A technokrata öko-álomgyár vége: mi is az a Bioszféra?!

PPJ         2013.09.05.

Mi is az a "Bioszféra I."? A természetben, a környezetünkben „minden tart valahová”, vagyis a természet olyan rendező elveket alkot és érvényesít, amelyek által abszolút hatékonyan, 100%-osan használ fel energiát, illetve nem gyárt hulladékot. Ez a folyamat ciklikusságot feltételez, a körkörösség állandó.

http://www.company7.com/mccmo/graphics/biosphere2campus780180.jpg

A körkörösség másolása azonban nehezen megoldható. A másoláshoz ugyanis teljesen érteni kellene, hogyan működik a másolandó folyamat, ez azonban eddig még senkinek sem sikerült a Földön. Ezért az ember mást nem tudván, eddig csak rombolt és pusztított maga körül. Legvégül saját magát is elpusztítja, ha nem találja meg önmagával szemben az „ellenszert”. Az állításokat jól bizonyítja az ún. Bioszféra II. kísérlet, melynek keretében 8 ember kísérleti nyúlként arra vállalkozott, hogy egy mesterségesen fenntartott és hermetikusan lezárt Bioszférában éljen 2 évig.

Az 1980-as évek második felében az egyesült államokbeli Arizona sivatagos területén Oracle Junction közelében különös építkezés folyt. 13000 m2 alapterületen 204 ezer köbméternyi teret gondosan elzártak a külvilágtól, s itt hozták létre a némi túlzással Bioszféra II-nek elnevezett rendszert 200 millió dollár beruházással. A zárt „bioszférához” számos kiszolgáló egység csatlakozott, melyek a természetes napfényen túl mesterséges energiatöbbletet adtak légkondicionálás, szűrés és keringés formájában.

Bio2_Map.jpg

Az üveggel lefedett területen 80%-ot „természetesnek”, 16%-ot agrár-ökoszisztémának, 4%-ot pedig lakóterületnek (urbán-ökoszisztémának) rendeztek be. A „természetes” ökoszisztémákat a vízi, félsivatagi, füves és erdős rendszerek képviselték, arányaik nagyjából megfeleltek az Egyesült Államok viszonyainak. Mindez rengeteg növény, állat és talajlakó mikroszervezet betelepítését jelentette.

A „bioszféra" működése azonban korántsem volt problémamentes. A bevitt 25-féle gerinces állatfajból rövid idő alatt 19 kipusztult. Ugyancsak kipusztult az összes beporzó rovar, így kézi erővel kellett ezt a fontos funkciót az agrárrendszerben pótolni. Ugyanakkor egyes hangyafajok, csótányok és sáskák robbanásszerűen elszaporodtak. Hasonló volt a helyzet a növényekkel is, ahol liánszerű fajok mindent belepve vették el a fényt a többi növénytől. A víztestek is bezöldültek, eutrofizálódtak, nehezítve az emberek vízellátását.

A legkomolyabb probléma (ami lehet, hogy összefügg az előzőekkel) az volt, hogy a bezárt rendszerben nem működött megfelelően az oxigénciklus. A levegő O2-koncentrációja a dús növényzet ellenére fokozatosan csökkent, 1,4 év elteltével már a normális 21% helyett csak 14% volt. Ugyanakkor a dinitrogén-oxid veszélyesen magas szintre (79 ppm) emelkedett, mely már-már agykárosodást is okozhat. E két ok miatt a kísérletet módosítani kellett, a légkör összetételét az utolsó fél évre fel kellett kívülről javítani, így a teljes anyagi zártságot nem sikerült fenntartani. - Vida Gábor: Helyünk a bioszférában, 9. pont

Ugyan a projekt végével egészségesen hagyták el a területet, de ezen időszak alatt keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy fennmaradhassanak, hisz már a program elején problémák adódtak, megbomlott a kezdeti természetes összhang. Kipusztult például az összes beporzó rovar (valahogy ez mostanában "a valódi" bioszférából is ismerős tendencia...), így a résztvevők kézzel végezték el helyettük a „munkájukat”. Fokozatosan védekeztek a hangyákkal, a csótányokkal és a sáskákkal szemben, közben pedig irtaniuk kellett a liánszerű növényeket, hogy ne vegyék el a fényt a hasznos fajoktól. Meg kellett küzdeniük a víztestek bezöldülésével is, ami jelentősen megnehezítette a tiszta ivóvízellátást. A legkomolyabb probléma azonban az volt, hogy egyáltalán nem működött az élet fenntartásához nélkülözhetetlen oxigénciklus, azaz folyamatosan csökkent az emberi élethez szükséges oxigén, míg nőtt a dinitrogén-oxid. Ezért – hogy az ember meg ne fulladjon - már a kísérlet közepe felé módosítani kellett a feltételeken.

Milyen tanulságokkal szolgált ez a projekt?

  1. 1.) Eddig nem sikerült az embert tartósan fenntartó mesterséges ökoszisztémát konstruálni.
  2. 2.) Nem tudjuk, hogy a Bioszféra I., vagyis a nagy földi rendszer ezt hogyan csinálja.
  3. 3.) A földi bioszféra számunkra nélkülözhetetlen.
  4. 4.) A földi bioszféra ma már nem képes semlegesíteni az ember okozta problémákat.
  5. 5.) Mi magunk, az emberiség vagyunk a Bioszféra alárendeltjei.

Vége a tecno-büro-öko-krata new-age optimizmusnak
és a tudományos "fejlődésbe" vetett hitnek!

»A Bioszféra 2 program megosztotta a tudományos világot. Voltak, akik izgalmas tudományos projektnek tartották, mások szerint csupán „tudománynak álcázott New Age handabandázás” volt. A Bioszféra 2 tudományos hitelessége ugyanis számos ponton megkérdőjeleződött. Például az Institute for Ecotechnic nevű intézetről, ami a bioszféra projekt több résztvevőjének tudományos képzettségét igazolta, a CBC kanadai hírcsatorna kiderítette, hogy valójában egy művészeti galéria és kávézó Londonban. A projektben résztvevők többsége ráadásul az Institute of Ecotechnic Új Mexikó-beli kirendeltségének alternatív színházában játszott együtt John Allen vezetése alatt, aki egyúttal a projektet is vezette, s köréje a tudományhoz méltatlan (bár a „valódi” tudományos világban sem ismeretlen) személyi kultusz épült. A fő probléma kétségtelenül az volt, hogy a Bioszféra 2 hívei elsősorban nem tudományos vállalkozásként tekintettek munkájukra, hanem mindenféle spirituális, vallási értékkel ruházták fel. Többen vádolták csalással a projektet, mivel a szén-dioxidot elnyelő eszközt titokban csempészték be az építménybe, ráadásul kívülről kellett az oxigént is pótolni, valamint az elektromos áramot sem kizárólag napenergiából nyerték.

A Bioszféra 2 projekt mégis egyfajta emblémává vált az ökológiával foglalkozó szakemberek számára. Többnyire úgy utalnak a kísérletre, mint aminek során bebizonyosodott, hogy mai tudásunk alapján lehetetlen olyan fizikailag zárt rendszert alkotni, amely képes eltartani akár csak 8 embert élelemmel, vízzel és levegővel, mindössze két évig. Bebizonyosodott továbbá, hogy a földi ökoszisztéma olyan összetett rendszer, aminek nem lehet ad hoc kiragadni darabkáit, mivel az élőlények mindegyikére szükség van az ökológiai egyensúly fenntartásához. Tudományos kísérletként, s annak eredményeként hivatkoznak a voltaképpen kétes vállalkozásra. Tényként kezelik az eredményt, amit számtalan alkalmi megoldás, hozzá nem értés rontott el. Egy csapat idealista dilettáns, és a vállalkozást 200 millió dollárral támogató laikus milliomos, Edward Bass projektje modellezni kívánta a Föld működését.« - Liget.org - Mund Katalin: A Bioszféra 2 korlát(olt)jai

         26 hozzászólás

Címkék: videó tudomány természettudomány ökológia bioszféra fenntarthatóság humánökológia bioszféra 2

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark