Humánökológiai filmgyűjtemény - tátott száj garantált!

PPJ         2012.05.28.

Először is szeretném megköszönni mindazoknak, akik anyagi támogatással segítették tavaly nyár óta a humánökológiai filmgyűjtemény létrejöttét! Havi ~2500 forint a Dropbox 50GB-os tárhely szolgáltatása. Aki úgy érzi, hogy az eddigiek alapján érdemes egy ilyet "a zembörök" okulása végett üzemeltetni, és bármekkora összeggel is támogatni szeretné a továbbiakban, úgy erre a "MagNet - első magyar etikus és ökobank" számlaszámra: 16200216-00209395 lehet ezen szándékot kifejezni.

Nagyon-nagyon köszönöm!

Igen régen, januárban történt az utolsó frissítése a humánökológiai filmgyűjteménynek! Ennek most véget vetek: következik egy újabb adag a szabadon elérhető, világnézet- és életfelfogás változtató filmalkotásokból! Nagyon sajnálom de e két filmhez még nem elérhető magyar felirat; az Mindennapi iparunkhoz viszont nem is kell: simán tátott száj garantált akár hang nélkül nézve is!

Manufactured Landscapes (2006) - Mindennapi iparunk (trailer)

Edward Burtynsky fotói talán ismerősek minden környezeti ügyekkel foglalatoskodó embernek ugyanannyira, mint Chris Jordan munkái. De talán túlzottan magamból indulok ki. Ez a film Burtynsky fotós expedícióinak narrációja, de olyan szinten ütős lett, mint a Mindennapi kenyerünk című alkotás, amin még nem volt ember, aki ne sírt volna. Ha a Mindennapi kenyerünk (itt megtalálható és letölthető) a mezőgazdaság némafilmes igazsága, akkor a Manufactured Landscapes-nek a magyar megfelelőjét én ezennel Mindennapi iparunk-ra keresztelem.

220px-ManufacturedLandscapes.jpgManufactured Landscapes.avi
Manufactured Landscapes.srt

Burma VJ: Reporter i et lukket land - Burma VJ: Tudósítás egy zárt országból (2008) (trailer)

A VJ ezesetben video journalist-et jelöl, azaz videótudósítót. 2007-ben többezer buddhista szerzetes tüntetett Burmában a "kormány", vagyis az agresszív katonai diktatúra ellen, a szabad vallásgyakorlásért, és egy élhetőbb életért. A hatóságok kegyetlenül leverték a béketüntetéseket, többszáz szerzetest megkínoztak, meggyilkoltak, az emberekre éles fegyverrel lőttek, egy japán riportert kamerák láttára lelőttek!!! (18+) A személyes hangú dokumentumfilmet illegalitásban dolgozó, a filmért a szó szoros értelmében életüket kockáztató filmesek vették fel!

http://3.bp.blogspot.com/_3v0XbuTI9xQ/TNcgPaL3yRI/AAAAAAAABhY/rpMalwT6INs/s1600/BURMA_VJ_-_Studiear_152084a.bmp

http://lella.files.wordpress.com/2010/04/burma-vj.jpgA világ egyik legkegyetlenebb katonai elnyomása Burmában van (a katonai junta önhatalmúlag Mianmarra változtatta az ország nevét). Az ország irányítását 1962-ben puccsal szerezte meg Ne Win tábornok, aki felszámolta az addigi demokratikus rendet, bevezette az egypártrendszert, és magát tette meg mindenható vezetőnek. 1988-ban a hadsereg lemondatta Ne Wint, és egy új irányító juntát juttattak hatalomra. Ezután kiírták a választásokat az országban. A katonaság által levezényelt szavazás ellenére is, elsöprő győzelmet aratott a Aung San Suu Kyi által vezetett ellenzék. A katonai junta nem volt hajlandó elismerni vereségét és semmisnek nyilvánította a szavazást. Emiatt megkezdődtek a diákok által vezetett tüntetések, amikkel a junta lemondását akarták elérni. A junta véresen leverte a tüntetéseket; több mint 3000 tüntetőt öltek meg a katonák. Aung San Suu Kyi-t azóta is házi őrizetben tartják fogva. (A házi őrizet 2009 májusában lejárt volna, de azzal az indokkal meghosszabbították, hogy Aung San Suu Kyi megsértette a házi őrizet szabályait.)

http://criticae.files.wordpress.com/2010/08/burma-2.png

Ez egy olyan ország, ahol nem lehet az utcán kamerázni, mindenhol nyüzsögnek a titkos rendőrök és a besúgók, és az emberek nem is mernek politikáról beszélni, mert félnek, hogy rögtön elviszik őket a véleményük miatt.
Ebben a közegben szerveződött egy kis csoport, akik magukat Burma Demokratikus Hangjának (DVB) nevezik. Arra tették fel az életüket, hogy korlátozott eszközeikkel a világ tudtára hozzák, hogy mi is folyik valójában Burmában.
19 évvel a tüntetések brutális leverése után újra tüntetések szerveződtek a hatalom ellen, ezúttal a szerzetesek vezetésével. Az eseményekről csak a DVB készített képeket, amik így bejárhatták a világot.

További részletek magyarul ITT!

http://cdn.shopify.com/s/files/1/0049/9282/products/burma_vj_dvd_large.jpg?100059 Burma VJ.avi
Burma VJ.srt

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus környezetszennyezés ipar filmajánló humánökológiai filmgyűjtemény buddhista világszemlélet burma vj manufactured landscapes

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kiút a világválságból: a Bruttó Nemzeti Boldogság

PPJ         2012.05.23.

3 esemény a közeljövőben, mely változtathat a világ jövőjén! A boldogság közgazdaságtana c. film vetítése, előadás a Bruttó Nemzeti Boldogságról, mint mérőszámról, etikus és fenntartható bankrendszer eszmecsere és beszélgetés a jövőről, a globalizáció lehetséges alternatívájáról a buddhista közgazdaságtan szerint és persze az Ősi Jövendőkről.

Május 25-én bemutatásra kerül egy régóta várt film Magyarországon, a The Economics of Happiness (angol Wikipédia fejtágító, rövid magyar Wikipédia fejtágító), vagyis A boldogság közgazdaságtana az Ősi Jövendők (Facebook oldala) által szervezve!

Vetítés, előadás, beszélgetés:

- A vetítés Facebook eseménye
- 2012. május 25. 18.00 Sambhala Tibet Központ Bp. I. ker. Attila út 123.
- 2012. május 30. 18.00. Életkör Bp. XII. ker. Hertelendi út 1./b.

A GreenR blog már korábban beszámolt egy hazai könyvbemutató után a buddhista közgazdaságtanról, mint alternatíváról és gyakorlati kiútmutató megoldásról a mostani világválságból.

Fontos, hogy "a nyugati demokráciákból és az 'EU gyarmatosító szorításából' kiábrándult honfitársaink szempontjainak megismerése érdekében többet megtudjunk arról az országról, amelyben GDP helyett a fejlődés legfontosabb mutatószámának a bruttó nemzeti boldogságot tartják. Annál is inkább, mert Magyarország mára odajutott, hogy bármelyik mutatót is nézzük eléggé lecsúszott a világ országainak rangsorában. Ez nem annyira a GDP okán, hanem a boldogság miatt meglepő, hiszen már tíz éve is az utolsók között voltunk, de úgy tűnik volt még lejjebb. Nos, vajon melyik az az ország, amely keleti (ázsiai), nem demokratikus köztársaság, hanem királyság, nem tagja semmilyen uniónak és bár száz éve nem teokrácia, mégis az utolsó igazi buddhista királyság, ahova turista csak meglehetősen drágán és nehézkesen juthat be?
...
Bhutánban a király és a választott állami tisztviselők bölcsen ismerték fel, hogy csak a fokozatos fejlődés, az evolutív változások teszik lehetővé a hasonló országokra jellemző társadalmi és gazdasági válságok és környezet pusztítás elkerülését. Ebben persze nagy segítségükre volt az egyébként a vallási szabadságot tiszteletben tartó bhutáni alkotmányban is védett elemként megfogalmazott buddhista kultúra és hagyomány értékrendje." - írja az Index.hu-n Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke a Bruttó Nemzeti Boldogság című cikkében.

