Bhután természetesen- A Magyar Bhutáni Baráti Társaság ELTÉ-n tartott előadása

PPJ         2013.01.10.

http://kepguru.hu/previews/12/12639.jpg

Bemutatkozásul: "Üdvözlök mindenkit! Én egy 15 éves lány vagyok, aki most egy kicsit érvényesülésre jut a bátyja blogján. Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 10. osztályos biológia speciális tagozatos tanulója vagyok. A terv a biosszal pedig az, hogy vagy valamiféle kutatóbiológusnak szegődök el vagy természetvédelemmel szeretnék foglalkozni."

Bhután egy India és Kína közé beszorított 700 ezer lakosú, 23 nyelvet beszélő kevésbé ismert ország. Pedig rendszerének követendő példát kéne nyújtania a fejlett országok társadalmának. Meg kell jegyeznem, a 10.-es földrajz tankönyv tesz egy kisebb említést Bhutánról: mint a Föld legtöbb faluval rendelkező országa. Csak ilyen szemszögből írnak róla, a GDP/ GNI témaköréről egy szót sem. Pedig arról az országról beszélünk, ami megalkotta a GNH-t (Gross National Happiness) vagyis a Bruttó Nemzeti Összboldogság mutatót. Az 1972-ben megalakult ötlet célja, hogy az országokat ne csak a termelés alapján vizsgálják, hanem olyan szempontokat is figyelembe vegyenek, mint az oktatás, az egészség, a természeti környezet, a hatékony kormányzás, az időbeosztás, a kulturális sokszínűség, a közösségi élet, a lelki egyensúly és az életszínvonal.

Fővárosa - Timphu, kb. 100.000 főt számlál, és a  repülőtérnek helyt adó Paro sem éppen egy metropolisz. A városiasodás nyomai Bhutánban is felfedezhetők, még ebben a környezettudatos országban is jelei mutatkoznak a szemetelésnek. Valamint, ahogy az egész bolygón, itt is érzékelteti hatását a globális felmelegedés. Az ország domborzata 150 és 7500 méter között váltakozik, magashegységeinél a gleccserek erőteljes olvadása figyelhető meg. A vízszint növekedésével a gleccsertavak moréna gátjai átszakadhatnak, és az így okozott árvíz jelentős pusztítást végezhet az érintett területen, nem is beszélve a több millió m³ így elfolyó édesvízről. Ilyen problémák több falut is érintenek a területen, jelentősebb árvizek voltak már: 1957-ben, 1960-ban, 1968-ban és a legutolsó 1994-ben. Az több ezer méteres magasság miatt azonban az egyetlen eszköz a védelemre az, hogy helyi lakosok önkéntesen felvonulnak. A magasban lévő, oxigénhiányos környezetben több hónapon át jéghideg vízben dolgoznak a két kezükkel, hogy arrébb mozgassák a köveket és sziklákat, így elfolyást biztosítva a gleccserpataknak és csökkentve a tavak vízszintjét - ezáltal megelőzve a morénagátak hirtelen átszakadását (küldjetek ki homokozólapáttal kisgyerekeket Kolontárhoz, ha így jobban tetszik a hasonlat). (Apropó Kolontár, azt tudtátok, hogy Finnországba mit vitt a Mikulás?! Tíz tonna nikkelt a patakokba.)

Mennyire környezettudatos Bhután?

A területi lehatárolásokban és a természetvédelemben is aktívan alkalmazzák a hármas zónarendszert. E szerint külön területek vannak, ahol az embernek vigyáznia kell a természetre, ahol az embernek harmóniában kell élnie a természettel, és a városok, ahol megengedett, hogy az ember használja a természetet. Bhután esetében ez utóbbi alkotja a legkisebb százalékot.

Bhután Alkotmányába bele van írva, hogy az erdőterület nem csökkenhet 60% alá, mégis, jelenleg az ország 70%-át borítja erdő. Az előadásra meghívott bhutáni erdőmérnök házaspár beszámolójában szerepelt, hogy már most igyekeznek növelni az erdőterületet és terveik vannak az esetleges túlzott használat ellen. Azonban jó tudni, hogy Bhután a szükséges faanyagot Indiából importálja. Ebben én némi ellentmondást véltem felfedezni: mivel Indiának nincs az alkotmányában a kötelező 60%-os erdőterület így ott nyugodtan kivághatják a fákat és exportálhatják. Ebből is látszódik, hogy globális léptékben a 21. századi fejlettségi szintet (szerintem) nem lehet a környezet védelmével és teljes óvásával fenntartani - vagyis éppen fordítva: ha akarunk még tovább élni, lejjebb kell adnunk a fogyasztásból!

Bhután területének 50%-a nemzeti park. Bhutánnak a változatos magassági szintek és a különféle klimatikus viszonyok miatt hatalmas a biodiverzitása! 200-féle emlősfaj, 770-féle madárfaj és 5600-féle növényfaj (ebből 400 gyógynövényfaj) él itt, ezek között is különleges és védett fajokkal, például: hóleopárd, bengáli tigris, vörös panda, kormosfejű daru és a legendás takin.

Bhután még valamire büszke lehet! Itt vannak a Földön a legmagasabb megmászatlan hegyek. Ugyanis az ország, a Himalája többi hegységében végbemenő turisták általi szemetelés miatt, és spirituális okokból is: betiltotta a hegyeik megmászását. Bhután büszke lehet környezetvédelmére és az ország sajátos működésére. Ezt bizonyítja, hogy az ország és a király is számos környezetvédelmi, természetvédelmi és ökológiai díjat nyert.

Végül pedig szeretném megköszönni a bátyámnak, hogy általa eljutottam erre a mindenképp tanulságos előadásra és buzdított ennek a beszámolónak a megírására!

Szerkesztői hozzászólás: A beszámoló a 2012 október 27-én tartott előadásról szól (az előadások anyagai itt megtalálhatók)! Az előadást a Magyar Bhutáni Baráti Társaság és az ELTE TáTK Humánökológia mesterszaka közösen szervezte.

Ami miatt pedig rákerestem google-ben a "greeenr" és "bhután" szavakra, így három-négy év után megtaláltam e blog nevének értelmét is :D...

GREENR (Global Reference on the Environment, Energy, and Natural Resources)

Offers authoritative content on the development of emerging green technologies and discusses issues on the environment, sustainability and more.It's a one-stop site dedicated to studying sustainability and the environment.

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus bhután természetvédelem humánökológia magyar bhutáni baráti társaság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Durvuló klímaváltozás

PPJ         2013.01.09.

Mit tesz egy megbetegedett élő szervezet, ha meg akarja tisztítani magát a kórokozóktól? Visszavesz a külső funkciókból, lefekszik, befelé fordul, lázat csinál és megvárja míg a hő kifejti hatását a betolakodókra. És ez így a legnagyobb rendben is volna, ha a klímaváltozás nem a FöldAnya láza lenne a Ember nevű kórokozó ellen...

Ugye egy pillanatig se hittük, hogy egy olyan komplex-, élő-, visszacsatoló mechanizmusokkal átszőtt rendszer, mint a bioszféra, majd következmények nélkül a végtelenségig hagyja azt a programot futni, amit jelenleg művelünk?! A klímaváltozás miatt pusztulásnak indultak a Föld legöregebb fái. Az eddig optimista tudósok is pesszimistákká váltak, mert belátták, hogy alaptalan az optimizmusuk... 2100-ig egy méterrel is nőhet a tengerszint!

A NASA Goddard intézetének videója a Föld hőmérsékletének növekedéséről. 2012 a kilencedik legmelegebb év volt 1880 óta.

Egy hamarosan bemutatásra kerülő film felvételekor került lencsevégre a valaha látott legnagyobb jégomlás. James Balog amerikai születésű fényképész kételkedett a klímaváltozásban, ezért kivonult csapatával az Északi-sarkkörre, hogy dokumentumfilmet készítsenek a jelenségről. Rögzítettek néhány kamerát a kiálló sziklafalakra, és a többévnyi változást felvevő képeket néhány másodperces videókban sűrítették össze. Egészen drámai felvételeket készítettek így a jéghegyek olvadásáról. Az alábbi jelenetben néhány perc leforgása alatt egy 7,4 köbkilométeres jégtömeg szakad le a grönlandi Ilulissat gleccserről, ami olyan, mintha Manhattan felhőkarcolói (vagyis ez mind) egyszerűen beledőlnének a tengerbe. (Apropó: említettem már, hogy a kapitalizmus önmagát dönti be?! :D Nahát, így, szó szerint. Persze milliárdnyi ember kárára...) A videó valójában egy előzetes, a brit mozikban most pénteken mutatják be a Balogék által készített dokumentumfilmet Chasing Ice címmel.

http://kep.index.hu/1/0/374/3744/37442/3744206_70f9b48a7c073fcf3b507c99a5e66935_wm.jpgA hőség miatt új színek kerültek a hőtérképre - Index.hu

Az ausztrál meteorológiai szolgálat új színeket adott hozzá a hőtérképhez, máshogy nem tudták jelezni, hogy az országnak abban a részében még a környező területeknél is melegebb van. Az ország déli részén a mért hőmérséklet elérte az 50 fokot, ez a legmagasabb eddig mért hőmérséklet az ország történetében. A legmagasabb hőmérséklet már napok óra 40-48 fok között mozog, ezeket a hőtérképen a sötétnarancstól a feketéig jelzik. A következő napokra azonban még ennél is melegebbet jósolnak, új színt kellett bevezetni, ez pedig a lila.

Narancsriasztás a teljes bolygóra - NOL.hu

„Rosszabb, mint gondoltuk" – ez a vélemény egyre általánosabb a klímakutatók körében. Öt évvel ezelőtt is meglehetősen borús képet festettek bolygónk jövőjéről, ám most még rosszabbnak látják a helyzetet. A New Scientistben tegnap megjelent – több kutatóintézet véleményét összefoglaló – helyzetjelentés példák sorával mutatja be a negatív tendenciákat.

Persze mindennek meglesz a következménye... humor és véres valóság, egyik szívderítőbb, mint a másik! Végre egy időjárás jelentés, ami a valóságot tálalja. Bírjátok ki végig, megéri :)...


Nauseatingly Precious NYC Couples To Walk Around In Rain

         szólj hozzá

Címkék: klímaváltozás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Őszi zöld hírözön

PPJ         2012.10.10.

Eladhatók lesznek a természetvédelmi területek? - Greenfo.hu

El. Ha sikerül a kormánynak: NO COMMENT ---- !!!! Ez még a plusz ráadás a tegnapi hírhez.

Éghajlati adatok a NASA háza tájáról - EnergiaKlub.hu

Az 1880 óta észlelt 10 legforróbb év közül kilencet 2000 után mérték, derül ki a NASA kutatóintézetének (Goddard Institute for Space Studies) adataiból. Ezek közül a kilencedik legmelegebb a tavalyi év volt.

Az évtizedek óta tartó folyamatos emelkedést remekül szemlélteti az intézet által készített fél perces animáció. A videó az elmúlt 130 év hőmérsékleti adatait mutatja be, az 1951-1980 időszak átlaghőmérsékletéhez viszonyítva. Ahol a térkép kékes színű, ott az adott évben hűvösebb volt, mint az említett 40 év átlaga, ahol pedig a térkép sárga vagy piros, ott abban az évben melegebb volt.

A földi klíma természetes ingadozásai miatt nehéz előrejelezni a következő évek globális hőmérsékletének alakulását, hosszabb távon azonban a kutatók további folyamatos melegedést prognosztizálnak. Az intézet vezetője arra számít, hogy a következő 2-3 évben soha nem tapasztalt globális átlaghőmérsékletet mérhetünk majd bolygónkon. A tendenciát a következő El Niño és a fokozódó naptevékenység is erősíti. "Nem kell hozzá túl erős El Niño, hogy megdőljön a 2010-es rekordmeleg a Földön" - mondta James E. Hansen, az intézet  igazgatója.

A hőmérsékleti adatokat több mint 1000 mérőállomásról gyűjtötték össze világszerte. Több információ és adat erre a linkre kattintva érhető el.

Túlélési Haladás

A BBC gyönyörű új sorozattal állt elő ami totálisan megkérdőjelezi a kultúránknak a fejlődésbe vetett hitét: a túlélés érdekében!

www.facebook.com/survivingprogress
.....
www.survivingprogress.com

A mérgező igazság - Greenfo.hu

http://3.bp.blogspot.com/_lWXrpwC28yU/S_QpuE8aesI/AAAAAAAAHg4/7jyGJGuKVYI/s400/ivory_coast_toxic_spill.jpg

Egy angol-holland illetőségű multinacionális vállalat bűnös hanyagsága, a holland hatóságok mulasztása, az elefántcsontparti kormány erőtlensége több mint százezer ember szenvedését okozta. Az Amnesty International és a Greenpeace közös jelentése élesen bírálja a mérgező hulladék-lerakás megakadályozásának kudarcát Nyugat-Afrikában.

A Trafigura, a több mint százezer embernél egészségügyi problémát okozó, a 2006-os Abidjanban, Elefántcsontparton végrehajtott mérgező hulladék-lerakás mögött álló multinacionális vállalat ellen büntetőjogi vizsgálatot kell indítani az Egyesült Királyságban – fogalmazza meg a mai nap kiadott, nagyszabású jelentésében az Amnesty International és a Greenpeace International.

A hároméves kutatás eredményeként létrejött „Mérgező igazság”’/ „The Toxic Truth”’ című jelentés mélyreható betekintést nyújt azon tragikus kudarcok sorozatába, amelyek egészségügyi, politikai és környezeti katasztrófát sorát okozták. A kutatás részletezi, hogyan hágták át a pont az ilyen tragédiák megelőzésére szolgáló törvényeket, továbbá hogyan vallott több kormányzat is kudarcot a Probo Koala nevű hajó és mérgező szállítmányának megállításában útban Abidjan felé.

A jelentés ezen felül megkérdőjelezi az Elefántcsontpartban kötött megállapodás jogszerűségét, amely lehetővé tette a Trafigura számára, hogy az országban elkerülje a jogi úton történő felelősségre vonást a mérgező hulladék lerakásában játszott szerepéért. A mérgezés áldozataival és az őket kezelő orvosi szakértőkkel készített interjúk révén a jelentés új fényt vet a hulladék-lerakás pusztító hatásaira.
„Hat év telt el azóta, hogy ezt a borzalmas tragédiát engedték megtörténni” – mondja Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. „Itt az ideje, hogy a Trafigura teljes jogi felelősséget vállaljon a történtekért. Az abidjani embereket nem csak a saját kormányzatuk, de azon európai kormányok is cserbenhagyták, amelyek nem kényszerítették ki a törvényeik betartását. Az áldozatok még mindig igazságra várnak, és nincs garancia arra, hogy ilyen vállalati bűncselekmény nem történik meg még egyszer a jövőben.”

„Ez a történet a vállalati bűnözésről, emberi jogi visszaélésekről és a kormányzatok kudarcáról szól, amelyek képtelenek megvédeni az embereket és a környezetet. Ez a történet rávilágít, hogy a nemzetközi jog kikényszerítésére hivatott különböző rendszerek hogy vallottak kudarcot a transznacionálisan működő vállalatokkal szemben, és hogyan volt képes egyetlen vállalat teljes mértékig kihasználni a jogi bizonytalanságokat és az igazságszolgáltatásbeli kiskapukat ilyen pusztító következményekkel.” – mondta a Greenpeace igazgatója Kumi Naidoo. „Még mindig nem késő, hogy igazságot szolgáltassanak, hogy az abidjani embereknek teljes körű tájékoztatást adjanak arról, hogy milyen hulladékot raktak le a környékükön, és hogy a Trafigura megfizessen a bűneiért. Csak így kerülhetjük el egy ilyen jellegű katasztrófa megismétlődését.”

Óriásfraktálok a Föld körül - Index.hu

http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt/images/stories/fraktalok.jpgHarmadik éve gyűjt a Google térképének segítségével a természetben kialakuló hatalmas önismétlő geometriai formákat, ismertebb nevükön fraktálokat egy ausztrál matematikus. A Google Earth alkalmazáson kereste szállodáját Paul Bourke ausztrál matematikus amikor az első, műholdképen jól látszó fraktálra bukkant 2010-ben. Azóta folyamatosan gyűjti a térképszoftver segítségével a fraktálokat a norvég fjordoktól a namíbiai sivatagig. A fraktálok olyan, „önhasonló”, végtelenül komplex matematikai alakzatok, melyek változatos formáiban legalább egy felismerhető (tehát matematikai eszközökkel leírható) ismétlődés tapasztalható.

http://kep.index.hu/1/0/334/3348/33484/3348404_fbf7e5fc7c1c783fc89d32b7fa62fce2_wm.jpg

Az agyunk idegsejtjeinek hálózata és az univerzum szerkezete is ugyanolyan... Katt a képre a nagyobb méretért!

http://www.exohuman.com/wordpress/wp-content/uploads/2011/01/neuron-galaxy.jpg

Minden EGY. Mind egyek vagyunk. Matematikailag, biológiailag, kémiailag, fizikailag: ezért jól meg kell gondolnunk, hogy mit teszünk a Földdel, mert farkába harap a kígyó, az ökológiai törvények körbeérnek és minden tettünknek meg lesz a visszacsatoló következménye!

http://1.bp.blogspot.com/-6WAwsZT-rAw/TWFlR3w65tI/AAAAAAAAAO4/cgIRN4_G8NM/s1600/self-fractal-universe-brain.jpg

A nagy tengerszint-emelkedés - NOL.hu

A jégkorszak óta nemcsak az Északi-sark, az Antarktisz is olvadásnak indult – derült ki egy kutatásból, pedig korábban a szakértők úgy gondolták, hogy a Déli-sark jégtakarója viszonylag stabil. Az új eredményeken alapuló új modellek szerint a korábban számítottnál is nagyobb lesz a tengerszint emelkedése a század végéig.

http://static.nol.hu/media/picture/33/00/78/000780033-6866-600f.jpg

Elolvadt a Föld napernyője, mediterránná válik Magyarország - NOL.hu

Az Északi-sarki jég zsugorodása egyszerre következménye és oka a felmelegedésnek. Az északi félteke sarki jégtakarójának zsugorodása az utóbbi két évtizedben nagyjából annyival járult hozzá a globális felmelegedéshez, mint az a szén-dioxid-többletkibocsátás, amit ugyanebben az időszakban a légkörbe engedtünk – állítják a Cambridge-i Egyetem klímakutatói. Vizsgálataik szerint az átlátszó víz, illetve a szabaddá vált földfelszín sokkal több energiát nyel el, mint a fehér jég, és ez a hatás különösen drámaivá válhat, ha – várhatóan 2030 után – az arktiszi nyarak teljesen jégmentessé válnak.

– Elolvadt a Föld napernyője – így kommentálta a saját kutatási eredményeit a BBC Newsnak nyilatkozva Peter Wadhams, aki egy tudóscsoport tagjaként a Cambridge-i Egyetemen a sarki jégtakaró és a globális éghajlat összefüggéseit tanulmányozza. A szakember szerint néhány tényt egymás mellé rakva és az adatokból adódó következtetést levonva egyértelműnek tűnik, hogy a jégolvadás, illetve az átlaghőmérséklet emelkedése kölcsönös visszacsatolásokkal egymást erősítve olyan folyamattá vált, amelyet ezen a ponton nagyon nehéz lenne megállítani.

Klímamenekültek Magyarországon - NOL.hu

A klímaváltozás egyik nem várt velejárója, hogy olyan növény- és állatfajok jelennek meg az országban, amelyek számára épp az éghajlat alig érzékelhető apró módosulása teremtette meg a további terjeszkedés feltételeit (vagy tette elkerülhetetlenné a továbbállást).

Hogy az éghajlat megváltozása hatással van a fajok elterjedésére, az az ökológia egyik alaptétele, a hazánkat nagyrészt lefedő Pannon ökorégió pedig kifejezetten gazdag olyan élőlényekben, amelyeknek a Kárpát-medence a legészakibb vagy a legdélibb előfordulási helyük – egy ilyen határzónában a klíma minimális módosulásai is látványos eltolódásokat okozhatnak. A rovarokról (aknázómoly) vagy a szél segítségével is terjedő gyomnövényekről (parlagfű) viszonylag könnyű elképzelni a vándorlást – kevesebben tudják, de például őshonos tölgyerdőink is képesek követni a változó klímát, egy évszázad alatt akár néhány száz métert megtéve –, ha valamilyen földrajzi vagy mesterséges akadály az útjukba nem kerül.

Vegetáriánus étrendre kényszerítheti az emberiséget a súlyosbodó élelmiszerhiány - NOL.hu

A vízszűke miatt egyre súlyosbodó élelmiszerellátási problémák miatt az emberiségnek radikális változtatásokkal, egyebek között a majdnem teljes vegetarianizmusra való áttéréssel kell számolnia a jövőben, hogy a 2050-re várhatóan 9 milliárdosra duzzadó globális népesség egészének legyen mit az asztalra tennie.

Az állati fehérjében gazdag étrend 5-10-szer több vízfelhasználással jár együtt, mint a vegetarianizmus. Jelenleg a világ szántóföldjeinek egyharmadát fordítják takarmánytermesztésre. A hiánykezelés további lehetőségei közé tartozik az ételszemét felszámolása, valamint az élelmiszertöbblettel és -deficittel bíró országok közötti kereskedelem erősítése. "Kilencszázmillió ember éhezik és kétmilliárdan alultápláltak, annak ellenére, hogy az egy főre jutó élelmiszertermelés folyamatosan növekszik" - mutattak rá a szakemberek.

http://mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/24753533.jpgKiűzetés a paradicsomból - NOL.hu

Amikor egy lédús paradicsomot vágunk fel a reggelihez, eszünkbe se jut, hogy a zöldséget rendszerint egy bumfordi, szőrös testű poszméhnek köszönhetjük. Jó néhány élelmiszer- és takarmánynövényt, valamint vadvirágok millióit csak ezek a kövér, feltűnő, többnyire csíkos bundájú rovarok képesek megporozni.

A poszméhek ökológiai és gazdasági jelentősége vetekszik a házi méhekével, így pusztulásuk beláthatatlan következményekkel járna. Ha holnaptól nem lennének, akkor az élelmiszerárak azonnal az egekbe szöknének, mert kézi erővel kellene végezni a megporzást.

A poszméhek száma a hatvanas évektől kezdve folyamatosan csökken egész Európában, az utóbbi években azonban igen kevés figyelmet szenteltek nekik a tudósok, mert mindenkit a házi méheket világszerte tizedelő rejtélyes kór, a kaptárelhagyás foglalkoztatott. A poszméhek eközben csendesen, de rendületlenül fogyatkoztak szinte észrevétlenül.

Kevés pénz, csökkenő biodiverzitás - Greenfo.hu

A világ országai jelenleg évi 30 milliárd eurót költenek a fajok sokszínűségének megőrzésére. Környezetvédők szerint 50 milliárdra lenne szükség. Két év után tegnap újabb ENSZ-tanácskozás kezdődött a kihalás fenyegette fajok megmentéséről, ezúttal az indiai Haidarábádban.

A két évvel ezelőtti, nagojai (Japán) ENSZ-konferencián célul tűzték ki, hogy 2020-ig megállítják az állat- és növényfajok kihalását, a finanszírozás azonban egyelőre nem megoldott. Az óceánoknak legalább tíz százalékát kellene a nagojai határozat értelmében természetvédelmi területté nyilvánítani, de eddig csak 1,6 százaléknyit helyeztek védelem alá. A tengerek szinte teljes mértékben kiszolgáltatottak a halászatnak, nyersanyag-kitermelésnek és a turizmusnak - panaszolta Tim Packeiser, a Természetvédelmi Világalap (WWF) szóvivője.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), az állami és civil környezetvédelmi szervezetek legnagyobb világméretű hálózata által működtetett veszélyeztetett fajok Vörös Listáján a 63637 felsorolt faj közül 19817-et fenyeget kihalás, ezen belül a kétéltűek 41, a zátonyépítő korallok 33, az emlősök 25, a madarak 13, és a növények 30%-át.

http://www.greenfo.hu/uploads/kepek/57/5770/teljes.jpg

         szólj hozzá

Címkék: afrika bbc fidesz google earth fraktál klíma klímaváltozás természetvédelem biodiverzitás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Minden a legnagyobb rendben halad..."

PPJ         2012.09.13.

Minden a legnagyobb rendben halad az összeomlás felé! :) Legalább ennek "örülök". Hogy a szabályok, amiket a természet alkotott: működnek. Ha nem alkalmazkodunk hozzájuk, akkor majd "előteremti", hogy az emberiségnek ne legyen ilyen nagy önhittsége...

A nyáron már beszámoltunk egy-egy igen sokkoló hírről, ami az ipari mezőgazdasági termelésünket és a klímaváltozást érinti. Most lássuk, mit tudunk még azóta.

A világ állatfajainak majdnem 80 %-a gerinctelen. A veszélyeztetettként ismert több mint 12 ezer faj újbóli vizsgálatával biológusok kiderítették, hogy az édesvíziek vannak a legnagyobb veszélyben. A Londoni Zoológiai Társaság szerint az emberi tényezők – mint az élőhelyek megzavarása és a megnövekedett hőmérséklet – a leginkább aggasztóak.

Jonathan Baillie professzor, a társaság természetvédelmi igazgatója szerint a szakemberek tudatában vannak, hogy a gerinceseknek és a növényeknek nagyjából az egyötödét kihalás fenyegeti, az viszont nem volt egyértelmű, hogy ugyanez jellemző az apró, gerinctelen élőlényekre is, melyek a bolygó élővilágának nagy részét adják. "A jelentés előzetes eredményei szerint minden faj 20 százaléka veszélyeztetett lehet. Ez különösen azért aggasztó, mert eme gerinctelen élőlényektől függ a mi túlélésünk is."

Top 100 halállista - Greenfo.hu

Nemzetközi természetvédő csoportok ma mutatták be a világ száz legveszélyeztetettebb állat-, növény- és gombafajának listáját, és azonnali cselekvésre szólítottak fel védelmükben.

A 8000 kutató által összeállított listát a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) dél-koreai Dzsedzsuban tartott konferenciáján ismertették. A szervezet fajok túlélését vizsgáló bizottságának kutatói 48 ország leginkább veszélyben lévő állat-, növény- és gombafajait mérték fel.

Eltűnik a karibi korallzátony? - Greenfo.hu

Hiába a világ legszínesebb és legélőbb ökoszisztémái a Karib-szigetvilágot övező korallzátonyok, mégis úgy tűnik, hogy egyre közeledik az a pillanat, amikor összeomlanak, hiszen a zátonyok alig tíz százalékát borítják már csak korallok – derül ki az IUCN jelentéséből, amelyben 18 ország 36 kutatója számolt be vizsgálatairól.

Tavaly már a még meglévő karibi korallzátonyok 75 százaléka pusztul, míg Dél-kelet Ázsiában a zátonyok 95 százalékánál jeleztek gondokat – áll a Világ Erőforrásai Intézet jelentésében, mely szerint 2050-re a világ összes korallzátonya komoly veszélyben lehet. Az élővilágban és ritka fajokban is gazdag csodálatos tengeri élővilág eltűnése nemcsak a jövő nemzedéke számára hiányzik majd, mint egy színfolt a bolygó életéből, hanem az óceánparti falvak megélhetését is komolyan érinti. 19 mérföldnyi korallzátony csaknem 275 millió ember megélhetését biztosítja. Ha a zátonyok kipusztulnak, akkor a halászoknak sem lesz munkájuk és a turisták is elmaradnak majd érdekességek híján.

http://feny.idokep.hu/keptar/users/bociusz/bociusz-amsreseaiceextent.png-2012-08-30-11-14-18.pngSoha nem volt még ilyen kicsi az Északi-sark jege, és továbbra is zsugorodik. Aggasztó a helyzet az Északi-sarkon, a jégtakaró ugyanis soha nem látott mértékben olvadt fel.Balra látható a sarki jégtakaró kiterjedése az elmúlt években. Jól látható, hogy a valaha mért legrosszabb állapot a mostani, sőt, szeptember végéig a helyzet további romlása várható. (Ld. piros csík, kattintással nagyobb változatban is megtekinthető).

Mindezidáig a 2007-es évet könyvelték el a szakemberek a legforróbb évnek, ugyanakkor a grafikonon is jól látszik, hogy augusztus elején az akkorinál is rosszabb állapotba került a sarki jég, a napokban pedig minden eddiginél kisebbé vált.

Egyetlen nap alatt 4,1 négyzetkilométerrel zsugorodott augusztus 26-án az Északi-sarkvidék jégmezeje.Ezzel a jég kiterjedése minden eddigi negatív rekordot megdöntött. Soha nem volt még ilyen kevés jég az Északi-sarkvidéken, mint most. Két hét van hátra az olvadási szezonból. Megmutatjuk, mennyi jég vált vízzé az utóbbi évtizedben a sarkon, és azt is, mi ebben az egészben az üzlet. Kattintson az infografikára!
http://static4.origos.hu/adsminisites/infografika/ice/ice.jpg

Kiszáradt a Tisza (animációval) - Időkép.hu

Riasztó képek jelentek meg pár napja az interneten, melyeken a Tisza záhonyi vízállását mutatják. Térdig érő vízben át lehet kelni a folyón.Az Országos Vízjelző Szolgálat jelentése szerint a vízállás kedd reggel a hivatalos mérőponton -332 centiméter volt, mely mindössze 21 centiméterrel magasabb a valaha mért legalacsonyabb vízállásnál.

         szólj hozzá

Címkék: klíma kihalás klímaváltozás természetvédelem biodiverzitás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

NASA: Négy nap alatt megolvadt Grönland...

PPJ         2012.07.27.

Először adathibára gyanakodott a NASA, annyira megdöbbentő volt a műholdak által történt felismerés, hogy mindössze négy nap leforgása alatt a grönlandi jégtakaró teljes felszínét érintő, a történelem során soha nem látott ütemű olvadás következett be! Az emberiség szempontjából "sajnos" vagy részemről inkább "szerencsére" nem adathiba történt. Ez a faj megérett a pusztulásra - mármint ha ilyen jelek láttán sem változtat a viselkedésén...! Mikor fogunk már végre hinni a klímatudósoknak és (humán)ökológusoknak, hogy nagyon nagy baj van?!

547697_10150818087984229_1334091633_n.jpgA Guardian hasábjain megjelent angol cikk lényegi magyar kivonata:

Bal oldalt a grönlandi jégtakaró július 8-án, jobb oldalt négy nappal később. A képen a "valószínűleg megolvadt"-ként kategorizált területek halvány rózsaszínnel jelölve azok, ahol legalább egy műhold észlelt felszíni olvadást. A "megolvadt"-ként kategorizált területek sötét rózsaszínnel jelölve azok, ahol kettő vagy három műhold is észlelt olvadást. A fotót a NASA készítette. Jelen képet a Greenpeace feliratozta.

Ebben a hónapban a grönlandi jégtakaró olyan gyors ütemben olvadt meg, mint még soha az eddig felvételezett történelem során.

A hirtelen olvadást három műhold regisztrálta. Megdöbbentette és rémülettel töltötte el a tudósokat, elmélyítve a félelmet a klímaváltozás iramát és jövőbeni következményeit illetően.

A NASA weblapján kedden közzétett bejelentés szerint, a tudósok beismerik, annyira meglepőek voltak az adatok, hogy először azt gondolták, valami hiba történhetett.

Ami elsőre hihetetlen volt az NASA-nak, azt három műhold is megerősítette: Grönland jégtakarója aggasztó mértékben olvad!

Ideje lenne, hogy megmentsük a saját életünk egyik létalapját, a sarkvidékeket: savethearctic.org/hu/!!!

A klímaváltozás nagyon rövidesen közvetve és közvetlenül is ki fogja készíteni az egész bolygó gazdaságát!

Alig két hétre elegendő gabonatartaléka van Romániának. Rendkívüli állapot kihirdetését és a gabonaexportok azonnal felfüggesztését követelik a kormánytól a romániai gazdák az országot sújtó rendkívüli szárazság miatt. A helyzet drámai Romániában, a kukoricatermés 80 százaléka megsemmisült, búzából és napraforgóból 50 százalékkal kevesebb lesz idén - mondta Laurentiu Baciu az agrárképviseletek tömörülésének (LAPAR) elnöke. - Tette közzé a Vidék Patrióta Értékközösség (VIPÉK) a Facebook-on a Napi.hu hírét.

Nyilvánítsa katasztrófa sújtotta övezetté Magyarországot a kormány – kéri a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Felhívják a figyelmet: a hőség és a szárazság rendkívüli helyzetet idézett elő. A MOSZ mintegy 200 milliárd forintra becsüli az eddigi kárt. - Élelmiszer.hu via VIPÉK

Felgyorsulhat az ózonréteg károsodása
A globális felmelegedéssel gyakoribbá váló heves nyári viharok felgyorsíthatják az ózonréteg károsodását - erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók.

Mindeközben ez az ostoba macskajancsi (igazából egy seggtitán torkig nyelt Shell és MOL pélókkal) azt hiszi, hogy a hamis termékeinek PR-celebsége mellett hirtelen zöld-szakértő is lett. Nem fél hát pózerkedeni, meg van győződve a saját igazáról, elvette az eszét az 'ápdét' L-karnitin meg a lisztmentes liszt. Hiába van "ép" teste, ha az agya meg szimplán csak poshad... Közben a sarkvidék meg olvad...

Norbi Update
"Ma direkt a Shell-nél tankoltam, mert unszimpatikus volt nekem a Greenpeace méregdrága manipulációja. Mert ez jó nagy, drága műbalhé volt valaki ellen és nem valamiért. Na ez a baj! Norbi"622135_397351743647565_799127519_o.jpg

"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel." - Bertrand Russel

"Úgy sajnállak, mint Norbi a jegesmedvéket."
"Hidegen hagy, mint Norbit a globális felmelegedés."
"Update Morbid"

561053_375506769181708_415857491_n.jpg

         5 hozzászólás

Címkék: nasa klíma mezőgazdaság klímaváltozás greenpeace shell agrárium grönland

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása