Haltáp mint növénytáp, avagy mi táplálja az emberi hiszékenységet?
Biró Borbála talajbiológus, terresztris ökológus jegyzete a média által most felkapott csoda-kerti rendszerről.
A vízkultúrás zöldségtermesztés talajbiológus szemmel
A növénytermesztés új divatos módja manapság a vízkultúrás (hidropóniás) eljárás, ahol a növényeket vízben oldott ásványi sók felhasználásával nevelik. Ezeket úgy állítják össze, hogy az a legfontosabb makro-tápelemeket, mint pl. a nitrogén, a foszfor és a kálium, valamint mikroelemeket, mint a cink, a molibdén vagy a vas is tartalmazza.
A kísérletileg így összeállított nevelési közegekben sincs azonban 10-15 féle elemnél több a periódusos rendszer legalább 90 eleméből. A növények még ha nagyra, tetszetősre nőnek is, hiányosak lesznek, lehetnek olyan létfontosságú (esszenciális) elemekben, amelyek szükségesek lennének az ellenállósághoz a nem mesterkélt, természetes körülmények közé.
Az ilyen növények rendszeres fogyasztásával alakulhat ki aztán az a „minőségi éhezés”, amit később ki kell egészíteni az azokból a tápanyagokból hiányzó nyom- vagy mikroelemekkel. Ezekre nyomokban (a többihez viszonyítva ugyan néha csak milliomodnyi mennyiségben) de feltétlenül szükség van, lenne a megfelelő életműködésekhez.
Napjainkban éppen az ilyen jellegű tápanyag-hiányok miatt terjed az ún. „funkcionális élelmiszerek” piaca, ahol a legfontosabb hiányzó mikro- vagy nyomelemeket mesterségesen pótolni igyekeznek. Hazai körülmények között a talajainkban hiányos pl. a szelén, amit a kenyér sütésére használt élesztőgombákkal felvetetve pótolnak az emberi táplálékláncban. Trópusi talajoknál a szintén létfontosságú enzimekhez szükséges cink kiegészítésére van szükség. A közismert betegség-megelőzésre javasolt és általánosan használt Béres cseppek hatásossága is a nyomelemek ily módon történő pótlásával magyarázható.
Vigyázni kell ezért táplálkozás-minőségi szempontból az ilyen kényelmes és „istenített”, egyszerű megoldásokkal, mint amilyen az akvapónia. Ezeket többnyire a kényszer szüli azokban a trópusi országokban is, ahol nincs elég talaj, vagy a klímatikus viszonyok nem alkalmasak a megfelelő növénytermesztésre. Máskor (hidropónia) éppen a tömegtermelési kényszer, a gyors, nagytömegű táplálék létrehozásának az igénye alakítja ki az ilyen termelési rendszereket, amelyek csak kiegészítésként lehetnek alkalmasak. Amit a hipermarketek polcai, mint salátát kínálnak, azokat is ezen technológiával nevelik, de nem természetes módon jutnak tápanyaghoz, hanem műtrágyákkal! Kétségtelen előnye, hogy steril, tehát nem kell védeni a növényt a különböző kártevőkkel szemben. Képzelhetik, milyen egy talajtudósnak uszó salátákat látni műtrágyás lében, de ez a mai valóság... Ezen úton nem kell sokat tovább menni, hogy egy számítástechnikai portálon már egyenesen napfény és talaj nélküli növénytermesztésről "okítsák" a techno-optimista, de a természet rendszereit valójában nem értő embereket.
Az így felismert okok miatt éppen ezért nagy igénye kezd lenni az organikus, vagy biotermesztésnek. Ezeknél a természet törvényeit figyelembe véve alakítják ki a működőképes talaj-növény-mikroba-klíma rendszereket valódi talajjal és a folyamatos növénytáplálást biztosító szerves anyagokkal, amelyek először a mikroorganizmusoknak, majd azt követően a növényeknek adnak megfelelő tápanyagokat és ezáltal az embereknek is.
A fenntarthatóság lényege
A hír létrehozói számos információt nem adnak tudtunkra. Nem tudjuk, hogy mennyi haltáp kerül felhasználásra ennyi halhoz és azok mennyi ürüléket is termelnek bele a vízbe megfelelő rendszerességgel. Jó sok kellhet ahhoz, hogy az el- vagy lebomolva a műtrágyák kizárásával ilyen mértékben legyen képes növelni a növényeket. Valahogy az arányokról sem esik itt szó, hogy mihez mennyit és melyik növénynek vajon milyen a tápanyagigénye? Évtizedekre nyúló kutatási eredmények vannak (kellenek) ugyanis ezek pontos ismeretéhez.
Érdemes lenne kimérni, hogy a keringtetés önmaga mennyi oxigént visz a vízbe, mielőtt a növényi gyökereket önállóan vérteznénk fel ilyen extrém csoda-termelő tulajdonságokkal. A pisztrángok ráadásul csak hideg, sekély tápanyag-tartalmú, de oxigén-dús, nem szennyezett, ún. oligotróf hegyi patakokban szoktak megélni és szaporodni. Vajon a nyári nagy melegben meddig fogják bírni és hogyan lesz fenntartható az álomrendszer?
Mesék pedig vannak és lesznek, az emberek igénye pedig erre, a világunk mesterkélt kialakításával, az élettér szűkülésével, a globális gondokkal és az elkényelmesedéssel csak fokozódik, sajnos.
Tetszett? Oszd meg!
Utolsó kommentek