A neoliberális posztfordista posztadoleszcencia - avagy egy generációs válság természetrajza

PPJ         2010.11.24.

Teljes mértékben egyetértek, átveszem és újraposztolom a Fent és Lent blog Kocsmákba félretolt generáció című bejegyzését! Adbusters szintű elemző cikket írtak!

A tavasszal járó eufóriában megírtuk itt, hogy a nagypolitikai nyomortól valamennyire függetlenül Budapesten az utóbbi pár évben kialakult egy meglehetősen vidám és élhető közeg, amelyben fiatal magyar emberek már nem azzal foglalkoznak, hogy hogyan határolódjanak el a helytől, ahol élnek – vö. „alternatív kultúra” – , hanem mindenféle kis piaci és civil kezdeményezésekkel építgetik azt. Azt írtuk, ez a csendes együttműködésnek és közös szöszmötölésnek egy olyan, az ellenkultúrán már egyértelműen túlterjedt világa, aminek előbb-utóbb lehet, hogy nem csak a szórakozási formákra, de a politikára is hatása lesz.

Most, hogy november van, délután 3-kor sötétedik, és a legócskább rettegést is felülmúlóan dúl a Fidesz, ideje megírni ennek az átalakulásnak a sötét oldalát is.

Mi látszik tehát? Az, hogy pár éven belül Budapest tele lett mindenféle trendi hellyel, ezekben pedig hipp-hopp megjelent egy olyan fiatal tömeg, akik nem csak passzívan fogyasztanak, de mindenféle civil kezdeményezésekben és kisvállalkozásokban formálják és termelik is ezt a közeget.

Tekintsünk el egy percre attól, hogy ha egyéb gond éppen nem sújtja az embert, tényleg milyen kellemes ebben a közegben úszkálni, és nézzünk rá arra, mitől lett ennyi szórakozóhely Budapesten, és honnan jön a tömeg, ami kitölti. 

A kocsma-invázió

Ez a jelenség nem sajátja Budapestnek, bármennyire is romkocsma-nagyhatalom hírében állunk. A neolib hullámmal egyidőben az ún. fejlett világ egészén végigsöpört ugyanez a változás. A piac felszabadításával élre törő rugalmas vállalatirányítás elkezdte a világ kevésbé szabályozott (=inkább kiszolgáltatott) részeire kiszervezni a reális termelést. Ennek köszönhetjük a ’helyi’ gazdaságnak azt az átalakulását, amit egyes korlátolt szemléletek a gazdasági fejlődés természetes csúcsaként kezdtek népszerűsíteni: a „posztfordista” gazdaságot, amelynek a súlypontját már nem az ipar, hanem a szolgáltatások adják.

Egy adott város szintjén ez azt jelenti, hogy a gyárakat bezárják, a befektetések pedig jobb híján a szolgáltatásokba áramlanak. A szórakoztatóipar robbanása ebből a folyamatból adódik. A neolib átalakulás másik dicső eredményének, a közszféra kiéheztetésének köszönhetően ráadásul az önkormányzatok jobban rászorulnak a befektetőkkel való „együttműködésre”, mint valaha. Ennek köszönhetjük a várostervezési szempontból értelmezhetetlen, a város szövetét és a közlekedést keresztül-kasul szabdaló díszkőkapitalizmust, a köztéri funkciók helyett inkább a szabadtéri plázák funkcióját ellátó sétálóutcákat, s a szolgáltatóiparnak nyújtott egyéb kedvezményeket. 

Budapest esetében hozzáteendő, hogy a város jelenleg tipikusan a robbanás kezdeti fázisában van, amikor még elég nagy részben helyi vállalkozók, helyi kezdeményezések dobják be és csinálják meg a saját ötleteiket. A következő fázis az, amikor a sikeresebbeket egyre nagyobb tőkével rendelkező franchise-ok vásárolják fel. Lesz még, hogy nosztalgiával gondolunk vissza a tizen-valahányadik miniromkocsma mostanában némi unalommal fogadott felavatására. 

"Fiatal felnőttek" lettünk

Honnan jön az a töméntelen tömeg, ami ezt a sok új helyet mind megtölti? Ugyanabból a folyamatból. A piac felszabadítása és a rugalmas vállalatvezetés azt jelenti, hogy a munkáltatásban nem kell mindenféle kártékony, a piacokat elriasztó megkötésekhez és szakszervezeti alkukhoz ragaszkodni. Nem kell teljes munkaidős állást, stabilkarrierlehetőségeket biztosítani, nyugdíjat és egészségügyi biztosítást fizetni. A rugalmasság azt jelenti, hogy lehetőleg csak azokért a percekért fizetek, amikor az ürge nekem profitot termel. Hogy az ürge a saját életét amúgy hogy oldja meg, nem az én dolgom – mert már nem vagyok rákényszerítve arra, hogy az én dolgom legyen. Azt a bizonytalanságot, amit ez a rugalmasság az alkalmazotti oldalon jelent, a kirúgott gyári munkásokon kívül elsősorban a fiatalokra terhelik.  

89 óta stabilan nő az első állandó és teljes biztosítással járó munkavállalás kora. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok egyre idősebb korukig részben vagy teljesen munkanélküliek. Ugyanígy csökken a tervezhető karrier-útvonalak stabilitása (vö: mire vállaljak hitelt?). Ennek megfelelően nő az az átlagéletkor, amikor a fiatalok saját családot alapítanak, vagy saját lakást vesznek. A statisztikákban megjelent egy új kategória, a „posztadoleszcencia”: azok a fiatalok, akik „a felnőtté válás legtöbb pszichológiai kritériumának megfelelnek, de nem elégítik ki a szociológiai követelményeket”, azaz kevésbé finoman: nagykorúak, gazdasági alapok nélkül.

Szerencsére az egyetemi oktatás kiterjesztésével létrejött egy olyan parkolópálya, ahol ezeket a fiatalokat meglehetősen sokáig tárolni lehet, anélkül, hogy megjelennének a munkanélküli statisztikákban – a szolgáltatások kapitalizmusában a munkahelyek száma eleve túl kevés, a munkanélküliség eleve para. 

Nem akarsz még lakást

Így néz ki a valós életfeltételeik felől nézve az a vidám, trendi „fiatal felnőtt” tömeg, ami az utóbbi pár évben Budapesten is elővarázsolódott. Attól vannak egyre többen a kocsmákban, mert az emberek már 30-on túl is ugyanolyan életet élnek, mint 18 éves korukban. Persze, beszélni erről az ízlés- és stílusválasztások madárnyelvén szokás csak: egyre többen „választják” a szingli életformát, „halasztják el” a gyerekvállalást vagy lakásvásárlást, iratkoznak be újabb egyetemre azért, mert érdekli őket a spanyol kultúra.

Arról, hogy miért nem tudnál lakást venni vagy gyereket vállalni most, arról, hogy nincs hová tovább lépnie ennek az individuális hányattatásra kényszerített fiatal munkaerő-tömegnek, akik vagyunk, kevesebb szó esik.

De vajon eshetne? Ez a réteg minden este többezresével mulat együtt hajnalig, a meglevő anyagi hátterét és jövendő biztonságát újabb és újabb helyek, stílusok és kiegészítők rangsorolásába, az öltözködés kényszerébe és 500 körüli sörökbe-capuccinókba csorgatva el. Mennyi esély van rá, hogy ráismer magára, mint olyan társadalmi csoportra, ami azonos hátrányokkal és azonos érdekekkel rendelkezik? A 84658 választható stílus látványa mögött képes lesz-e úgy nézni magára, mint a lényegi politikai és gazdasági folyamatok perifériájára szorított csoportjára a magyar állampolgároknak? Ez a kocsmákba félretolt generáció éppen az, ami az elkövetkező 20 évben a Magyarország fejlődését meghatározó munkaerőt adhatná.

De te is gondoltál rá, hogy kivándorolsz, ugye?

         szólj hozzá

Címkék: politika város világ válság adbusters fent és lent blog

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark