Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

PPJ         2014.08.14.

magyarorszag_gmo.jpgTTIP (EU–USA Kereskedelmi és Befektetési Partnerség) - további részletek az alább összegyűjtött posztokban. Bő egy éve zajlanak már zárt ajtók mögött a tárgyalások, ami viszont kiszivárog, az igencsak nyugtalanítja például az európai környezetvédelem, az élelmiszer- és egészségbiztonság színvonaláért évek óta szót emelő szakértőket. Az ipar, a kereskedelem és egyéb ágazatok magyarországi érintettjei még nem formáltak véleményt a szabad kereskedelmi tárgyalásokról, az úgynevezett GMO-kerekasztal azonban szerdán napirendre tűzte a kérdést. Attól tartanak ugyanis, hogy a készülő megállapodás nem annyira a vámok csökkentéséről szól (azok már most is alacsonyak), hanem sokkal inkább a szabályozások egységesítésével olyan gazdasági övezet kialakításáról, amelyben a hatalmas multinacionális cégek viszik a prímet, ha szükséges, a nemzetállamok ellenében is. Ebben pedig akár súlytalanná válhat a mi GMO-mentességünk is. A stúdióban prof. Darvas Béla, a GMO-kerekasztal elnöke. [Forrás: Lánchíd Rádió - Szerkesztő: Kovács Anita - Adás: 2014. június 26., csütörtök]

A készülő EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény része lenne egy egyfajta "magánbíróság" (befektető-állam vitarendezési mechanizmus - angol rövidítéssel: ISDS), amely lehetővé tenné, hogy egyes cégek, mint példádul a Monsanto hazánk ellen is pert indíthatnának, mert Magyarország tiltja a génmódosított kukorica termesztését, vagy esetleg Románia ellen, ha az nem engedélyezi a Verespatakra tervezett cianidos technológiájú aranybányát. http://www.no2isds.eu/hu

Ráadás, hogy a korábban nagy port kavart Seralini kísérlet a kritikák figyelembe vételével újra megjelent, vagyis nemhogy cáfolódott, hanem megerősödött, így most már a GMO-kat és (az autizmussal is összefüggésbe hozott) agro-kemikáliákat előállítóknak és engedélyezőknek végképp felül kell vizsgálniuk az eljárásaikat.

Seralini republished: Roundup-ready GMO maize causes serious health damage - theecologist.org

Republished study: long-term toxicity of a Roundup herbicide and a Roundup-tolerant genetically modified maize - enveurope.com

A génmódosítás-mentes Európa jobban teljesít - MTVSZ blog // 2013. augusztus

Néhány hete nagy port kavart, amikor a világ élelmezési gondjainak megoldását jutalmazó World Food Prize díjat két géntechnológiai óriáscég, a Monsanto és a Syngenta kutatói kapták. Nagyjából ugyanekkor a brit környezetvédelmi miniszter nyíltan kiállt a génmódosított növények termesztése mellett, és azt állította, hogy a génmódosított növények nélkül Európa lemarad. Egy nemrég megjelent kutatás viszont azt mutatja, hogy a valós helyzet ezzel pont ellentétes: a génmódosítás-mentes európai mezőgazdaság jobban teljesít, mint a génmódosított növényekre alapozó amerikai. Jack Heinemann kutatását Jill Richardson ismertette az Alternet hasábjain, tőlünk ennek fordítását olvashatjátok.

További GreenR posztok a témában:

Friss kutatási eredmények az autizmus és a növényvédőszerek kapcsolatáról

Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

Kína 1 millió tonna génkezelt kukoricát küldött vissza az USA-nak

GMO: Néhány kilóra megvett magyar tudós és a kilónyi tumorok

Erősödő ellenállás GMO téren az egész világon

Ki nyeri az amerikai GMO-háborút?

Nem kell kesztyűs kézzel bánni ezekkel!

Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW
Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx

A városi-monokultúrás-technokrata okvetlenül-okos "tudósok" hipernagy hübriszének következtében, a lokális helyett a globális megoldásokat hajhászva, két DNS darabka abraka-dabra és négy-öt GMO agrár világvállalat tervei közepette - a nem is olyan távoli jövőben, (ha hagyjuk), elszabadul a pokol...

         14 hozzászólás

Címkék: amerika usa világgazdaság európai unió gmo kapitalizmus környezet génmódosítás géntechnológia gazdagság új világrend agrárium monsanto jövő nemzedékek ökológiai politika gmo lobbi darvas béla szabadkereskedelem gmo jelölés ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

PPJ         2014.06.27.

Civil szervezetek nyilatkozata az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásról. A GMO-Kerekasztal 2014. június 25-i ülésén az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) volt a fő téma. Mellékeljük a témában a Greenpeace, az MTVSZ és a Védegylet által kiadott sajtóközleményt.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/s640x480.jpg

A Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet határozottan ellenzi az EU és az Egyesült Államok között formálódó szabadkereskedelmi egyezményt, mert az veszélybe sodorhatja többek között hazánk génmódosítás-mentességét is. Az egyezmény továbbá ránk szabadíthat egészségkárosító vegyszereket, hormonkezelt marhahúsokat, kikényszerítheti a verespataki aranybánya megépítését, alááshatja az éghajlatvédelmi törekvéseket és a helyi élelmiszerek felhasználását. https://m.blog.hu/gr/greenr/image/img158_1.jpg

Korábbi kapcsolódó bejegyzések:
Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!
"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok?
A globalizáció politikai trilemmája
GMO: Néhány kilóra megvett magyar tudós és a kilónyi tumorok

A zöld szervezetek képviselői a GMO-Kerekasztal [2] mai ülésén fejtették ki álláspontjukat az EU és az USA között formálódó szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeiről. A tervezett egyezmény egyik legfőbb veszélye, hogy fellazítaná az élelmiszerekkel, vegyianyagokkal és egyéb környezetvédelemmel kapcsolatos szabályokat. [3] A szervezetek azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások részleteiről az alapvető átláthatóságot mellőzve folynak a tárgyalások, abba a civil szervezeteket, szakszervezeteket nem vonják be.

A tervezett megállapodás fő célja, hogy az óceán két partján összhangba hozzák az egyezmény által érintett területekre vonatkozó jogszabályokat. [4] Ez a valóságban azt jelentené, hogy gyengítenék a környezetvédelemmel, élelmiszerekkel kapcsolatos szabályokat.
„A géntechnológia ipar lobbiszervezeteinek kívánságlistája, valamint az amerikai kormány képviselőnek nyilatkozatai alapján várható, hogy egy esetleges megállapodás hatására Európa arra kényszerülne, hogy beengedje a génmódosított élelmiszereket, felgyorsítsa a génmódosított növények engedélyezését Európában. Azt szeretnék elérni, hogy amit az Egyesült Államok engedélyez, az automatikusan engedélyt kapjon Európában is. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni!” – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

Az egyezmény révén az Egyesült Államok gyakorlatilag az EU 29. tagállamává válna, ugyanis a tervezetek alapján a kereskedelmet érintő minden új jogszabályt meg kell vitatni az USA-val. [5] Ebbe beletartozik a környezet-, egészség- és fogyasztóvédelmet érintő minden szigorítás.
„Az Egyesült Államok részvétele az EU-s döntés előkészítésben jó eséllyel befagyasztja a jövőbeni környezetvédelmi, klímavédelmi és fogyasztóvédelmi előírások fejlesztését.
- hangsúlyozta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője – „Az egyezmény így számos elfogadhatatlan kockázatot rejt magában: megakadhatnak az EU-s klímavédelmi intézkedések, valamint az emberi egészséget károsító vegyi anyagokat korlátozó európai folyamatok is.”

Az egyezmény része egy befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS) [6], egyfajta „magán bíróság”, melynek hatására egyes cégek bármikor beperelhetnék azon országokat, melyek az EU vagy az USA általános szintjénél szigorúbban védenék a saját állampolgáraik egészségét és a környezetet. Akár Magyarország ellen is pert indíthatnának, mert hazánk tiltja a génmódosított kukorica termesztését, vagy a skandináv országokat is perelhetnék az egészségkárosító vegyi anyagok tilalma miatt. „A döntést profitérdekelt háromfős „bíróság” hozná meg. Olyan bírók a bíróság tagjai, akik maguk hívják fel cégóriások figyelmét a szabadkereskedelmi megállapodások kapcsán lehetővé váló jogorvoslati lehetőségekre. A bíróság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Mindezt olyan országokkal szemben tennék, ahol fejlett a jogrendszer és az igazságszolgáltatás. Miért van szükség ezekre a magánbíróságokra? Mert ezen bíróságok kizárólag a befektetők érdekeit védik teljesen elfogultan. Ezért nemet kell mondanunk az ISDS-re!” - hangsúlyozta Újszászi Györgyi, a Védegylet projektvezetője.

Ez alapján kérjük a magyar kormányzatot és a magyar EP képviselőket, hogy határozottan lépjenek fel ezen egyezmény jelen formája ellen, valamint vonják be a civil szervezeteket a hazai álláspont megalkotásába.

Jegyzetek:
[1]
transzatlanti befektetési és kereskedelmi partnerség (TTIP – Transatlantic Trade and Investment Partneship), de ismert transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás (TAFTA - Transatlantic Free Trade Agreement) néven is.
[2] A GMO-Kerekasztal az Országgyűlés munkáját segítő szakmai, tanácsadó testület
- http://www.bdarvas.hu/gmo/idn39
[3] Az Egyesült Államok egyetlen jelentős, világméretű környezetvédelmi megállapodást sem ratifikált (Kiotói Jegyzőkönyv, Stockholmi- és Bázeli egyezmények), ugyanakkor engedélyez számos olyan technológiát (hormonkezelés az állattenyésztésben, génmódosított növények stb.) és vegyi anyagot, melyek az Európai Unióban fogyasztó-, egészség- és környezetvédelmi okokból tiltottak.
[4] A tervezett EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás nem a korábbi szabadkereskedelmi egyezményekkel szemben nem a vámok csökkentéséről szólna, mert az EU és az USA között már olyan alacsonyak a vámok, hanem jelenleg a „szabályozási koherencia” az egyik megnevezett fő célkitűzés.
[5] Regulatory Cooperation or Coherence
[6] Investor to State Dispute Settlement (ISDS)

Angolul:

People have the right to know - foeeurope.org/right-to-know

Over 250 civil society organisations called on the European Commission to open up the EU-US trade negotiations for public scrutiny. Over 250 organisations, including trade unions, consumers, grassroots and development organisations and transparency watchdogs are calling on the European Commission to open-up the EU-US trade talks and make the negotiation process more transparent.

foe_ttip_landscape_v1_0.png

         szólj hozzá

Címkék: amerika fidesz usa világgazdaság európai unió globalizáció gmo természetvédelem kapitalizmus környezet génmódosítás géntechnológia új világrend illuminati agrárium monsanto humánökológia jövő nemzedékek ökológiai politika gmo lobbi ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ángyán: "Magyarország története itt véget ér..."

PPJ         2013.06.17.

videkpusztitasi.jpgAlapkérdések, amelyeken változtatni kell, mert ha nem, akkor megvédhetetlen a magyar föld, és a magyarságnak a 2000 éves története itt befejeződik nagyjából...! Bankok vásárolhatják fel az országot! Ángyán kilép a Fidesz frakcióból a függetlenek közé. Pénteken eldől a magyarság sorsa!

Forrás: N1TV youtube videó
Szöveg leírás: GreenR blog

Alkotmányos védelem alá kéne helyezni a magyar földet. Tárgyalásokat kéne kezdeni az Európai Közösséggel a moratórium meghosszabbításáról. Tudniillik azok a viszonyok, ami miatt mi a moratóriumot kértük egyáltalán nem javultak, nem változtak meg: a földárbeli 5-50x-es különbség katasztrófával fenyeget, ha szabaddá válik jövőre (május 1-én! - a szerk.) a földpiac. A csatalakozási szerződés bizonyos pontjait is érdemes lenne újra fölvetni az Európai Közösségnél. Sőt, odáig kéne menni, hogy újra kéne kezdeni a tárgyalásokat, hogy a föld ne tartozzon a tőke szabad áramlása kategóriájába. Több nemzet is most már egyetért ezzel Európában. Nemzetbiztonsági kérdés az alaperőforrások birtoklása. Különösen veszélyes ez a helyzet, hogy ha a szabadkereskedelmi tárgyalások keretében az Európai Közösség megállapodik az Amerikai Egyesült Államokkal, és onnantól kezdve nincs megállás...

Ángyán: "Én nem ezért jöttem, hogy tönkretegyük a vidéket és a helyi családokat,
hanem éppen azért, hogy megerősítsük őket."

De a földtörvényt is alapvetően át kell fogalmazni. Az az elképesztő elképzelés, ami az Alaptörvénybe a 3. módosítása során bekerült, hogy tudniillik nagy integrátorok alá begyűrjük a vidéket: ez katasztrófával fenyeget! Ezt a gondolatot el kell vetni! Még akkor is, hogy ha nagyon erős csoportok éppen azt akarják, hogy az európai régióknak megfelelően gyűrjük be az egész mezőgazdaságot nagy tőkés érdekeltségek alá. Ez a végét jelenti a vidéknek és a magyarságnak!

Abszolút fölső plafonokat kell meghatározni a birtokmaximumokra. Elfogadhatatlan az 1800 hektáros birtokméret (ha "családi gazdálkodásokról" beszél oly nagyon a kormányzati kommunikáció - a szerk.)! Persze Európában a szövetkezéssel érik el a családi gazdálkodások a megfelelő piacképes erőt - ezt ne felejtsük! És elfogadhatatlan az, hogy a jelenlegi földtörvényben nincs összeszámítás a családokat illetően, tehát 1800 hektárja lehet a mamának, papának, gyerekeknek, nagyszülőknek - így aztán teljesen kiszámíthatatlan, hogy mekkora gigabirtokok alakulnak ki egyes érdekeltségek kezében.

Ezek alapkérdések, amelyeken változtatni kell, mert ha nem, akkor megvédhetetlen a magyar föld, és a magyarságnak a 2000 éves története itt befejeződik nagyjából.

- Ön szerint a pénteki zárószavazás után a magyar föld magyar kézben maradhat?

Nem! Ez nem tudja megvédeni. Azok az intézkedések, amelyek a földtörvényben vannak, nem tudják magyar kézben tartani. Ráadásul a magyar kezek sem egyformák! Tehát olyan magyar kézben tartja - ha tartja egyáltalán a földet - amely nem földet művelni akar, hanem spekulálni. Nagy tőkeérdekeltségek felé fogja irányítani a földet a földtörvény. Ráadásul, hogy mondjak egy példát: a bankok bármilyen méretű földet megszerezhetnek, nekik semmiféle korlát nincs szabva (indirekt módon kiskapu van nyitva a földtörvényben - a szerk.). Azok a hitelintézetek, amelyek hitelezni akarják a mezőgazdaságot, és a haszna a földértékesítésnek vagy földforgalomnak ettől a pillanattól kezdve a bankoknál fog lecsapódni. A tönkremenő gazdaságok földjeit össze fogják gyűjteni, egy idő után a nagy bankok kezében lesz a  teljes magyar föld. Ez a végét jelenti a családoknak, a helyi közösségeknek és a falvaknak.

- Terjed egy olyan "pletyka", hogy ha a földtörvény szavazása nem úgy zárul, hogy a magyar föld magyar kézben maradhat, Ön ki fog lépni a Fideszből.

Ez eldöntött szándékom. Én nem ezért jöttem, hogy tönkretegyük a vidéket és a helyi családokat, hanem éppen azért, hogy megerősítsük őket. A Nemzeti Vidékstratégia ezt fogalmazza meg, nagyon sajnálom, hogy a saját kormányom, a saját frakcióm, a saját politikai családom, ahogy én ezt korábban gondoltam, nem ebbe az irányba tájékozódik. Úgyhogy ki fogok lépni a frakciókból, a függetlenek közt folytatom és nem fogok belépni egyetlen más frakcióba sem. Én az emberekkel kötöttem szövetséget, a Tisztességes Emberek Szövetségével akarom ezt az országot megfordítani, még akkor is, hogy ha a politikai terepen ennek most kevés esélye van. Ahogy jártam az országot a földfórumokon, úgy fogom a továbbiakban is járni az országot: és meg fogjuk fordítani ezt az országot!

         7 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia orbán viktor mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium agrárpolitika váralja szövetség jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok?

PPJ         2013.06.16.

img158_1.jpgÉletbevágóan súlyos (megmaradási) kérdés lett mára, hogy az EU tagjai akarunk-e továbbra is lenni vagy sem! Egyszerűen nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az úgynevezett "lehívható támogatások" nem vonatkoznak "lehívható hazára" és "lehívható édesvízre"... Márpedig ez lesz Magyarországra nézvést - ha hagyjuk - az EU két legsúlyosabb következménye: elveszik talpunk alól a hazánkat (a tőke szabad áramlására hamisan hivatkozva), és a vizeink tekintetében minden téren ellehetetlenül az önrendelkezésünk (táji (környezeti)vízgazdálkodási- és édes (ivó)vízgazdálkodási értelemben is). Engem humánökológusként marhára nem érdekel, hogy egy egy MSZP utódsejt Leader csoport és Fidesz elődsejt oligarcha "vidékfejlesztésnek" csúfolt címszó alatt mennyi százmilliót markol fel - az viszont humánökológusként nagyon izgat, hogy mi lesz a magyarsággal ha a termőföldje és az ivóvize felett megszűnik az önrendelkezése?!

Tudományos-profánul szólva, a világkormány háttérhatalmainak intézményi bástyái (pl. EU) által lesz merőben arcon köpve a szubszidiaritás, önkormányzatiság, autokrácia, nemzeti- és ökológiai szuverenitás...

Őstörténeti metafizikai értelemben szólva megszűnik az ÉTEL (föld, test), megszűnik az ITAL (víz, vér), tehát megszűnik Etel-Itil, vagyis Atilla hun Világkirályunk éltető TEST-VÉR vonalát próbálják felszámolni a sötét erők. Miközben a külföldiek lassan már jobban ismerik a mi múltunkat, mint mi magunk, és nem győznek elismert és köztiszteletben álló külföldi történészekre hivatkozni a magyar Atilla-kutatók, az Illuminátus Hollywood épp zombihorror filmet akar forgatni Atilla Világkirályunkról! 

Kettős mérce

Bár minekünk itt Angliában ugyan a korona alá tartozik a föld és eltulajdoníthatatlan, de ha ti magyarok akár csak fel meritek emlegetni azt a történelmi alkotmányt és jogberendezkedést, melyben a Magyar Szent Koronáé az Ország és a föld, akkor azonnal az összes médiahatalmunk által le-nácizunk benneteket és rátok küldjük az USA-t és a NATO "béke-fenntartókat"...

Bár mink' itt Svájcban, Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Dániában szeretünk a fenntarthatóságra és zöldgazdaságra hivatkozva kis- és közepes családi ökogazdaságokat működtetni és helyben (ökolokálisan) ellátni magunkat vegyszermentes és egészséges élelmiszerrel, vidék és város egységét éltetve és szorosabbra fűzve, de ha ti magyarok akár csak fejetekbe veszitek, hogy ugyanígy tennétek - azonnal rátok oktrojáljuk a vegyszeres nagyipari monokultúrás intenzív mezőgazdaságot: mert egyrészt már előre megegyeztünk, hogy ti a kolóniánk vagytok, másrészt még a végén ökológiailag megerősödne a gazdaságotok és az emberi szervezetetek egészsége, ami beláthatatlan következményekkel járna: például azonnal nem vennétek a miáltalunk tonnaszám hozzátok exportált igénytelen, tápérték beltartalmilag minősíthetetlenül pocsék ÉLELMI HALÁLMISZER tömegárut... Mi itt isszuk a családi farmok ökotejtermékeit, de ti csak maradjatok az antibiotikumos, vegyszermaradványos, Csányik és zenélő tehenészetek által előállított ipari húgynál... Természetesen olyan politikai báb-garnitúrát fogunk rátok helyezni, ami a szavak szintjén nemzeti-keresztény lesz (ha ez kell a "hülye magyarnak"), de a tettek mezején merőben a világhatalmaknak fog térden csúszva "USA judEU-cion" hím nemi tagot kényeztetni...

Bár mi itt a sógoroknál szeretünk fenntartható házakat építeni, műanyag helyett fa nyílászárókat készíteni, de azért ti magyarok, legyetek szívesek a vadonjaitokat átnyújtani ehhez a szerény művelethez, mert a nagy élhetetlenül steril tájgazdálkodásunk következtében mi méltóztattunk felélni a normális erdőink faállományát. És így lesz az osztrák 0,4K hőveszteség értékű 800.000 forintos szuper-öko nyílászáró beépítve egy szuper-gazdag norvég elektromos autó mérnök dán házába: Erdélyből.

elolanc_fazekas_foldtorveny3.jpg

A hét videója: Brussels Business - Kik irányítják az Európai Uniót? - átlátszó.hu

Kik irányítják az Európai Uniót? A polgárok? A választott politikusok? Friedrich Moser és Matthieu Lietaert filmje - mely az ÖRF, a Zdf és az Arte közreműködésével készült - szerint az ismert döntéshozatali fórumok mögötti szürke zónában lévő lobbisták. Washington után Brüsszelben dolgozik a legtöbb, mintegy 15 ezer lobbista a világon. Nyilván vannak köztük kedves civil szervezetek képviselői is, de a film szerint a nótát a nagy cégek húzzák. Dolgukat pedig megkönnyíti, hogy nincs egy olyan, az amerikaihoz hasonló szabályozás, mely révén átláthatóvá válna, hogy mely érdekcsoportok kiket alkalmaznak és ezek milyen munkát végeznek.

A 2012-ben készült Brussels Business film konteók és háttérhatalmak összeesküvéseit nélkülözve szikáran rajzolja meg a rendszerváltás körüli szabad kereskedelmi törekvések győzelméhez vezető utat, megszólaltatva és bemutatva olyan szereplőket, akik maguk is részt vettek tucatnyi európai multicég nevében az EU-s gazdasági és beruházási politika befolyásolásában, vagy éppen a globális válság kirobbantásában.

Az új tagjelöltekkel folytatott csatlakozási tárgyalások alkuiban Brüsszel a neoliberális földpiactannak az igényét érvényesíti. A termőföld jogharmonizációs kérdésköre A tőke szabad mozgása című (4.) fejezetben szerepel: „a csatlakozó állam termőföldje nem az államhatalom területi alkotóeleme, nem a nemzeti lét és a életminőség alapfeltétele, még csak a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés alapvető termelőeszközeként sem ismerhető el... az nem több és nem kevesebb, mint a tőke zavartalan áramlását szolgáló egyik sajátos árufajta..." - 2001-ben Martonyi János írta alá ezt az előcsatlakozási okmányt.

Ha a Haza: áru,
akkor a válaszunk:
nekünk nem a pénz a Hazánk!

Kajner Péter: Végkiárusítás előtt - A magyar vidék elmúlt nyolc éve és egy vidékpolitikai fordulat körvonalai [PDF] - Földjeink minősége Európában a legjobbak közé tartozik. A föld nemzeti vagyonunk több, mint egynegyede; az élet és a gazdálkodás alapja. Nem árucikk, nem a tőkejavak egyike, hanem az ország maga. A határon ugyan nem vihető ki, de tulajdonosa rendelkezik vele. Amit egyszer eladunk, azt talán soha vissza nem szerezhetjük, nincs közünk hozzá többé.

prof. Dr. Tanka Endre: A földforgalmi törvénytervezet (T/ 7979. : Fttv) konceptuális tarthatatlansága

Élő faluért - faluközösségek és a föld - a földkérdés társadalomgazdasági vetülete. Ezzel a címmel rendezett vitát a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdászok a közpolitikában diákszervezete.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/a%20haza%20nem%20elado%20EU%20STOP.jpgGidai Erzsébet (1940-2008) tíz évvel ezelőtt, 2003 januárjában, figyelmeztetni próbált bennünket az EU veszélyeivel kapcsolatban. 2013-ra csaknem minden szava valóra vált, de a legnagyobb veszély még csak most jön a közös monetáris politikán túl: nem más, mint a közös fiskális politika kialakítása, közös EU kincstárral, melyről 2013 nyarán fog döntés születni. Ez a teljes nemzeti szuverenitás feladásához vezethet.


Prof. Gidai Erzsébet - Az Európai Unió és... by MrBadsectorr2

Nigel Farage - Az EU egy gazdasági börtön! (válogatás az EP képviselő felszólalásaiból)

Adósságcsapdában Magyarország - Mennyibe kerül Magyarországnak az EU-tagság?

Ohnsorge-Szabó László - Ungvári Gábor - Kajner Péter: Fenntartható EU felé (?) - Kritikai elemzés az Európai Unió és Magyarország környezetpolitikájáról

Az EU egy teljesen felesleges, kártékony intézmény

Itt a piros, hol a piros? Játék a magyarok pénzével

A Tudatbázis első saját készítésű interjúja. Drábik János beszél a devizaválságról, a bankkartellekről, a politikát irányító háttérhatalomról, a helyi pénz szerepéről, és a gerjesztett államadósságról.

"Vegyük tudomásul, hogy ennek az országnak két kormánya van:
még akkor is ha az egyik látszik, a másik pedig nem látszik."

2100 Konferencia - Drábik János: A szervezett magánhatalom utáni kor (2013.04.27.)

"Két legyet egy csapásra": A nemzeti együttműködés kormánya (sic!) kínai nyomásra bezáratta az Újgur Világkonferenciát és vele a Magyarok Házát is. 2013.05.30.

"Arra találták ki, hogy elhallgattassa az embereket" - Könnygáztól bűzlik az európai "demokrácia" - RT.com

Görögországtól Spanyol-, Francia- és Németországon át Törökországig a könnygáz az európai kormányok buzgó válasza a tüntetésekre. Kritikusok szerint ez a válasz a párbeszéd és a szabadság gyakran hangoztatott lózungjainak szöges ellentéte, világos bizonyítéka annak, hogy valami nagyon nincs rendjén az európai "demokráciákban".

Izraeli katonák jöttek 2006 őszén Budapestre - Index.hu

Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" – derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek összeesküvéselmélet-szerű elemekben gazdag levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos e-mail publikálását.

"2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték" – írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.

A történet ott kezdődik, hogy úgy fogadtak minket Európában, hogy:

"... Decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak" - 907-es pozsonyi csata...

 

 

         5 hozzászólás

Címkék: európai fidesz maffia eu világgazdaság európai unió mezőgazdaság kapitalizmus világháború világbank új világrend illuminati földtörvény ökopolitika wikileaks atilla agrárium gazdasági világválság agrárpolitika jövő nemzedékek ökológiai politika ökokonzervativizmus vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság agrármaffia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Földügy svindli - "második Trianon" közeleg!

PPJ         2013.06.04.

Tanítsd az önellentmondást, Orbán! Még jó, hogy "az internet nem felejt"! Mit mondtál anno, mit véstél te most a földtörvénybe? Kinek is írod te a törvényt?! A jelzálog-hitelintézetek (bankok) KORLÁTLAN mennyiségű termőföldhöz juthatnak 'a mező- és erdőgazdasági földek forgalmazásáról szóló' T/7979/216-220, 16. § (7) szerint. Ha juthatnak, jutni is fognak, mert 5-50-szor olcsóbb a magyar termőföld az EU-ban levő termőföldekhez képest, ahol nincs is eladó termőföld. Magyarországon pedig lesz eladó termőföld, mert a 2/3-os kormány azt szavaztatja meg. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK CSAK KORLÁTOLT MÉRTÉKBEN vehetnek magyar termőföldet, nem így a jelzálog-hitelintézetek (bankok) T/7979/216-220, 16. § (7). A KÜLFÖLDIEK VISZONT VEHETIK A MAGYAR TERMŐFÖLDET, T/7979/216-220, 10. § (1). At 5. § 19. pontja „mezőgazdasági termelőszervezet” – „tagállami székhelyű jogi személy” – vagyis Európa 30 országából bármely cég bejelentkezhet a magyar földekért. 5. § 19. b.) újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezet is… (az is le van írva, hogy hogyan!) ["Csányi Sándor megmondta, neki olyan földtörvény kell, ami számosállatonként további két hektár használati jogát éri az 1200 hektár felett." - Forrás: nol.hu __ Simon Attilától pedig egy idézet a földtörvényről 16 perc 16 másodpercnél ebben a videóban: "az álcázott módosító javaslat a tárca bevonásával került legyártásra." TESSÉK?!]

"... Decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak" - 907-es pozsonyi csata...

orbán hazaáruló.jpg

A Fidesz újraértelmez egy szót - a fenti kép szövegének éles ellentéte - nagyon tanulságos videó!

Ángyán: a háborúnak nincs vége! A földtörvénnyel kapcsolatban az ígéreteivel ellentétes javaslatokat fogadott el a Fidesz - mondta Ángyán József, aki a csata elvesztését maga jelentette be a földtörvény elleni tüntetésen.

A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg Magyarországon! Ezt akarjuk?!!!

[Iratkozzatok fel az Élőlánc YouTube csatornájára!]

A Kormány által benyújtott tervezet teljességgel elfogadhatatlan. Nagytőkés érdekcsoportoknak, külföldieknek, nagybirtokosoknak játssza át földjeinket! A részletek megtalálhatók a www.kielegyenafold.hu honlapon az Élőlánc Magyarországért által a miniszternek írt nyílt levélben, a Váralja Szövetség miniszterhez írt levelében és a civil szervezetek által készített elemzésben.

579201_4666681830991_1497120357_n.jpg

A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point-on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle. 907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában).

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... Decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak". Ezt a "nemes célt" extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek". Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a "gyengébb", kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő, az elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen AZ egész hadműveletet irányította. Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%-os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult /40.000 ember/. A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg "orra előtt", éjszaka, tök csöndben!!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után.)

Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a Magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló Magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással Magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő Magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a Magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink ' Óperenciás tengere ' / valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. /Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben. /

Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a Hazáért.

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia orbán viktor mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium agrárpolitika váralja szövetség mtvsz jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark