Az emberi történelem legnagyobb baklövése

Jand         2010.06.12.

http://jand.info/wp-content/uploads/2010/06/jdwm2.jpgJared Diamond 1987-es cikkének nem sikerült magyar fordítását találnom a neten, így pótoltam ezt a hiányt. Nem a legfrissebb írás és messze nem teljes, de a lényege szerintem nem avult el.

A tudománynak köszönhetően az ember beképzelt önképe jelentős változásokon esett át. A csillagászat megtanította nekünk, hogy a Föld nem a világegyetem középpontja, hanem csak egyetlen az égitestek milliárdjai közül. A biológia megtanította nekünk, hogy nem Isten különleges figyelme teremtett minket, hanem milliónyi fajjal együtt fejlődtünk ki. Most a régészet megdönt egy másik szent hitet: hogy az emberi történelem az elmúlt évszázadokban a töretlen fejlődés meséje. Főként, új felfedezések arra engednek következtetni, hogy a mezőgazdaság kialakulása, ami gyakran úgy van beállítva, mint a legfontosabb lépés a jobb emberi élet felé, sok értelemben valójában egy katasztrófa, amiből azóta se kászálódtunk ki. A mezőgazdasággal együtt jelentek meg a hatalmas társadalmi és nemi egyenlőtlenségek, járványok és zsarnokságok, amelyek átokként ülnek rajtunk.

Olvasd tovább:

http://jand.info/2010/06/az-emberi-tortenelem-legnagyobb-baklovese/

         4 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság agrárium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr962076152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyunyeszgomesz 2010.06.13. 01:56:15

A cikk szerintem megjelent magyarul a harmadik csimpánz című kötetben.

(kicsit) OFF:
Kérdés az itteni bloggerekhez:
Erre nem jön tőletek valaki?
szkeptikus.blog.hu/2010/06/12/szkeptikus_klub_genpiszkalt_vagy_gennemesitett

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.06.13. 08:56:11

@nyunyeszgomesz: egyértelműen nem.
hacsak nem egy kis támogatással, agrármérnökökkel, biogazdákkal, akik majd a végén felállnak és rávilágítanak, hogy hol hazudtak!

sovesztomesz 2010.06.16. 07:43:30

Igen, fel kellett volna ismernünk, hogy az indiánok nem azért nem használták a kereket, mert fejletlenek voltak meg unintelligensek; hanem mert belátták, hogy annak használata olyan következménnyel jár, ami hosszútávon (fejlődés címén) árthat a kultúrájuknak, stb, stb.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.06.19. 23:21:07

@sovesztomesz: pont ugyanezt mondta el Su-La-Ce a Lányis szabadegyetemen, mikor a nyugati VS keleti kultúrák szemléletét hasonlította össze

és akkor most, antibiotikum, c-vitamin.... vagy autó (4-szer annyi kerék! :D) ....

 
 
süti beállítások módosítása