Levél a TESZ támogatóinak Ángyán Józseftől

PPJ         2014.03.11.

Ángyán József TESZ.2014.jpgKedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!

A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) mozgalom kezdeményezőjeként mindenek előtt hálás köszönetet mondok azért a támogatásért, amit a TESZ összefogás indításához és az országgyűlési választások kapcsán kifejtett tevékenységéhez adtak. A mozgalom indításának elhatározása abból a meggyőződésből született, hogy egy "lélektől lélekig" épülő, örök értékeinkre és erkölcsi normáinkra alapuló emberi hálózat lehet egyedül képes megakadályozni, hogy a spekuláns tőke diktatúrája átgázoljon családjainkon, közösségeinken, gyermekeink, unokáink jövőjén. Köszönöm hát, hogy csatlakozásukkal, támogatásukkal Önök is megerősítették a döntés helyességébe vetett hitünket, és tevékenyen részt kívánnak venni az összefogás kiteljesítésében.

Magam nyolc éven keresztül országgyűlési képviselőként, ezen belül húsz hónapon át a VM parlamenti államtitkáraként is hosszan  kísérleteztem azzal, hogy a közösségek államát ismét a közjó szolgálatába állítsuk. Azzal kellett azonban szembesülnöm, hogy a nemzeti vagyonunkat széthordó és a közös kasszáinkat folyamatosan kifosztó gazdasági érdekcsoportok, "maffiacsaládok" hálózata kerítette hatalmába az államot, és a két nagy pártpolitikai tömörülés nem más, mint e háttérhálózat kiszolgáló "délelőttös és délutános" műszakja. A pártokráciának egy olyan rendszere alakult ki, amelyben az országgyűlési képviselő nem az őt megválasztóknak, hanem a maffiahálózatot kiszolgáló pártközpontnak felel, saját egzisztenciája és családja jövője attól függ, hogy mennyire vannak megelégedve „használhatóságával” a "keresztapák".

Belső erőfeszítéseim kudarcát belátva előbb a kormányból, majd a kormánypárti frakció-szövetség képviselőinek sorából is kiléptem, és a családokra, a fiatalokra és a helyi közösségekre épülő Tisztesség és Emberség Szövetsége (www.tesz.info) összefogás elindítását kezdeményeztem, amely reményeim szerint megteremtheti az igaz beszéd, a nyilvánosság fórumait, és segíthet akár már most is a közügyek szolgálatára szegődő képviselőket juttatni a törvényhozásba. Olyan képviselőket, akik a nemzetük, a saját helyi és hivatásrendi közösségük boldogulásának szolgálatára teszik fel az életüket, és nem az országunkat kirabló gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló pártközpontoknak, hanem az őket küldő közösségeknek tartoznak elszámolással. Akik vallják, hogy az ember - a jelenlegi pártpolitikai "elit" értékrendjével szemben - egyáltalán nem annyit ér, amennyi az összeharácsolt vagyona, hanem – Kodály Zoltán szavaival - annyit, „amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. Akik szerint soha többé nem lehet törvényes az, ami erkölcstelen.

elolanc.jpg

Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!

A teljes médiablokád közepette ezúton fordulok most Önökhöz, és nemcsak mai mindannyiunk, hanem a következő generációk jövője iránti közös felelősségünk okán is kérem segítségüket. Örömmel adom hírül, hogy a helyi közösségek akaratából, az ő képviseletükben és a TESZ támogatásával - a félelem és kiábrándultság légkörében, a durván egyenlőtlen feltételek valamint a választási törvényben kódolt "bizniszpártok" tömkelegének "aláírás-üzletelése" közepette és mindezek ellenére - az Élőlánc Magyarországért (www.elolanc.hu) az emberekkel valóban találkozva, támogató aláírásukat tisztességes úton megszerezve 9 körzetben jelölteket állít az országgyűlési választásokon. (Rövid bemutatásukat a levelemhez mellékelt leírás tartalmazza.) A jelöltek és a választókerületek, amelyekben indulnak, az alábbiak:

  • Ács Sándorné Fejér megye 05. vk. (Sárbogárd)
  • Diviki Nagy Attila Budapest 14. vk. (XVII. kerület)
  • Hargitai István Budapest 13. vk. (XVI. kerület)
  • Horváth András Budapest 08. vk. (XIV. kerület)
  • dr. Horváth Melinda Pest megye 12. vk. (Cegléd)
  • Kohajda László Bács-Kiskun megye 02. vk. (Kecskemét)
  • Lázár Péter Veszprém megye 03. vk. (Tapolca)
  • dr. Léhmann György Somogy megye 04. vk. (Siófok)
  • Pacsuta Péter János Pest megye 01. vk. (Érd)

Nem igaz hát, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül lehet választani! Ha ők közösségeik képviseletében már most bekerülnek a törvényhozásba, akkor egy olyan fontos hídfőállást alkothatnak, amely az országgyűlési kereten kívül szerveződő TESZ mozgalommal összefogva előkészítheti az igazi rendszerváltást: a közösségek államának kiszabadítását az intézményesült korrupció mocsarából, leválasztását a maffiahálózatrokról és a közjó szolgálatába állítását.

Szeretettel hívom és kérem hát kedves mindnyájukat: erősítsük együtt a családok, a fiatalok és helyi közösségek tisztességes hálózatépítő mozgalmát! Ehhez most mindenek előtt arra van szükség, hogy segítsék az Élőlánc Magyarországért színeiben induló jelölteket, hívjanak erre másokat is! Készüljünk együtt a változásra, az igazság pillanata és egy új világ közeli eljövetelére!

Gödöllő, 2014. március 11.

Eddigi támogatásukat, együttműködésüket ismételten hálásan megköszönve  és továbbra is kérve, a „világ fölött őrködő Rendben” és a jó szándékú emberek összefogásának erejében töretlenül bízva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel: Ángyán József

         szólj hozzá

Címkék: választások élőlánc magyarországért ángyán józsef választások 2014 tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Új Trianon - Összefoglaló a Tisztesség és Emberség Szövetsége debreceni fórumáról

PPJ         2014.02.06.

A Tisztesség és Emberség Szövetségének második 2014-es állomása Debrecenben volt. Felszólalóink voltak Ács Sándorné, Ángyán József, Horváth András, Kassai Zsolt és Léhmann György. Szeretettel várjuk további rendezvényeinken! Kassai Zsolt építész az Országos Területrendezési Terv, a földforgalmi törvény és a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt!

Előzmények a témában a GreenR blogról:
Nekünk nem a pénz a Hazánk! - 2013.05.24.
Földügy svindli - "második Trianon" közeleg! - 2013.06.04.

uj trianon 2. trianon.JPG

Az Élőlánc Magyarországért YouTube csatornája
A debreceni előadások lejátszási listája

Kassai Zsolt építész a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt.

A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) és

az Élőlánc Magyarországért

választási felhívása

Választásról választásra nő azok száma, akik elutasítják az elvtelen, a közérdeket súlyosan sértő, leginkább egyéni, illetve szűk csoportérdekeket képviselő hatalomgyakorlási formát, a Magyarországon mára szinte mindent eluraló pártokráciát. Az így képviselet nélkül maradóknak kínálunk mi alternatívát: alulról szerveződve, igazi civilként, közösségek képviselőiként. Tovább»
___________________________________________________________________________

Ami Gandhinak sikerült Indiában, az sikerülhet nekünk is Magyarországon - írta: Kassai Zsolt

A tisztesség és emberség mindenkinek a saját ügye! Ennek a szövetsége azt jelenti, hogy mindenki, aki ki mer állni a saját tisztességéért és emberségéért, álljon azok mellé, akik már ezt megtették! Először Ángyán József tette meg, most Horváth András is megtette! Lássuk be, hogy nem kis bátorság kellett ehhez! Ángyán József professzor úr esetében az államtitkári székből nem egy professzor állt fel, hagyta ott a kormány-tisztviselőséget, az „állami Skoda Superb-t , a jó fizetését, nem a professzor állt fel, hanem Ángyán József a tisztességes ember, és ettől hiteles! Horváth András is otthagyta a NAV-beli állását, hogy elmondja Nekünk, mi zajlik a színfalak mögött! Mindezt Horváth András, éppen úgy, mint ahogy Ángyán József, a saját tisztessége és embersége okán tette! Ettől hiteles, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy ez van, ez a létező valóság. Csak ez nem valóságshow a tv-ben, mert a bankok a fejünk felől a tetőt viszik el csalás árán, és hasonló csalás lehetőségét biztosítja a földtörvényünk maga! Én abban reménykedem, hogy Magyarország tisztességes és emberséges választó polgárai kiállnak a maguk emberségéért és becsületéért! Álljunk már fel végre a tv-képernyők elől, és olvassunk !!!! Olvassuk el a földtörvényt, győződjünk meg arról - ki-ki a saját szemével és fejével -, hogyan fogják átjátszani a magyar földet a nemzetközi oligarchiáknak, és a hazai oligarcháknak.

Talán nem érti félre senki, ha Mahatma Gandhit és India példáját hozom elő. Mi a magyar jó szándékunkkal, a lelkiismeretességünkkel, a lelkiismeretünkkel , és a jobb-bal ellentétünkkel, EU-tagságunkkal kezdünk hasonlítani a Brit-gyarmatbirodalom Indiájához. Gandhi egész életét szentelte arra, hogy az indiai hagyományokat a világgal megismertesse, kibékítse a hindi-muzulmán ellentéteket, ezzel egyesítse a megosztott Indiát a Brit-gyarmatbirodalom kereskedelmi maffiahálózatával szemben. GANDHI GYŐZÖTT! Amikor Gandhit lelőtték, az utolsó szava, amit a saját gyilkosához intézett ezek voltak: Mit tettél?!!!!

Ennek az utolsó és általános bölcsességű mondatnak több értelmezése is van:

1. A (szankszritahimsa) magyarul "nem ártás" azt jelenti, hogy a gyilkos a saját (karmáját) azaz sorsát pecsételte meg a gyilkossággal. / Asoka (ie.kb.250) Dharma törvények/

2. Gandhi tudta, hogy a Brit-gyarmatbirodalom veresége még csak a kezdet, és a hinduk és a muzulmánok közös megegyezése még csak a felszínen zajlott le, ehhez az ő további békítő munkája elengedhetetlenül lett volna fontos.

3. Gandhi megnyerte ügyének a brit bérenc maharadzsákat! (maha=nagy, rádzsa=király) Rádöbbentette őket arra, hogy a leginkább ők járnak pórul azzal, hogy idegen zsoldosokká váltak és a bérük az India terített asztaláról lehulló morzsa. A pénzt pedig szervezett módon rabolják Indiából olyan kereskedelmi társaságok, akik őket, a maharadzsákat is rabszolgaként kezelik (a mi saját maharadzsáink a „ magukat ma nagypolitikusoknak tartó" hazaáruló bérencek, köztörvényes bűnözők, és a magukat állami Skoda Superb-vel fuvaroztató pitiáner, és kapzsin ostoba fajankók) Azonban a politikai hatalomban Gandhi elvei még nem érvényesültek kellően ennek is tudatában volt a halálakor.

4.Gandhi tudta, hogy Pakisztán leválása gyengíti Indiát (Magyarország periférikus területei ma HASONLÓAN leválnak az országtestről, Nyugat-magyarország a Bécsi-agglomerációhoz, Észak-magyarország a Kassai-agglomerációhoz, Berettyóújfalu és térsége a Nagyváradi-agglomerációhoz csapódik, a Délvidék szerb fennhatósággal egyesül, még a nálunk sokkal fejlettebb horvátoknak is jut belőlünk egy darab. A lényeg az lesz, hogy kié, azaz KIKNEK A TULAJDONÁBAN LESZ A FÖLD? Magyarország egy Budapest-makroregionális-kereskedelmi csomóponttá zsugorodik a határok légiesülése után. Ehhez még hozzá kell venni a ténylegesen hazai kkv-k tényleges gazdasági teljesítményét és a hazai adópolitikát, akkor azt tapasztaljuk, hogy Magyarország, Európa termőföldben leggazdagabb, legkedvezőbb éghajlatú, aA VILÁG JELENTŐS RÉSZÉT MINŐSÉGI ÉLELMISZEREKKEL ELLÁTNI KÉPES országa, csupán a külföldi multinacionális oligarchiák, és a hazai oligarchák által leigázott statisztikai térség marad.

5. A valódi munka, egy hosszú folyamat, India tervszerű újjáépítése Gandhi halálakor még éppen hogy csak elkezdődött. Személyisége a Mahatma (maha=nagy, atma=lélek) azonban egy spirituális erővé vált, mert egy kontinens méretű ország lelkületét testesítette meg. Nekünk ebből az a tanulságunk, hogy felül kell sürgősen vizsgálnunk az Országos Területfejlesztési Koncepciót. Az egyes területegységek, térségi multiplikátorait meg kell találni, amelyek a területi erőforrások használatát hozzák lendületbe, és a térségekben gyors fejlődést generálnak.

6. Az óind kultúra bölcsessége a világ kincse, tanításai nem ellenkeznek a világ egyetlen vallásával (pl: lásd: Rudolf Steiner hindi-keresztény tanításai) „Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az....".........."s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom...."........" Szép vagy alföld, legalább nekem szép! Itt ringatták bölcsőm, itt születtem, itt boruljon rám a szemfödél, és itt domborodjék a sír is fölöttem!" Három költő, három versét írtam EGYBE! Hátulról előre Petrovics azaz Petőfi (orosz?)! Radnóti (zsidó?) József Attila (román?) mindez, a világ legősibb nyelvén gyönyörű magyarul, amelynek az alapja a Sumér! Minden nép kultúrája fontos a világ számára kivétel nélkül. Ha büszkék vagyunk arra, hogy a világ legősibb nyelvét beszéljük, büszkék vagyunk nem csak a nyelvünkre, hanem a színes kultúránkra, akkor a kultúra megvédése okán megint találhatunk egy újabb analógiát India és Magyarország között.

7. Gandhiról tudjuk, mert ennek az elvnek mentén dolgozott egész életében, hogy az ahimsa, Asoka bölcsessége olyan Isteni harcművészet, ami a példa erejét használja. Magyarországon is győzedelmes lehet a „nem ártás filozófiája" (dharma törvények), ha számon kérjük a politikusoktól az ígéreteiket. Például és aktuálisan a FIDESZ Nemzeti Vidékstratégiájának végrehajtását, a stratégiai program megjelenítését a földtörvényben. ABhagavad-gíta pedig az Isteni igazságért vívott harcról szól, azaz esetünkben a tisztességért és becsületért vívott harcról mondja el nekünk, hogy az csakis sikerrel végződhet, mert Isten velünk van, akár Arjunával Krisna, aki a kuruksetrai csatamezőn a királyfi kocsisaként hajtotta Arjuna szekerét. Sikerrel kell tehát végződnie annak az állampolgári akaratnak, hogy ne lehessen államilag titkosítani a politikusok köztörvényes bűntényeinek ma már szinte végeláthatatlan sorát, például a Nyírfaügyet, az Olajszőkítést....stb, és a mostani NAV botrányt sem.

A tisztesség és emberség ügye legyen a legfontosabb közügy! Összefoglalásként azt mondom, hogy ne támadjunk senkit, legyünk jók! Azonban senki sem tévessze össze a jóságot az ostobasággal! Ezért fontos, hogy a tisztességünkkel, emberségünkkel ne hagyjuk megosztani magunkat, ne ostobán a megosztó csetepatékkal legyünk elfoglalva, mert akik lopnak, azoknak éppen ez a céljuk! Az a céljuk, hogy amíg mi itt zsidózunk meg cigányozunk, addig kihúzzák alólunk a talajt! És a talajt nem a zsidók, vagy a cigányok, hanem az oligarchiális érdekek húzzák ki a lábunk alól, és ebből a szempontból mindenki egyformán rosszul fog járni, vallási, vagy etnikai felekezeti hovatartozástól függetlenül!

Hogy ez ne történhessen meg, mindenkinek a saját tisztessége és embersége legyen a legfontosabb, és ha ez fontos számára csatlakozzon a szövetségünkhöz, álljon közénk, illetve képviselje önmagát egyfajta első magyar kisebbségi önképviseleti rendszerben.

A kétharmaddal választott képviselőinktől pedig azt kérjük, hogy egyszerűen teljesítsék ígéreteiket, amelyeket a kormány stratégiai programjaiban meghirdetett és jóváhagyott. Ezek letölthetők a kormány honlapjairól. Olvassátok el kedves barátaim ezeket a stratégiákat és kérjétek számon a saját tisztességetek és emberségetek okán. Az olvasást kezdjétek a Nemzeti Vidékstratégiával, mint átfogó tervvel, és vessétek össze a földtörvénnyel, látni fogjátok ti is a magatok szemével az ígéretek és a teljesítés közötti különbözőséget! Ezért állt fel Ángyán professzor, ezért állt fel Horváth András, és ezért kell melléjük állnunk nekünk, magunknak is!

Kassai Zsolt
Debrecen, 2013. december 6.

         szólj hozzá

Címkék: politika választások ökopolitika horváth andrás agrárpolitika vidékpolitika élőlánc magyarországért ökológiai politika ángyán józsef választások 2014 kassai zsolt léhmann györgy tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Választások 2010 - Ökopárt meg minek?

PPJ         2010.03.03.

Idézve az Élőlánc Magyarországért 2010-es politikai vitairatának bevezetőjét:

A rendszerváltozás kora véget ért. Nem átmenet volt ez a húsz év, hanem zsákutca. Az államszocializmus örököseinek koalíciója betöltötte történelmi küldetését, most egy időre átadja a helyét. A nemzeti vagyon már jó kezekben van. A hatalom tehát a Fidesz ölébe hull. Nem lesz vita az ország jövőjéről, az állások betöltéséért indul a tülekedés. A nagy pártok hallgatnak a nagy kérdésekről, és ez kedvez a szélsőségeknek.

Pedig a következő években eldől a sorsunk. Szorult helyzetünk, elszegényedésünk, hanyatló tudásunk, romló egészségünk, a gátlástalan természetpusztítás, megosztottságunk és az ország egyre kedvezőtlenebb nemzetközi megítélése - aminek először a határon túli magyarok látják a kárát - világos választ követelnek a kérdésre: hogyan tovább?

Nincs kiút a válságból, amíg magántársaságok osztozkodnak a köztársaságon; amíg a nemzet nem képes ellenőrizni és elszámoltatni azokat, akik a sorsáról intézkednek. Akárki kormányozza Magyarországot a következő években, döntenie kell. Akar-e végre részvétlen demokráciánkból részvételi  demokráciát csinálni? Fenntartja-e a pártklientúrák váltógazdaságát, vagy helyreállítja az ország törvényes rendjét? Folytatja-e a jövő nemzedékek örökségének kiárusítását vagy a fejlődés fenntartható útjára tér?

Felelős részvétel, közösségi önrendelkezés, emberi léptékű gazdaság, az életformák változatosságának védelme - ezek az ökológiai politika alapelvei. Ezekre épül az Élőlánc Magyarországért programja, amelyet Ön a kezében tart. A 2010-es országgyűlési képviselő-választáson nem állítunk jelölteket. Nem veszünk részt az ígéretek versenyében, nem keressük a választók, szponzorok és hitelezők kegyeit. Azt mondhatjuk, amit a meggyőződésünk diktál. Hogy vannak jobb lehetőségeink, létezik megoldás az ország előtt tornyosuló gondokra, különb jövőt is tudnánk biztosítani gyermekeinknek.

A megújulás programját szeretettel ajánljuk a választók és a jelöltek figyelmébe. Mi nem a magunk számára kérünk bizalmat, hanem a nemzet önbizalmát szeretnénk helyreállítani. Tudjuk, hogy erre nincs más lehetőség, mint a közös cselekvés a jövőnkért vállalt felelősség jegyében. Aki ezen az úton elindul, megtalál bennünket: nem csak kampányidőszakban, hétköznap is.

Élőlánc Magyarországért!

Természetvédelmi mérnökként én melléjük teszem a voksom! Ez az a program, amit egy ökológiai gondolkodású ember a természetnek és embertársainak egyaránt kívánhat.

Ugyan nem indulnak, de ennyit már ezért a programért is megérdemelnek a többi jelenlegi párttal szemben!

         10 hozzászólás

Címkék: politika ajánló választások környezet élőlánc ökológia fenntarthatóság vitairat

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback