PPJ         2011.08.15.

"Györgyey János ezeken a hasábokon májusban látványosan értetlenkedett, hogy miért szerepel a GMO-mentesség az új Alkotmányban (Miért GMO-mentes az alkotmány?). Két hónappal később Dudits Dénes agrármérnök támadta hevesen ugyanazt a cikkelyt (Alkotmányos génpánik,). Arról nincs véleményünk, hogy alkotmányjogilag, az alkotmányozás hagyományait tekintve mennyire szerencsés ez a kitétel, de azt tudjuk, hogy gazdasági, ökológiai és egészségügyi okokból nagyon is szükséges." - írják a Népszabadság hasábjain Tömöri Balázs és Vay Márton.

[...]

Milyen esetleges előnyöket remélhetünk a génmódosított növényekkel és állatokkal járó károk és veszélyek vállalásától? Szerencsés helyzetben vagyunk, kitűnő támpontot nyújt ehhez a Világbank és az ENSZ három szakmai szervezete, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO), a Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezet (UNESCO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 110 kormány közreműködésével, 11 millió euróból, a kormányok által delegált 400 szakértő három és fél éves munkájával készített kutatás. Ezek a tudománytalansággal és dilettantizmussal aligha vádolható szervezetek vizsgálták, mit tehet az agrárium a szegénység és az éhezés csökkentéséért, miként lehet a mezőgazdaságot fenntarthatóbbá tenni.

A hallatlan jelentőségű tanulmány cáfolta a géntechnológiai ipar fő érvét, miszerint a GMO-k csökkentik a vegyszerfelhasználást és majd ők látják el az éhezőket. Ellenkezőleg: környezeti, egészségügyi és gazdasági károkat, kockázatokat jelentenek. Nota bene, azt is kimondja ez a dokumentum, hogy a nagyipari, vegyszeres mezőgazdaság zsákutca, a helyi fajtákra és erőforrásokra, kistermelőkre, családi gazdaságokra, biotermelésre és a sokféleségre érdemes alapozni a mezőgazdaságot. (A tanulmány teljes szövege angolul, az összefoglalója magyarul letölthető a Greenpeace oldaláról.)

[...]

Györgyey János is sokkal őszintébben fogalmaz, ha nem egy újságban érvel, hanem szűkebb körben nyilatkozik meg. Egy szegedi tudományos fórumon a Greenpeace birtokában lévő hangfelvétel szerint ugyanis szó szerint ezt mondta: „a génmódosított növényekről minden olyan marketingdumát, hogy az az éhezést oldja meg a Földön, meg hasonló, azt nyugodtan el lehet felejteni! Soha nem erre találták ki őket, nem ezért fejlesztették őket! A nagy cégek nem ezért öltek bele fajtánként százmillió dollárt, hogy a Földön az éhezés kérdését oldják meg! Azért csinálták, hogy pénzt szerezzenek, hogy profitot csináljanak és piacot nyerjenek! Ezt mind a hármat a génmódosított növények kiválóan tudják.” Kár, hogy nem erről írtak Dudits úrral közös cikket – nagyobb sikere lett volna.

A szerzők a Greenpeace munkatársai

PPJ         2011.08.13.

Forrás: A természet törvénye blog, de Greenfo-n is megjelent! Némelyik képre kattintva annak háttéranyaga jön elő.

David Clarke 2008-as írását (szóval 3 évvel már "beljebb is vagyunk"...) kisebb didaktikai és szerkezeti módosításokkal fordította Czúcz Bálint.

A közelgő olajcsúcs várható következményeit sokan sokféleképpen képzelik. Vannak, akik szerint a társadalmunk és gazdasági berendezkedésünk drasztikus mértékű hirtelen összeomlására kell felkészülnünk.

Jómagam már számos esetben hangoztattam, hogy nem osztom teljesen ezt a véleményt. Nyilvánvalóan számottevően meg fog változni az életünk, ez a folyamat azonban egy fokozatos lassú folyamat lesz – gondoltam sokáig. Egészen addig, amíg a véleményem részleges felülvizsgálatára nem késztetett egy jelentéktelennek tűnő közelmúltbeli esemény. - írja David Clarke.

