Beszélnünk kell a vidékről! (+Konferencia ajánló)
Oligarchák márpedig nincsenek, vagy mégis? Aki a szavát a mezőgazdaságban felemelte...
Forrás: Greenfo.hu
Dr. Laczó Ferenc
2012. június 17. 6:20
Ángyán József országgyűlési képviselő úr szíves figyelmébe. A sikerpropaganda rózsaszín ködén átlátva azt hiszem egyedül voltam az, aki a 80-as években felismerte, hogy a magyar mezőgazdaság stagnálásnak alapvetően strukturális okai vannak. A lecsökkent állami támogatásokra az óriásira duzzasztott nagyüzemek nem tudtak megfelelően reagálni, mert kimerültek a hatékonysági tartalékai.
A helyszínen tanulmányozhattam a dániai, valamint a franciaországi farmstruktúrát. S kontrasztként a moldáviai és a bulgáriai agrár-ipari komplexumokat, a minden képzeletet felülmúló bürokratikus gigantikusgazdaságokat. Arról szóló úti jelentésem, hogy ezek kudarca már a 80-as évek elején, a moszkvai szakmai berkekben is nyílt titok volt, eljutott magas politikai körökhöz és legalábbis Magyarországon a kérdés egy időre lekerült a napirendről. Hívei azonban továbbra is maradtak, s nem is akárkik.
A TOT (Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa – a MOSZ jogelődje) elnökétől, aki a politikai bizottságnak is tagja volt, mint az MSZMP ideológiai folyóiratának illetékes rovatvezetője, 1987-ben egy írást kaptam közlésre. Ebben a moldáviai és bulgár példa alapján Magyarországon is az agrár-ipari komplexumok létrehozását indítványozta, élén a TOT-tal mint irányító csúcsszervvel. Én a megjelentetését határozottan elleneztem. Szerencsére a folyóirat főszerkesztője is egyetértett velem, így az írás nem is jelent meg.
Alig telt el néhány nap, az oktatási intézmény rektora, ahol főállásban a továbbképzésekért felelős dékánként dolgoztam, hívatott. Közölte, egy telefont kapott a TOT elnökétől, aki zokon vette a történteket és értsem meg, ezután nem maradhatok az intézménynél.
Még be sem fejeződött ez a megbeszélés, utolért az elméleti folyóirat főszerkesztőjének a telefonja. Kérte, azonnal menjek be hozzá. A beszélgetés rövid volt: ö azt közölte, hogy igaz, ennek a rovatnak a legfelkészültebb vezetője voltam, de a politikai érzékem nem megfelelő. Úgyhogy elválnak útjaink. Már másnap be sem kellett mennem.
Szerencsére az egyik kutatóintézet pályázatát elnyerve hamarosan újra munkába állhattam. Mivelhogy ennek az intézetnek fenntartáshoz döntő mértékben a TOT járult hozzá, az igazgató, aki közben értesült az afférról, a belépésem napján megkért, addig le se üljek, amíg nem beszélt a TOT nagyhatalmú elnökével. A TOT elnökének azonban nem volt kifogása az ellen, hogy ott dolgozzam, így aztán leülhettem. Igaz asztalt nem kaptam, de egy széket kerítettek nekem.
Itt jó szellemű közösséget és kutatói szabadságot találtam. Hamarosan átvehettem az intézet folyóiratának szerkesztését, sőt, egy drasztikus létszámleépítésnél is megtarthattam az állásomat. 1990-ben a Gazdaságkutató megbízásból egy felmérést készítettem arról, hogy a vidéki társadalom, s elsősorban a termelőszövetkezeti tagoknak és vezetőknek milyen elképzeléseik vannak a tsz-ek jövőjét illetően. A válaszokból egyértelműen az derült ki, hogy mind a tagok, mind a vezetők a tsz-ek feloszlatásával, a termőföld felparcellázásával számoltak. Ez ráadásul egybe csengett a MOSZ (akkor már ezt a nevet viselte) munkaanyagában foglaltakkal, amely szerint a földet a szövetkezeti tagok részére vagy adásvétel, vagy nevesítés útján kell tulajdonba adni. Hasonló elképzelés fogalmazódott meg a szövetkezeti egyéb vagyonnal kapcsoltban is. Tehát akkor még a MOSZ is a termelőszövetkezeteket megszüntetendő intézményeknek tekintette.
Azonban fokozatosan olyan vélemények és emberek kerültek előtérbe, akik egészen mást akartak: a foglalkozatási kötelezettség eltörlését, a termelőszövetkezetek egyben tartását, és a vagyon megszerzését. Később meghonosodott kifejezést használva, a zsákmányszerző mentalitás kerekedett felül. Ekkor bukkant fel az elve rosszul megfogalmazott jelszó, ”most dől el, kiből lesz úr és kiből cseléd”. Az 1992. évi I. szövetkezeti és II. átmeneti törvények már ezt a törekvést tükrözték. Ezek a törvények teremtették meg a lehetőségét annak, hogy a szövetkezeti vagyon ún. üzletrészek formájában fillérekért néhány vezető kezébe összpontosulhasson. Tudatosan terjesztett általános vélekedés volt, hogy mindez az Antall kormány műve volt. Az Antall kormány, sőt az országgyűlés felelőssége ebben nem vitatható. Azonban konkréten dokumentálható volt, hogy a kezdeményezés a MOSZ-tól indult. (Csak mellesleg az, aki a szövetkezeti vagyon vezetők általi megszerzésének jogi technikását kidolgozta, a Gyurcsány kormány magas kormánykitüntetésben részesítette.)
Inkább ösztönösen, mint tudatosan éreztem, ha a falu lerablása ellen tenni akarok, akkor ebben szövetségesekre van szükségem. Így találtunk egymásra a MAGOSZ elnökével. Emlékszem a HVG által leközölt ”Kifelé, vagy befelé” (mármint az agrárválságból) című írásom hosszú ideig a MAGOSZ Kossuth téri irodájának falát díszítette. A kezdeményezésemre alakult újjá MTA-n belül a szövetkezetelméleti bizottság. Szoros együttműködés alakult ki a 90-es évek közepén az új szövetkezeti törvény újrafogalmazása kapcsán az igazságügyi minisztériummal.
Aztán egy kiváló szerző tollából egy írást a közöltem le (ekkor már 1996-ot írtunk), amelyben a szerző tételesen bebizonyította, hogy a falu lerablásának kezdeményezése éppen azoktól indult, akik saját etikátlan vagyonszerzésük mentségéül az Antall kormányra mutogattak. Ez főbenjáró bűnnek számított. Amikor egy mezőgazdasági témájú országos hetilapban konkrét eseteket bemutatva megírtam, hogy a vagyon megszerzése az üzletrészeken keresztül az angliai eredeti tőkefelhalmozás módszerein túltevő módon történik, és ezt az írásomat a vidéki lapok is lehozták, százával árasztottak el panaszlevelekkel.
A MOSZ ilyen akciókra vállalkozó vezető beosztású alkalmazottja a sajtóban rágalmazó írást jelentetett meg. A legenyhébb kitétele a szövetkezetellenesség volt. Sőt a MOSZ megyei szervezeteit is mozgósították. Emlékszem a Zala megyei titkár volt a legaktívabb. Ő volt az, aki rágalmazó leveleket írt a cikkemet leközlő hetilap szerkesztőségébe és a vidéki lapok szerkesztőségeibe.
Amikor világossá vált, hogy a nagyüzemi lobbi a szövetkezeti vagyon megszerzése után a földvagyon megszerzést vette célba és a Horn kormány ígéretét megszegve célul tűzte ki a jogi személyek földszerzését lehetővé tevő törvény megalkotását, ismét csak a sajtó nyilvánosságához fordultam. A mezőgazdasági lapokban való publikálást akkora már elzárták előlem, de a HVG a belső rovatvezető ellenkezése ellenére leközölte a cikkemet. Ezek után nem kell senkinek sem csodálkoznia azon, hogy déjà vu érzés fogott el, amikor a karácsonyt megelőző hét egyik napján a MOSZ irodájába hívattak.
Minden bevezetető nélkül közölték velem, úgy határoztak, hogy az intézetből mindenkit, beleértve engem is elbocsátanak. Az ezt bejelentő ÁFEOSZ elnök semmilyen indokolást nem adott. A MOSZ elnöke azért megjegyezte, nincs bizalom irántam.
Ezt a változást a bíróságon be kellett jelenteni. Itt azonban kiderült, hogy a szükséges 6 szavazatból, 4 érvénytelen volt, mivel sem a MOSZ elnöke, sem az ÁFEOSZ elnöke, sem az Iparszövetség elnöke, sem egy ügyvéd, aki ugyancsak szavazott, nem rendelkezett szavazati joggal. A bíróság érvénytelen határozat miatt nem vezette át a változást és nem törölte a képviseleti jogomat. Az intézetre érvényes szabály értelmében vissza kellett volna helyezni az eredeti beosztásomba. Ez azonban nem történt meg, így a munkaügyi bírósághoz fordultam, kérve a visszahelyezésemet és a károm megtérítését.
Amit a továbbiakban leírok, az sajnos jellemző a magyar közállapotokra és az érintett érdekkör érdekérvényesítési lehetőségeire, valamint az ún. igazságszolgáltatási intézmények működésre.
Amit a rendszerváltás előtt egy telefonnal el lehetett intézni, ahhoz most más, de nem kevésbé hatékony módszerhez lehetett folyamodni.
A munkaügyi bíróság mind a négy vitatott szavazati joggal rendelkező személyt megidézte. Döbbenetes volt hallani, hogy a négy elég nyilvánvalóan jogsértést elkövetett személlyel a bíró a mély tisztelet, néhány személy estében az alázat hangján beszélt. Az Iparszövetség elnöke például azt sem tudta megmondani, miként került abba a társaságba, amely az elbocsátásokról határozott. A bíró nyilván a személyekre való tekintettel nem vizsgálta, hogy az érintett 4 személy milyen megbízás alapján szavazott, hanem ehelyett azt tudakolta tőlük, hogy milyen megfontolásból szavaztak úgy, ahogy szavaztak. Amikor megpróbáltam felhívni a figyelmét arra, hogy a per nem erről szól, nem kaptam szót és a bíró a tárgyalást azonnal berekesztette.
Ezek után senkinek sem kell csodálkoznia azon, hogy a bíróság minden jogalap nélkül szavazók szavazatát érvényesnek nyilvánította. Nem ítélte meg sem a felmondási időre szóló béremet sem, és a saját nevemre szóló és ki nem fizetett kutatási pénzeket. Sőt kártérítési igényem ellen beszámítási célból előterjesztett összegeket viszont maradéktalanul megítélte.
Ami ez utóbbi körül történt az egy újabb mintapéldája bírói trükközésnek. Arra a tárgyalásra, amelyen az ítélet született, engem meg sem hívott. Az idézést a jogi képviselő számára úgy küldte ki, hogy egy nappal a tárgyalás előtt kapta meg. Ebben arra kötelezte, hogy ismételje meg a kártérítési igényt. Mivel arra nem volt lehetősége, hogy ezt a tárgyalás előtt még megtegye, a tárgyaláson viszont, jogi képviselő szavait használva, lesöpörte az asztalról.
A cifrább része csak ezután jött.
Mivel a munkaügyi bírósághoz fordultam, viszonzásul feljelentettek a rendőrségen. Majd az a személy, aki a rendszerváltás előtt gyakran látogatta meg az intézetet és tudni lehettet róla, hogy ő jelent rólunk a III/III-as ügyosztálynak, a volt munkáltatóm nevében egyezségi ajánlatot tett, vonjam vissza a munkaügyi keresetet, s ők visszavonják a feljelentést. Miután visszakérdeztem, módjában áll-e ez? Ekkor közölte, hogy még megvannak a megfelelő kapcsolatai. Azt is konkréten megnevezte, hogy az adott ügyben ki az a kerületi ügyészségen vezető beosztásban dolgozó személy. Én az egyezségbe nem mentem bele.
Az eljáró kerületi rendőrség becsületére legyen mondva, hogy mivel nem talált bűncselekményt megalapozó körülményt nem tett vádemelési javaslatot, hanem a nyomozást lezárta. Csakhogy a nyomozást felügyelő ügyész további nyomozásra utasította a rendőrséget. Már nem emlékszem, hogy ez a csiki-csuki hányszor ismétlődött. Ahhoz, hogy az ügy lezárható legyen, a legfőbb ügyészségen kellett panaszt tenni. De azt hiszem a döntő az volt, hogy a III/III-as ügyosztály besúgója által megnevezett személy elkerüljön a kerületi ügyészségről.
Aki a hazai közállapotokat nálamnál jobban ismerte, biztosan nem követte volna el azt a hibát, amit én az ügyvédem tanácsára elkövettem.
Az OTKA Iroda országos tanácskozásán, amelyen az első Orbán kormány egyik minisztere is részt vett az élőtudományok kollégiumának vezetője beszámolójában a folyamatban lévő OTKA témámmal kapcsolatban név szerint megemlítve korrupcióval vádolt meg. Mivel az ügyemet akkor már jogerősen lezárták, kértem, hogy a nyilvános rágalmazást vonja vissza. Bár később ezért bocsánatot kért, de közben az OTKA Iroda, hogy védje az élőtudományok kollégiumának vezetőjét, a nyomozó hatóságnak olyan információkat szolgáltatott, amelyekről ugyan később egytől-egyig bebizonyosodott, hogy hamisak, de elérték, a jogerősen lezárt dossziémat újra kinyissák.
Az újraindult eljárást már nem lehetett megállítani. Az ügyemet a kerületi rendőrségtől a BRFK vette át. Ez pótolhatatlan előnnyel járt. Ettől kezdve a vizsgálatot ismét az az ügyészség felügyelte, ahova a III/III-as ügyosztály volt besúgója által megnevezett személy került, méghozzá vezető beosztásba. Aztán ennek volt még egy haszna. A volt III/III- as ügyosztály volt besúgójának BRFK-hoz vélhetően még megvoltak a kapcsolatai. Ezt a vizsgálatot lefolytató tiszt egyik elszólása is megerősítette. Az ilyen eljárásban az igazságügyi szakértők fontos szerepet játszanak. Tanulságos az is, miként működtek közre az igazságügyi szakértők.
Már a kerületi rendőrség is rendelt ki igazságügyi szakértőt, aki gyakorlatilag dolgavégezetlenül tért meg, mivel a feljelentő, a III/III-as ügyosztály volt besúgója nem bocsátotta rendelkezésre azt a számviteli anyagot, amely alapján a feljelentést tette és amely alapján egy megalapozott szakértői véleményt elkészíthetett volna. Az ilyen ügyek fordítva szoktak történni. Nem a feljelentő tünteti el az anyagot, hanem a feljelentett, ha erre lehetősége van. El lehet képzelni egy ügyészt, aki valamennyire tárgyilagosan ítéli meg a helyzetet, hogy ezt nem tudja megfelelően értelmezni?
A BRFK ugyancsak igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki több oldalon keresztül értelmezhetetlen mondatokat rakott egymás mellé. Mivel a vizsgálandó anyagot ő sem kapta meg, ő már nem arra hivatkozott, hogy a feljelentő nem adta oda, hanem arra, hogy én tüntettem el.
Ekkor 2003-at írtunk és 6 éve folytatódott a procedúra. A felhozott vádak olyan nevetségesek voltak, hogy egy törvényes eljárásban könnyű szerrel cáfolni lehetett volna. De nem ez volt a cél. Az ügyészség a vádiratot úgy nyújtotta be, hogy előtte nem kerített sort az iratismertetésre. ”Időhiányra” hivatkozott. A későbbiek során sem kaptam lehetőséget az iratokba való betekintésre. Ezt írásban is kértem.
Nem és nem.
Az eljáró bíróság újabb igazságügyi szakértőt rendelt ki. A szakértő kertelés nélkül leírta, nem történt bűncselekmény. Az iratok eltűnését nem lehet az én nyakamba varrni. Ezután a feljelentő képviseletében eljáró ügyvéd kijelentette, hogy mégis megvannak az iratok. Ezután egy újabb szakértő kirendelése következett, de ő sem tudott felhozni egyetlen körülményt sem, ami törvényellenes lett volna. A pozitív bizonyíthatóságot jelentő iratok persze továbbra sem kerültek elő. Mik is voltak ezek az iratok? 1995-ben egy nemzetközi szervezettől ilyen célra kapott pénzből 4 személy részvételét finanszíroztuk egy angliai szakmai rendezvényen. 1996 őszén ugyancsak ebből a pénzből részben mi fedeztük Budapesten, egy Spanyolországbeli és egy angliai székhelyű egyetemmel közösen rendezett ún. kutató fórumot.
Az ilyen tevékenység az intézet alapfeladatai közé tartozott.
Nos, ezekhez a rendezvényekhez kapcsolódó levelezések, megállapodások és elszámolások annak ellenére, hogy a gazdasági ügyintéző a vizsgálati szakaszban pontosan megjelölte azt a helyet, ahol ezek a dokumentumok fellelhetők, valahogy ez alkalommal sem kerültek elő. Viszont előkerült egy levél, amely állítólag a spanyol partnertől származott, s amely levélben azt állította, hogy velünk soha semmilyen rendezvényt nem szervezett, sőt nem is ismer bennünket. Ennek ellenkezőjét könnyűszerrel lehettet bizonyítani a kutatói fórumról szóló és hivatalos lapban megjelent és becsatolt közleménnyel, rendezvényért felelős volt munkatársam tanúvallomásával. Aki azt is meg tudta erősíteni, hogy a vádként szereplő összeget az állításomnak megfelelően költötte el az intézet.
A bíróság azonban a hitelességét és tartalmának valódiságát soha nem ellenőrzött levélnek adott hitelt.
Aztán azt is a nyakamba akarták varrni, hogy intézeti vezetőként jogosulatlanul rendelkeztem egy ingatlanvagyonnal, mivel az már nem volt az intézet tulajdonában. Szerencsére a kezemben volt az ellenkezőjét bizonyító telekkönyvi kivonat. Amikor nyilvánvalóvá vált a feljelentő hamis állítása és a többi vádpont is ingatag talajon áll, a bíró azonnal berekesztette a tárgyalást és az egész eljárást.
Ami még furcsa volt az ügyben: mivel a bíró nem számíthatott arra, hogy a tárgyaláson közreműködő ülnökök (nem tudom így hívják-e még őket) majdan megszavazzák az ítéletet, az utolsó tárgyalásra, melyen ítéletet hirdetett, lecserélte az egyiket. Ilyen esetben nem hirdethetett volna ítéletet, hanem az eljárást előröl kellett volna kezdenie. Mégsem ezt tette. Ítélet hirdetett, ami súlyos pénzbírság volt.
Amikor ezeket a fentebbi sorokat írom, az miniszterelnök abbeli nyilatkozata olvasható az internetes portálokon, hogy idézem: ”Magyarországon az elmúlt két évben helyreállt a jogállam…”
2010-ben levélben megkeresett egy ügyvéd egy kedvező egyezségi ajánlattal a kártérítési ügyben. Mivel akkor már tisztában voltam azzal, hogy azt az intézetet, amelyben dolgoztam az elbocsátásunkat követően jogutód nélkül felszámolták, kértem, küldje el azt a meghatalmazást, amelyből kiderül, kinek a megbízásból jár el.
Hónapok teltek el és a kért meghatalmazás csak nem érkezett meg. Megérkezett viszont a munkaügyi bíróság által kibocsátott végrehajtási lap. Az, hogy a végrehajtási lapot törvényellenesen bocsátották ki, már abból is kiderült, hogy az a rovat, ahova a szervezet jogképességét igazoló bírósági bejegyzési számot kell írni, üresen maradt. Amikor a munkaügyi bírósághoz fordultam és kértem a végrehajtási lap visszavonását, az elutasító válasz indoklása igazi rablómeseszerű volt.
Ehhez talán érdemes leírni, hogy egy alapítvány 2004-ben a korábban felszámolt volt munkahelyemmel azonos nevű belső szervezeti egységet hozott létre. Ez azonban csak akkor rendelkezett volna jogalanyisággal, ha a cégbíróságon bejegyzik. Ez azonban nem történt meg. Továbbá, ha jogalanyisággal rendelkezett volna, akkor is bizonyítani kellett volna, hogy jogutódja annak az intézménynek, melynek én korábban az alkalmazásban álltam. Miután egyik feltétel sem állt fenn, tanulságos munkaügyi bíróság rablómeseszerű magyarázata azért bocsátotta ki a jogalanyisággal nem rendelkező belső szervezeti egység nevében a végrehajtási lapot, mert én azzal az alapítvánnyal álltam korábban munkaviszonyban, amely 2004-ben, 8 évvel az elbocsátásom után a volt munkahelyemmel megegyező nevű belső szervezeti egységet hozott létre.
Ha igaz lenne, de nem igaz, hogy én valaha is munkaviszonyban álltam volna az alapítvánnyal, akkor miért nem annak nevében bocsátotta ki a végrehajtási lapot? Mert az ma is egy bejegyzett szervezet. Gondolom azért, mert egyébként tisztában volt azzal, hogy az alapítvánnyal sohasem álltam munkaviszonyban. Igaz, hogy ezzel a belső szervezeti egységgel sem, de ennek a neve legalább megegyezett a korábbi munkahelyem nevével. Magyarán a bíróság át akart verni, csak rájöttem erre, ezért találta ki ezt a rablómeseszerű történetet.
A munkaügyi bíróság logikája szerint ez azt jelenti, ha mondjuk egy Kovács István nevű személynek megítélnek valamit, akkor bárki, akit Kovács Istvánnak hívnak, sőt, aki csak Kovács Istvánnak mondja magát, igényt tarthat erre.
A munkaügyi bíróság egy eléggé nyilvánvaló csalási kísérlethez nyújt támogatást. Nem tévedésből, nem a helyzet ismeretének hiányából, hanem tudatosan az ellenérdekű fél érdekében.
Senki ne gondolja, hogy általában a magyar bíróságokon ennyire kaotikusak az állapotok. Az én ügyem azt példázza, hogy mindaddig, amíg a bíróságok számára nem öltött arcot az ellenérdekű fél, magyarán nem derült ki, hogy a nevek mögött valójában kik, milyen ”társadalmi” pozícióban lévők vannak, az ügyemben abszolút korrekt eljárás folyt.
Az ügyem továbbá azt is példázza, hogy vannak esetek, amelyeknél a bíróságok minden kontrol és következmény nélkül befolyásos érdekcsoportok érdekében a tények és a vonatkozó törvények akár teljes mellőzését is megtehetik.
Ebben az esetben ez az érdekcsoport beazonosítható. Ezek azok, akik a rendszerváltás után a tagok bizalmával csúnyán visszaélve és az állami intézményeket szolgálatukba állítva szereztek maguknak mérhetetlen vagyonokat és aztán ”nem restek és kábák” birtokukat óvni mindenki ellen, aki felemeli a szavát ez ellen.
Az eszközökben nem válogatnak.
Ami az utóbbi hetek történéseiből is látszik, a politikai pártok részéről most sincs, ahogy a rendszerváltás óta soha sem volt akarat a vidék népesség széles rétegei érdekében cselekedni. Ráadásul a politikai hitelvesztés sem nagy ár azért, hogy a kormányhoz közeli hivatásszerűen nem mezőgazdasággal foglalkozó néhány személyt földjutatásba részesítsék.
Dr. Laczó Ferenc
kutató-közgazdász
Budapest
"Nem én kiáltok, a föld dübörög."
A nemzeti megmaradás programja a földről és a vizekről
A termőföld és az édesvíz minőségétől és közösségi birtoklásától kritikusan függ fizikai létünk és jövőbeli megmaradásunk. A 2014-es magyar földmoratórium megszűnésére kapcsán ez egyre égetőbb sürgősségű!
Tanka Endre, Rácz Sándor és Patrubány Miklós közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2012. augusztus 15-20. között sorra kerülő Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében önálló konferenciát szerveznek "Nem én kiáltok, a föld dübörög." címmel az anyaföld, a víz és az élelmezés ügyének.
Tanka Endre professzor, a konferencia szervező-bizottságának elnöke tavaly megjelent könyvében egy teljes politikai és jogalkotási programot dolgozott ki a magyar termőföld védelmére. A sajtótájékoztató keretében kifejtette, hogy a második Orbán-kormány programja ugyan ezt elvben fel is vállalja, ám a kormányprogram végrehajtása késik, illetve az állami földek használatba adása során az abban meghirdetett elvekkel szöges ellentétben álló határozatok születtek. Jelezte, hogy a Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében megrendezésre kerülő föld-, víz- és élelem-konferencia egyik vezető előadója Ángyán József professzor lesz.
Tanka Endre kifejtette:
A föld szabad áramlású tőkévé minősítésének az EU-ban nincs jogalapja. Ott, ahol ezt mégis megtették - mint az Magyarország esetében is történt - ott jogalap nélküli, politikai alávetés történt.
Rácz Sándor, aki nem csak a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökének minőségében, és nem is mint '56-os hős, hanem úgy, mint a Magyar Földvédő Mozgalom elnöke és gyakorló falusi gazda vett részt a sajtótájékoztatón, szenvedélyes hangnemű, a jelenlevőket megindító beszédet mondott. Felszólalásában amellett érvelt, hogy a magyarság ezer év óta képtelen volt a földkérdést méltányosan rendezni. Kezdeményezte, hogy az ország különböző minőségű földviszonyaihoz igazodva, gyakorló gazdák bevonásával állapítsák meg az eszményi családi birtok méretét, amely megfelelő megélhetést biztosít egy 4-6 fős családnak. Törvényben kell szabályozni, hogy a családi birtok tovább fel nem osztható.
Az EU-hoz történt csatlakozás után a vidék életében végbement tragikus folyamatokra utalva Rácz Sándor így fakadt ki: "Magyarországnak, ha meg akar maradni, azonnal ott kell hagynia az Európai Uniót! Inkább meghalni készülök, mint megélni azt, ami vár a magyar nemzetre!"
A "Nem én kiáltok, a föld dübörög." c. konferencia szervező-bizottságának tagja Faludy Sándor, az MVSZ Földbizottságának elnöke is.
Azok, akik dolgozatokkal kívánnak részt venni, kéretnek Tanka Endre professzornál szándékukat jelezni: tanka.endre@gmail.com Az eredetileg egynaposra tervezett konferencia eddig felkért előadói:
1. Tanka Endre (az MTA doktora, tantárgyfelelős ny. egyetemi tanár, KRE ÁJK):
A magyar föld megtartásának intézményvédelmi esélye a XXI. század második évtizedében
2. Nagy Bálint (ny. egyetemi tanár):
Helyzetjelentés a nemzeti vidékstratégia végrehajtásáról
3. Márai Géza (c. egyetemi docens):
Környezet - tájgazdálkodás - egészség
4. Darvas Béla (c. egyetemi tanár, a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság elnöke):
Vetőmagháború küszöbén áll a világ? (Gondolatok a növényvédelmi célú géntechnológiáról)
5. Országh József (Belgium):
Helyi megoldások egy fenntartható vízgazdálkodás felé
6. Molnár Géza (Tisza - kutató):
Vizeinkről szólván
7. Dömsödi János (egyetemi docens):
Társadalom - informatikai kataszter. Aranykoronától az aranykoronáig
8. Font Erzsébet (regionális tervező):
A tanyák múltja és jövője
9. Nagy Dénes :
Népi építészet. Egy fontos nemzeti kincs, amely kulcs a jövőhöz
10. Tóth Ferenc (egyetemi docens):
A tömegélelmezés lehetőségei üzemanyaghiány esetén
11. Szeremley Béla (a Hangya elnöke):
A HANGYA és a szövetkezés intézménye a nemzeti együttműködés rendszerében
MVSZ Sajtószolgálat
Tetszett? Oszd meg!
Utolsó kommentek