Föld Órája
Micsoda öntellt egy állat az ember. Egy évben egyetlen órát "hagyja élni" azt a valamit, ami nem más, mint az Ő éltetője.
Ennek a Föld Órája dolognak a logikáját alapul véve, eljáttszhatnánk ezt az emberekkel (emberiséggel) is. Egy éven át nyomatjuk az emberekbe a legkeményebb, legdestruktívabb drogokat, aztán kijelölünk az évben egy napon egyetlen órát, amikor fellélegezhetnek, amikor kitisztul a tudatuk.
Az az igazság, hogy tulajdonképpen ezt is teszük! Egész évben szennyezzük a Földet, illetve (ezáltal) egész évben szennyezzük saját testünket is, majd ezek után kijelölönk pár jeles napot, mikor úgy teszünk, mintha odafigyelnénk a környezetünkre.
De:
"Kapcsoljuk le együtt Budapest fényeit 2010. március 27-én este fél kilenckor a Budai Várban, a Savoyai teraszon! Idén első alkalommal rendez a WWF Magyarország közösségi eseményt a Föld Órája akció idejére, ne maradj ki belőle.
Meghívott vendégeinkkel együtt egy óriási kapcsoló segítségével lekapcsoljuk a főváros világítását, majd a sötétben tűzzsonglőr-bemutatót tartunk, végül egy közös dobolással zárjuk a rendezvényt. Ha szeretnél részt venni a dobolásban, hozz magaddal fedőt, lábast, palackot, bármit, ami a dobot helyettesítheti!" - írja a WWF a honlapján.
Szóval:
Szinte már állandó kommentelőnk, Gloucester hívta fel ezen esemény kapcsán a figyelmem, hogy tarthatnák GreenR találkozót ott és akkor. Egyelőre úgy áll a dolog, hogy OKÉ! Szóval félhivatalosan meghirdetve, aki gondolja, jönnön egy közös mókára: GreenR és WWF míting a Várban. Aki jönne és egyeztetni akar: GreenR elérhetőségünk a Kapcsolat menüpontban.
Tetszett? Oszd meg!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.03.23. 11:56:37
Szóval ne sértődj meg, de levettem a kommentet.
Gloucester 2010.03.31. 12:54:37
www.boston.com/bigpicture/2010/03/earth_hour_2010.html
2. képtől rá lehet kattintani a meglepiért. :-)