Friss és máris a szemétben - dokumentumfilm a globális élelmiszerpazarlásról

PPJ         2014.09.12.

A fejlett nyugati társadalmak élelmiszer-pocséklásáról szól a film. Nagy élelmiszerláncok a legnagyobb felvásárlók, amelyek sokszor a még le nem járt szavatosságú, teljes élvezeti értékű termékeket tonnaszámra dobják ki. Az egyén, a fogyasztó szintén felelős a kialakult helyzetért. A túltermelés miatt ezt ma még megtehetik, mert mindig van utánpótlás a kidobott élelmiszer helyett. Szerencsére Nyugat-Európában és az USA-ban is egyre több termelő cég, kistermelő és vásárló látja ennek a rendszernek a fenntarthatatlanságát, ezért tesznek is ellene. A legjobb módszer, ha közvetlenül a termelőtől vásárolunk, kihagyva a termelőtől az áruházig tartó hosszasabb és sokszor teljesen felesleges folyamatot, amely még egyben drágító tényező is.

Három év is eltelt már, mióta ezt a filmet ajánlottuk! Szakmai és civil közösségek is nagyon várták. Immáron magyar szinkronnal elérhető, éljen!

A világélelmezés-politikai paradoxon: Milyen éhező milliók? - GreenR blog 2011.09.18.

Posztunk a Helyi Termék Magazin 2011. I. évf. 3. számában is megjelent!

216784_800x600.jpgFriss és máris a szemétben
(Taste the Waste)

színes, magyarul beszélő, német dokumentumfilm, 52 perc, 2011
rendező: Valentin Thurn
forgatókönyvíró: Valentin Thurn
operatőr: Roland Breitschuh
vágó: Birgit Köster

A globális élelmiszer-pazarlás

Tudta, hogy világviszonylatban majdnem másfél milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe évente? Az EU-ban egy év alatt kidobott élelmiszerek elszállításához 3 millió teherautóra lenne szükség, melyek konvojba állva körbeérnék az Egyenlítőt. Valentin Thurn többszörösen díjnyertes filmje a megdöbbentő mértékű globális élelmiszer-pazarlásról.

Miért fűtenek a PÉKEK kenyérrel ?!! -- részlet a Friss és máris a szemétben filmből --

Teljes film - youtube.com

Teljes film - vidto.me

         10 hozzászólás

Címkék: videó eu világ mezőgazdaság filmajánló agrárium élelmezés agrárpolitika humánökológiai filmgyűjtemény világélelmezés paradoxon élelmiszer felesleg taste the waste

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr966692575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.09.15. 13:11:19

A budaörsi Tesco-ban karbantartóként dolgozó barátomat azért rúgták ki onnan, mert a megsemmisítőbe küldött eladatlan cukrászsüteményekbe, miközben tolta ki a konténerbe (a kamera tanúsága szerint) beleevett.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2014.09.15. 14:00:16

@Sárga Pecsenyekacsa: A "hülyéje"... hát hogy merészelt beleenni a sátán áldozati ajándékába?! Termeli itt ez a csodálatos kapitalista Mammonimádó kufár-finánc-rendszer a fantasztikus profitot és hulladékot, maga a pazarlás a lényege GDP pörgésének, mindezt a "hatékonyság" és "ellátjuk az éhes szájakat GMO-val" álcája alatt, erre bele merészel enni abba, ami az egészet hajtja?!!! Ez mindenképpen terrorista cselekedetnek minősül, USraHELL-nek kéne bombát dobnia az ilyen "demokráciaellenes" "kicsapongó" "fanatistákra", akik bele mernek harapni egy szép és még jó süteménybe!

[c] 2014.09.15. 15:01:11

Pedig a rászorulók (emberek, állatok) hogy örülnének neki.

lutria 2014.09.15. 19:25:59

Pár éve még az élelmiszer boltokban külön meg lehetett vásárolni a felvágottak egyébként eladhatatlan levágott csücskeit(állatoknak stb.)amit egyébként megsemmisítettek volna,mára ezt megtiltották és az eladóknak grammra el kell számolni,mérlegen lemérni,vonalkódot nyomtatni és ráragasztani a zacskóra külön minden fajtájú felvágott hulladékról majd összeömleszteni és úgy kidobni...
Most vagy erre is van valami EU előírás,vagy rájöttek hogy a csóró nyugdíjasok mégsem a kutyusnak-cicusnak viszik hanem maguknak,és ez tűrhetetlen mert nem a teljes árúból vásárolnak ezért kár éri a boltot...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2014.09.15. 20:58:16

@[c]: Egyértelműen örülnének neki. De akkor nem lenne a Mátrixnak egy olyan rétege, aminek a materialista értelemben vett életszínvonalával (rászorulók, hajléktalanok, "szegények") lehetne ijesztgetni a "feljebb" lévő rétegek embereit...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2014.09.15. 21:00:06

@lutria: Eddig dönthettek hogy gyógyszert vesznek vagy párizsit, most már nincs mivel bevenni, éhgyomorra meg minek gyógyszer...

4 milliónál többen élnek mély-szegénységben Magyarországon. Jobban élünk, mint 4 év múlva...

_Neville 2014.09.15. 21:38:41

@lutria: Állatoknak? Életem bizniszeit kötöttem így a boltban, két kiló téliszalámi(csücsök) Tesco-párizsi áron... :) Teljesen jó volt, elvileg a leszeleteltekből maradt vissza. Nem ment az állatoknak.

2014.09.15. 23:00:35

Az állatoknak annyira nem jó a fűszeres étel. Éhség pedig nem azért van a világban, mert nincs elég étel, ez eddig is nyilvánvaló volt. Hanem azért, mert nem tudják megfizetni. Lehet, hogy illiberális megoldás kidobni a maradékot, de egy bizonyos szemüvegen át nézve teljesen logikus lépés.

A közvetlen termelőtől vásárlás viszont nagyon jó megoldás lenne, sajnos az elterjedésére igen kicsi az esély.

ropile 2014.09.16. 06:03:34

@lutria: malunk a CBA ban meg szoktak olyet elore csomagoltan adni... de nem rentabilisan kerul olcsobba...

 
 
süti beállítások módosítása