszereztük az Ángyán-listát: milyen húsból vannak a hungarikumok, mint a Pick? Nem magyarból!

Az Ángyán-jelentés: "A folyamat a dél-amerikai típusú, kevés érdekeltség kezében lévő nagybirtokrendszer irányába mutat..."

Interjú Ángyán Józseffel:
- Nagyon nyomja az ön begyét, ha keres a tőkés.
- Dehogy szúrja. Legyen haszna, de ossza meg azt a társadalommal. Az elmúlt húsz évben lerabolták az országot, két és félszer annyit vittek ki, mint amit behoztak.

PPJ         2012.09.26.

Oligarchák, kistermelők és az EU - José Bové Magyarországon

Az Ökopolisz Alapítvány „Földet a helyi gazdáknak?” címmel október 3-án, szerdán 10:00(!) órakor nyilvános fórumot rendez, ahol José Bové EP képviselő Ángyán József volt államtitkárral és Szabó Rebekával, a Mezőgazdasági bizottság LMP-s tagjával beszélget a fenntartható mezőgazdaság és az élelmiszer-önrendelkezés európai uniós lehetőségeiről, valamint a földeket megszerző oligarchákról. A fórum helyszíne a Grund (Budapest, Nagytemplom u. 30).

Facebook esemény

A fórum után, 12.00 órakor a három előadó sajtótájékoztatót tart, amely után interjúk készíthetők.

José Bové 2009 óta az Európai parlament képviselője, a zöldpárti frakció tagja. Az Európai Parlamentbe az Europe Écologie listáján jutott be, amely a francia környezetvédő pártok koalíciója volt. Bové a francia kistermelők érdekeit és az egészséges élelmiszereket képviselő Confédération Paysanne, illetve a kistermelők nemzetközi mozgalma, a Via Campesina vezéregyénisége és a polgári engedetlenség módszerének meghonosítója, a génmódosított növ& eacute;nyek elleni állampolgári csoportok szervezője. Régóta küzd a gazdasági globalizációt képviselő szervezetekkel: a Kereskedelmi Világszervezettel és az élelmiszeripari óriáscégekkel. Ezért is hajtott bele traktorral és bontott le társaival egy épülőfélben lévő McDonald’s éttermet 1999-ben a franciaországi Millau-ban. 

A Via Campesina 1996-ban vezette be a köztudatba az „élelmiszer-önrendelkezés" politikai koncepcióját. Eszerint minden népnek joga van az önálló agrár- és élelmiszerszektort szabályozó politikához, hogy egészséges élelmiszer-szükségletét helyi erőforrásokból tudja fedezni.

Bové programjában egy nyitott, részvételi demokrácia-modell és az EU új, valóban legitim alapokra helyezése is szerepel a fejlődés új modelljének igénye mellett, amely újrafogalmazná a társadalom növekedéshez, cserekapcsolatokhoz, fogyasztáshoz való viszonyát. Magyarországon a 2002-ben kiadott A világ nem eladó c. interjúkötetben írnak róla.

Megjelenésére számítunk!

Üdvözlettel: Ökopolisz Alapítvány / Ecopolis Foundation

1068 Budapest, Felsőerdősor 12-14. III. emelet 3.
Tel: (00 36) 30 603 11 69
www.okopolisz.eu

PPJ         2012.07.28.

Azért kerül mindez egy öko-blog hasábjaira, mert elképzelhetetlen a fenntarthatóság politikájának kialakítása egy olyan országban, ahol nagyon mélyen nincs igazmondás. Ahol még nagyon sokan alszanak a tömegmédia hatására ÉS/VAGY meg vannak félemlítve az érintett maffia által! Az életünk minden bugyrát minden szinten átszövő fekete fertőből nem lesz egyszerű kitörni és csak rajtunk múlik, hogy akarunk-e, tudunk-e. A hajó süllyed, és egészen megértem azokat, akik az alábbiakat jól látván, elhagyják azt. Vajon vérontás nélkül és ostoba náci kalózok (Jobbik) hatalomra kerülése nélkül még leváltható a kapitány és a tiszti kar?! Egyáltalán akarjuk, hogy Magyarország még hajó formájában fennmaradjon a vízen?!

HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2012\19. SZÁM

Magyarország Zrt.

(az alábbi cikk FaceBook bejelentkezés után olvasható)