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01837/bhutan_1837918c.jpg

Sok szeretettel várjuk következő rendezvényünkön, amelynek címe: "A buddhista közgazdaságtanról, a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatószámról - Bhutánban és Japánban".

http://utazasiirodak.com/images/flags_big/bt.gifRendezvény ideje: 2012. június 8. 17.30-19.30
Helyszíne: Nemzetek Háza, Bp. VI. ker. Bajza u. 54.
I. emelet, kaputelefon: 'Nemzetek Háza'

Ez két baráti társaság, a magyar-japán és a magyar-bhutáni, közös rendezvénye, amelynek célja, a buddhista közgazdaságtan és a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatószám megismertetése két ország, Bhután és Japán, összefüggésében. Az izgalmas esemény aktualitását két dolog adja: 1) egyrészről az ENSZ áprilisi magas szintű ülése, amely a bhutáni kormány vezetésével a boldogság és a jólét mérését illetve egy új gazdasági paradigma lehetőségeit vitatta meg; 2) másrészről a japán kormány nemrégen a nemzeti boldogság méréséről hozott döntése.

Előadók:

- Kovács Gábor, buddhista tanító, Magyar Bhutáni Baráti Társaság (MBBT)
"A Buddhista közgazdaságtanról, a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatószámról."

- Bassa Zoltán, közgazdász, Magyar-Japán Baráti Társaság
"A Bruttó Nemzeti Boldogság - mit jelent a japánok számára? A mutatószámmal kapcsolatos japán felmérésről."

Az egyenként 30 perces előadásokat beszélgetés követi, amelyet a hallgatóság aktív bevonásával Valcsicsák Zoltán, a MBBT elnöke moderál.

Minden érdeklődőt szeretettel és szerény mennyiségben, de harapnivalóval is várunk! A belépés ingyenes. www.bhutan.info.hu

http://www.dakinikonyvek.hu/sites/default/files/imagecache/bookpic1/osi_jovendok.jpgLadakh példájának tanításai messzire nyúlnak!

Hogyan lehetetleníti el a nyugati civilizáció a hagyományos női létmintákat?
Hogyan omlott össze Ladakban az addig oly stabilan működő családi rendszer?
Mi köze a globalizációnak a családok széteséséhez?
Miért veszítették el a nők korábban középponti szerepüket?
Mennyire kultúra-függő lény az ember?
Mitől működőképesek az indiai házasságok? A házasság / kapcsolat alapjai.
Hová fordulhatunk és mik a természeti népek tanításai?!

Kapcsolódó programajánló
Szövetkezetek, etikus vállalkozások, alternatív bankok

Konferencia a szövetkezetekről, etikus vállalkozásokról, alternatív bankokról. Külföldi és magyar előadók; elméleti és gyakorlati kérdések; tapasztalatcsere, kapcsolatépítés. Új lehetőségek az alternatív gazdasági szektor megerősítésére! A Védegylet Egyesület szervezésében, az első magyar etikus közösségi bank, a MagNet Bank székházában.http://www.vedegylet.hu/kepek/fenntarthatosag_small.jpg

Időpont: június 7., 9:30 - június 8., 16:00
Helyszín: Magnet Bank székház, 1062 Bp. Andrássy út 98.

Regisztráció: június 6.szerda 20.00 óráig a simonyib@vedegylet.hu címen, vagy a 06 1 279 1596-os faxszámon.

A konferencia ingyenes. Szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Lehetséges-e egyszerre a haszonszerzés és a társadalmi, ökológiai fenntarthatóság? Hogy lehet etikus egy bank? Mikor nevezzük felelősnek az üzleti szférát? Mitől fenntartható egy társadalmi vállalkozás?
A konferencia a főáramú gazdasági irányelvek által vezérelt globális pénzügyi rendszerhez képest alternatívnak számító kezdeményezéseket veszi sorra.

A konferencia célja, hogy bemutassa az alternatív gazdaság helyzetét külföldön és itthon, valamint, hogy bemutassa a szövetkezeteket és azok potenciális szerepét a fenntartható helyi gazdaságokban.

Az előadók gyakorlati szakemberek, civil aktivisták, döntéshozók és kutatók Magyarországról, Svájcból, és Spanyolországból.

