Élőlánc a budapesti belvárosért!

PPJ         2010.10.06.

Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) 1998-ban nyilvánította október 6-át AZ ÉPÍTÉSZEK VILÁGNAPJÁvá, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre. Ennek alkalmából adom hírül, hogy:

Védjük meg a budapesti építészeti örökséget!

ÉLŐLÁNC A BUDAPESTI BELVÁROSÉRT
Kristóf tér - 2010. október 8. 15.00 óra

Tiltakozzunk együtt Budapest történeti belvárosának szétzúzása ellen!

Ide kattintva aláírhatja az Építészfórum tiltakozó nyilatkozatát is.

Talán sokan még nem tudják, hogy a belváros szívében is „Sukoró léptékű” gigaprojekt előkészítése folyik, ami hamarosan átrajzolhatja Budapest világörökségi védelem alatt álló belvárosát.

A történelmi városszövet, az utca- és telekrendszer, a különböző korú épületek együttese évszázadok emlékezetét hordozza. Ebből ítéltek bontásra többet is a Bécsi utcában - a Brit Nagykövetségtől a Kristóf térig - hogy helyére egy otromba jószágot – a városképbe nem illeszkedő üvegpalotát építsenek a házak fölé emelkedő, szivar alakú építménnyel.  A negyvennégyezer négyzetméteres építmény alsó szintjein kereskedelem és bérirodák kapnának helyet, a tetőterasz fölött lebegő „léghajóban” pedig 120 szobás szálloda. A terveket egy angol sztárépítész irodája készíti. A tervhez a nyár derekán neves építészek adták jóváhagyásukat, annak ellenére, hogy az sem a fővárosi szabályozási tervnek, sem a Világörökség-zóna előírásainak nem felel meg.

A beruházás érdekében feláldoznának olyan építészeti és kultúrtörténeti emléket, mint az 1909-12 között áruháznak épület Fischer-házat, a modern magyar építészet egyik kiemelkedő alkotását, Gulyás Zoltán Chemolimpex székházát (1963), és két védelemre méltó eklektikus lakóházat.

A budapesti belváros ilyen mértékű átrajzolása az UNESCO által adományozott világörökségi cím elvesztésével járhat. Gondoljuk meg: megéri lecserélni a Belváros történetiségét őrző és felújítható épületeket egy léptéktelen, a környezetet túlterhelő, szó szerint „lenéző”, s ugyanakkor harminc év múlva a nagy név ellenére garantáltan eldobható architektúrával? Az energiafaló, rideg, tájidegen építmények ma már nem számítanak korszerűnek, még akkor sem, ha tervezőjük fenntarthatósági szakértőnek nevezi magát. A Belvárosban nem újabb jelképekre van szükség, hanem a közterületek rendbe hozására, az épületek egyenként történő gondos felújítására, ahogyan ez például a Deák Ferenc utcában is történt. Tessék a kortárs építészetnek a védett övezeteken kívül helyet találni, vagy a hely karakterét tiszteletben tartó tervet készíttetni, amilyen például a Deák-palota!

Ne fordulhasson az elő, hogy bármiféle korszerűségre hivatkozva, a magasabb rendű jogszabályoknak fittyet hányva, szakmai és civil szervezetek tiltakozását figyelmen kívül hagyva döntsenek a fejünk fölött ilyen horderejű ügyben! Ha ez egyszer megtörténhet, megtörténik holnap és holnapután is. Akkor nincs megállás. Nincs visszaút. Ne hagyjuk ezt!  Hívjuk fel a város és a kerület vezetőinek figyelmét arra, hogy nem erre kaptak felhatalmazást! Azért, hogy véleményünknek hangot adjunk, tiltakozásunkat demonstráljuk.

2010. október 8-án 15.00 órára várjuk szeretettel Budapest belvárosába, a Kristóf térre mindazokat, akik egyetértenek velünk, és ezt kifejezésre szeretnék juttatni.  Rendezvényünk végén élőláncot alkotunk a veszélyeztetett épületegyüttes körül.


Budapest, 2010. október 1.

Élőlánc Magyarországért

Kapcsolat: acsne.eva@gmail.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.

Élőlánc Magyarországért 2010

         1 hozzászólás

Címkék: budapest belváros zeppelin fenntartható építészet élőlánc magyarországért foster ház szivar ház

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Bezzeg máshol...

PPJ         2009.05.27.

Frissítés: Köszönöm szépen a kommentárokat! Nagyon úgy néz ki a videó alapján, hogy valóban műdugógerjesztő dolog. Autós anyáz, gyalogos/biciklis örül. Miért vetették el Bp-n, továbbra sem értem!? Ez nem "íróasztalötlet", hanem a világ egyik legnagyobb metropolisában is létrejött megoldás.

Jól fogadták a New York-i műdugót!!!

http://galeria.index.hu/kulfold/2009/05/27/mudugo_a_times_squreen/523745_0c09ca2c319f862270eec797d1bcc615_l.jpg

Szinte friss az a blogbejegyzés, amit posztolás után már módosítanom is kellett azzal a rosszhírrel, hogy a főváros elvetette a kezdeményezést, egészen pontosan "íróasztalötlet" címszóval éktelenítette.

         5 hozzászólás

Címkék: budapest new york közlekedés szmog dugó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Juhhé!

PPJ         2009.05.19.

Frissítés: Az ötletet sajnos valószínűleg elveti a főváros!

Mint kiderült, mesterséges dugókkal kényszerítenék láttatnák be a főváros lakóival, hogy érdemes gyalogszerrel bejárni több buszmegállónyi távolságot, érdemes biciklire szállni és érdemes tömegközlekedésre váltani AZ AUTÓZÁS HELYETT!

"Lukács András, a Levegő munkacsoport vezetője hozzátette, hogy amíg az emberek nem látják a forgalomcsillapítás előnyeit, addig lesznek kétségek, ám ha megismerik azokat, a kétségek is elmúlnak."

Köszönjük Levegő Munkacsoport!

A képre kattintva megtudhatjuk mi a különbség a nyári- és a téli szmog között. A közös az, hogy ember hozza létre és káros magunkra- és a természetre nézve is.

         szólj hozzá

Címkék: budapest közlekedés szmog dugó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Urban-folklore

PPJ         2009.03.10.

Úgy éreztem lehangoló a környezetem. Hiányzik valami. A régi idők patináns hagyománya. Nincs is jobb a szoc. csempematricánál erre a feladatra! Egy szempillantás alatt népi motívumokkal díszeleg köztér, beltér és kültér egyaránt! Kockatenyerűek vagy gyorsansimítósok előnyben! A streetart = városi népművészet...

Tovább is van, mondom még! »          8 hozzászólás

Címkék: budapest vélemény város művészet kapitalizmus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Évszakok rezervátuma? Tanítsanak ökológiát a művészeknek!

PPJ         2009.02.20.

 

 Lehet, hogy csak nekem futott ez végig a gerincvelő folyadékomon, de: http://www.kitchenbudapest.hu/hu/node/520

 Szerintem, ha a jövő egyik kisgyereke rájön, hogy az ükapja gumigyárától tűnt el egy évszak, és most a gyermek apja egy ilyen gömbbel szúrja ki a szemét akkor menten rituálisan végez az egész családfájával.

Tovább is van, mondom még! »          szólj hozzá

Címkék: budapest művészet természet környezet évszakok bioszféra kitchen

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása