Meanwhile in Napoli

PPJ         2010.12.02.

Méteres szemétdombok tornyosulnak még mindig Nápoly egyes kerületeiben. - Index képgaléria

Nápoly lassan már nem a Vezúvról lesz híres, hanem tornyosuló szeméthegyeiről. A koszos és büdös utcákon a szülők gyermekükkel a karjukon próbálnak átkelni a bezacskózott szemétkupacokon, hogy eljussanak reggelente az iskolába. Naponta körülbelül 3600 tonna szemét keletkezik, és zavaró bűzt árasztanak a végeláthatatlan hulladéktorlaszok, ezzel megkeserítve az ott élők és a turisták életét.

Ilyenkor látni igazán, hogy miről szól a kultúránk. Erőforrásokat vesz ki a természetből, hogy szemétté alakítsa azt. Egyenesekben gondolkodunk (re)ciklusok helyett. Fenntartható termelés és fogyasztás??? Az egy hazugság!

http://galeria.index.hu/kulfold/2010/11/22/napolyi_szemethelyzet/1810453_13443c0a1252f9ab38eaff47f6d496f3_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2010/11/22/napolyi_szemethelyzet/1810455_610e59de2af0d9e87976bde0aa405564_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2010/11/22/napolyi_szemethelyzet/1810463_8a63cd0f51a3285f680aef59a32d0cc6_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2010/11/22/napolyi_szemethelyzet/1810467_f21a342351a9d2d9cd299d92111dfea3_l.jpg

         3 hozzászólás

Címkék: város szemét környezetszennyezés fotók környezet nápoly napoli fenntarthatóság naples

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A neoliberális posztfordista posztadoleszcencia - avagy egy generációs válság természetrajza

PPJ         2010.11.24.

Teljes mértékben egyetértek, átveszem és újraposztolom a Fent és Lent blog Kocsmákba félretolt generáció című bejegyzését! Adbusters szintű elemző cikket írtak!

A tavasszal járó eufóriában megírtuk itt, hogy a nagypolitikai nyomortól valamennyire függetlenül Budapesten az utóbbi pár évben kialakult egy meglehetősen vidám és élhető közeg, amelyben fiatal magyar emberek már nem azzal foglalkoznak, hogy hogyan határolódjanak el a helytől, ahol élnek – vö. „alternatív kultúra” – , hanem mindenféle kis piaci és civil kezdeményezésekkel építgetik azt. Azt írtuk, ez a csendes együttműködésnek és közös szöszmötölésnek egy olyan, az ellenkultúrán már egyértelműen túlterjedt világa, aminek előbb-utóbb lehet, hogy nem csak a szórakozási formákra, de a politikára is hatása lesz.

Most, hogy november van, délután 3-kor sötétedik, és a legócskább rettegést is felülmúlóan dúl a Fidesz, ideje megírni ennek az átalakulásnak a sötét oldalát is.

Mi látszik tehát? Az, hogy pár éven belül Budapest tele lett mindenféle trendi hellyel, ezekben pedig hipp-hopp megjelent egy olyan fiatal tömeg, akik nem csak passzívan fogyasztanak, de mindenféle civil kezdeményezésekben és kisvállalkozásokban formálják és termelik is ezt a közeget.

Tekintsünk el egy percre attól, hogy ha egyéb gond éppen nem sújtja az embert, tényleg milyen kellemes ebben a közegben úszkálni, és nézzünk rá arra, mitől lett ennyi szórakozóhely Budapesten, és honnan jön a tömeg, ami kitölti. 

A kocsma-invázió

Ez a jelenség nem sajátja Budapestnek, bármennyire is romkocsma-nagyhatalom hírében állunk. A neolib hullámmal egyidőben az ún. fejlett világ egészén végigsöpört ugyanez a változás. A piac felszabadításával élre törő rugalmas vállalatirányítás elkezdte a világ kevésbé szabályozott (=inkább kiszolgáltatott) részeire kiszervezni a reális termelést. Ennek köszönhetjük a ’helyi’ gazdaságnak azt az átalakulását, amit egyes korlátolt szemléletek a gazdasági fejlődés természetes csúcsaként kezdtek népszerűsíteni: a „posztfordista” gazdaságot, amelynek a súlypontját már nem az ipar, hanem a szolgáltatások adják.

Egy adott város szintjén ez azt jelenti, hogy a gyárakat bezárják, a befektetések pedig jobb híján a szolgáltatásokba áramlanak. A szórakoztatóipar robbanása ebből a folyamatból adódik. A neolib átalakulás másik dicső eredményének, a közszféra kiéheztetésének köszönhetően ráadásul az önkormányzatok jobban rászorulnak a befektetőkkel való „együttműködésre”, mint valaha. Ennek köszönhetjük a várostervezési szempontból értelmezhetetlen, a város szövetét és a közlekedést keresztül-kasul szabdaló díszkőkapitalizmust, a köztéri funkciók helyett inkább a szabadtéri plázák funkcióját ellátó sétálóutcákat, s a szolgáltatóiparnak nyújtott egyéb kedvezményeket. 

Budapest esetében hozzáteendő, hogy a város jelenleg tipikusan a robbanás kezdeti fázisában van, amikor még elég nagy részben helyi vállalkozók, helyi kezdeményezések dobják be és csinálják meg a saját ötleteiket. A következő fázis az, amikor a sikeresebbeket egyre nagyobb tőkével rendelkező franchise-ok vásárolják fel. Lesz még, hogy nosztalgiával gondolunk vissza a tizen-valahányadik miniromkocsma mostanában némi unalommal fogadott felavatására. 

"Fiatal felnőttek" lettünk

Honnan jön az a töméntelen tömeg, ami ezt a sok új helyet mind megtölti? Ugyanabból a folyamatból. A piac felszabadítása és a rugalmas vállalatvezetés azt jelenti, hogy a munkáltatásban nem kell mindenféle kártékony, a piacokat elriasztó megkötésekhez és szakszervezeti alkukhoz ragaszkodni. Nem kell teljes munkaidős állást, stabilkarrierlehetőségeket biztosítani, nyugdíjat és egészségügyi biztosítást fizetni. A rugalmasság azt jelenti, hogy lehetőleg csak azokért a percekért fizetek, amikor az ürge nekem profitot termel. Hogy az ürge a saját életét amúgy hogy oldja meg, nem az én dolgom – mert már nem vagyok rákényszerítve arra, hogy az én dolgom legyen. Azt a bizonytalanságot, amit ez a rugalmasság az alkalmazotti oldalon jelent, a kirúgott gyári munkásokon kívül elsősorban a fiatalokra terhelik.  

89 óta stabilan nő az első állandó és teljes biztosítással járó munkavállalás kora. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok egyre idősebb korukig részben vagy teljesen munkanélküliek. Ugyanígy csökken a tervezhető karrier-útvonalak stabilitása (vö: mire vállaljak hitelt?). Ennek megfelelően nő az az átlagéletkor, amikor a fiatalok saját családot alapítanak, vagy saját lakást vesznek. A statisztikákban megjelent egy új kategória, a „posztadoleszcencia”: azok a fiatalok, akik „a felnőtté válás legtöbb pszichológiai kritériumának megfelelnek, de nem elégítik ki a szociológiai követelményeket”, azaz kevésbé finoman: nagykorúak, gazdasági alapok nélkül.

Szerencsére az egyetemi oktatás kiterjesztésével létrejött egy olyan parkolópálya, ahol ezeket a fiatalokat meglehetősen sokáig tárolni lehet, anélkül, hogy megjelennének a munkanélküli statisztikákban – a szolgáltatások kapitalizmusában a munkahelyek száma eleve túl kevés, a munkanélküliség eleve para. 

Nem akarsz még lakást

Így néz ki a valós életfeltételeik felől nézve az a vidám, trendi „fiatal felnőtt” tömeg, ami az utóbbi pár évben Budapesten is elővarázsolódott. Attól vannak egyre többen a kocsmákban, mert az emberek már 30-on túl is ugyanolyan életet élnek, mint 18 éves korukban. Persze, beszélni erről az ízlés- és stílusválasztások madárnyelvén szokás csak: egyre többen „választják” a szingli életformát, „halasztják el” a gyerekvállalást vagy lakásvásárlást, iratkoznak be újabb egyetemre azért, mert érdekli őket a spanyol kultúra.

Arról, hogy miért nem tudnál lakást venni vagy gyereket vállalni most, arról, hogy nincs hová tovább lépnie ennek az individuális hányattatásra kényszerített fiatal munkaerő-tömegnek, akik vagyunk, kevesebb szó esik.

De vajon eshetne? Ez a réteg minden este többezresével mulat együtt hajnalig, a meglevő anyagi hátterét és jövendő biztonságát újabb és újabb helyek, stílusok és kiegészítők rangsorolásába, az öltözködés kényszerébe és 500 körüli sörökbe-capuccinókba csorgatva el. Mennyi esély van rá, hogy ráismer magára, mint olyan társadalmi csoportra, ami azonos hátrányokkal és azonos érdekekkel rendelkezik? A 84658 választható stílus látványa mögött képes lesz-e úgy nézni magára, mint a lényegi politikai és gazdasági folyamatok perifériájára szorított csoportjára a magyar állampolgároknak? Ez a kocsmákba félretolt generáció éppen az, ami az elkövetkező 20 évben a Magyarország fejlődését meghatározó munkaerőt adhatná.

De te is gondoltál rá, hogy kivándorolsz, ugye?

         szólj hozzá

Címkék: politika város világ válság adbusters fent és lent blog

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Újra analóg lesz a kasza!

PPJ         2010.06.11.

Városiak nem igazán ismerik ezt az érzést, ahogy a teljesen vidékiek sem. Ez csak egy szűk rétegre, egy szűk területre jellemző: a kertvárosra. Ami azért nem is olyan szűk most már. Mostanság ugyanarra ébredek, elfogja ez az "érzés" a hallójárataimat, az érzés lehet elektromos vagy benzines.

Fffrümmm frümm frümm szltszlt - így az elektromos változat.

Böööööööööööööööööööööööö fröfröfrö böööööööööööööööööööö- így a benzines.

Igen: a fűnyírásról beszélek! Elég embert idegesít már a visítás és brümmögő pöfékelés. Elég legyen! Hogy én hogy várom már, mikor elfogy az olaj! Hogy én hogy várom már, mikor az elfogyott olaj miatt nem lesz több műanyag zsineg gyártva, ami a fűkaszába kell. Hogy én hogy várom már, mikor a csapadékháztartást úgy felborítja az ember, hogy a gátak átszakadnak és nem éri meg sehol sem duzzasztót építeni az elektromos áramért, mert hol kiszárad, hol átszakad... És akkor se elektromos áram, se olaj.

Az lesz a kovácsok kora. Újra analógmanuális lesz a kasza! Béla bá se fog este 8-10 ig "D" kategóriás akciófilmet nézni kereskedelmi cstornán, mert ha le akarja vágni a füvet, akkor bizony hajnalban kell kelni, akkor harmatos.

A tiszta, rendes kertváros. Az amerikai álom, ugye? Mert totál sötétnek kell lenned, hogy elhidd!

Miért utálhat meg egy közösség téged Amerikában?

„Úgy történt az eset, hogy Kathleent épp a kertészkedési hobbija sodorta bajba Winterhavenben. Vagyis egészen pontosan az, hogy saját háza körül a szokványosan rendezett, sima pázsitot – ami egyébként ökológiai és történeti szempontból is idegen a térségben – lecserélte természetesen sokszínű, kevésbé vízigényes, őshonos virágokra, füvekre és bokrokra.”

Amerikában ez felér a szentségtöréssel!

„Ha egy valamivel kellene szimbolizálni rendességi vagy rendezettségi megszállottságunkat, akkor az biztosan a sűrűn vetett pázsit volna. Ezt a találmányt eredetileg a huszadik század elején élő gazdag háztulajdonosok fedezték fel, akik a felső középosztály privilégiumai után áhítoztak: a pázsit a tollaslabda, a gyeptenisz és a krikett világát idézi, és mint olyan, megdöbbentően sok törődést igényel, hogy sima, monoton, vízszintesen lefektetett ponyva jellege legyen. Az amerikaiak évente 8 milliárd dollárt pazarolnak pázsitápoló termékekre és szolgáltalásokra, és több mint húszezer tonna rovarölőt és műtrágyát használnak hozzá.¹ 

1: Pázsitköltségek és gyomirtóhasználat: Jim Motavalli, „The Chemical Meadow”, Environmental Defense, April 1, 2000, http://www.environmentaldefense.org/article.cfm?contentid=984.

A 'gyerekek és kisállatok számára veszélyes' kis sárga jelzőzászló látványa így megszokottá vált, és a vezető szakemberek mára már csak 'kémiai pázsitként' emlegetik a találmányt. A külvárosok már gyakran nem a rend és nyugalom védőbástyái, amiért eredetileg létrehozták őket, hanem a gyep rendben tartását szolgáló fűnyírók, gyomirtók, sövényvágók és levéligazgatók búgásától-sivításától hangos tájjá váltak. ... Még ha nem is számoljuk a pázsit fenntartásának költségeit, ökológiai szempontból akkor is katasztrófáról van szó. A sűrűn vetett gyepnek rövidke a gyökere, ami nem tudja jól megtartani a nedvességet.”

Túl sok MTV-t meg Viva Tv-t néz a magyar, oszt' jó hogy ő is zöld gyepen akar bikinis csajokkal kerti vízcseppekben lassított felvételként ugrálni, de szálljon már le a földre! A gyep az nem biodiverz. Ott jó esetben is (ha nem irtja ki a műtrágya) csak földigiliszta van, de nincs az az épeszű madár ami leszállna ilyen nyílt terepre. A dzsumbuj! Na az az igazi élet. Gyepszint, cserjeszint, lombkoronaszint: rejtekek. Rovarok, madarak, éjszakai állatok. Változatosság. Sokszínűség = biztonság. Ez nem libsi duma,  ez populációökológia.  A kertnek tényleg a "multikulti" a jó. Az egysíkű gyepet elviszi az első gombás betegség, az első aszály, vagy az első áradás. A sokféle növényzetet nincs az a vihar ami kitépje. Esőzéskor az esővíz nem tud a talajba szivárogni, ehelyett a műtrágyát és gyomirtót a földdel együtt kimossa, bele a város csatornahálózatába. Ezt a fajta szimpla fűsivatagot szinte semmire sem tudják hasznosítani a madarak és más, normális esetben szívesen látott élőlények.

„A probléma nemcsak az, hogy legtöbbünkbe belénk táplálták a rövidre vágott pázsit rendjének és rendezettségének igényét. Még csak nem is az a baj, hogy egyáltalán nem vesszük figyelembe a dolog hátrányait. Az igazán nagy baj az, hogy frászt kapunk, amikor szomszédunk kertjében azt vesszük észre, hogy az kevésbé rendezett, bár finoman kidolgozott. … A természetes tájak lehetnek akármilyen gyönyörűek, egyediek, gondozást alig igénylők és környezetbarátak, néhány közösség mégis megőrülne a szedett-vetett, bozontos, egyenetlen, vegyes színű, összességében rendezetlen látványuktól.”

„Amerikában az egyik város önkormányzata a 'gyomtörvény' alapján akart vád alá helyezni, őshonos növényrengeteggel beültetett kertje miatt” öt ház- és telektulajdonost.

„A törvényt – amelynek célja a pázsitkertek elgyomosodásának megakadályozása – az önkormányzatok gyakran használják fel az őskertet ültetők ellen. … A New York állambeli Buffalo város Kenmore nevű külvárosának egyik lakosát 1984-ben például 30.000 dollárra büntették meg, amiért nem volt hajlandó ledózerolni hatszor hat méteres, tucatnyi különböző típusú vadvirággal teleültetett kertjét. … És egy napon, amikor a tulajdonos nem volt otthon, egyik szomszédja tövig lekaszálta a kertjét. Ez ellen a szomszéd ellen természetesen gyorsan ejtették a vádat.”

Nem, az amerikai "GÁRDEN" nem működik és erre már mások is rájöttek! Ahogy a dőltbetűs részek forrása is a Tökéletes rendetlenség című könyv²,

2: Abrahamson, E.; Freedman, H. D. (2007): Tökéletes rendetlenség. HVG Kiadó, Budapest. 384 p. II. fejezet, Rendezett pázsit 42-49. old.

aminek ezen fejezete - nagyon helyesen - ökológiai szemléletű, úgy az itt korábban már bemutatott Adbuster folyóirat is foglalkozott eme témával.

Az Adbuster 83. számában találkoztam ugynis Fritz Haeg munkáival, amivel támadást indított az amerikai előkertek ellen. Kövessük a példáját és tanuljunk meg kertet művelni, mielőtt elfogy az olaj és a víz, mert különben majd nézünk egy nagyot, hogy a füvünk helyén sárga száraz semmi van.

         19 hozzászólás

Címkék: város környezet fűnyíró kasza ökológia kertváros gyep fenntarthatóság pázsit adbusters fűkasza tökéletes rendetlenség

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Autók nélkül a világ

PPJ         2010.05.28.

Via: Spottr

Emlékeztek még az elnéptelenedett Londonra és a kihalt Los Angelesre? Ross Ching ezen sorozatok ötletét vitte tovább és elkészítette saját, emberektől és forgalomtól mentes városát, csak épp time-lapse-ben. A helyszín itt is Los Angeles, a zene pedig Radiohead.

Arról, hogy hogyan készült ez a videó, Ross honlapján kaphatunk részletes leírást.

         11 hozzászólás

Címkék: város környezet légszennyezettség autók nélkül

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A totalitárius buddhista, aki legyőzte a Sim City-t...

PPJ         2010.05.22.

Via: Vice

Bocsi, de nem fogom leferdíteni. A Sim City-t nem ismerem annyira, de a videó mindent elárul. Teljes lefedettség, magas munkanélküliség, minimalizált közszolgáltatás, 50 éves átlagéletkor, totális környezetszennyezés, teljes regiment élet: mindez olyan szakrális területlefedettségi mintázatok által megvalósítva, mint a buddhista Élet Kereke. Sok-sok évet dolgozott ezen a srác! És a végeredmény maga a megvalósult borzalom. Természetesen Koyaanisqatsi-n nőtt fel a srác, mondanom sem kell. Ugye nem kell ecsetelnem (az interjú elolvasása után), hogy miért iszonyatos ez a példa, amit létrehozott a srác?!

I’m English, but when I was twelve I lived in North Carolina and went to an inner-city school a bit like that one in The Wire. I only really have two memories of that time. One, of police arresting one of my classmates in the middle of Social Studies, (I never saw him again), and two: Technology lessons that consisted of us sitting two to a computer, playing the original Sim City; presumably to stop us fighting each other for one hour a day.

That was the first time I played Sim City. Later, I got my first computer with Sim City 2000. I dicked around with it for about a week before realising I’d rather gun down Nazis in Spear of Destiny, than thanklessly lay down four square miles of sewage piping for silent citizens.

Not Vincent Ocasla though. Vince guy spent four years wallowing in equations and graph paper building a totalitarian Sim City hellscape called Magnasanti, racking up a population of six million and claiming to beat an otherwise unbeatable game. Watch this and get scared:

I saw this mind-blowing video a month ago, but only just managed to track Vincent down on Facebook. He’s a 22-year-old architecture student living in the Philippines, and I felt a little bit better after discovering he’s just a normal dude, not Krang from the Teenage Mutant Ninja Turtles.

Vice: I think most people’s natural inclination after watching your video would be awe, followed by fear.
Vincent: I am in agreement. That was part of the intent of the video, for those that know, play, and love the game.

Vice: Not to presume to didn’t have fun building and developing Magnasanti, but your approach to Sim City doesn’t seem like you really treat it as a game anymore.
Vincent: For me, SimCity 3000 is more than just a game. It has evolved to become a tool or medium for artistic self-expression. While most games today are focused on destroying things and killing other players, Sim City instead allows one to exercise the imagination to create, and express. Many people say, “Oh, it’s just a game!” But they are mistaken.

Vice: Godfrey Reggio’s Koyaanisqatsi seems to have been a big inspiration.
Vincent: It very much was - I first watched it in 2006. The film presented the world in a way I never really looked at before and that captivated me. Moments like these compel me to physically express progressions in my thought, I have just happened to do that through the form of creating these cities in SimCity 3000. I could probably have done something similar - depicting the awesome regimentation and brutality of our society - with a series of paintings on a canvas, or through hideous architectural models. But it wouldn’t be the same as doing it in the game, for the reason that I wanted to magnify the unbelievably sick ambitions of egotistical political dictators, ruling elites and downright insane architects, urban planners and social engineers.

I’ve a quote from one of your Facebook status updates here: “The economic slave never realizes he is kept in a cage going round and round basically nowhere with millions of others.” Do you not feel that sums up the lives of the citizens of Magnasanti? (And you might want to set your Facebook to private by the way.)
Precisely that. Technically, no one is leaving or coming into the city. Population growth is stagnant. Sims don’t need to travel long distances, because their workplace is just within walking distance. In fact they do not even need to leave their own block. Wherever they go it’s like going to the same place.

Heavy.
There are a lot of other problems in the city hidden under the illusion of order and greatness: Suffocating air pollution, high unemployment, no fire stations, schools, or hospitals, a regimented lifestyle - this is the price that these sims pay for living in the city with the highest population. It’s a sick and twisted goal to strive towards. The ironic thing about it is the sims in Magnasanti tolerate it. They don’t rebel, or cause revolutions and social chaos. No one considers challenging the system by physical means since a hyper-efficient police state keeps them in line. They have all been successfully dumbed down, sickened with poor health, enslaved and mind-controlled just enough to keep this system going for thousands of years. 50,000 years to be exact. They are all imprisoned in space and time.

Why did it take a year-and-a-half just to complete the theory behind Magnasanti?
During the planning stage of the city I was also busy constructing other large-scale cities, which laid out much of the theory for Magnasanti. New ways of doing things were not yet developed until experiments were done within the game to verify ideas, and notes had to be taken down in conjunction with each new experiment, as well as devising new experiments to find out if there were better ways of solving the problem. Building cities and doing in-game experiments to obtain the results desired takes time. Additionally, I had other things to do, and only worked on it in my spare time, so it was a gradual development, not something I was working on 24 hours a day, 365 days a year.

You say Magnasanti’s design is based on the Bhavacakra, the wheel of life and death in Buddhism. Are you a practicing Buddhist?
Former Buddhist. The Wheel of Life, also known as the Wheel of Time or the Wheel of History, can be found in many religions, philosophies, and cultures which regarded cyclical notions of time consisting of ages that essentially repeat themselves. I’m particularly fascinated with sacred geometry. The city symmetry uses a modified version of the symbol to represent the sinister intent of enslaving all of its citizens for all eternity. But with regards to what I believe, today I simply consider myself to be a freethinker.

Do you play any other games apart from Sim City? I hate to imagine what you would do to a family in The Sims.
I used to play other games back in my school days such as Populous, Age of Empires and a few MMORPGs like Galactic Conquest. As for The Sims, I enjoyed that too, although sims usually turn insane and die horribly under my hands after a few minutes. As of today, I no longer play such games. I really don’t see the point anymore.

According to Magnasanti’s graphs, none of its citizens seem to live past the age of 50.
Health of the sims was not a priority, relative to the main objective. I could have enacted several health ordinances which would have increased the life expectancy, but I decided not to for practical reasons. It shows that by only focusing on one objective, one may end up neglecting, or resorting to sacrificing, other important elements. Similarly, [in the real world] if we make maximizing profits as the absolute objective, we fail to take into consideration the social and environmental consequences.

Anything else you’d like to add?
If anyone’s wondering, I am not autistic, or a savant, nor suffer from OCD, or suffer from any other form of clinical mental disease or illness for that matter.

Okay, thanks.

MIKE STERRY

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus vallás város ökológia fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

 
 
süti beállítások módosítása