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus vallás válság fenntarthatóság ladakh ökológiai politika buddhista közgazdaságtan magnet bank alternatív közgazdaságtan bruttó nemzeti boldogság magyar bhutáni baráti társaság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Jobbíts magadon, így jobbíts a világon

PPJ         2012.02.24.

http://fc00.deviantart.net/fs34/i/2008/294/f/4/free_mind_by_Swoboda.jpgVendégünk: Dada Subuddhyananda, ausztrál származású szerzetes,
beszélgetőpartnere és tolmácsa: Dzsóti Nővér

Facebook esemény

Sziddhárta Közösségi Ház, Bp. VI. Andrássy út 98.
Február 27. hétfő, 19:00 - 21:00, Lótusz terem

Hagyományosan a jógik békét keresvén elfordultak a világi élettől.  Az Ánanda Márga szerint azonban a spirituális törekvő egyben társadalmi aktivista is.  A világot át kell alakítani, hogy megfelelő környezetet nyújtson mindenki számára a minden-irányú kiteljesedéshez. Ehhez kínál irányelveket a PROUT (a Progresszív Hasznosítás Elmélete), pl.:

- a felhalmozás korlátozása
- a minimális szükségletek kielégítésének biztosítása
   mindenki számára,
- a (fizikai, szellemi és spirituális) erőforrások
  maximális hasznosítása  és ésszerű elosztása
- az életminőség javítása a régiók önellátóvá tételével

. . . Na és hol van mindebben Magyarország ma?

Ma este megtanulhatsz és együtt gyakorolhatsz velünk egy tisztán spirituális meditációt, megismerkedhetsz egy újfajta társadalom jövőképével, és.... várjuk a kérdéseid!

További infó: didijyoti@gmail.com,
tel. 30/ 8228 102
www.anandamarga.hu

Szép nagy a terem, segítsetek, kérlek, hogy beteljen!!!

http://meditation.org.au/images/free-your-mind.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vallás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kötelező videó avagy értelmesen kifejtve mit képvisel a Greenr Blog - 8

PPJ         2011.10.31.

Eve Ensler: És akkor hirtelen a testem...

Eve Ensler, a költő, író, aktivista a fejében élt. Ebben az erőteljes TEDWomen beszédben arról mesél, hogy ezidáig külön élt a testétől -- és hogy két sokkoló esemény hogyan segített neki abban, hogy össze tudjon kapcsolódni a valósággal, az emberi létezés fizikális aspektusával.

         szólj hozzá

Címkék: ajánló vallás természet természetvédelem ökológia ted humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Pénz nélkül él 15 éve, és tanítja - avagy a Bruttó Nemzeti Boldogság

PPJ         2011.09.05.

Általában boldogtalan a kapcsolatunk a pénzzel, például azért, mert soha sincs belőle elég. Pár józan őrült azonban azt hirdeti az életmódjával: az örökös rohanás, az elidegenedés, a pazarló életmód, a civilizációs betegségek, és a környezetszennyezés mind mind a pénzre, zsózsóra, dellára, stexre vezethető vissza. Nyílvánvaló, mit kell tennünk: lemondani az absztrakt fizetőeszköz használatáról.

Heidemarie Schwermer nem egy tipikus antikapitalista forradalmár, a 69 éves német hölgy mégis forradalmi életformát folytat: boldog, kiegyensúlyozott életet él 15 éve, pénzhasználat nélkül.

De vannak még mások is, akik így élnek. Róluk itt olvashattok bővebben!

A Mennydörgő Sárkány bemutatkozik Budapesten

http://mandalaygazette.com/wp-content/uploads/2011/10/800px-Flag_of_Bhutan.svg_-600x399.png

Egy korábbi hasonló témájú rendezvény és annak greenr-es beszámolója után újabb állomáshoz érkezett a hazai gazdasági gondolkodás megváltoztatásának kísérlete.

“A Mennydörgő Sárkány útjai: hogyan lép át Bhután a középkorból a posztmodern világba a Bruttó Hazai Boldogság mentén.” cimmel tartjuk bemutatkozó rendezvényünket 2011. szeptember 15-én 18 órától az ELTE Bölcsészettudományi Karán (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a, 217-es terem).

Meghívott díszelőadónk Dr Karma Phuntsho, kultúrantropológus és buddhista tudós, aki partnerével Dawa Demmel először látogat Magyarországra. Előadásában Dr Karma Bhután egyedülálló kultúrájáról és szokásairól, illetve az un. Bruttó Nemzeti Boldogság (Gross National Happiness, GNH) elvein alapuló társadalom- és gazdaságfejlesztés gyakorlatáról fog beszélni.

Részletes magyar és angol nyelvű programleírás itt!

         2 hozzászólás

Címkék: buddhizmus vallás ökológia közgazdaság ökopolitika buddhista közgazdaságtan alternatív közgazdaságtan bruttó nemzeti boldogság magyar bhutáni baráti társaság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása