Megszűnhet a természetvédelmi mérnök képzés

PPJ         2015.04.01.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/term%C3%A9szetv%C3%A9delem.jpg>>Ez azért remélem április 1-i komolyság, mert 'viccnek' durva lenne!!! - GreenR szerk.<< Több mint tíz év után megszűnhet a természetvédelmi mérnök képzés az ország valamennyi felsőoktatási intézményében. A WWF Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, és a Magyar Természetvédők Szövetsége álláspontja szerint ez ismét egy olyan törekvés, mely gyengíti a hazai természetvédelmet szolgáló intézményrendszert, ezért aggasztó a természeti értékeink jövője szempontjából.

Az oktatásért felelős államtitkárság csökkenteni készül a felsőoktatásban kialakított szakok számát, amely az összes alkalmazott környezet- és természetvédelmi képzést érinti. A koncepciónak az ország öt felsőoktatási intézményében – Debrecenben, Gödöllőn, Kaposváron, Keszthelyen és Sopronban – működő természetvédelmi mérnök képzés is áldozatul eshet.

„A több mint tíz éve működő természetvédelmi mérnök képzés fontos utánpótlást biztosít a védett területek kezelését irányító szakembergárda fenntartásában” - mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

„Sem az általános agrármérnök képzés, sem a környezetgazdálkodási agrármérnök képzés nem helyettesítheti a speciális ismereteket átadó természetvédelmi mérnök képzést. Sajnos úgy látjuk, hogy a döntés újabb irányból gyengíti a hazai természetvédelmet, illetve az ahhoz kapcsolódó, oktatással és vagyonkezeléssel foglalkozó intézményeket.” – folytatta az igazgató.

„Fontos lenne megtartani az olyan alkalmazott környezet- és természetvédelmi képzéseket, mint a környezetgazdálkodási agrármérnöki és a természetvédelmi mérnöki képzés, legalább a felsőoktatási intézmények egy részében. Reméljük, hogy a héten esedékes kormánydöntés eredményeképpen elfogadható kompromisszum fog születni” – tette hozzá Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója.

További információ:
Bodnár Katalin,20/243-2059, bodnar.katalin@mme.hu
Ladányi-Benedikt Ildikó, 70/391-4764, ladanyi.ildiko@mtvsz.hu
Zanin Éva, 06/30 655 2407, eva.zanin@wwf.hu

Orbán Viktor avatta az Őrségi Nemzeti Park első tábláját 2002 március 8-án.

viktor_orseginemzetipark.jpg

Orbán Viktor beszéde a Som-hegyi Turistaház átadásán - turistamagazin.hu
(részlet) 
"Tisztelt Hölgyeim és Uraim! ... Az első, amit már Garancsi István elnök úr is említett, hogy aláírtunk mi egy megállapodást, ami dobogókői megállapodás néven vonul majd be egyszer, ha van egyáltalán a természetjárásnak történelemkönyve, akkor majd oda így vonul be, és abban vállaltunk jó néhány dolgot. Azt vállaltuk elsősorban, hogy a régi fényében mutatkozik majd meg előttünk a természetjárás és a túramozgalom Magyarországon."

A beszédben elhangzik utalás az osztrák színvonalra. Osztrák szintű természetpolitikát szeretne Orbán Viktor?!

Ezt úgy értsük, hogy a Kárpát-medence kiemelkedő ökológiai diverzitását és buja természeti forrásait szeretné ledózeroltatni a minimálisnak mondható osztrák szintre?! (Magyarországgal összehasonlítva az alábbi képen is látszik.)

Vagy úgy értsük, hogy Orbán Viktor valahogy azt gondolja, a sógoréknál természetvédelmi mérnökök nélkül működik ez a néhány Nemzeti Park?!

Sok kérdés tisztázásra vár még, de az biztos, hogy ha valóban arról van szó, a magyarság nem fogja büntetlenül hagyni a természeti kincseinek elhazardírozását!

national-park-in-austria.gif

10npi-_e1tn_e9zeti_angol.jpg

Mindszenty, Püspökszentlászló és a Létrontás - atyafipeca.wordpress.com

-Jó napot kívánok!
-Jó napot! Megkérdezhetem, hogy mit fotóz itt és mi célból?
-Természetesen. “Hamvasi Létrontást” fotózok és magáncélból.
-Nem azért kérdezzük ám, csak tudni szeretnénk…
-Most akkor már tudják.
-Nem kell ám megijedni kérem! Ez most így csúnya, de majd szép lesz, ha kihajtanak. Sok pénz van ám erre!
-Értem. A sok pénztől majd kihajt.
-Muszáj volt ám meglépni, mert sok az odvas és balesetveszélyes fa az erdőben és nem is olyan régen ráesett egy vaskos faág az egyik autó szélvédőjére (horribile dictu-én) és senki nem akarhatja majd, hogy életveszélyben legyenek itt a sok turisták! Így legalább majd biztonságos lesz az erdő!
-Értem. Biztonságos. Elég cunci.
-Lehetséges, én nem tudhatom, de az biztos, hogy ez a gazdaságnak jót fog tenni, mert az emberek költekezhetnek majd és még múzeum is lesz a kastélyban. Nem akárki lakott itt kérem! Itt bujkált Mindszenty!
-Bujkált?
-Rejtőzködött, kérem!
-Ki elől, ha megkérdezhetem?
-Hát azt én nem tudhatom.
-Az ÁVH-sok tartották itt fogva Mindszenty József bíborost. Hozták. Őrizték. Miután megkínozták.
-Ezt nem is tudtam.
-Hát most ezt is tudja. Egyebek mellet a Katolikus Egyház pont úgy bánt el Mindszentyvel annak idején, mint ahogy most a fákkal teszi. A tavacska partján lesz majd pénzbedobós távcső és kacsaetető automata is? Egy fényszökőkút is remek turistacsalogató lehetne, egy ledes és napelemes Mária szoborral a közepén. Kisállat simogató is lesz? Esetleg Wi-Fi?
-Én azt nem tudhatom kérem, de lesz itt minden jó dolog, talán még az utat is felújítják! Biztosan sok embert fog mindez vonzani.
-Efelől nincsenek kétségeim. Az út, akkor jó, ha gördülékeny és sima és ha van egy kis lejtése, valamint ha szalagkorlát biztosítja a rajta a nagyszámú közlekedők testi épségét. Talán még az ország vérkeringésébe (a hülyeségbe) is bekapcsolják majd magukat. Kár, hogy a “szellemre” nem lehet szalagkorlátot adjusztálni! Na, szép napot!

p1120177.jpg

         12 hozzászólás

Címkék: politika fidesz magyarország ausztria orbán viktor természet természetvédelem hamvas béla nemzeti park

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

“A magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet…” JELENTÉS az erdőirtásokról Hargita megyében

PPJ         2013.06.30.

http://www.lamsza.com/wp-content/uploads/2013/02/szekely_zaszlo.jpgAz önzõ profitéhség Székelyföldön is "fejlett gazdaságot", "jólétet" akar. Íme, egy törekvése, amely Ausztriából indul ki úgy, hogy ne az osztrák erdők lássák kárát, hanem a székelyekéi.... Ennyit Ausztria összes "öko-zöld-fenntartható" eszméjéről, reklámjáról, logójáról... Az Erdély pusztításával lenne "környezettudatos" Ausztria - Székelyföld erdői végveszélyben című - nagy népszerűséget elért, rengeteg megosztást kapott posztunk folytatása következik. A Fenntartható Segesvár Egyesület most júniusban fejezte be a Hargita megyei illegális fakitermelést feltáró kutatását, és jelentette meg az alábbiak szerint elérhető 80 oldalas tanulmányt, és ennek NÉGY NYELVEN KÖZZÉTETT SAJTÓKÖZLEMÉNYÉT: "Famaffia Székelyföldön" Segesvár, június 26. 2013

Mindnyájatoknak, akiknek van erdélyi, székelyföldi magyar vagy román ismerőse. Kérlek küldjétek el nekik a linket és biztassátok őket írják alá bátran. Közös összefogással talán sikerül jó irányba terelni az ügyet. 

Otthon sajnos, mély, fásult, közönyös, félelmekkel teli álomban alszik a magyarok és románok többsége, kevésbé bízva a civil összefogás eredményeiben. A Zöldek által megfogalmazott petíció aláíróinak kb. 1/3-a helybéli lakós, az elején ahogy  a sajtóban megfogalmazták pusztába kiáltott szó volt. Azóta, egyre több fiatal aktvitása, személyes ösztönzése alapján egyre több helyi és román kezdi aláírni, és még mindig kevés.

A Scweighofer is csak a saját korrupt magyar és román politikusaink, hivatalnokaink proaktív, rövidlátó és önérdekeket szolgáló csőgondolkodásának és tetteinek köszönhetően jött be Háromszékre. Pontosan egy RMDSZ-es, 34 éves szenátor által eladott 67,6 hektárra fog épülni, aki a korrupció gyanúja miatt most már lemondott a szenátori mandátumáról. A cégnek egy hasonló méretű fafeldolgozója van Szászsebesen (a környező erdőkben végrehajtottak jó néhány tarvágást), ezen kívül még 4 kisebb. A cég 2003 óta már többször kapott büntetést illegálisan felvásárolt fa miatt is, annak ellenére, hogy folyamatosan azzal kampányolnak, hogy csak "fehér" fát dolgoznak fel.  

Így dolgozik Schweighofer Romániában! Ez vár mostan ránk is?

Ami az évi 800.000 köbméter fakitermelés  (évi 1600 ha erdőből kellene ezt megvalósítsák törvényesen) mellett nagyon rossz: A felépülő teleptől 2,5 km-re van a Rétyí Nyír terület, a Fekete Ügy folyó, és kb 3,5 km hatósugárban a Bodok-Barót hegység. Ezek mind Natura 2000-es területek. Továbbá számos Natura 2000-es területet érint a fakitermelés révén, amelyek a Keleti Kárpátokban vannak. Ilyen a Bálványos, Szent Anna Tó környéke a Csomád hegységben stb.

A térségben amúgy nagyon nagy a famaffia, különböző rangú tisztviselők politikusok által. Ezért a feljelentések a legtöbbször nem a tolvajokat, hanem magát a feljelentőt veszélyeztetik. A Fenntartható Segesvár Egyesület most júniusban fejezte be a Hargita megyei illegális fakitermelést feltáró kutatását, és jelentette meg az alábbi linken elérhető 80 oldalas tanulmányt, és ennek sajtóközleményét. http://www.elore.ro/a-magyarok-segitsegevel-akarjuk-tonkretenni-szekelyfoldet-jelentes-az-erdoirtasokrol-hargita-megyeben/

A kérésük, hogy minél szélesebb körben terjesszük ezt a jelentést. Ha valakinek van lehetősége cikket írni róla, megjelentetni a sajtóban, médiában bárhol, akkor kérdésekért bővebb infóért nyugodtan vegye fel a kapcsolatot Hans Hedrich-el, az Egyesület elnökével, magyarul, németül és angolul egyaránt beszél.

ch3huh23.jpg

NÉGY NYELVEN KÖZZÉTETT SAJTÓKÖZLEMÉNY "Famaffia Székelyföldön" Segesvár, június 26. 2013 - A Székelyföldi Erdőkért - Facebook oldal
http://www.neuerweg.ro/wp-content/uploads/2013/06/raport-mafia-lemnului-harghita-2013.pdf

“A magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet...”
JELENTÉS
a törvénytelen tulajdonvisszaszolgáltatásokról és erdőírtásokról Hargita megye négy településén (Kászonaltíz, Szentegyháza, Csíkrákos, Gyergyóalfalu, Maroshévíz)

"Wir wollen das Szeklerland zerstoeren – mit Hilfe der Ungarn..."
BERICHT
ueber illegale Restitutionspraktiken enteigneter Waelder sowie den organisierten Waldraub in den Ortschaften Plaiesii de Jos/Kaszonaltiz, Vlahita/Szentegyhaza, Racu/Csikrakos, Joseni/Gyergyoalfalu, Toplita/Marosheviz im Kreises Harghita in Siebenbuergen/Rumaenien, mit Betonung der Rolle der Behoerden und einiger Beamter

”We want to destroy Szekelyland – with the help of the Hungarians...”
REPORT
about illegal land restitution practices and illegal forestry in the villages of Plaiesii de Jos/Kaszonaltiz, Vlahita/Szentegyhaza, Racu/Csikrakos, Joseni/Gyergyoalfalu, Toplita/Marosheviz in Harghita county, Transylvania/Romania – with a focus on the role of state authorities and some public servants

”Vrem sa distrugem Tinutul Secuiesc – cu ajutorul ungurilor...”
RAPORT
privind probleme legate de improprietariri si exploatari forestiere ilegale, in unele localitati din judetul Harghita (Plaiesii de Jos, Vlahita, Racu, Joseni, Toplita), cu accent pe rolul autoritatilor statului si a unor functionari publici

2012 augusztusa és 2013 júniusa között egy természetvédelmi-újságírói projekt keretében számos törvénytelenség esetét vizsgáltunk ki a tulajdon-visszaszolgáltatás és a törvénytelen erdőkitermelés területén Hargita megye 4 körzetében.

Vizsgálataink igazolják más újságírók és különböző állami kivizsgáló szerveknek az utóbbi időben végzett hasonló kivizsgálásainak eredményeit, egyes, – minden szinten tevékenykedő köztisztviselőknek,- s rajtuk keresztül az intézményeknek különböző szinteken és módozatokban való implikálódását a törvénytelen erdőkitermelésekben, illetve a törvénytelenségeket végrehajtó tettesek védelmében. Ezek a következő intézményeket jelképezik: Községi tanács, Polgármesteri hivatal, Megyei Tanács, Országos Erdőgazdálkodási Hivatal (Romsilva), Prefektúra intézménye, Rendőrség, DGIPI, Ügyészség, Korrupciót kivizsgáló ügyészség (DNA), Bíróságok, pénzügyi ellenőrző szervek (ANAF), politikai pártok, Parlament, Kormány.

Kivizsgálásaink eredetiségét jelzi, hogy rábukkantunk két kulcsszemélyiségre, akik évek óta a törvénytelenségeket elkövetőket védelmezik. Egyik közülük Hargita megye jelenlegi rendőrparancsnoka Moldovan Radu-Sandu, aki 1989 előtt a csíkszeredai milícián verőlegény volt. A másik személy Mircea Dusa, aki 1989 előtt a maroshévízi (Toplita) pártnál volt pártaktivista, a változások után polgármesterként, 2000 és 2004 között prefektusként, 2004 decemberétől pedig parlamenti képviselőként tevékenykedett, jelenleg Románia hadügyminisztere.

Radu-Sandu Moldovant 2004-ben Mircea Dusa segítségével Hargita megye rendőrparancsnokává nevezték ki, aki cserében tolerálta a volt prefektushoz közelálló cégek törvénytelen erdőkitermeléseit. Így például a feltételezések szerint, csak 2006-2007-ben a Paraul Brici (Ostor pataknál Maroshévíztől délnyugatra) végzett törvénytelen erdőkitermelések 4 millió euró értékű jövedelmét, 2008 végén a szociáldemokrata párt, és természetesen Mircea Dusa választási kampányára használhatták fel. A törvénytelenségek elnézéséért köszönetképpen Mircea Dusa mint belügyminiszter, tábornoki rangra emelte 2012-ben a csíkszeredai rendőrparancsnokot.

2004 és 2010 között Moldovan bűnügyi feljelentésekkel és perekkel zaklatta Cadar Florin maroshévízi rendőrt, akinek a famaffia feltárásában tanúsított magatartása igen kényelmetlen volt a törvénytelenkedők számára. Moldovánnak meghatározó szerepe volt az említett rendőrnek egy év és három hónapra való elítélésében.

A jelentés kritikai megjegyzéseket tesz a következő személyek magatartására vonatkozóan:
– Melles Elődnek, a Gyergyószentmiklósi Erdészeti Hivatal volt vezetőjének a tevékenysége (törvénytelen birtokba helyezések, törvénytelen erdőirtások és egyes munkatársak megfenyegetése)
– Cătălin Mutică-nak a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság igazgatójának a hozzáállása a falopások védelmezéséhez, a halált is okozó törvénytelen vadgazdálkodáshoz többek között 2013-ban is.
– Constantin Strujan Hargita megye volt prefektusa: adócsalás, egy behozatali termékekkel foglalkozó cég tönkretétele, a megállapított kár kb. 3,2 millió RON.
– Valer Dorneanu 2000-2004 között a Képviselőház elnöke, 2005-2006 között a Visszaéléseket, Korrupciót és Kéréseket Kivizsgáló Parlamenti Bizottság elnöke, 2007-2008-ben a Képviselőház alelnöke, 2012-ben a Nép Ügyvédje, 2013-ban Alkotmánybíró: a famaffiával kapcsolatos dossziék egy részének eltüntetése a Képviselőházból, Mircea Dusahoz közel álló cégek törvénytelen privatizációjának a támogatása. Majeczki Izabella, a Gyergyószentmiklósi Bírósághoz tartozó Ügyészség főügyésze sorozatban mentette fel a törvényesség áthágásával Melles Elődöt, Pál Árpád és Nagy István volt képviselőket, Mircea Dusát és másokat.

http://marosvasarhelyi.info/wp-content/uploads/2011/09/szekelyfold_cimer.jpgEzeknek az összetett és régóta tartó gazdasági és közigazgatási szempontból is káros tevékenységsorozatnak nemcsak a környezetre van káros hatása, hanem hátrányosan befolyásolja a jogállamiságot, a helyi közösségek sorsát és a társadalmi élet egészét Romániában.
Megoldásképpen javasoljuk a törvényesség megkövetelését és betartását a hatóságok képviselői által, anélkül hogy figyelembe vennék a törvénytelenségeket elkövetők társadalmi és politikai státuszát.

Asociatia Neuer Weg Egyesulet
Pta. Republicii nr. 16, 505200 Fagaras
Tel. 0752-616128 / 0747-356810
hanshedrich@gmx.de
www.neuerweg.ro

Asociatia Sighisoara Durabila
Fenntarthato Segesvar Egyesulet
str. Caraiman nr. 1, 545400 Sighisoara
Tel. 0752-616128 / 0747-356810
www.sighisoaradurabila.wordpress.com
sighisoara_info@yahoo.com

150140_462726200466700_235147135_n.jpg

964563_490907914315195_1312275349_o.jpg

462579_478526902219963_1195493450_o.jpg

980346_487262391346414_1934855111_o.jpg

         szólj hozzá

Címkék: maffia ausztria természetvédelem székelyföld erdőgazdálkodás faipar réty Románia fafeldolgozás Erdély Holzindustrie Schweighofer famaffia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Erdély pusztításával lenne "környezettudatos" Ausztria - Székelyföld erdői végveszélyben

PPJ         2013.06.12.

http://www.alternativenergia.hu/wp-content/uploads/2013/05/1365567609_4903.jpgUgye az köztudott, hogy Ausztria a környezetvédelem felkent élharcosa, ahol az erdők és a hegyek ökológiai, gazdasági, turisztikai és minden más megfontolás okán, gyakorlatilag sérthetetlenek. Viszont osztrák cégeket az égvilágon semmi sem akadályoz meg abban, hogy országuk határain kívül essenek neki nagyipari méretekben, mondjuk Európa egyik utolsó igazi vadonjának. Jelesül, a Holzindustrie Schweighofer nevezetű cég kívánna gyakorlatilag tarvágást csinálni Kovászna (Erdély, Székelyföld) erdeiben. Ott, ahol egyébként medvék, farkasok, hiúzok, vaddisznók, szarvasok (meg ki tudja még mi minden) élnek, szerény évi(!) 800.000 köbméter fa kitermelése a cél.

A székelyek által csak Schweinhofer-nek nevezett cég Ausztriában rendkívül népszerű, társadalmi és ökológiai szerepvállalásáért. Én is láttam teherautójukat, amin a biopelletet reklámozta. Hányni tudnék...

"Természetesen az itt található kiváló minőségű faanyagra alapozva kialakult a fakitermelés, fafeldolgozás ipara. A terület számos kisvállalkozó faiparosnak, munkásainak és családjaiknak nyújt megélhetést. Ezek a szakemberek és mesteremberek jól ismerik az erdőket, tisztában vannak vele, milyen felbecsülhetetlen értéket jelentenek és ennek megfelelően bánnak a fáival, faanyagával. Hosszú távon gondolkodnak az erdőkben, annak tudatában és szándékában, hogy felnövő generációik is ott élhessenek, megélhessenek." - írja Hlacs Emese a Szegedi Tudományegyetem környezettudomány szak környezetgazdálkodási agrármérnök Msc hallgatója.

Az osztrák Holzindustrie Schweighofer tulajdonosa március 28-án jelentette be Sepsiszentgyörgyön, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó gyárat épít Réty községben, amely 650 alkalmazottal 2014-től évi 800 ezer köbméter fát dolgoz majd fel. Ezzel teljesen tönkrevágva a székelyföldi fafeldolgozó vállalkozásokat!
A beruházás ellen tiltakozott korábban a 150 székelyföldi fafeldolgozó céget tömörítő Arbor szövetség, amely úgy vélte, az évi 800 ezer köbméter fa elvonása és fűrészáruként való kivitele 13300 munkahely megszűnését eredményezi a késztermékeket gyártó romániai faipari vállalkozásoknál.

http://www.sepsiszentgyorgy.info/templates/sepsiinfo/images/peticio_banner.jpg

http://www.magyartudat.com/wp-content/uploads/szekely_erdokert.jpg

Nyilván (szó szerint), mint halottnak a csók, de legalább annyit mindenki megtehet, hogy aláírja a "beruházás" ellen fellépő szervezetek petícióját, itt: http://www.sepsiszentgyorgy.info/index.php?option=com_petitions&view=petition&id=198

Hazai és külföldi sajtó, petíciók:

Tízezer gyertyával készülnek demonstrálni a székelyföldi erdőkért - alternativenergia.hu

Európa utolsó vadonjainak egyike veszhet el Kovásznában - greenfo.hu

A Holzindustrie Schweighofer rétyi befektetéséről a romániai magyar sajtóban
A  Holzindustrie Schweighofer cégről a romániai román sajtóban (Despre Holzindustrie Schweighofer în presa română)

Háromszék Szaharája, a Rétyi Nyír 

Az alábbi linkeken pedig a Transylvanian Wildlife Project által indított aláírásgyűjtő oldalakat lehet elérni, ezeken keresztül már nemzetközi összefogás bontakozik ki Kovászna erdeinek megmentéséért. A Paul White által életre hívott magánkezdeményezés egy elhivatott természetvédőkből álló csapat, akik az Ozsdola környéki erdők vadvilágának feltérképezését, kutatását (nem-invazív módszerekkel), valamint az ott élő emberek hagyományos, természet közeli életmódjának megismerését, megismertetését tűzték ki célul. Munkájukat a National Geographic „Explorers Grant Award”-dal ismeri el és támogatja.http://causes-prod.caudn.com/photos/1D/gF/Q8/ht/l1/jv/t3/ZsC.jpg

Save the forests of Transylvania! - Scoop.it

A Transylvanian Wildlife Project által indított aláírásgyűjtő oldalak:

»» Save the forests of Transylvania!
http://www.causes.com/actions/1749245-save-the-unique-forests-of-transylvania

»» Save the forests of Transylvania!
http://www.thepetitionsite.com/661/043/641/save-the-unique-forests-of-transylvania/#13705822844751&;action=udata&udata=false

http://media.repro-mayr.de/83/569283.jpg

http://b.vimeocdn.com/ts/179/171/179171989_640.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5c/Flugaufnahme_des_Werkes_der_Schweighofer_Holzindustrie_in_Com%C4%83ne%C8%99ti_(Rum%C3%A4nien).jpg

http://www.schweighofer.at/uploads/media/purchase_01.jpg

http://www.allmoldova.com/uimg/Eco/Investitii220807.jpg

         35 hozzászólás

Címkék: ausztria természetvédelem székelyföld erdőgazdálkodás faipar réty Románia fafeldolgozás Erdély Holzindustrie Schweighofer

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark