Rózsa, bioetanol és a rossz lelkiismeret

PPJ         2011.08.31.

(Néhány éve írtam egy az alábbihoz hasonlót a helyi újságba "Néni! Bácsi! Én csupán annyit szeretnék mondani..." címmel, bár az még szó szerint is-, és átvitt értelemben is sokkal gyermekdedebb volt ennél. Szóval íme értelmesebben és alátámasztottabban kifejtve Ifj. Vasuta Gábor által a globalizációról szóló gondolatmenet a természetvédelem szemszögéből!)

Írta: Ifj. Vasuta Gábor
Forrás: Greenfo

Hogy mi a fogyasztói társadalom, az kevésbé látszódik annak peremvidékén, mondjuk a perkupai Coop-ABC kínálatában. Ellenben, ha jó sorsunk a hollandiai virágbörzére vezet, megérezhetünk valamit a világgazdaság lüktetéséből. A tőke logikája szerinti világban fizetni is kell mindenért és a természet is be fogja nyújtani a számláját.

A hatalmas üvegcsarnokban rózsával és minden egyéb létező virágokkal teli kocsik suhannak el az árverési csarnokban és mire eltűnnek a kijáratnál, a virágüzérek már meg is tették tétjeiket –az áru elkelt. És mi vásárlók nem tudhatjuk, hogy a kedvesünknek szánt rózsa két napja még Kenyában virított a Naivasha tó mellett, egy napja pedig Hollandiából kelt útra egy hűtőkamionban Magyarország felé. Ugyanis bármilyen furcsán hangozzék is, a világ két legjelentősebb rózsatermelő országa Kenya és Kolumbia.

rózsapiac

Az afrikai földrész országában 4500 ha-.on termelik a virágot kb. 80 000 ember közvetlen, és összességében 500.000 ember részvételével , akik ha gyakorlott szakmunkások, 45 eurónak megfelelő fizetést is kaphatnak havonta, ami azért arrafelé sem sok. A rózsa ára behajózás előtt 0,32 EU per szál, ami 0,4 EU-ra emelkedik fel Hollandiába érkezvén. Ez azonban még mindig nem sok. A globalizációs varázslat viszont itt kezdődik. A vásárló a virágot ennek hatszorosáért veszi meg, miközben Európában több cég és több állam is megnyerészkedi a magáét. Az elmondottak alapján az a jogos gyanú fogalmazódik meg, hogy ezt a globalizációs motort a nagyon olcsó fejlődő országokbeli termék előállítás és a jómódú fizetőképes kereslet közötti feszültségkülönbség hajtja. De persze csodák nincsenek, a gazdaságban főleg nem.

Ami az egyik oldalon extraprofitként jelentkezik, az a másik oldalon plusz veszteségként.

A trópusok legendája mára már tényleg csak legenda. Leszámítva az üdülőövezeteket, ami természetesen nem a helyieket szolgálja, a melegégövi országok többségi területén bádogviskókkal, felperzselt erdőkkel, erodálódott földekkel és szemétdombokkal találkozhatunk. A többség számára errefelé a jólétet a kismotor, a mobiltelefon és a coca-colát és chipset áruló bodegák kínálata jelenti, kiegészülve a gyanús külsejű kínai instant levesekkel. Brazília, Argentína, Elefántcsontpart, Kenya, Nigéria és még folytathatnánk a sort.

A fejlett világ itt altatja el a rossz lelkiismeretét a „fair trade” kakaóbabbal, a kávé és banánültetvényekkel amelyek szerintük munkát adnak a helyieknek és elsők között a bioetanol gyártásával. A bioetanolt autók üzemanyagához keverik 10%-os részarányban és ugye mennyivel más érzés így-környezettudatosan autózni. Ha azonban a dolgoknak kicsit a körmére nézünk, a következőket jelenthetjük: a legnagyobb bioetanol termelő Brazília, ahol 21 millió hektár kivágott erdő helyén létesített monokultúrás cukornádültetvények biztosítják a bioüzemanyag alapját, együtt a szintén egyeduralkodó, 51%-os arányban génmanipulált szójaültetvényekkel. Iszonytató biológiai egyhangúság marad a kivágott erdők, felszántott legelők helyén, majd később eróziótól tönkretett földek és elszennyezett vizek. Amúgy ez a körforgás meglehetősen ördögi, mivel ha végigkísérjük a termelés teljes folyamatát a szántástól a lepárlásig, a számítások szerint egy liter bioetanol előállításához 1,27 liter hagyományos tüzelőanyag kell.

felszántott legelők lép: Ifj. Vasuta Gábor

felszántott legelők lép: Ifj. Vasuta Gábor
 

De ezzel a dolog paradoxitásának még nincs vége. A föld másik felén, a magyar Alföldön a kajlabajszú vásárló egyszer csak azt tapasztalja, hogy a cukor hiánycikk lesz, ami ezidáig csak a szocialista Romániára volt jellemző. Hajmeresztő, de miután egy kivételével bezártuk az összes cukorgyárunkat és rábíztuk magunkat az EU gondoskodására, kiderül, hogy az ellátási nehézségeket az a trend okozza, hogy Brazília egyszerűen jobb árat kap a bioetanoljáért mint a cukorért és ezért nem szállít. Itthon pedig a szerencsi cukorgyárból csak a kapuja áll, rajta az alapítási dátum-1901. Kibírta szegény cukorgyár az első és a második világháborút, a vörösterrort és Rákosit, egyedül csak az EU csatlakozást nem. Az embernek akaratlanul is József Attila 80 évvel ezelőtti verssorai jutnak eszébe a szövőnőkről akik cukros ételekről álmodnak és nem tudnak kartellekről, együtt szegény mexikóiakkal akik ezentúl sokkal drágábban juthatnak a tortillájukhoz, mivel az ő kukoricájukból is bioetanolt csináltak.

Pedig egy tőke logikája szerinti világban fizetni is kell mindenért és a természet is be fogja nyújtani a számláját. Valami hasonló már történt egyszer a Húsvét-szigeteken, amelynek a népessége hosszú testvérharcok után elpusztult, miután összes energiaforrásukat felélték és még autójuk sem volt. Nyilván az egész világot tönkretenni sokkal hosszabb folyamat, de úgy gondolom a homokórát már megfordították és pereg a homok.

Gondoljunk erre, ha megszagolunk egy hosszúszárú rózsát, vagy dugóban ülünk és több száz magunkkal járatjuk a motort minden értelmes cél nélkül. Gondoljunk arra, hogy azért építünk hatalmas plázákat, hogy divatos rongyokat adjunk el bennük. Egyenlőre van még némi időnk az elgondolkodásra.

         2 hozzászólás

Címkék: globalizáció természetvédelem bioetanol fenntarthatóság rózsakereskedelem szabadkereskedelem

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark