Tízezer négyzetkilométeres egybefüggő olajszőnyeg a halálzónában

PPJ         2010.04.30.

A környezetvédők máris az Exxon Valdez olajszállító alaszkai katasztrófájával példálóznak: akkor több mint 40 millió liter olaj ömlött a tengerbe. A Mexikóiöbölben történt olajkútrobbanás hatása egyelőre jóval kisebb, az ökológiai kár viszont akár sokkal nagyobb is lehet, a helyszín ugyanis a világóceán egyik legsérülékenyebb régiója.

http://static.nol.hu/media/picture/91/41/30/000304191-3058-600f.jpg

Naponta mintegy 160 ezer liter olaj kerül a tengerbe (Az amerikai kormány közlése szerint a korábban becsültnél ötször több, naponta mintegy ötezer hordó (795 ezer liter) nyersolaj ömlik a tengerbe a mélytengeri kútból!!!), és a folt az alapanyag fizikai adottságai miatt is terjeszkedik. Az olajfoltot a szél és a hullámzás északi irányba viszi, a szennyeződés a hét végére elérheti az amerikai partokat.

A lousianai mocsarakat is elérheti az olajszennyezés.

A kiömlött kőolaj igazán súlyos természetkárosítást a parti zónában, illetve a tengerparton tud okozni. A nyílt vízen jóval ritkább a flóra és a fauna, ráadásul az öböl közepén egy hatalmas „halálzóna” alakult ki, amelyet a beömlő folyók által hozott mérgek és az ismétlődő olajszennyezések folyamatosan növelnek. A partvidék élővilága viszont gazdag és sokszínű, itt az olaj látványos pusztítást okozhat. Ráadásul – ahogyan azt az Exxon Valdez katasztrófája is megmutatta – a partra került olaj sokkal tovább a környezetben marad, és sokkal több hosszú távú káros hatásért felelős (szaporodási problémák, növekedési rendellenességek stb.), mint amennyit korábban a szakértők feltételeztek.

A Greenpeace felvételén madarak repülnek a Mexikói öbölben elnyúló olajfolt felett.

Az olajjal megküzdeni is csak a nyílt vízen érdemes: a körbekerített olajfoltok felszippantására, illetve a maradék semlegesítésére már van technológia, a parti föveny megtisztítására viszont nincs költséghatékony módszer. Az egyetlen megoldás, ha a szenynyezést nagynyomású vízzel visszamossák a tengerbe, és ott próbálják összeszedni, ám a maradék – az alaszkai példa tanúsága szerint – még két évtized múlva is mérgezi a környezetet. Jellemző adalék, hogy jelenleg a mentésen több mint ezer ember dolgozik, a környezeti károk elhárításához viszont tízezrek (vélhetően nagyrészt önkéntesek) munkájára lesz szükség. Forrás: Népszabadság Online

Elérték a Mexikói-öbölben keletkezett olajszennyeződés első - egyelőre vékony - nyúlványai az Egyesült Államok déli partvidékét, a Mississippi folyó deltáját. Az AP amerikai hírügynökség szerint évtizedek óta ez lehet az ország legnagyobb olajszennyeződése, amely elhomályosíthatja még az Exxon Valdez tankhajó 1989-es katasztrófája által okozott környezeti károkat is. Több száz hal- és madárfaj, egyéb tengeri élőlény kerülhet most veszélybe.

Barack Obama amerikai elnök minden segítséget megígért a mostani katasztrófa enyhítésére - ez már csak azért is vicces, mert épp Barack Obama rendelte el új fúrótornyok építését - forrás -, ezzel megváltoztatta azt a csaknem három évtizedes szövetségi politikát, amely tiltotta az Egyesült Államok partjainak nagy részén a fúrásokat. A terv megvalósítása esetén fúrótornyok létesülhetnének az ország atlanti partvidékének déli részén (Florida középvonalától északra), a Mexikói-öböl keleti felében, sőt, Alaszka partjainál is. Obama az ország hatalmas energiaigényével és a munkahelyteremtési szükséglettel indokolta döntését.

 Szürkegém a veszélyeztetett lousianai mocsárvilágban.

David Hayes, a belügyminisztérium tisztviselője megerősítette: akár 90 napba telhet, amíg egy új nyomáscsökkentő szelepet helyeznek el a tengerfenéken az olajszivárgás leállítására. Forrás: Index

         16 hozzászólás

Címkék: index természet olaj környezet nol barack obama mexikói öböl szürke gém exxon valdez olajfolt

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr591963987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.05.01. 11:48:51

Most eszembe jut, hogy miért nem kéne atomerőmű, meg atomhulladék-tároló. Elromlik, rosszul használjuk, aztán csoki.

Ez borzalmas katasztrófa lehet.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2010.05.01. 16:40:58

@meta_: az nem jutott eszedbe, hogy sürgősen le kéne állni a durván környezetszennyező olajról, és használni a tisztább, jobban ellenőrizhető atomot? ;)

Bob_ 2010.05.01. 17:35:07

@meta_: egyetértek. Az emberi tényező kiiktathatatlan.

@Komavary: remélem inkább az jutott meta eszébe, hogy sokkal energiahatékonyabbnak kellene lennie országunknak és növelni a megújuló energiaforrásaink hasznosítását. Több decentralizált energiára van szükség, ami olcsóbb, hamarabb jelent nagyobb mennyiségű CO2 csökkentést és sokkal kevesebb konckázattal, jövő generációkra rótt teherrel jár.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.05.01. 17:39:01

@Komavary:

arra nem gondoltál, hogy egyikre se lenne szükség, ha egész magyarország nem a levegőt fűtené, hanem valóban a lakást?

de persze atomreaktort építeni valakiknek "kedvezőbb", mint sok ezer kisvállalkozásnak munkát adni a milliónyi lakás korszerűsítésére, ne adj isten a saras szalmás körültapasztására...

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.05.01. 17:43:43

@Komavary:

Nem, mert eszembe jutott pl. Csernobil. ;)

Hamis dilemma ez az olaj vs. atom látásmód. Megújúló, decentralizáció, oszt nincs gond.

poundirstibbons 2010.05.01. 19:34:47

@Pacsker:
Lakáshőszigetelés kiegészítése-felújítása és a passzívház mozgalom szerintem is határozottan támogatandó.

@Bob_:
Konkrétan hogyan működik a decentralizált energiát termelő erőmű? Mit égetnek benne, decentralizáltságot? Vagy a decentralizáltság energiája meghajtja a lapátkereküket?
Konkrétan a szél és napenergiát tudom elképzelni decentralizált üzemmódban (úgy, hogy ne szabaduljon ki mégtöbb CO2, mint különben)és mind a kettőnek vannak hátrányai, elsősorban kiszámíthatatlanságuk (egy kis szélcsend illetve felhős ég aztán máris mindenki jajgatna az atomenergia után).

@meta_:
Amikor Csernobil eszedbejut, eszedbejuthatna MINDEN hőenergia-alapú erőműből kiszabaduló rákkeltő anyag is, amik jóval több áldozatot szednek ÉVENTE, mint a világ összes atomerőműve eddigi történelmük során összesen, csernobillal együtt.
Aminek az ezen blogon belinkelt videója, még a szintén greenpeace gyártású statisztikának is ellentmond.
www.greenpeace.org/international/news/chernobyl-deaths-180406

Ajánlom minden anti-atom figyelmébe:
www.magma.ca/~jalrober/Howbad.htm
"

We have to face up to the fact that further deaths attributable to the accident are predicted: the World Health Organization (WHO) estimates 3500. However, of the 116,000 people that were evacuated, fewer than ten per cent received doses of more than 50 mSv, a dose that can be incurred in a few years of living in regions of high natural radiation, without any observations of an anomalous incidence of cancer. Depending on whether or not the linear non-threshold hypothesis is valid, additional deaths worldwide over the next 70 years can be predicted, somewhere in the range from a high of 24,000 down to a possible zero. This value has to be compared with the 350 deaths that would have been expected to have occurred in the former U.S.S.R. each year, if it had foregone nuclear energy in favour of coal-fired electricity."

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.05.01. 19:50:48

@poundirstibbons:

A decentralizált energia kérdés pont arról szól, hogy a helyi adottságokat kell megvizsgálni. Ezért nem tudok neked általános receptet mondani, csak jól működő példákat.

Pl. ismered a REC épületét, ami egy olyan konferenciaközpont, ami zéró CO2-vel működik és önellátó, sőt vissza is táplál a rendszerbe? Szentendre köszöni is szépen. Csak pl. az egy nonszensz, hogy Magyarországon a szolgáltató jól megvág anyagilag, ha kétirányú invertert akarsz feltenni. Nálunk éri meg. Máshol megéri.

Helyi szinten az energiamérleg (a lakossági) biztos pozitív lesz. Olvass megújoló irodalomban, hogyan oldják meg, ha megáll a kerék, nem süt a Nap. Ez a decentralizált energiaellátás lényege. Decentralizált hálózat értelmét nem érted?

Viszont az tényleg kérdéses, hogy az ipari igényeket hogyan oldják meg. Én arra azt mondom, hogy az átmeneti időre hagyjuk kifutni Paksot, de bővítés egyáltalán nem kell. Se olaj-szén alapú erőmű se.

Kezdem azt hinni, hogy atomlobbista vagy. :-)

poundirstibbons 2010.05.01. 20:31:02

@meta_:
Senni közöm semmilyen céghez, vagy lobbihoz, de azt nem tartom jó ötletnek, hogy hosszútávú döntéseinket olyan általánosan elterjedt vélemények határozzák meg, mint pl. a gyakran ebben a blogban is terjedő energiaválság mítosza.
A lehető leggazdaságosabb és legkevesebb (környezeti-társadalmi) problémával járó energiatermelő eljárások híve vagyok, legyen az HDR, szélkerék vagy atomerőmű, de ezek mindegyikével kapcsolatosan szertek tájékozódni.
Az atomenergiát valószínűleg kevésbé látom sötéten, mint errefele sokan, de bármelyik másik mód irányába is nyitott vagyok, favoritom pedig továbbra is a naperőmű (bár annak a lobbinak se vagyok tagja).
Energiahiányt viszont tényleg nem látok nyomokban se.

Bob_ 2010.05.01. 20:43:55

@poundirstibbons:
A szén valóban meglehetősen szennyező energiatermelési mód.

Nem is támogatják a zöld civilek! Pl. a gp-sem:
www.youtube.com/results?search_query=greenpeaece+quit+coal&aq=f
de a többiek sem. Pl. WWF
wwf.hu/index.php?p=hirek&id=258

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2010.05.02. 02:37:00

@Bob_: A szén alapú energiával nagyon gyorsan kell valamit csinálni. A fogyasztás visszaszorítása hosszabb folyamat. Az alternatív energia ilyesmire még nem képes. Az atom gyors, tiszta megoldás.

@Pacsker: kevés helyen fűtenek villannyal, úgyhogy nem értem a javaslatodat.

Lakását meg bárki korszerűsítheti, akinek erre kedve van (illetve a műemlékvédelmi hatóság engedélyezi).

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.05.02. 07:48:19

@Komavary:

"Lakását meg bárki korszerűsítheti, akinek erre kedve van (illetve a műemlékvédelmi hatóság engedélyezi)."

Ez nem ilyen egyszerű. Itt jönnek be a társadalmi faktorok: pl. társasház, sok a nyugdíjas vagy az emberek közönyösek vagy a közösképviselő lelép a pénzzel. Rengeteg nem technológiai kérdése, probléma merül fel.

giovanni78 2010.05.04. 20:48:05

...én nem mennék oly meszire,
de nem értem hogy 1 esetleges ilyen balesetre miért nincsennek felkészülve,
pl: miért nincs készen az a harang alakú zárósapka amit a fenéken tátongó lyukra akarnak majd rátenni, és amit még hetekig készítenek!most!

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.05.04. 21:05:20

@giovanni78: mert a költségeket minimalizálni és a hasznokat maximalizálni kell, vagyis racionálissá kell tennia gazdaság működését

ebbe pedig a vészhelyzetre tervezett megoldások csak viszik a sok pénzt tehát "nem fektetnek bele"

Titanic-on is emiatt nem volt elég mentőcsónak
ennél az esetnél is látjuk hogy mire vezet a vállalati diktatúra (aki erre demokratikus kapitalizmust ír az vagy őrült vagy közgazdász)
és gmo-knál sincs belekalkulálva, hogy egy egy vektor kiszabadulva milyen károkat okoz mondjuk a méheknek

majd porozhatunk mi emberek kézről kézre virágokat, ha már nem lesznek

no minden jót!

Gloucester 2010.05.05. 16:50:16

És a megoldások között: atombomba! óó, jeee!
nol.hu/kulfold/atombombaval_az_olaj_ellen

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.05.05. 17:08:35

@Gloucester:

szerencsejáték rt

bármikor bejöhet! :D

hú bazd meg - játszunk a véggel! és ha épp nyílni fog, s nem zárulni? akkor az egész ottani olajmennyiség bumm bele az óceánba?

ezeket a technológiai megoldásokban hívő racionalista maszkulin agyféltekés mérnökférfiakat jól be kéne zárni egy ídőre - a nők valahogy felelősebben gondolkodnak a környezetről és a megoldásokról

 
 
süti beállítások módosítása