Munkahelyem belső számítógépes hálózata már egy ideje nem működött rendesen. Az emailjeimhez és az internethez való hozzáférésem teljesen megbízhatatlanná vált. A rendszer hol működött, hol nem: teljesen kiszámíthatatlanul billegett a „működő” és a „nem működő” állapot között. A két állapot közötti váltás mindig egy pillanat műve volt, ami arra figyelmeztetett, hogy egy rendszer összeomlási sebessége gyakorlatilag megegyezik annak „normális” működési sebességével. Az összeomlás „szélessége”, „mélysége” viszont egy sor olyan tényezőtől függ, mint pl. a rendszert érő terhelés, vagy a más rendszerekkel való összekötöttség, beágyazottság mértéke. A probléma végül is megoldódott. Mint kiderült, az intranet egyik gépén sérült meg a hálózati kártya meghajtóprogramja, és ez okozta a rendszerhibákat.

Mindennek a hatására egy nagy kérdés merült fel bennem. Az internet protokollt eredetileg úgy tervezték, hogy egy olyan robusztus, redundáns és megbízható rendszert alkosson, mely akár még egy atomtámadás (és ezáltal a rendszert alkotó számítógépek tömeges kiesése) után is képes megőrizni a működőképességét. Hogyan lehetséges akkor mégis az, hogy egy az internet protokollon alapuló, több ezer számítógépből álló hatalmas rendszert egyetlen gép egyetlen szoftverének hibája így össze tudjon omlasztani?

A válasz egyszerű: költséghatékonyság.

Meg lehetett volna úgy is építeni a munkahelyi hálózatunkat, hogy az egy megbízható és reziliens rendszert alkosson. Ehelyett azonban a hálózat kialakításakor a (költség)hatékonyság, a takarékosság elve volt a fő szempont. Intranetünk, mint minden számítógépes hálózat, egymással szoros kapcsolatban álló, de alapjában önálló részegységek (alrendszerek) rendszere. A hatékonyság szempontja miatt a kiszolgáló alegységek mindegyike magas leterheltséggel működött. Így lehet az, hogy amikor egyetlen részegység egy részegysége elromlott, akkor nem volt, ami átvegye a feladatát, és a kialakuló zavar végül az egész rendszert működését felborította.

Mostanában sokszor figyeltem meg hasonló folyamatokat. Volt például tavaly egy jelentős áramszünet a városunkban. Egy délután, amikor az elektromos hálózat terheltsége a csúcson volt, egyetlen kis hiba összeomlasztotta az egész rendszert.

A homokdomb mint modell

A komplex rendszerek összeomlásának kérdésköre tudományosan is megközelíthető, és mindez érdekes összefüggések felismerésére vezethet. Az egyik kísérleti modellezési lehetőség mindannyiunk számára ismerős lehet, aki gyerekkorában szeretett a homokozóban játszani. Ehhez nem kell más csak egy kis vödör száraz homok. Építsünk egy kupacot felülről apránként adagolva a homokot. Egy idő után kisebb-nagyobb lavinák fognak képződni a kupac oldalában. Ezek sokszor egész kicsik, míg néha akár a kupac teljes egészére is kiterjedhetnek, és az egyes lavinák mérete és kiterjedése teljesen véletlennek, előrejelezhetetlennek tűnik.

A kérdés operatív megközelítésére Per Bak mutat egy példát a (magyarul sajnos nem hozzáférhető) „How Nature Works” (kb. „Így működik a világ”) című könyvében. Létezik egy kritikus lejtőszög, amelynél a homokkupac nem válhat meredekebbé. Ott indulnak be a kis lavinák, ahol ennél a szögnél meredekebbé válik a lejtő. Képzeletben színezzük pirosra homokkupacunk azon lejtőit, ahol már eléri a lejtő meredeksége a kritikus szöget. Egy ilyen színes homokdomb oldalán kis piros csápokként jelennének meg azok a területek, melyek már a lavina kialakulásának a határán vannak. Ha egy ilyen területre pottyantunk egy homokszemet, az elkerülhetetlenül lavinához vezet. Hogy mekkora lavinához, az a piros csáp méretétől függ. Ha egy csáp kicsi és elszigetelt, akkor az ott kialakuló lavina is kicsi és elszigetelt lesz. Ha azonban a piros területek behálózzák a homokdomb teljes felszínét, akkor várhatóan a lavina is nagy területet fog érinteni.

Ugyanez a megközelítés a munkahelyi hálózatunk működésének a megértésére is alkalmazható. Amikor egy hálózati útvonal túlterheltté válik (azaz „pirosra színeződik”), akkor egy jól megtervezett rendszerben a további forgalom automatikusan más útvonalak irányába helyeződik át. Ha a rendszerben vannak még redundáns útvonalak és tartalék erőforrások, akkor ez nem probléma. De a mi rendszerünk esetében ilyenek nem voltak. A néhány szóba jöhető alternatív útvonal ugyanúgy túl volt terhelve. És ahogy az összes lehetséges útvonal „pirosba váltott”, a következő „homokszem” hatására a rendszer összeomlott.

A folyamat részletes megértése nagyon fontos. Egy komplex rendszer összeomlasztásához négy fő lépésre van szükség:

1.) Készíts egy rendszert (pl. kisebb alrendszerek megfelelő hálózatba kapcsolásával)
2.) Ha a rendszer egy része túlterheltté („pirossá”) válik, akkor a hálózati kapcsolatok segítségével tereld a további terhelést a rendszer más, még tartalék kapacitásokkal rendelkező részei irányába.
3.) Folytasd mindezt egészen addig, amíg a rendszer minden része pirossá nem válik.
4.) Adj még egy kis terhelést a rendszerre.

Amikor a homokot szórtunk a kupacra, a homokszemek véletlenszerűen hullottak a rendszer különböző meredekségű részeire, és így a kialakuló lavinák megjelenése és mérete is véletlenszerűnek tűnt. Ha azonban monitorozni tudjuk a rendszer terheltségi állapotát (pl. látjuk, hogy a homokdomb mely részei váltottak már pirosba), akkor a terheléseket ügyesen a még tartalék kapacitásokkal rendelkező részekre tudjuk irányítani. Ily módon rövid távon elkerülhető a lavinák kialakulása. Hosszabb távon azonban ezáltal csak elodázzuk (és fokozzuk) a problémát, hiszen ahogy a rendszer egyre nagyobb része vált pirosba, előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik egy sokkal súlyosabb, a teljes rendszer romba döntésével fenyegető lavina kialakulása.

Vagy másképpen fogalmazva, ha a terhelések növekedésére a jövőben is számítanunk kell, további kapacitásokat azonban nem tudunk adni a rendszerhez, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nem járnánk-e jobban, ha inkább hagyjuk kialakulni a spontán véletlenszerű kis lavinákat a pusztító nagy lavinák elkerülésének a reményében.

A világ pénzügyi piacain jelenleg (2008 januárjában – ford. megj.) tapasztalható helyzet szintén ezt az összefüggést tükrözi. A piac egy sor „befektetési terméket” hozott létre, melyek segítségével a jelzáloghitelezés kockázatai (és remélt hasznai) megoszthatóvá váltak. Ezen eszközök kereskedelme a különböző befektetők között a kölcsönös függések egy komplex rendszerét hozza létre a kockázatok elosztására. A termékeket megvásárló befektetők, úgy érezték, hogy biztos fedezettel rendelkező eszközöket vásárolnak. Nem vették észre, hogy mivel bizonytalan értékkel rendelkező adósságok alkotják a fedezetet, saját biztonságuk (fizetőképességük megőrzése, „túlterheltségük” elkerülése) érdekében további „tartalékkapacitásokat” (likviditást) kell biztosítsanak a hitelek esetleges csődjének esetére. A pénzügyi rendszer egyes szereplői észrevétlenül túlterhelődtek kockázattal, „pirosba váltottak”. Mindennek következtében a csődök formájában megjelenő terhelések most elkezdtek végiggördülni a pénzügyi kapcsolatok komplex hálózatán, összeomlással fenyegetve az egész globális pénzügyi/gazdasági rendszert.

Az emberiség energia-rendszere

Most ugyanezt az analógiát egy kicsit továbbjátszva, vizsgáljuk meg azt is, hogy mit jelent mindez az olajcsúcs és a globális energiahelyzet szempontjából. Az elmúlt évtizedekben egyre a hagyományosan a kitermelés zömét nyújtó könnyű és édes kőolaj hozzáférhetősége kezdett kissé problémásabbá válni. Mintha megtorpant volna e hagyományosan csak „kőolaj” néven nyersanyag kitermelésének a növekedési üteme. Válaszképpen a szakma fokozatosan elkezdett kőolaj helyett „folyadékokról” (liquids) beszélni, melybe a kőolaj mellett már számos, egyre elterjedtebben használt kőolaj-helyettesítőt is beleértettek, mint pl. a cseppfolyósított földgázterméket (LNG), a kátrányhomokból finomított szintetikus üzemanyagokat, vagy a bioüzemanyagokat.

Mindez lényegében azt jelentette, hogy amikor a gazdaságunk „kőolaj-alrendszere” pirosba váltott, akkor a növekvő folyékony üzemanyagigényünk kielégítése érdekében a terhelések egy részét más szektorok irányába kezdtük el átterhelni.
A terhelések egy részét például a bioüzemanyagok segítségével a mezőgazdaságra vezettük át. A mezőgazdaság és az energiaszektor már korábban is össze volt kapcsolva, hiszen a traktorok üzemanyagot fogyasztanak, így a modern nyugati mezőgazdaság leállna üzemanyag nélkül. A bioüzemanyagok megjelenésével a függés kétirányúvá vált. Képletesen szólva: amíg korábban olajat használtunk arra hogy élelmiszert állítsunk elő, ma már élelmiszert használunk arra, hogy olajat állítsunk elő (vagyis pontosabban helyettesítsünk).

A cseppfolyósított földgáz és kőszéntermékek további kapcsolatokat hoznak létre további lehetséges energiaforrások irányába. Ahogy ez a kapcsolat megerősödik, és újabb terhelések jelentkeznek, a kapcsolt rendszer bármelyik komponensében bekövetkező hiány a rendszer további komponenseiben is hiányokat idézhet elő. Sőt bizonyos mértékig mindez már be is következett.

A kátrányhomok, a bioüzemanyagok és még néhány további helyettesítő nagy területre kiterjedő intenzív előállítása egy további meglepő kapcsolatot hozott létre az energiaszektor és a környezet állapota között. Ez a kapcsolat számos formát felvehet, de az alaphelyzet miden esetben ugyanaz. A könnyű és édes kőolaj sokkal koncentráltabb, tisztább és hatékonyabb energiaforrás, mint a szóba jöhető alternatívák. Ennek megfelelően adott mennyiségű kőolaj kiváltása lényegesen nagyobb környezetterheléssel jár (pl. vízszennyezés, CO2 kibocsátás, élőhely-pusztítás formájában). Ez az új kapcsolat további fenyegető visszacsatolásokat jelenthet az egész rendszerre nézve. Amennyiben például a kőolaj-helyettesítők fokozódó használata környezeti katasztrófához vezet, akkor ez a mezőgazdasági termelés, az energetikai infrastruktúra, vagy a gazdaság egészének állapotán keresztül további alrendszereket billenthet át nem működő állapotba.

A pénzügyi-gazdasági rendszer kiemelt szerepet játszik ebben az egész folyamatban. Ha az energiaszektor, a mezőgazdaság és a környezet egy nagy komplex rendszer három fontos alrendszerének tekinthető, akkor a globális pénzügyi rendszer egyszerre tekinthető állapotfigyelő (monitorozó) eszköznek és a kommunikációs csatornájának ebben a rendszerben. A pénzügyi rendszer egyik fő feladata hogy jeleket továbbítson a gazdasági élet szereplői között, és koordinálja a korlátozott mértékben rendelkezésre álló erőforrások elosztását a mindig nagy bőségben jelen levő lehetséges felhasználási célterületek között. Ha ez a rendszer nem működik rendesen, akkor nem remélhetjük, hogy más alrendszerek (pl. az energiaszektor) kapacitásproblémáira időben és megfelelő mértékű erőforrások hozzárendelésével (beruházásokkal) reagáljon a világ.

Ha a nagy rendszer valamely részében „túlterheltség” alakul ki (pl. egy földgázmező hirtelen kiesésével a gáztermelés hirtelen lecsökken), akkor a pénzügyi rendszer az árak hirtelen változásával jelzi ezt a változást. A rendszer más részei ekkor, ha tudják, átveszik a terhelés egy részét (pl. a világ más részeiről próbálnak gázt szerezni, biogáz-üzemeket hoznak létre, vagy gázüzemű erőművek helyett más típusúakra helyezik át az áramtermelés súlypontját). Az internet protokollal összehasonlítva azonban ez a rendszer sokkal megbízhatatlanabbul működik. A rendszer tehetetlensége gyakran túl lassú válaszokat eredményez. A zajok mennyisége nagy, a jelek sokszor elvesznek a gazdasági ciklusok, stb. által okozott zajokban. A hibás üzenetek nem kerülnek felülvizsgálatra és korrekcióra, és így tovább.

Az összeomlás sebessége

Az eddigiek fényében világos, hogy a kapacitásokat meghaladó energia-igények önmagukban várhatóan nem vezethetnek a rendszer azonnali összeomlásához. A maximális kapacitáson működő olajkutak egyszerűen csak továbbdolgoznak maximális kapacitáson. Ahol mindez első körben problémákat okoz, az a világ pénzügyi gazdasági rendszere. A kereslet és kínálat egyensúlyának felborulása olyan jeleket indít el a gazdaságban, melyek a terhelések egy részének áthelyeződéséhez vezetnek, ameddig ez lehetséges. A fennmaradó feszültségek a terhelések viszont torzítják és destabilizálják a pénzügyi rendszert, és hamis jeleket indítanak útnak. Mindennek eredményeképpen a kapacitások bővülésének vagy az infrastruktúra karbantartásának a hiánya természetesen az energiaszektor összeomlásához is vezethet. Ez azonban egy viszonylag lassú folyamat.

A nagy rendszer egyetlen részegysége, mely viszonylag gyors összeomlásra képes, az a pénzügyi rendszer. Viszont mivel ez az alrendszer biztosítja a működtetést és a kommunikációt a többi alrendszer számára, a pénzügyi rendszer gyors összeomlása símán maga alá képes temetni az egész nagy rendszert.

De vajon bekövetkezhet-e egy ilyen nagy hirtelen pénzügyi összeomlás? A kőolajtermelés hirtelen leállásához egy hatalmas, a 30-as évek nagy világválságánál jóval mélyebb összeomlás lenne szükséges. A pénzügyi rendszer sebessége nagyságrendekkel nőtt az elmúlt évtizedekben, de még mindig számos fék és ellensúly található a rendszerben, amelyek egy elharapódzó válságot segíthetnek idejében megállítani, vagy legalábbis lefékezni. A nagy gazdasági világválság annak idején több év alatt tudott csak teljesen elmélyülni. Még a mai elektronikus technológiákkal teletűzdelt világunkban sem várható azonban, hogy a globális pénzügyi rendszer egyik napról a másikra teljesen összeomoljon.

Az összeomlás szélessége

Az összeomlás továbbterjedését egyik alrendszerről a másikra annak mértéke, és a rendszerek közötti kapcsolat erőssége határozza meg. A kialakuló lavina annál szélesebb körű lesz, minél több egymással szorosan összekapcsolt alrendszer érte már el kritikus állapotot a folyamat elindulásának a pillanatában. Ez az a pont, ahol számomra ijesztővé kezdenek válni a dolgok.
A világ kőolajtermelése már egy ideje csúcskapacitáson dolgozik, ennek számos jele volt már. A világ élelemiszer-ágazata is óriási problémákkal küzd: a világ gabonakészletei rekord alacsony szinteken vannak, és a tartalékok további csökkenése várható. És mi a helyzet a környezettel? Többek között például az éghajlatváltozás folyamata jelzi, hogy a környezet is túl van már a „kapacitása” határain, és nem képes káros következmények nélkül befogadni az általunk kibocsátott terheléseket.

Az eddigieknek megfelelő perspektívában szemlélve mindez arra utal, hogy civilizációnk nagy rendszere már hanyatlásnak indult. Mind a három bemutatott kulcsfontosságú szektor már „pirosban van”, azaz elérte kapacitása határait. Ha feltehetjük, hogy e nagy rendszer karakterisztikus működési frekvenciája néhány év, akkor azt mondhatjuk, hogy az összeomlás már folyamatban van, és mindazok a látszólag váratlan változások, amelyeket most látunk és megélünk a világban, tulajdonképpen ennek a lassú de megállíthatatlan folyamatnak a tünetei.

Az összeomlás első feltűnő jelei, a pénzügyi rendszerben kell hogy jelentkezzenek. A kőolaj árának emelkednie kell – mint ahogy ezt láttuk is. Az élelmiszerek árának is emelkednie kell – mint ahogy ezt is láttuk. Erőteljes piaci perturbációk és ingadozások várhatók. A fokozatosan leértékelődő környezet „beárazására” tett kísérletek. Hmmmm…

Összefoglalás

Mindent összevetve, sajnos valóban reális lehetőség van egy széleskörű összeomlás bekövetkezésére. Még mindig fenntartom azt az álláspontomat, hogy egy hirtelen összeomlás nem valószínű. De egy már folyamatban lévő összeomlás is könnyen tűnhet hirtelennek, amikor egyszer csak észrevesszük azt és rádöbbenünk, hogy mi is történt.

PPJ         2011.04.16.

Olajválság --> Mezőgazdasági válság --> Élelmezési válság

A működő megoldások pedig: ehető erdő kertészet (angolul elterjedtebb a kifejezés: Edible forest gardening) és permakultúra.

Téves út mind a biogazdálkodás, mind akár a génmódosított növények alkalmazása, mert ugyanannak a láthatóan véges paradigmának a részei: hogy mindig is lesz olaj és traktor. Nem lesz!

Tim és Rebecca úgy döntöttek, hogy abbahagyják a természetfilmek forgatását, és helyette átveszik Rebeccáék családi farmjának a kezelését. Előtte még elkészítették az utolsó filmjüket a közelgő energiaválság hatásáról a mezőgazdaságra, és néhány lehetséges válaszról.
Nagyon szép film. A brit környezet helyi problémái nekünk sem idegenek, és a megoldásokat sem árt végig gondolni.

PPJ         2011.03.21.

A minőségi termelésre és a korszerű mezőgazdaságra épül a készülő magyar agrárstratégia

Nehéz helyzetben van az egész ország, a mezőgazdaság pedig különösen nehézben – mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Miniszté­rium parlamenti államtitkára nemrég egy tanácskozáson. Az állam eredeti feladata a magyar társadalom érdekeinek védelme lenne. Csakhogy a balliberális kormányzás idején az állam átállt az idegen erők oldalára, s a multinacionális tőke, illetve a globalizmus hazai helytartója lett. Ángyán József meglátása szerint ez a helytartói réteg sokszor éhesebben és agresszívabban vetette rá magát a magyar társadalom javaira és értékeire, mint maguk a multinacionális érdekeltségek.

forrás: Magyar Hírlap _ 2011-03-19

Fotó: Pacsuta Péter János

Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca államtitkára szerint mindenekelőtt az államot mint intézményt kell visszavenni ahhoz, hogy jobbra forduljon a mezőgazdaság helyzete is. Ahogy fogalmazott, nyilván nem lesz könnyű az ÁVH-ból MVH-t (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt) csinálni, de lépni kell. Itt van pél­dául a termőföld ügye. Nehezen mozdul a Nemzeti Földkezelő Alap, még mindig nincsenek a kormány asztalán a régóta kért kimutatások az állami területek bérleteiről. Az viszont már így is látható, mekkora baj van. Egy olasz érdekeltség például jelentős állami földte­rületet bérel Észak-Magyarországon. A ma is érvényes szerződés szerint a szántókért száz, a legelőért ötven forint bérleti díjat fizet hektáronként, évente! Az er­dőért pedig semmit! Ráadásul ez az érdekeltség semmit nem termel ezeken a területeken, nyilvánvaló, hogy csak spekulációs céllal, no meg a területek után járó támogatások besöprésére bérli a földeket.

Makacs maffiák

Ángyán József szerint szélsőséges esetről van szó, ám minden gyanús bérleti szerződést felül kell vizsgálni, s meg kell keresni azokat a jogi és hivatali személyeket is, akik ezeket a megállapodásokat aláírták, illetve jóváhagyták.

Nem lesz könnyű feladat, folytatta a professzor. Hálózatszerűen működő, szervezett csoportok, ahogy Ángyán József fogalmazott: maf­fiák tevékenykednek az állami rendszerben. Védik a multinacionális érdekeket és előjogokat, és keményen harcolnak az ebből eredő saját hasznukért is. Kifejezetten ezt a célt követve születtek a törvények, rendeletek az elmúlt nyolc esztendőben a gazdaság és a mezőgazdaság terén is. Az eredmény? A termények nyereségéből csak tíz százalék marad a gazdáknál és a családi vállalkozásoknál. A többit elviszik a kereskedők és a spekulánsok, ráadásul egyre többen épülnek be ebbe a láncolatba. Például a szállítási lobbi. Nemzetközi felmérések szerint egy szál répa ma 1847 kilométert utazik, amíg a földtől a konyhaasztalra ér. Számos multinacionális csoport érdekelt abban, hogy ez így maradjon. Noha köztudott például, hogy Magyarország legtöbb településén és kisebb térségében helyben meg lehet termelni az élelmiszerek nyolcvan százalékát. Épp ez az Ángyán professzor által most újra felvázolt helyi gazdaság rendszerének gondolata is, amelyben először saját magát és környezetét, települését látja el a termelő és a feldolgozó, s innen, belülről indulva tágítja aztán a kört, lép ki végül a nagyobb, szélesebb piacokra, persze csak azzal az áruval, amely a helyi felhasználás után megmarad.

Akár a hadsereg

Az államtitkár modern patriotizmusnak nevezte a fenti szisztémát, amelynek egyik fontos eleme a magyar termékek védelme. A szocialista kormányzás idején olyan rendeletek és jogszabályok születtek, hogy elegendő például, ha egy terméket – legyen az a marokkói paprika – itthon csomagolnak, ezzel máris rákerülhet a „magyar áru” embléma. Van ennél komorabb példa is. Például az, hogy éppen egy hungarikumot előállító cég tiltakozott a leghangosabban a behozott sertéshúsok dioxinvizsgálata ellen. Beszédes megnyilvánulás volt ez Ángyán József szerint. A jelenlegi kormány olyan szabályozást szeretne bevezetni, amely szerint például a húsiparban csak az az áru számít majd magyar terméknek, amely 95 százalékban hazai alapanyagokból készül. A fennmaradó öt százalékba gyakorlatilag már csak a só s bizonyos idegen fűszerek férnének bele.

Nem csak gazdasági stratégiáról van szó, hangsúlyozta a professzor. Az élelmiszer-termelés, benne az egészséges élelmiszer ügyével is, nemzetbiztonsági probléma, épp annyira fontos, mint a hadsereg kérdése.

Egy másik stratégiai terület a demográfia. Ezen a téren egyre rosszabbul áll az ország. Ángyán József elmondta, a kormány rendkívül előnyös földbérleti szerződést szeretne kötni azokkal a fiatal gazdálkodókkal, akik két-három gyereket is vállalnak. Azért nem adja tulajdonba ezeket a termőterületeket a fiataloknak az állam, mert szeretne bent maradni a földpiacon, és élve elővásárlási jogával megakadályozni a mindenkori spekulációs akciókat. Ez már egy erős állam beavatkozása a folyamatokba, amire azért van szükség, mert a polgári kormány tapasztalatai szerint óriási károkat okozott az úgynevezett „szabadpiaci filozófia” a mezőgazdaságban. Például az a földkárpótlás is, amelyben csak termőterületeket kaptak a jogosultak, de nem kapták meg a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket. Ez a termőterületek vészes árcsökkenéséhez és egy tág spekulációs „játéktér” kialakulásához vezetett. Hasonlóan nagy kárt okozott a feldolgozóipar kiárusítása, amely tulajdonképpen a nyugati tőkeérdekeltségek piacszerzési akciója volt. Ma döntően a multik által behozott silány és egészségtelen külföldi termékek uralják a hazai élelmiszer-kereskedelmet. Mindez visszahatott a termelésre is, a cukorgyárak eladása és bezárása szinte lenullázta például a korábban virágzó magyarországi cukorrépa-termesztést. Másrészt pedig cukor tekintetében teljes mértékben kiszolgáltatta az országot, ami különösen most, a brazil behozatal leállásakor s a hazai cukorárak rakétasebességű emelkedésekor érzékelhető igazán. Vészes, ha nem életveszélyes kiszolgáltatottságnak számít az is, ami a szocialista agrárkormányzás filozófiája és járt útja volt az elmúlt nyolc évben. Eszerint csupán nyersanyagtermelésre rendezkedjen be a magyar mezőgazdaság, ennél többet ne akarjon.

Brüsszel és Budapest

Az államtitkár figyelmeztetett az összefogás fontosságára. Ennek az új agrárkamara lesz az egyik legfontosabb bázisa, benne a magyar mezőgazdaság minden szereplőjével. A jelenlegi agrárkamarának csak 11 ezer tagja van, ez a regisztrált termelői társadalom öt százaléka. Maga a szervezet is inkább az egykori TOT-hoz (Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa), illetve annak utódjához, a MOSZ-hoz (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége), vagyis a szocialista nagyüzemi lobbihoz kötődik, évi 2,7 milliárd forintos költségvetésével együtt. Az új kamarának saját, választott bírósága is lesz. Olyan vitás kérdésekben hozhat majd döntéseket, mint a kötbér vagy a takarmánnyal való árfelhajtó manipulációk ügye. Ángyán József szerint ez az elképzelés teljes mértékben összhangban van a kormány készülő agrárstratégiai tervezetével, amelynek tengelye a minőségi termelés, a minőségi mezőgazdaság. Ennek fontos része lehetne a régi magyar gabona-, zöldség- és gyümölcsfajták felélesztése és nemesítésekkel történő fejlesztése is.

Felvetődhet a kérdés, mit szól majd mindehhez az Európai Unió, s nem lesz-e túl magas labda mindez azoknak a csoportoknak, amelyek folyamatosan szembe akarják állítani Brüsszelt és Budapestet. A professzor úgy vélekedett, a mindenkori magyar kormánynak arra kell törekednie, hogy a lehető legnagyobb mértékben érvényesítse nemzeti érdekeit az unió közös rendszerén belül. Nincs más út. Ahogy Ángyán József fogalmazott, a mezőgazdaság terén is igaz, hogy egy teljesen kirabolt és legyűrt Magyarországnak kell most talpra állnia. Különben elveszett.

PPJ         2011.03.10.

Isten éltesse Tanár Úr! :) Forrás - Magyar Hírlap

Már megvan az a lista, amelynek alapján a kormány ki fogja szűrni az agrártámogatásokat jogosulatlanul igénybe vevőket – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűlésén, Szolnokon.

Ángyán József úgy fogalmazott, hogy „a háttérből még mindig irányítják a folyamatokat azok a maffiahálózatok, amelyek az elmúlt 60 évben szerveződtek és telepedtek rá a mezőgazdaságra”. Ezek felszámolását szívósan végig kell vinnie a kormánynak és a szaktárcának – hangsúlyozta.

Nehezen kezd mozdulni a Nemzeti Földalap is, még mindig nincsen meg teljes egészében az a szerződéslista, amelyből kideríthető lenne, hogy kik és milyen feltételekkel használják az állami földeket. Annyi azonban már látszik, hogy mintegy 180 tőkés társaság kezében van a teljes terület 80 százaléka - állította az államtitkár, aki szerint e téren is „masszív ellenőrzésre van szükség”. A visszaélések felelőseit el kell számoltatni és "elő kell venni" a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azon ellenőreit, akik asszisztáltak e helyzet kialakulásához.

Rámutatott: az ágazat talpra állítása és versenyképessé tétele érdekében újra meg kell teremteni annak szuverenitását. Alapvetően ugyanis nem a támogatás, hanem a piac hiányzik ma a magyar gazdáknak, akik saját szektoruk teljes vertikumából mindössze 10 százalékban részesülnek, ami kevés a megélhetéshez.

„Engedve a külföldi tőke és az unió nyomásának eladtuk a feldolgozóiparunkat és a kereskedelmünket” – fogalmazott Ángyán József jelezve: a készülő Nemzeti Agrárstratégia a minőségi termelés, a kis- és közepes gazdaságok megerősítése és a hungarikumok védelme, támogatása mellett a magyar mezőgazdaság önállóságának megteremtéséről szól. Ennek jegyében egy készülő rendelet előírja majd: kizárólag az tekinthető magyar terméknek, amely legalább 95 százalékban hazai alapanyagokból készült. Emellett szükség van saját pénzintézeti hálózat – gazdabankok – létrehozására és az agrárkamara megerősítésére is – húzta alá a politikus.

Utóbbi kapcsán rámutatott, hogy mielőbb létre kell hozni az érdekérvényesítés intézményi kereteit. A parlament és a kormány mellett a kamara az új struktúra harmadik, meghatározó pillére lesz, amely alanyi jogon 180 ezer, potenciálisan azonban több százezer tagot tömöríthet. Az új kamarai törvény települési mezőgazdasági bizottságokat hív életre, a kamara megyei elnökségei pedig 20 tagból állnak majd.

Az államtitkár emellett a vidékfejlesztés érdekében tervezett intézkedések legfontosabbjai között említette a helyi értékesítési lehetőségek újraélesztését, amelyet jelentős pályázati forrásokkal kíván támogatni a kormány. Figyelemre méltó kezdeményezésnek nevezte a – Magyarországon Sopronban kísérleti jelleggel működő - helyi pénz bevezetését, amelynek célja, hogy a helyben megteremtett értéket ne lehessen kivonni a rendszerből.

Utalt arra is, hogy a gazdálkodók életpálya-modelljén belül - várhatóan 25-50 évre, örökölhető jogként – a mezőgazdaságot hivatásul választó fiatal párokat földhöz juttatják és a külterületekre vonatkozó építési szabályok átalakításával megkönnyítenék a tanyák létrehozását is. A fórumon Jakab István, a Magosz elnöke bejelentette: megszületett az első precedens értékű bírósági ítélet a termelők vis maior igényeinek érvényesítése kapcsán. Szólt arról is: a tavasz beköszöntével elengedhetetlen szükség van arra, hogy - az osztrák példához hasonlóan – a tárca és az érintett hatóságok segítsék a gazdák közúti közlekedését.

MHO/MTI