Már születés előtt mérgeznek a GénMódosított Organizmusok

PPJ         2011.09.13.

A még meg sem született babák kilencvenhárom százaléka GMO-val fertőzött  – ezzel a címmel közöl részleteket egy tanulmányból a NaturalNews.com nevű portálra hivatkozva a Mindennapi.hu

A biotechnológia ipar által terjesztett hazugságot leleplező, határkőnek számító új tanulmány került nyilvánosságra Kanadában. Leleplezték azt a hamis állítást, miszerint bizonyos fajta genetikai növényvédőszerek, amelyeket genetikailag módosított termények termelésénél használtak nem kerülnek be az emberi szervezetbe a táplálkozás során – írja a Natural News.com.

A quebec-i Sherbrook Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztályának kutatói bebizonyították, hogy a genetikailag módosított kukoricánál és más terményeknél használt Bt méreganyag kétséget kizáróan a véráramban köt ki. Ez ellentétben áll azzal, amit a nagy biotechnológiai cégek állítanak, ugyanis ezt a mérget a tesztelt várandós anyák kilencvenhárom százalékának vérében megtalálták. A Reproductive Toxicology című lapban közzétett tanulmány elmagyarázza, írja a Natural News.com, hogy a Bt méreganyag nem csupán közvetlenül a genetikailag módosított termék elfogyasztásával lép be az emberi szervezetbe, hanem úgy is, ha olyan húst, tejet és tojást fogyasztunk, melyek olyan állattól származnak, amelyeknek csupán a takarmánya tartalmazott GMO-t.

A vizsgálaton átesett összes nő között az alábbi eredményre jutottak: a várandós anyák nyolcvan százalékánál a babák köldökzsinórvérében kimutatták a Bt mérget, a nem várandósak hatvankilenc százalékánál szintén megtalálták ezt.

Az ok egyszerű: számos országban gond nélkül engedélyezik a genetikailag módosított terményeket, mert úgy tájékoztatják a döntéshozókat, hogy a genetikailag módosított termények nem különböznek a hagyományos terményektől. A biotechnológia ipar éveken át azon dolgozott, hogy elleplezze a genetikailag módosított termények előállításánál használt módosítók és vegyszerek bármilyen egészségre gyakorolt kockázatát, valamint megpróbálták elhitetni mintha bármely az ételben megmaradó genetikailag módosított anyag, lebomlana az emésztő rendszerben. Most miután napvilágra került, hogy az ilyen fajta állítások egyszerűen kitalációk számos szerveződés sürgeti a kormányokat, hogy vegyék ki a GMO-kat az élelmiszer láncból.

Mindaddig, amíg a GMO-k biztonságosságáról szóló tanulmányok többségét olyan cégek publikálják, amely ezeket a termékeket létrehozzák, addig aligha lehet ezeket a tanulmányokat hiteles, megbízható adatforrásnak elfogadni. Mindezt tetézi, hogy Észak- és Dél-Amerika valamint Európa országainak számos kormánya lényegében üdvözli a GMO-k jelenlétét az élelmiszer láncban, miközben ezek több mint kétes tudományos alapokon nyugszanak.

         szólj hozzá

Címkék: gmo mezőgazdaság biotechnológia génmódosítás agrárium csecsemők gmo lobbi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr703224645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 
 
süti beállítások módosítása