Videó: A földönfutóvá tett állattartó Hortobágyi Nemzeti Parkos gazdák - "Hová vigyem az ötszáz marhát?"

PPJ         2014.03.25.

Frissítés exkluzív riportokkal! A helyszíni felvételeket Ács Sándorné agrármérnök, vidékfejlesztési szakmérnök, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja, a kielegyenafold.hu szerkesztője készítette.

gazdatuntetes_vertanuktere.jpg

Ma tüntettek a Hortobágyi Nemzeti Parkos földönfutóvá tett állattartó gazdák Budapesten a Vértanúk terén!

vértanúk tere hortobágy.jpg

"Botrányos helyzet alakult ki a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatai miatt. Az eddigi földosztási gyakorlathoz hasonlatosan, a hortobágyi földosztásnál is megtalálhatóak a nyertesek között a gazdálkodási gyakorlattal nem rendelkező, csak papíron helyi lakosok és székhelyű cégek, miközben évtizedek óta állattartással foglalkozó gazdák maradtak legelőterület nélkül. A földosztás ügyében Orbán Viktor miniszterelnök már korábban felkérte a Kehit, hogy vizsgálja meg a nemzeti parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket." - írta a HVG még a 2014. február 27-i "Hová vigyem az ötszáz marhát?" című cikkében, melyben videoriport is szerepel.

Ma egy maroknyi gazda és két marha tüntetett a hortobágyi földosztás miatt reggel 8-tól este 8-ig a budapesti Vértanúk terén.

Legelő nélkül maradt 476 Holstein-fríz és magyartarka tehén - Kiélegyenaföld.hu 2014.01.29.

Kiemelés a GreenR blog által: "Mára már minden meg van ahhoz, ami egy ilyen méretű tejtermeléssel foglalkozó gazdaság működéséhez kell. Ma 476 Holstein-fríz és Magyartarka tehenünk van, ami elég sok munkával jár.

Pályázatot nyújtottunk be arra a 170 ha legelőre amit mindig is mi béreltünk a Hortobágyi Nemzeti Parktól, ami a gazdaságunkat körbe veszi, és az állatainkat ezeken a legelőkön legeltettük!

Sajnos 2014. január 14-én délután 4 órakor kihirdették a pályázat eredményeit, és sajnálattal láttuk, hogy a HB 236-os pályázatot nem mi nyertük meg a közel 500 fős állatállományunkkal, hanem egy másik mezőgazdasági vállalkozó aki nem rég kezdte, akinek talán 10-15 bivalya van."

Gazdák kontra Bitay államtitkár a hortobágyi földmutyiról - Kiélegyenaföld.hu 2014.02.13.

Megfutamodtak a fideszes képviselők és nemzeti parki igazgatók. Dühös gazdák letámadták a földügyi államtitkárt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén.

A mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának összehívását szocialista képviselők kezdeményezték a számos gyanúsnak tartott állami földpályázati ügy miatt. A kormánypárti képviselők azonban nem jelentek meg, így a testület nem tudta elfogadni napirendjét, ezért hivatalos ülést sem tarthatott, hanem konzultációs fórummá alakult át. Ezen csak Bitay Márton vett részt, mivel az eredeti napirendben szintén meghívottként szerepeltetett Nagy István megbízott NFA-elnök, illetve Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója és Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója nem jelent meg.

Élőlánc Magyarországért - Tisztesség és Emberség Szövetsége - GreenR blog videó

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság földtörvény agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért hortobágyi nemzeti park ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor kié legyen a föld agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az argentin apokalipszis: vajon ez lesz itthon is?!

PPJ         2014.01.03.

Kísértetiesen hasonlítani kezdenek a jelen hazai folyamatok Argentína példáira. Mintha valami sötét - horribile dictu - sátáni erők kifejezetten átültetni kívánnák a Kárpát-medencébehttp://www.greenfo.hu/uploads/hirek/327/32749/cikk.jpg a máshol már "jól bevált" ország-, nemzet-, és néppusztító gyakorlatokat.

"Rezsicsökkentés", "városi gettók", "oligarchák" és "tőkés integrátori agrármodell" némi "intenzív vegyszerrel" fűszerezve. Az apokalipszis szómagyarázatát alább megtalálhatjátok.

Az argentin rezsicsökkentés ára (MTI/Greenfo)

Folyamatos áramkimaradások keserítik meg az argentin főváros életét, miután a déli féltekén beköszöntő nyár közel 38 fokos kánikulájában újabb rekordokat döntött a Buenos Aires-iek áramfogyasztása. A fogyasztói árak befagyasztása miatt a szolgáltatóknak nem éri meg korszerűsíteni az elavult hálózatot.

A lakosság egy része - megelégelve a többnapos áramszüneteket - utcai tüntetéseket tart, egy férfi pedig életét vesztette kedden (helyi idő szerint), miután lövöldözésbe torkollott egy áramszünet miatti konfliktus.

Az Edenor áramszolgáltató társaság szóvivője azt mondta, hogy dolgoznak Buenos Aires-i lakosság ellátásának helyreállításán. Míg az argentin főváros másik nagy szolgáltatója, az Edesur reményét fejezte ki, hogy a szerdai nap végére fel tudják számolni az áramkimaradásokat.

Jorge Capitanich kabinetfőnök kijelentette, a kormány azt mérlegeli, hogy büntetést szab ki az áramszolgáltatókra, vagy akár államosítja is az érintett vállalatokat, ha nem tudnak gyors megoldást találni a kialakult helyzetre. Bírálók szerint ugyanakkor a kormányzat téves energiapolitikája - beleértve az ártámogatásokat és a fogyasztói árak befagyasztását - az oka annak, hogy a szolgáltatóknak nem kifizetődő korszerűsíteni az elavult argentin elektromos hálózatot.

Hetesi Zsolt kapcsolódó bejegyzése (Forrás: Facebook)

Van egy ország, nem nagyon messze, még ezen a bolygón. Argentínának hívják. 2000 körül államcsőd-közeli helyzet alakult ki, és a belváros sem volt biztonságos akkoriban. A tapasztalatokat egy Ferfal nevű orvos írta le, hasznos ötletekkel teli blogájában (érdemes olvasni).

Azt hinnénk, egy ország és az országban lévő vállalatok is tanulnak az esetből, mert ha szükségállapot lép fel, nem nagyon van áram, víz, élelem és általában profit sem terem.

De most olvastam, hogy még sokat kell tanulni, mert még nem tudják a leckét mindig. Az állam-főváros-energiaszolgáltató közötti vitás kérdések (és a profit kergetése) miatt elmaradtak bizonyos fejlesztések, a villamos átvitel korszerűtlen, és nem bírta a 40 C-os hőségben fellépő többlet terhelést, vannak helyek, ahol 2 hete nincs áram (és ilyenkor víz sem...)

Nem véletlenül kukorékolnak a magunk fajta szakértők: az ilyen helyzetekre nem akkor kell készülni, amikor eljönnek, hanem előtte. A "készüljünk a legjobbra" hozzáállás súlyos károkat szokott okozni. Minden rendszer tervezésekor a legrosszabbra kell készülni, mert így a rendszer ellenálló lesz.

Magyarországon is egyre több a szélsőséges időjárási esemény, és az ország mégis megbénul egy hóeséstől, emberek rekednek napokra a hóban, nyaranta egyre gyakoribb a hőhullám, az aszály. Ezekre mind sokoldalúan fel kéne készülni:
- alternatív energiaforrásokkal, hogy végre ne függjünk a beohzataltól és tiszta energiát termeljünk
- alkalmazkodóképes rendszerekkel, amik bírják a gyűrődést
- új mezógazdasággal, amely nem műtrágya- olaj- és vegyszerfüggő, és kezeli az éghajlati szélsőségeket
- emberekkel, akik értik és tudják mi történik köröttük (Humánökológusok! - greenr szerk.), a gazdaságban, az energiaforrások terén, az éghajlat tekintetében stb.

Amíg ez nincs meg, addig hasonlítunk a Titanicra. Nincs elég mentőcsónak. Nem szabad senkinek sem elfelejteni: a hajóra a gyárban szerelik a mentőcsónakokat, nem a tengeren.

A "dél-amerikai modell"...

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/agrocikk/bp17.JPGAz agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti!

Amikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozata az agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!!

Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán - GreenR

Ángyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke...

A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10.

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02433/_end-of-the-world_2433119b.jpg"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!" - (Jn. 8,32)

Apokaliptikus időket élünk, ezek a végidők, ha úgy tetszik, történelmi tekintetben a végórák, kozmikus vonatkozásban a végmásodpercek! Apo-kalüpszosz = lehull a lepel! Kishantos esete apokaliptikus következményekkel fog járni! Ezt kimondani és olvasni rémisztően hat, pedig ha megvizsgáljuk ezt az ógörög kifejezést, akkor ez a szóösszetétel annyit jelent, hogy lehull a lepel. Miért kellene félni attól, hogy lehull a lepel? Nem éppen azért jöttünk itt össze ezen a blogon is, hogy lehulljon a lepel?! Sose felejtsük el a szavak eredeti értelmét: a káosz sötét erőinek éppen az a célja, hogy úgy okozzon még nagyobb felfordulást az emberek között, hogy sem fejben, sem tettben: nem tudják a dolgok eredeti értelmét, és így nagyon könnyen meg/félre vezethetőkké válnak! [Ezt a rövid bevezetőt Bogár László - Méltóztassanak nem hülyének nézni minket! című előadásának első néhány percéből foglaltam össze, persze az egész előadást nagyon érdemes megtekintenünk!]

         136 hozzászólás

Címkék: vélemény fidesz maffia orbán viktor apokalipszis energia mezőgazdaság energiapolitika ökogazdálkodás földtörvény fenntarthatóság agrárium megújuló energia biogazdaság energiafüggőség agrárpolitika humánökológia ángyán józsef földbérleti pályázatok rezsicsökkentés nagyipari mezőgazdaság agrokemikáliák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Elérhető Ángyán József V. jelentése a földről

PPJ         2013.12.30.

„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és
Adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
(Assisi Szent Ferenc: Uram, adj türelmet…)

Kedves Barátaim!

4484_9537_angyan-jozsef.jpgHosszas munkával és sokak önzetlen segítségével - melyért ezúton is hálás köszönetet mondok - elkészültem az állami földbérleti pályázatok 2013. szeptember 1-i állapot szerinti, immár teljes körű feldolgozásával.

Ángyán József - V. jelentés a földről - PDF

Mint tán emlékezetes, az előző, negyedik elemzést a 2012. december 15-ei időkeresztmetszetre készítettem. Ebben teljeskörűen feldolgoztam illetve aktualizáltam nyolc – Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – megye adatait. Ez a vizsgálat az új állami földbérleti pályázati rendszer alkalmazásának első éve végéig országosan bérbe adott összterület 85 %-ára, több mint 18.600 ha-ra terjedtek ki, tehát az állami földbérleti pályázatok eredményeinek csaknem teljes körű feldolgozását adta. Az elemzés eredményeit "IV. jelentés a földről" címmel, tanulmány formájában 2013. április 22-én, a Föld Napján a „Kié legyen a föld?” honlapon tettem közzé, amit - a korábbi háromhoz hasonlóan - igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísérte.

Korábbi GreenR posztunk a témában:
Állami földbérleti „hazugság-coctail" és a Fejér megyei tények – Kishantos okán

A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek valamint az NFA Ellenőrző Bizottsága súlyos gondokat jelző vizsgálata és 2012 októberében készült, 4yt1z0m8_1.jpgám mindezidáig nyilvánosságra nem hozott jelentése ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állítja, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben, a kritikákkal kapcsolatban pedig visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tesz. Mindezeken túl a IV. jelentés megjelenése óta a föld- és birtokpolitika területét érintő törvényhozás is vésztjósló, a Nemzeti Vidékstratégában meghatározottól egyre inkább eltérő irányba tart, amely szoros összefüggést mutat a földbérleti rendszer által jelzett stratégia-váltással.

Éppen ezért az elemző munkát folytatva, azt kiszélesítve megkíséreltem az agráriumot és a vidéket körülvevő folyamatok értelmezését, továbbá áttekintettem a földügyi törvényalkotás helyzetét is, és a 2013. szeptember 1-i időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam az állami földbérleti pályázatok adatait.  Az "V. jelentés a földről" címet viselő, jelen összeállításban e gazdasági, társadalmi és törvényalkotási folyamatértékelés, helyzetelemzés, valamint az új pályázati rendszerben eddig bérbe adott valamennyi állami terület aktualizált hivatalos adatai feldolgozásának, megyénkénti valamint közös elemzésének eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat adom közre.

A továbbiakban a földügyi törvényalkotás nyomonkövetése mellett folyamatosan feldolgozom az állami földbérleti rendszer alkalmazásának eredményeit. Feltett szándékom, hogy a földügy törvényhozási és az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit negyedévente közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem.

c3a1ngyc3a1n-jc3b3zsef.jpgA teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat és önzetlen segítséget hálásan megköszönöm. Továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.

Szeretettel ajánlom a jelen összeállítást kortársaimnak éppen úgy, mint tanulságul az utókornak, a jövő nemzedékek tagjainak, köztük Hannának, tegnap született kis unokámnak.

"A világ fölött őrködő Rendben", az igazság, a nyilvánosság valamint a jó szándékú emberek összefogásának, a tisztesség és emberség szövetségének erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel:

Gödöllő, 2013. december 22. - Advent 4. vasárnapja

Ángyán József

angyanjozsef.blog.hu
facebook.com/profangyanjozsef
tesz.info
facebook.com/tesz.info

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs V ángyán jelentés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Eladná az Országát? Tuti tippet kapott Csányitól? Aranykalászos gazda képzést végezzen!

PPJ         2013.11.28.

foldtorveny1.jpgNocsak-nocsak... Milyen érdekes fizetett hirdetést dobott ki jobb oldalra a Facebook tegnap este a szemünk elé... Csak nem eladó lesz hamarosan az ország?! "Apróhirdetés" nagykutyáknak...

Erről egyből a műkörmös sztori jut eszembe: "Jelenleg műkörömépítésből élek, de aranykalászos gazdatanfolyamot is végeztem – mondta a gyesen levő kismama, aki két külön pályázaton, összesen két és fél margitszigetnyi földterület bérleti jogát nyerte el Borsodban a helyi gazdák előtt." (blikk)

foldtorveny.jpg

... ennél már csak a borsodi mezőségi Kanyok Attila szociálpedagógus esete cifrább, aki az első, gazdák által elismert pályázat botrányos visszavonása előtt éppen két nappal kapta meg az aranykalászos oklevelet... A műkörmös hölgy végzettsége jogi asszisztens, ő maga soha nem gazdálkodott, csak a férje - jelenleg valószínűleg "strómanként"...

Az aranykalászos gazda tanfolyamot eredetileg -teljesen jóhiszeműen- azoknak szánták, akik már akár több évtizede eredményesen gyakorolták a gazdálkodást szakirányú iskolai végzettség nélkül.

Lásd még:
NFA bukta: a kormány titokban rabolja a földvagyont!
59 állami földterület Simicska cégeinek

otp hazaárulás.jpgDe nézelődjünk csak tovább, mit ír az OTP Jelzálogbank Termőföld Értéktérkép 2013 befektetési tájékoztató dokumentum a 13. oldalon?!

"Várakozások – A termőföld-piacot teljesen átrajzolhatja az elfogadásra váró új földtörvény

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény elfogadása nyár elejéig, a jelenlegi ülésszakban várható, a hatályba lépés pedig jelenleg 2014. január 1-re vagy május 1-re becsülhető, ami az új törvény alkalmazásával a moratórium megszűnését fogja jelenteni."

!!! FIGYELEM - ELADÓ A HAZA - ELADÓ A FÖLD !!!

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság csányi sándor földtörvény agrárium agrárpolitika vidékfejlesztési minisztérium agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán

PPJ         2013.11.09.

377636_498261270211535_1116833086_n.jpgA Tilos Rádió tegnapi Planet ERROR adásában is szóba került általam a vegyszeres és az ökológiai mezőgazdálkodás közti lényeges különbség; most a Kishantosi ökológiai mintagazdaság megszüntetésére irányuló kormányzati kísérlet kapcsán részletesebben kifejtjük, hogy miért is megátalkodottul pusztító dolog egy ilyen irányú törekvés. Alapvető, hogy a vegyszer nincs "egy helyben", nem "marad ott" ahová kijuttatták: hanem mindenbe belehatol: talajba, növénybe, állatba, s emberbe. Az agrokemikália tulajdonképpen olyan, mint a zsarnokság: mindenhol ott van!

bp17.JPGAmikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozata az agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!!

Az agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti!

bp2.JPG

bp15.JPGÁngyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke... Ezt akarjuk?!!!

A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10.

Város és vidéke

"A város és vidék közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság" - Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996

Ha nincs föld, a fiatalok elmennek innen - 444.hu

Ha nincs föld, a fiatalok elköltöznek, előbb a városba, majd mivel ott sincs elég munkahely, külföldre. A magyarországi elvándorlás is a föld miatt van, ezt kéne megérteni végre.

Pacsuta Péter: Mitől termő a föld, mitől mező a gazdaság? Fenntartható mezőgazdaság VS nagyipari agrobiznisz - MTVSZ.hu

A FAO szerint is meg lehetne mindenkit etetni organikus módszerekkel - Innentől kezdve ez inkább logisztikai, közgazdasági, morális kérdés...

A "tankönyvek", akárkik is írták, írjanak, amit akarnak: a bio gazdálkodásban a növények szemmel láthatóan jobban érzik magukat, mint a konvencionális vegyszeres gazdaságban. A talajállapot és a növények állapota magáért beszél!

Mutatni kell működő példákat!

9000.gif

9000 hektáros oligarcha tenné tönkre a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot!

http://444.hu/assets/kishantos-kontra-mezofalvai.jpgNem a 9000 hektárból osztottak földet, hanem a 452-ből. (Grafika: Tbg)
Forrás: 444.hu - Ha nincs föld, a fiatalok elmennek innen)

kishantos.gif~450 és ~9000 hektár Budapestre vetítve. Anim: PPJ

Beszéljünk a talajról - videó magyar felirattal
(forrás: Adatvizuális orgia a Talaj Világnapja alkalmából
)

Nemes Mátyás biogazda elmagyarázza, hogy az ökológiai mezőgazdaság hogy tart fenn egyensúlyt a természetben és az univerzum energiáit hogyan fordítja le a Föld és az anyaföld (termőtalaj) nyelvére: a mi nyelvünkre!

A Rudolf Steiner Hagyomány Kihívása

         2 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia videó mezőgazdaság ökogazdálkodás földtörvény talaj fenntarthatóság agrárium biogazdaság agrárpolitika talajvédelem élőlánc magyarországért vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor etikus vállalat agrármaffia földbérleti pályázatok nagyipari mezőgazdaság agrokemikáliák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása