Bencsik János felszólalása a Paksi Atomerőmű parlamenti vitanapján

PPJ         2015.02.19.

Parlamenti vita „a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról”

2015. Hamvazószerda, Bencsik János felszólalása (Forrás: bencsikjanos.hu)

parlament_pacsuta_greenrblog.jpgMagyar Parlament, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Köszönöm a szót Elnök Úr!

„A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből, és egy maroknyi tőkés társaság és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, melyet egyetlen kényszerítő erő mozgat – a rövidtávú pénzügyi nyereségre való törekvés. Éppen ezért, a saját környezeti erőforrásainál többet fogyasztó országok uralják a nemzetközi gazdaság szabályalkotó folyamatait.” – fogalmaz David Korten, a Harvard egyetem közgazdász professzora.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!

Jól tudom, hogy ma nem az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás országgyűlési vitáján vagyunk, még is engedtessék meg számomra, hogy a paksi atomerőmű kapacitás fenntartását elősegítő törvénycsomag kapcsán, mindannyiunk figyelmét ráirányítsam néhány, a közeljövőben meghozandó döntésünk szempontjából fontos körülményre.
A világ gazdasági erőforrásainak jelentős része egyre kevesebb természetes személy, valamint tőkéstársaság tulajdonaként koncentrálódik. A természeti erőforrások gazdasági javakká történő átalakítását érintő nemzetközi előírások nem a társadalmi erőforrás-gyarapító intézmények, köztük az oktatás és egészségügy megerősítését, hanem a puszta tőkeérdekek érvényesülését szolgálják. Mindezek hátterében pedig az erkölcsfogyatékosság és a pénzbetegség áll.

Mert, ahol a szakralitás eltűnik, ott a Szellem elalszik, s vele együtt a morál is hanyatlik. A szeretet energiájának finom rezgése helyére benyomakszik a pénz energiájának durva zakatolása, a harangzúgás helyét pedig átveszi a kolomp zörgése. A harmóniára való közösségi törekvés helyébe a kevesek átmeneti jólétét biztosító, létrontó törekvés, a természet és társadalom kifosztásának folyamata lép. Olyan globális hatalmi struktúra jött létre, mely egy kézben összpontosítja a kereskedelem, a pénzpiac, a média, s mindezeken keresztül az energetika erőforrásait is.
Kodolányi János az 1943-as Szárszói Konferencián a következőket mondta: „Sajátítsd ki a gondolatközlés eszközeit, sőt teremts új eszközöket, s a szavak inflációját zúdítsd rá a tömegekre. Végül mindent elfogad, amit adsz neki, s mindent odaad, amit kívánsz tőle. Íme, a modern mágia.” S mára mindez meg is valósult.

Tisztelt Országgyűlés!

A kontinensük 70 esztendeig tartó békéjét szavatoló Jaltai Egyezmény, szemeink előtt porladt szét. A globális hatalom most arra törekszik, hogy a potenciális riválisait, és az azok között formálódó együttműködési rendszereket szétzilálja. A leglátványosabb frontvonal ma az Oroszország és Európa között – az elmúlt két évtizedben – létrejött, alapvetően energetikai együttműködési rendszer. A másik kiemelt célpont pedig az Oroszországot, Kínát, Indiát, Japánt, és az iszlám országok egy részét is magába foglaló eurázsiai pólus. Az a konkrét helyzet, amelyben ma vagyunk, globális szinten egyre élesebb birodalmi összecsapások, regionális szinten a közép-európai rendszerváltások kudarca nyomán növekvő feszültségek, lokális szinten pedig a magyar társadalom tehetetlen indulatainak eredőjeként írható le.

Magyarország geopolitikai értelemben „tektonikai törésvonal” közepén – birodalmi érdekek ütközőzónájában – helyezkedik el. Az egyik veszély, ha tudatlanságból, felelőtlenségből, gyávaságból, vagy puszta haszonelvűségből egy hervadó birodalom utolsó csatlósaivá válunk. A másik veszély, hogy a két birodalom között manőverezve, helytelen ön- és geopolitikai értékelésre alapozva, megfontoltságot nélkülöző vakmerőséggel elvétjük a lépést. A Pozsonyi csata, Mohács és Trianon után ismét történelmi jelentőségű, kritikus elágazási ponthoz érkeztünk, s ennek a helyzetnek az ismeretében kell megvizsgálnunk és értékelnünk az előttünk lévő törvénytervezetet is.

greenr_k2.jpgMátrai Erőmű déli-bánya panoráma, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Tisztelt Képviselő Társaim!

Magyarország bruttó villamosenergia termelése 2013-ban 12, 2014-ben pedig további közel 4 százalékkal esett vissza, miközben a fogyasztás növekedése megközelítette az 1 százalékot. A külföldről vásárolt áram részesedése 2013-ban 28, 2014-ben már közel 32 százalékot tett ki. A Paksi Atomerőmű részesedése 37, a hazai lignittel működő Mátrai Erőműé 14.5 százalék volt. Miután a paksi blokkok kapacitásának kihasználtsága megközelítette a 90, a mátrai ligniterőműé pedig a 75 százalékot, nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy e két egység működőképességén múlik hazánk biztonságos villamosenergia ellátása, s ezzel együtt társadalmi, gazdasági működőképessége.

Az előttünk álló évtizedben a villamosenergia felhasználás növekedése évi 1 százalék alatt marad a hatékonyság növekedése miatt. A csúcsterhelés a jelenlegi 6600 MW-ról 2020-ra 6700, 2030-ra 7300 MW közelébe emelkedhet. Ezzel szemben 2020-ra az üzembiztos áramtermelő kapacitásunk 6-7000 MW közé csökken. A kieső kapacitások elméletileg az import növelésével pótolhatóak, de ez az import megkétszerezésével járna, mely egyrészt gondot jelentene az átviteli hálózatok kapacitás oldalán, másrészt a környező országok elöregedő erőműparkja is kiesik a termelésből.

Nem az a kérdés tehát, hogy kiváltjuk-e 2025 után a kiöregedő paksi kapacitásokat. A kérdés az, hogy az ország biztonságos ellátásához szükséges tízezer MW névleges erőművi kapacitásban a paksi régi és új blokkok leszámítása után milyen erőművek maradnak, illetve kerülnek be! Az importszaldó növelése még középtávon sem helyettesítheti kellő biztonsággal a belföldi erőműépítést, mert a szomszédaink sem tudnak olcsóbban termelő erőműveket építeni, mint mi. Már a következő hat évben, ellátásbiztonságunk megőrzése érdekében 1500 MW teljesítményű erőműparkot kell építenünk. Mindez elsősorban megújuló forrásokra alapozva oldható meg, ráadásul az esetleges állami támogatások ebben az esetben az európai szabályokhoz illeszthetők. 2020 után további 2000 MW megújuló-, vagy alternatív – ma még nem ismert technológián alapuló – kapacitás kiépítése válik szükségessé.

Ugyanakkor a megújuló, vagy annak hitt energiaforrások kimerítése is lehetséges lokálisan a túlhasználat által, ezért a megújulók soha nem fogják kiváltani azt a még mindig növekvő energiamennyiséget, amit ma fosszilis energiahordozóból elhasználunk. Ezért ellátás- és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a Mátrai Erőmű 6-800 megawattnyi kapacitásának megújítása, de ezzel együtt is rögzítenünk kell, hogy az energiafelhasználás csökkentésének nincs alternatívája! Meggyőződésem, hogy a 2011-ben elfogadott Nemzeti Energiastratégia célrendszere továbbra is tartható, de nem odázható tovább a Nemzeti Erőmű-fejlesztési Cselekvési Terv elkészítése.

greenr_k1.jpgMátrai Erőmű déli-bánya, Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

Tisztelt Országgyűlés!

A mai napon egy valóban nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági jelentőségű kérdésről vitatkozunk a Tisztelt Ház sokat látott és hallott falai között, de hasonló jelentőségű döntés meghozatalára talán száz esztendővel ezelőtt került sor utoljára. Történelmi a pillanat, s ennek köszönhetően a felelősségünk is. Nincsenek csak jó, vagy csak rossz döntések. Minden döntésnek meg van a maga nyeresége és vesztesége is, mint ahogy a közösséget szolgáló és annak hátrányára váló hozadéka is. Magyarországnak egyszerre van szüksége a hazai előfordulású ligniterőműre, a jól készletezhető fűtőelemekkel működő atomerűműre, és a megújuló erőforrásokra alapozódó technológiák alkalmazására. Az első előnye, hogy hazai erőforrás, hátránya, hogy szennyezi a levegőt; míg a második beruházása sokba kerül, veszélyes technológia, de olcsóbban termel; a harmadik ugyan környezetbarát, de drága, ma még a fogyasztók által megfizethetetlen áramot állít elő. Ezért sem tettük le voksunkat 2011-ben az egyik, vagy másik technológia kizárólagos alkalmazása mellett.

A magyar áramfogyasztók többsége is tisztában van ezzel a kényszerhelyzettel, s ennek tudható be mind a mai napig a nukleáris energia békés célú használatának jelentős mértékű társadalmi támogatottsága. Ugyanakkor a technológia telepítési költségének nagyságrendje, veszélyessége, az elhasznált fűtőelemek végső tárolásának, újrahasznosíthatóságának bizonytalansága megköveteli a minél átláthatóbb, a társadalmat mindinkább bevonó döntés-előkészítést, beruházást és későbbi üzemeltetést. Az elmúlt néhány esztendő kevésbé átlátható kormányzati döntései, továbbá a nemzetstratégiai kérdésekben elengedhetetlen – az ellenzék részéről is meglévő – politikai konszenzus hiányának következtében, a technológia irányában korábban meglévő társadalmi támogatottság erodálódni kezdett.

Tisztelt Képviselő Társaim!

Attól tartok, hogy az előttünk lévő törvénytervezet sem szolgálja a társadalmi támogatottság fenntartását, megerősítését. Annak ellenére sem, hogy számos, az erőmű építésével, továbbá a nukleáris energia békés célú használatával kapcsolatos részletkérdést szakmailag megalapozott módon kíván szabályozni. Egyetértek azzal, hogy a tervezett beruházás adatainak azon része, melynek nyilvánosságra hozatala Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, ne legyen nyilvánosan hozzáférhető. Ugyanakkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy ez kiterjedjen azon adatokra is, amelyek Magyarország tárgyban érintett külügyi tevékenységére és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolataira vonatkoznak. Továbbá aggályosnak tartom azt a bekezdést is, mely szerint üzleti titoknak minősül e törvény alkalmazásában minden olyan adat, tény, információ, amelynek nyilvánosságra hozatala az érintett felek jogos érdekét, így különösen pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét, személyiségi jogát sértené vagy veszélyeztetné. Végül pedig azt is, hogy a megállapodásokat, illetve szerződéseket előkészítő, döntésmegalapozó adatok 15 esztendeig titkosításra kerülnek. Figyelemre méltó és árulkodó az a rövid bekezdés is, mely szerint a beruházással összefüggő létesítési és építési engedélyezési eljárás lefolytatására jogosult hatóság munkáját nemzetközi szakmai tanácsadó testület segíti.

Tisztelt Országgyűlés!

Amint azt már korábban említettem, a Jaltai Megállapodás szavatosságának lejártát követően, a világ újrafelosztása van napirenden. Magyarország geopolitikai értelemben „tektonikai törésvonal” közepén – birodalmi érdekek ütközőzónájában – helyezkedik el. A globális szövetségi rendszer újjászervezése során, geopolitikai réslakó helyzetünkből fakadóan – nem vitatva az euro-atlanti beágyazottságunkkal együtt járó jogainkat és kötelezettségeinket – figyelemmel kell lennünk a formálódó eurázsiai szövetséggel való együttműködésünk lehetőségeire és veszélyeire is.
Számomra úgy tűnik, hogy az előttünk lévő törvénytervezet elismeri hazánk paksi beruházással kapcsolatos geopolitikai manőverezésének kényszerű keretrendszerét, ugyanakkor a nemzetet alkotó magyar társadalmat kizárja e formálódó, történelmi jelentőségű megállapodás átláthatóságából. Miután a paksi atomerőművel kapcsolatos, mintegy négyezer milliárd forintos beruházás egyaránt befolyásolja Magyarország biztonságos és megfizethető energiaellátását, mindenkori pénzügyi és környezeti fenntarthatóságát, továbbá az ebből fakadó környezeti és társadalmi jólétét, s végül az ország szuverenitását, a magyar társadalomnak joga van a szóban forgó beruházással kapcsolatos és az ahhoz kötődő megállapodások megismerhetőségére, s e jogait a Kormány, továbbá az Országgyűlés nemzetbiztonsági szempontokra tekintettel korlátozhatja ugyan, de azoktól teljes egészében meg nem foszthatja.

Köszönöm a figyelmet.

greenr_k3.jpg"Bennünk ég a kék ég", Fotó: Pacsuta Péter János, 2014, GreenR blog

         1 hozzászólás

Címkék: politika nemzet tudomány klíma atomenergia paks ökopolitika fenntarthatóság megújuló energia humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Argentína betiltotta a Procter & Gamble-t!

PPJ         2014.11.08.

6b43b13e8044a6d87bd1d6dd6551cbae_3199.jpgArgentína adócsalással vádolja a világ első számú háztartási termékgyártóját, a Procter & Gamble-t, ezért november 2-án a dél-amerikai ország adóhatósága, az AFIP bevonta a cég működési engedélyét. Forrás: Reuters

Az Argentína elnöki honlapján (www.prensa.argentina.ar) közölt vádak szerint a cég 138 millió dollárral túlszámlázta az importárakat, hogy az adózást elkerülve pénzszivattyút indíthasson kifelé az országból.

"A P&G pénzt szivattyúzott külföldre és a befolyó jövedelmét elrejtette az Argentinának való adózás helyett" - írta a dokumentum.

"Véget kell vetnünk ezeknek a trükköknek, amiket a nemzetközi cégek használnak" - adta hozzá a nyilatkozat.

 A Procter & Gamble 1991 óta működik Argentinában három gyárral és két elosztóközponttal.

Persze vannak ezen merész giga-globál-góliáttal való szembeszállásnak más előzményei is:

Adóbotrányba keveredett a Bunge - 500 millió dolláros adócsalással vádolják Argentínában a magyar áfavisszaélések miatt panaszkodó étolajgyártót.

Első alkalommal járt Putyin Argentínában - Az orosz államfő első alkalommal látogatott Argentínába, ahol Cristina Fernández elnök asszonnyal tárgyalt. Az orosz külügy szerint a térségben Argentína Oroszország első számú stratégiai szövetségese. A hivatalos program után Cristina Fernández vacsorára látja majd vendégül az orosz államfőt, amelyen részt vesz majd Nicolás Maduro, José Mujica és Evo Morales is.

Putyin atomenergetikai megállapodást kötött Argentínában - Putyin és argentin kollégája, Cristina Fernández de Kirchner államfő "az atomenergia békés célú felhasználásában való együttműködés" szentesítése mellett egy kiadatási egyezményt, illetve egy, a médiapolitikai kooperációról szóló okmányt is aláírt. 

Putyin és Kirchner beindította az RT argentin adásszórását - Vlagyimir Putyin orosz és Cristina Kirchner argentin elnök videokonferencia üzemmódban beindította a Russia Today tévécsatorna spanyol nyelvű adásainak argentínai sugárzását.

A Procter & Gamble 175 éve létező cégóriás, 50 fogyasztói márka világvezetője.

brands_P&G.jpg

A P&G-nek annyira sok márkája van, hogy egy képre összevágni az összeset szinte lehetetlen. Nézzük meg jól az alábbi képet. Tegyünk fel magunknak egy egyszerű kérdést. Gondolnánk, hogy mindez egyetlen cégóriáshoz fut össze? Komolyan nem bírjuk ellátni magunkat samponnal, fogkrémmel, mosószerrel és burgonyaszirommal?

p&g1.jpg

És egyébként miért olyan "logikátlan", "elképzelhetetlen" és "összeesküvés" végiggondolni, hogy nyilvánvalóan a cégeket összefogó főcégeknek is vannak összefogó fő-fő-cégei és azoknak is tulajdonosai?! Igen, ezek az embertartás iparának kellékei, gondozni kell a mátrix-jószágokat, kicsit igényesebbek, mint egy átlag marha, de azért csak megfejhető mégis...

A többeknek már ismerős ábrában is ott szerepel a P&G...

global trademarks.jpg

Kinagyítva...global trademarks_P&G.jpg

Éljen Argentína! Végtelenül ragyogjon bátor Napja!

argentina.jpg

         5 hozzászólás

Címkék: politika amerika usa világ világgazdaság putyin atomenergia argentina bunge procter and gamble

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hogyan lehet saját energiánk? A megújuló erőforrások szerepe a gazdaság fejlesztésében

PPJ         2014.05.19.

http://ktf.elte.hu/wp-content/uploads/2012/09/2013_05-Miskolc-02_b-281x300.jpgDr. Munkácsy Béla:  Hogyan lehet saját energiánk? A megújuló erőforrások szerepe a gazdaság fejlesztésében  - fél órás riportvideó a TudásPresszó ScienceCafe jóvoltából.

A Tanár Úr az ELTE TTK honlapján

A Tanár Úr a GreenR eddigi bejegyzéseiben

         szólj hozzá

Címkék: videó energia atomenergia szélenergia energiapolitika geotermikus elte ttk fenntarthatóság megújuló energia energiafüggőség önellátás humánökológia munkácsy béla

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Egy perc néma csend...

PPJ         2014.02.13.

Orbán Viktor 2008-ban a paksi orosz atomról. 2014 - 1 perc néma csend...
Fel nem foghatjuk, hogy a Fidesz szavazóknak hogy törlődhetett a memóriája 2008 óta.

         szólj hozzá

Címkék: fidesz videó orbán viktor energia atomenergia paks energiapolitika ökopolitika fenntarthatóság energiafüggőség választások 2014 roszatom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A kormány energiapolitikája (is) veszélyezteti az ország biztonságát!

PPJ         2012.12.11.

http://energiaskanzen.hu/items/images/cikkek/2012/01/MunkacsyB1(1).JPG"Az „ERRE VAN ELŐRE” egyetemközi energiatervező kutatócsoport egyre nagyobb aggodalommal figyeli a hazánkban hozott energiapolitikai döntéseket." - dr. Munkácsy Béla, adjunktus, projektvezető, ELTE

Sajtóközlemény
Az „ERRE VAN ELŐRE” egyetemközi energiatervező kutatócsoport egyre nagyobb aggodalommal figyeli a hazánkban hozott energiapolitikai döntéseket. Magyarország az energiagazdálkodás környezeti teljesítményét (szennyezését) illetően eddig is az Európai Unió legutolsó helyeinek egyikét foglalta el, de a közelmúltban meghozott döntések olyan helyzetbe sodorják az országot, amelyből már nem nagyon látszik a kiút. Így például a nagy távolságú gázvezeték-rendszer megépítése és az atomerőmű bővítése kapcsán hozott döntések, valamint egyes - alapvetően fosszilis - energiahordozók árának önkényes csökkentése, mind annak a 20. századi szemléletű energiarendszernek az életben tartását eredményezik, amely a természeti törvényszerűségekkel továbbra is szembe helyezkedik, ezért az a 21. században már nem működőképes.
A kétséges mennyiségben rendelkezésre álló külföldi készletekre alapozni egy kétséges biztonsággal és nagy környezeti terheléssel, nem utolsó sorban pedig óriási költséggel működtethető energiarendszert, nem látszik bölcs fejlesztési iránynak - ezzel magyarázható, hogy Európa nyugati térségében az országok döntő többségében nem ebbe az irányba haladnak. Ráadásul az EU hivatalos energiapolitikája is a helyi, megújuló erőforrásokra való áttérés mellett tör lándzsát (amit mint tagállamnak, figyelembe kellene vennie hazánknak is). Ezért aztán a nemzetközi kutatásokat és fejlesztési irányokat illetően egyre meghatározóbbak a decentralizált, helyi erőforrásokra támaszkodó, alacsony környezeti terhelésű és - mind projekt, mind nemzetgazdasági szinten - olcsón működtethető energiarendszerek létrehozására irányuló lépések. Tudomásul kell venni, hogy már a jelenlegi árakkal kalkulálva is versenyképes szinte bármelyik megújuló energiaforrást alkalmazó technológia, így legújabban már a napelemes áramtermelés is, ami felveti azt a kérdést, hogy vajon ki fog igényt tartani a paksi áramra, ha saját forrásból olcsóbban juthatunk hozzá...

Kutatócsoportunk 2011-ben „Erre van előre – Vision 2040 Hungary” címmel nyilvánosságra hozta azt a mintegy 150 oldalas jelentését, amely a hazai viszonyokra igazítva mutatja be ennek az elkerülhetetlen átmenetnek a kereteit. Szakértőink szerint a továbblépés iránya nem lehet más, mint a jelenleginél lényegesen hatékonyabb és a mértékletes energiafelhasználásra építő gazdaság és társadalom létrehozása - ám a jelenlegi kormányzati lépések eredményeként ezzel ellentétes irányú folyamatok fognak bekövetkezni. A másfél éves kutatás során sikerült tovább pontosítani a megújuló energiaforrások hazai potenciáljait, amelyekről elmondható, hogy alkalmasak arra, hogy akár kizárólagosan ezekre építve működtessünk egy, a jelenleginél kevésbé pazarló, hatékony és rugalmas energiarendszert.
Az immár évtizedek óta zajló intenzív kutatások nyomán többek között Dánia, Norvégia, Ausztria és Németország már azt is kinyilvánította, hogy a súlyos kockázatokkal és óriási externális költségekkel üzemeltethető atomerőművek nélkül fogja megvalósítani karbonkibocsátás nélküli (a szenet, kőolajat és földgázt nélkülöző), döntően saját, megújuló forrásokra építő energiarendszerét- már az 21. század első felében. Ennek gyakorlati eredménye, hogy az EU villamosenergia-rendszerének fejlesztésében a megújuló források már több éve dominálnak, 2011-ben az új kapacitások 71,3%-a már megújuló energiaforrást hasznosító erőmű volt, a teljesítmények döntő többségét pedig éppen a hazánkban favorizált atomerőművek tekintetében építették le.

2012. december 11.
„ERRE VAN ELŐRE” energiatervező kutatócsoport
kapcsolat: dr. Munkácsy Béla, projektvezető (munkacsy@elte.hu; 30/3230638)

A kutatócsoport 2010-ben jött létre 23 egyetemi oktató és hallgató összefogásával, azzal a céllal, hogy egy 2050-ig előretekintő alternatív energia-forgatókönyvet dolgozzon ki. Noha bázisa az ELTE Természettudományi Kara, jelenleg közel 40 tagja van az ország számos egyeteméről, így a Corvinus Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Szent István Egyetem, illetve számos más szakintézményből. A csoport informális jellegű, független kutatókat tömörít, semmiféle érdekkör anyagi támogatását nem élvezi, munkájához állami támogatást sem használ fel.

         3 hozzászólás

Címkék: atomenergia elte energiapolitika elte ttk fenntarthatóság humánökológia munkácsy béla

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark