PPJ         2012.07.10.

Kedves öreg emberek, akik irányítjátok a Világot! Az én generációm szakítani kíván Veletek. Minden nap rá kell döbbennem a nagy különbségre, mely a Ti szemléletetek, és az én világlátásom között feszül. Úgy gondolom, hogy áthidalhatatlan különbség van köztünk.

Forrás:
A Harvard Business Review hasábjain Umar Haque által írt The Generation M Manifesto cikkét a Crescendo blog fordította és adaptálta magyarra.

Ti böszme, kövér üzleti életet akartatok. Robusztusnak kikiáltott, átláthatatlan rendszereket hoztatok létre; mi ezzel szemben kicsiny, gyorsan változó építőkövekből építkező kereskedelemről álmodunk.

Korrupt, lobbista, vízfejű politika jellemez benneteket, mi ezzel szemben igazi, mély demokráciát kívánunk minden szinten.

Gazdasági fundamentalizmust akartatok. Mi olyan gazdaságot akarunk, mely mindenki számára értelemmel bír, nem csak bankokat.

Részvény alapú értéket akartatok keménykezű pénzügyi befektetőkkel. Mi az emberközpontú értékekben gondolkodunk. Hiszünk abban, hogy társadalmunk etikai fundamentumát emberi alapokon újra megalapozhatjuk.

Láthatatlan kereskedelmi ágenseket teremtettetek, mely lehetővé tette, hogy a ma legnagyobb kereskedelmi tranzakciói teljesen robotizált módon menjenek végbe. Mi látható, bizalomra épülő pénzügyi tranzakciókat szeretnénk.

Ti gyorsabb növekedést akartatok. Mi le szeretnénk lassulni, hogy jobbá váljunk.

Megetetett társadalmat szültetek, minden embert potenciális fogyasztóként értékeltek. Mi emberhez méltó életet szeretnénk.

Több pénzt, hitelt és befolyást akartatok. Mi jók akarunk lenni abban, hogy olyan dolgokat hozzunk létre, melynek társadalmi értéke van.

Feláldoztátok az ésszerűt az anyagiasság oltárán: mindent eladtok, amit eladhatónak ítéltek meg. Mi nem vagyunk eladhatók: azért cselekszünk, mert hiszünk tetteink valóságformáló erejében.

A globális válság felhívta a figyelmet az általatok létrehozott világ törékenységére. Tektonikai átszerveződés figyelhető meg a kereskedelmi-politikai-szociális területeken. Paradigmaváltás van kialakulóban, mely alapvetően változtatja meg mindezt. Nem kedvelem a címkéket, mégis javaslok most egy új megnevezést: M-Generáció.

M mint mozgalom. Úgy gondolom, hogy van egy kritikus tömeg, mely változtatni akar. Eljött a cselekvés ideje.

Az M-generáció szenvedélyről, felelősségről, eredetiségről, kreativitásról, adaptivitásról, kapcsolatokról szól. Elindult egy tendencia, egy zömében alulról-felfelé történő kezdeményezés, mely az M-generáció jelenségének robbanásszerű növekedéséhez vezethet. A nyílt forráskódú közösségek, civil kezdeményezések, közösségi hálózatok alapjaiban formálják át a megkövesedett struktúrákat.

Eljött a cselekvés ideje. Számítunk Rád.

PPJ         2012.07.09.

PPJ         2012.06.17.

Két baráti társaság, a magyar-japán és a magyar-bhutáni, "A buddhista közgazdaságtanról, a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatószámról - Bhutánban és Japánban" címmel közös rendezvényt szervezett.

A különleges esemény aktualitását két dolog adja: 1) egyrészről az ENSZ áprilisi magas szintű ülése, amely a bhutáni kormány vezetésével a boldogság és a jólét mérését illetve egy új gazdasági paradigma lehetőségeit vitatta meg; 2) másrészről a japán kormány nemrégen a nemzeti boldogság méréséről hozott történelmi döntése.

Az első előadó Kovács Gábor buddhista tanító volt, a Magyar Bhutáni Baráti Társaságtól (MBBT), "A Buddhista közgazdaságtanról, a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatószámról." címmel tartotta meg előadását. A második előadó Bassa Zoltán közgazdász volt, a Magyar-Japán Baráti Társaságtól (MJBT), "A Bruttó Nemzeti Boldogság - mit jelent a japánok számára? A mutatószámmal kapcsolatos japán felmérésről." címmel tartotta meg előadását.

Na melyik gazdaság a "hatékonyabb"?!! :) Ha már mindenki a hatékonyságot és gazdasági racionalitást akarja növelni a gazdasági növekedés zavaraival nem foglalkozva...
[Life Expectancy - várható életkor (év). Average Happiness - átlagos boldogság (/10). Ecological footprint - ökológiai lábnyom (globális hektár). További információk és összehasonlítások: a Happy Planet Index oldalon.]

Buddhizmus és Bruttó Nemzeti Boldogság

A buddhizmusban a szenvedés három típusa a betegség, az öregség és a halál. A vágyak kordában tartásával  boldog úton lehet járni, de ahhoz, hogy az ember egyáltalán ember legyek, először az alapszükségleteit kell kielégíteni. Ilyen az oktatás, az élelmiszer és a ruházkodás rendelkezésre állása.

Míg az alapszükségletek helyben is kielégíthetőek, így a helyi kisközösség is boldog életet élhet (mikrogazdaság, mikroökonómia), addig a GDP egy nemzeti, de leginkább nemzetközi mutató (makrogazdság, makroökonómia).  Vagyis a Bruttó Nemzeti Boldogság valóban másra helyezi a hangsúlyt és jól ráérez az egymással szolidaritást vállaló helyi közösségek magasabb boldogsági szintjére. Nem más, mint a 4. bhutáni király mondta 14 évesen: "A Bruttó Nemzeti Boldogság sokkal fontosabb, mint a GDP."

Az úgymond fejlett világon ugyanis hiába nőtt az 1973-as 7000 $ fölé a GDP fejenként, azóta nem nőtt vele együtt a fejlett világon a boldogság!

A  buddhista közgazdaságtant, mint „A kifejezést Ernst Schumacher alkotta 1955-ben, amikor Burmába utazott, U Nu miniszterelnök gazdasági tanácsadójaként. Továbbá szinte kizárólagosan ő és a követői, valamint Theravada buddhista írók használták a kifejezést, mint például P. A. Payutto. Schumacher esszéje, a Buddhista gazdaság volt az első publikáció az 1966-os Ázsia: Egy kézikönyv-ben, majd újra kiadták Schumacher 1973-as gyűjteményében, mely a »Small Is Beautiful: Economics as if People Mattered« címet viselte. A könyv magyarul is megjelent a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál 1991-ben A kicsi szép: Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról címmel." 
Schumacher, aki elsőként igyekezett a buddhizmus tanításait a közgazdaságra alkalmazni, amellett érvelt, hogy nem az újabb, gyakorlatilag haszontalan fogyasztási cikkek iránti vágyak növelése és a fogyasztás vezet az emberi boldogsághoz, hanem éppen a vágyak – ésszerű kereteken belüli – csökkentése.

Mert mi is a boldogság? Bár főként a liberálisabb nézetek szerint ezt nem lehet kollektív értelemben meghatározni és kijelenteni, azért én mégis teszek rá egy próbát: közösségben élni, harmóniában a természettel, belső fejlődést elérni, és az értékekben fejlődni. Észre kell vegyük, hogy a fejlődés a buddhista- és az ökológiai közgazdaságtan értelmében nem feltétlenül az anyagiakról és a korlátlan növekedésről szól, hanem az értékekben való fejlődésről, egy ország tekintetében például az adott ország értékeiben való fejlődésről.

A GNH (Gross National Happiness), vagyis Bruttó Nemzeti Boldogság indexet Bhután 2005-ben kezdte átültetni a gyakorlatba, 2008-ban összeállították a módszert és elvégezték a felmérést, majd 2010-ben ismételték. 9 területen 33 indikátorral vizsgálódtak, az úgynevezett nyugati tudomány eddig mindet alátámasztotta és igazolta! Természetesen 33 indikátor tetemes menyiségű adat lekérdezésével párosul: a 43 oldalas kérdőív 5 óra hosszú interjúkat igényelt fejenként - ezt szorozzuk be Bhután lakosságával! Egészen másfajta alaposság és hozzáállás ez, mint a "Nemzeti Konzultáció 2012"... Bhutánban fontos az őszinte párbeszéd - két évig tartott az alkotmányozás folyamata, két évig tartott a Bruttó Nemzeti Boldogság kidolgozása és alkalmazása!

A 9 terület az oktatás, egészség, ökológiai diverzitás, kormányzat, időbeosztás, kulturális diverzitás, közösségi élet, pszichológiai jólét és életszínvonal. Mind egyformán fontos és nem elválasztható! A Liebig-féle minimum törvénynek megfelelően mindig a legalacsonyabb lécnél ereszt a hordó. Amennyiben 9 tényezőből 6-ban jól teljesít a delikvens, vagyis ha 33 indikátorból 23 esetében limit felett válaszol, akkor emberünk "boldognak" mondható.

 A Bruttó Nemzeti Boldogság Japánban

Japánban a 15 évesek 95%-a nem érzi jól magát és nem érzi a helyét a világban. Rengeteg a NEET ember, Japánban több millióan élnek munka, oktatás vagy gyakorlás nélkül! És valahogy Japánban sajnos az idősek még boldogtalanabbak, mint a fiatalok! Ráadásul totálisan ateisták, egyáltalán alig buddhisták, hébehóba néha egy kicsit konfucionisták vagy sintoisták.

Európához közel és távol

Míg a keleti szemlélet szerint a test egészsége és a lélek egészsége és ezek harmóniája a legfontosabb, addig sajnos a nyugati kultúrában és a kereszténységben csupán a lélek egészségéről esik pár szó. Ahogyan viszont a Japán társadalom "a szégyenre épül", a nyugati legalább ugyanannyira "a bűnre"! A szégyennek közismert a feldolgozási módja: öngyilkosság. Vezető halálozási ok ez Japánban. A zsidó-keresztény kultúrkörben a bűn alól feloldozással lehet mentesülni. Ha fenti adatokon és a tinédzserek hozzáállásán megrémülünk, akkor érdemes nekünk magyaroknak elgondolkodni, hogy a Happy Planet Index szerint Japán a 95., míg Magyarország a 121.!

A buddhizmus fellegvára Japánban Kyotóban található meg, az itteni egyetem munkatársai kezdték el a bhutáni példán felbuzdulva átültetni a boldogság indexet a japán gyakorlatba.

Hogy többek között mi késztette a japánokat életük radikális újragondolására, céljaik újrafogalmazására és új lendület keresésére? A Fukushimai atomkatasztrófa! Isten ne adja, hogy Magyarországon is csak akkor legyen egy szellemi megvilágosodás elérhető, ha majd valami katasztrófa történik! A bhutáni király 2011-ben ellátogatott Japánba, ez is nagy erőket adott az index japán bevezetésének.

Ideje volt már, hiszen a 80-as évektől Japán népének önbizalomvesztése óriási volt egészen a 2000-es évekig. Azonban mivel a boldogság indexet a civil szervezetek bevonásával, a nyilvánosság erejével, az időseket is figyelembe vevő módszertan kidolgozásával és a város-vidék szakadék régiónként eltérő nagyságával együtt számolták, ezért már ez önmagában - ha még csak egy folyamat kezdőlépése is - boldogságra adhat okot! Ezen túlmenően megszabták, hogy a felmérések eredményét vegyék figyelembe a döntéshozók!

Így Japán elért oda, hogy azt mondja, nem csak a GDP növekedése, de még a gazdaság növekedése sem hoz több boldogságot!

Spirituális vezetőképesség

Bhután vezetői alapos és kimunkált spirituális képességgel rendelkeznek, ehhez integrálták a nyugati tudományokat.

Az európai vezetők spirituálisan nem fejlettek és nem érdekeltek: fejétől bűzlik a hal! A tudományos eredményeket is figyelmen kívül hagyják vagy önérdekből megmásítva alkalmazzák csak.

Bizonyos vallási hagyományok nagyon súlyos hierarchiákat vonnak rá az emberekre: vagyis ha Istent nem magunk fölé, hanem magunkba képzeljük el, akkor bármerre fordulunk, a másik emberben egy másik világot fogunk megismerni. A párbeszéd, az őszinte párbeszéd a legsegítőbb hozzáállás és cselekvés a világon!

Látványnövekedés a hamis GDP miatt - Greenfo.hu

A világ legnagyobb, illetve leggyorsabban fejlődő gazdaságainak teljesítménye sokkal kisebbnek mutatkozna, ha a természeti és az emberi erőforrások fogyasztásából képzett mérőszámokkal korrigálnák a csak forgalmi adatokat tartalmazó hazai összterméket, a GDP-t.

A gazdaságok a természet rovására növekednek - ezt állapította meg az ENSZ egy friss tanulmánya, amely tegnap jelent meg, a Rio de Janeiróban összeülő környezetvédelmi világértekezlet elé időzítve.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és társintézményei által most először nyilvánosságra hozott "Bővített Gazdagsági Mutató" (Inclusive Wealth Index - IWI) húsz ország (Ausztrália, Brazília, Kanada, Chile, Kína, Kolumbia, Ecuador, Franciaország, Németország, India, Japán, Kenya, Nigéria, Norvégia, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Venezuela) teljesítményét összesíti 1990-től 2008-ig, oly módon, hogy a GDP-t módosítja a gyártott, az emberi és a természeti tőke - például az erdők, a halállomány vagy az ásványi üzemanyagok - fogyasztásából képzett mérőszámokkal.

Az IWI - vagy közkeletűbb nevén a "GDP plusz" - szerint a leggyorsabban növekvő gazdaságokban a fejlődés a természeti tőke, a természeti erőforrások jelentős kimerítése árán zajlott. Így például Kína GDP-je összesen 422 százalékkal, az Egyesült Államoké 37 százalékkal, Brazíliáé 31 százalékkal, Dél-Afrikáé 24 százalékkal nőtt 1990-től 2008-ig, ám IWI-ben számolva az összesített növekedés csak 45 százalékos volt Kínában, 13 százalékos az Egyesült Államokban, 18 százalékos Brazíliában, és Dél-Afrikában 1 százalékos csökkenés mérhető. A különbség a természeti erőforrások kimerítéséből adódik az UNEP szerint.

A vizsgált húsz közül hat országban (Oroszországban, Venezuelában, Szaúd-Arábiában, Kolumbiában, Nigériában és a már említett Dél-Afrikában) volt visszaesés IWI-vel mérve, jóllehet a GDP mindenütt növekedett.
"Az IWI-ből kiderül, hogy egyes jól teljesítőnek tartott országok valójában mínuszban vannak, hiszen a kölcsönvett természeti erőforrásokat soha nem lehet majd törleszteni" - így kommentálta a kutatási eredményeket a brit tudományos akadémia, a Royal Society Nobel-díjas biológus tagja, Sir John Sulston.

PPJ         2012.01.31.

A szabad választás átka

Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com, komlomedia.wordpress.com

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…

• - bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
• - a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
• - a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
• - az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
• - és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…

PPJ         2011.11.08.

Miután figyelmesen végigolvastam, "A deglobalizáció és ellenségei" című cikkből citálom ide az "EZT nem akarjuk többé" részt. A cikk a Le Monde diplomatique hasábjain jelent meg. Írta: Frédéric Lordon, Fordította: Morva Judit

A szerző közgazdász. A D'un retournement l'autre. Comédie sérieuse sur la crise financière. En quatre actes, et en alexandrins (Egyik köpönyegforgatástól a másikig. Négyfelvonásos komoly vígjáték a pénzügyi válságról alexandrinokban) írója, Seuil, Párizs, 2011.

A francia  "ça"  magyar fordítása  >>ezt<< , ugyanakkor a pszichoanalitikus terminológiában a tudatalattit, az Ösztön-ént is jelenti, használata itt egyértelműen arra az elvárásra utal, hogy a társadalmat az ösztönök, a nyers erőviszonyok helyett a tudatosodás irányítsa.

Végül is egyszerű: EZT nem akarjuk többé

Persze meghatározhatjuk a deglobalizációról folyó vitát fordítva, nagyon egyszerűen és hagyományosan is: a jelenleg kialakult katasztrofális helyzetet kell akkor pontról pontra bemutatni. Szabad verseny nagyon különböző bérszínvonalú gazdaságok között; az iparkitelepítés állandó veszélye; a részvényesek uralma, akik állandóan magas nyereséget kényszerítenek ki a vállalatokból és ezzel állandó nyomást gyakorolnak a bérekre; a lakosság ebből következő krónikus eladósodottsága; a pénzügyi szektor totális szabadossága, amely megengedi, hogy akár lakossági termékkel is (mint ez történt a subprime hitelek esetében) spekulálhassanak és pusztító egyensúlytalanságot okozzanak; a közhatalom csapdába ejtése, amikor a krónikus pénzügyi válságból kell kimentenie pénzintézeteket; miközben ezeket a makrogazdasági válságokat a munkanélküliekkel, az államadósság költségeit az adózókkal, a romló közszolgáltatásokat az igénybe vevőkkel, a közalkalmazottakkal és a nyugdíjasokkal fizettetik meg; az állampolgárokat megfosztották attól, hogy beleszólhassanak a gazdaságpolitika alakításába, amelyet ma már kizárólag a nemzetközi hitelezők vágyai és szükségletei szerint alakítanak ki, semmibe véve a szociális és társadalmi következményeket; a monetáris politikát egy minden politikai ellenőrzéstől független intézmény kezébe helyezték – mindezt összefoglalóan és nem túl igényesen lehet globalizációnak nevezni. Ebből következik, ugyanilyen egyszerűen, hogy ha támogatjuk a deglobalizációt, a globalizáció felszámolását, akkor az nem jelent mást, mint hogy kijelentjük, hogy EZT nem akarjuk többé.

Kapcsolódik a fentiekhez egy hazai hír:

"A fejlődés nem egyenlő a GDP-vel" – közgazdászok vergődése - HVG.hu

"Általánosan azt lehet mondani a magyar közgazdasági gondolkodásról, hogy a gazdasággal foglalkozó véleményformálók, az értelmiségiek a neoliberális eszmékkel kapcsolatban meglehetősen kritikátlanok. Ebből kiindulva elég könnyű arra a következtetésre jutni, hogy majd a piac megoldja a helyzetet, de ez nagyon leegyszerűsítő, voltaképpen egydimenziós megoldás."