Javában zajlik az ÖKOklikkelés!

PPJ         2013.04.29.

logo.jpgNagy népszerűségnek örvend a Magyar Természetvédők Szövetsége fenntartható életmóddal foglalkozó közösségi honlapja az okoklikk.hu!

"2007-ben az emberiség ökológiai lábnyoma 1,5 bolygó volt. Ennyi bolygóra lenne szükség, hogy tartamosan biztosítsa erőforrásainkat, illetve elnyelje hulladékainkat. Ez azt is feltételezi, hogy bolygónk regenerálódásához egy év és hat hónap kellene. A jelenlegi tendenciák folytatódása esetén 2030-ra már két bolygóra lenne szükségünk. Abban az esetben pedig, ha mindenki felzárkózna a mai amerikai életszínvonalhoz, helyesebben pocsékolási szinthez, akkor négy és félre..."

Olvass többet a fenntarthatóságról! - Gyulai Iván: A fenntartható fejlődés, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítván, 2012 A több mint 100 oldalas kötetet főként Gyulai Ivánnak köszönjük, aki a Magyar Természetvédők Szövetségének alapítójaként több, mint két évtizede inspirálja Szövetségünk munkáját és aki ötleteivel megalapozta az Ökoklikk portál létrejöttét.

Dr. Gyulai Iván ökológus, a fenntartható fejlődés, fenntarthatóság egyik legjelentősebb magyar gondolkodója. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja. Az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója, a Közép-Kelet-Európai Biodiverzitás Munkacsoport, valamint a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke. A környezetvédő mozgalom választott képviselője az Országos Környezetvédelmi Tanácsban.

A rendszerelméletet alkalmazza a társadalmi, környezeti, gazdasági problémák egy rendszerben láttatásához, megközelítéséhez, kezeléséhez. Határozott kritikával illeti a jelenlegi pénzrendszerre épülő gazdasági-tárasadalmi modellt. Zsigerbeszéd című 13 részes online videósorozata is a fenntarthatóságot helyezi fókuszba!

Az ÖKOklikk nem csak egy weboldal. Ez tényleg nem egy tartalmatlan honlap, hanem valójában egy közösség, melyben büszkén valljuk, hogy egy kis lépés, egy apró mozdulat, egy kattintás is előrébb visz! Az ÖKOklikk létrehozásával nem kisebb a célunk, mint egy olyan közösségi felület létrehozása, mely összekapcsolja a fenntarthatóság ügye iránt érdeklődő embereket. Az ÖKOklikk számos lehetőséget, tanácsot kínál, hogy életünket a természettel nagyobb harmóniában éljük le:

- Az ÖKOképzőben játszva HANGADÓVÁ képezheted magad (Facebook alkalmazáson keresztül is!), és hangot adhatsz a ma legsürgetőbb környezeti-, természeti-, (humán)ökológiai problémáinknak!

greenrblog4.jpeg

- Az ÖKOdajka segítségével játékosan bárki bejárhatja élete számos területét és megtudhatja, mennyire folytat fenntartható életmódot, milyen új fenntartható viselkedésmintákat sajátíthat még el. Az ÖKOdajka játék az ÖKOklikk program egyik fő eleme (Facebook-on keresztül szintén elérhető!), itt kérdésekre válaszolva tanulhat a felhasználó a fenntartható életmód különböző témáiról melyek nyolc csoportba sorolva a következő témák szerint alakulnak:
*Otthon a konyhában
*Otthon a fürdőszobában
*Bevásárlás
*Szabadidő, kertészkedés, állattartás
*Szabadidő, üdülés, kirándulás, természetjárás
*Irodai beszerzések
*Környezetbarátan a munkahely
*Házépítés, energiafelhasználás

agreenrblog1.jpeg

- Az ÖKOfórumban megbeszélhetjük, hogyan lehetne a világ fenntarthatóbb, vagy legalábbis egy picivel jobb. Akinek pozitív példája is van már, az az ezen oldalon ezt megoszthatja a többiekkel, és együtt gondolkodhatnak tovább!

- Az ÖKOpédián a egyes fogalmak mentén találsz ökotudást hiteles forrásból - olvass bele, fejleszd Te is! Ezen a tanácsadói oldalon egy helyen, könnyen elérhetően és érthetően kaphatsz információt a fenntartható életmóddal kapcsolatos tájékozódásban.

Ha pedig az online világ után a valósban is ki szeretnéd próbálni a fenntarthatóságot, az ÖKOwellness részben számos ökofalu közül választhatsz, ahol eltölthetsz egy élményekkel teli hétvégét! Aki a fenntartható életmódot a gyakorlatban is ki akarja próbálni, annak ez az oldal nyújt segítséget.

okoklikk_okodajka.jpg

Már gazdára talált az első forduló 10 db biciklije az ÖKOdajka játékban! Május 22-én közjegyző jelenlétében kisorsoltuk az első 10 db biciklit azok között, akik április 15-ig válaszoltak 3 kérdéssorra az ÖKOdajkával. A lehetőség még továbbra is él, további 23 nagyszerű magyar cruiser bicikli egyike lehet a Tiéd, ha játszol és tanulsz az ÖKOdajkával június 15-ig!

Mit tehetek én személyesen a fenntarthatóságért?

A keleti filozófiák legtöbbje szerint az embernek három, mások szerint négy teste van. Ezek a fizikai, lelki, szellemi, (érzelmi) testeink. Akkor vagyunk egészek (egész-ségesek), ha ezek a testeink harmóniában vannak egymással. A harmónia megbomlása betegséget okoz. Sokak szerint fizikai testünk megbetegedése mögött mindig lelki okok állnak, és ennek kezelése nélkül, csekély esélyünk van felgyógyulni testi betegségünkből. Nyilván szellemi fejlettségünk is meghatározó fizikai, lelki egészségünk megélésében.
Egészségünk, belső harmóniánk megszabja a külvilággal folytatott viszonyainkat (kultúránkat), azt, hogyan viszonyulok egy másik emberhez, a közösséghez, amely körbevesz, vagy éppen az egész világhoz, a természethez. Amennyiben kiegyensúlyozott vagyok, akkor harmónia árad belőlem és képes vagyok békében élni a környezetemmel.

Arra a kérdésre, hogy „mit tehetek én a fenntarthatóságért?", a legjobb válasz, ha megvalósítom belső harmóniámat. Ebben a belső harmóniában igénylem a környezetemtől a legkevesebb energiát. Ha testileg egészséges vagyok, akkor alig kell a technikát, vagy másokat segítségül hívnom, nincs szükségem ezek energiáira, sőt mivel egészséges vagyok, képes vagyok másokon segíteni.

Érdekes az emberi természet. Sokan vagyunk, talán titokban mindenki, aki szeretné megváltani a világot. Van, akik tudománnyal és találmányokkal, mások feledhetetlen alkotásokkal, vagy politikusi karrierrel igyekeznek ennek eleget tenni. A világ „megváltásához" azonban önmagunk megváltásán keresztül vezet az út. Minél több ember él harmóniában társadalmi és természeti környezetével, annál kiegyensúlyozottabb lesz létezésünk, hiszen maga a világ is lelki, szellemi és fizikai síkon szerveződik.

Várunk egy jobb világ reményében,
Magyar Természetvédők Szövetsége,
www.okoklikk.hu

         szólj hozzá

Címkék: ökológia fenntarthatóság gyulai iván magyar természetvédők szövetsége ökoklikk

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Na végre: Hír TV is... 3. rész

PPJ         2009.06.13.

http://www.hirtv.hu/_i/logo.gif

Utolsó óra? - Zöld övezet (videó)

"Válság, fenntartható fejlődés és a jövő, ami nincs is?

Fenntartható fejlődés vagy fenntarthatatlan fogyasztás? Meddig lehet a jövő teljesítményéből, hitelekkel biztosítani a jelen fogyasztását? Meddig élhetünk vissza a környezettel, és mikor mondhatjuk ki, hogy feléltük a jövőnket? Igaz-e, hogy a gazdasági válság valójában az előszele egy ökológiai válságnak? Lehet-e a környezetvédelem a válság nyertese? És valóban a kiút egy drámai és gyökeres életmódváltás lesz? A stúdióban: Gyulai Iván ökológus és Vida Gábor akadémikus.
"

Mindezekhez csupán egy természetvédő mérnök szaktársam mejegyzése párosítható kitűnően: "Mindenki azt mondja, felgyorsultak a világ, pörögnek a dolgok. Hát majd mi teszünk róla, hogy lelassuljon!"

         szólj hozzá

Címkék: vélemény video tudomány hír tv világ válság természet természetvédelem környezet ökológia vida gábor fenntarthatóság gyulai iván

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark