Igaza volt az IPM-nek: mérgező ásványvizet forgalmazott az Auchan!

PPJ         2010.11.30.

eltavolitatta.jpgAz IPM magazin márciusi száma óta tartó kálvária végére értünk.

Igen, vannak mérgező ásványvizek az Auchanban is! November 17-én a Fővárosi Bíróságon elsőfokon a Visegrádi Ásványvíz Kft után az Auchan is pert vesztett az IPM magazin ellen a mérgező ásványvizek témájában.

A magazin munkatársai 2009 decemberében és idén márciusban az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű mérgező arzént és higanyt is találtak. Ezeket az értékeket több akreditált laboratóriumban is megmérték. A mérések hitelességét igazságügyi élelmiszerbiztonsági szakértő is igazolta. Ugyanakkor az Auchan saját előírásait is megszegve nem tud hiteles mérési eredményeket bemutatni arról, hogy az ásványvizek árusításának kezdetekor, 2009-ben megmérte volna a vizek összetételét. Az Auchan ezzel szemben a magazin hiteles mérési eredményeit kétségbe vonta, és több pert is indított az IPM ellen, sőt a nyilvánosságra hozott eredmények tudatában tovább folytatta a rossz minőségű, mérgező termék árusítását.

Az ítélet

A Fővárosi Bíróság az Auchan Magyarország Kft keresetét elutasítva ítéletében megállapította, hogy az IPM szeptemberi számában a „Hogyan került arzén az ásványvizekbe?” című cikkben valós tényeket közölt. Az Auchan Magyarország Kft. által sérelmezett cikk részletei szövegkörnyezetükben objektíven közölték a valós tényeket, és ezek értékelése, saját felfogásuk szerinti megítélése az olvasók joga. Az ásványvizek fogyaszthatóságának kérdésköre közérdeket szolgál, és széleskörű érdeklődésre tarthat számot. A sajtó különleges kötelessége és felelőssége közölni a tudomására jutott, közérdeklődésre számot tartó információkat.

A bíróság megállapította, hogy a magazin nem állított valótlant azzal, hogy az Auchan Magyarország Kft. illetve beszállítója felrúgva a jogszabályi előírásokat nem az engedély szerinti kútból (K-388 sz. kút) nyeri a természetes ásványvizet, hanem valószínűleg egy arzénnal szennyezett, esetleg egy olyan felszíni kútból, amely közel fekszik egy arzénnal szennyezett kúthoz. Ezzel az Auchan komoly veszélynek tette ki vásárlóit.

Az Auchant képviselő ügyvédek és jogtanácsosok serege a tárgyaláson agresszivitásukkal olyan messzire mentek, hogy a tárgyalást vezető bírónőnek figyelmeztetnie kellett őket.

A rendőrség tovább folytatja a nyomozást az Auchan üzleteiben forgalomba hozott rossz minőségű, mérgező termék ügyében.

Forrás: Életforma.hu

         4 hozzászólás

Címkék: tudomány botrány bojkott auchan ivóvíz környezet víz arzén ipm ökotoxikológia interpress magazin

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Jobb a csapvíz, mint egy hormonkezelés?

PPJ         2010.08.31.

Az Index már megint nem tudományos. Az általa felkért laboratórium pedig már megint elhallgatott információkat. (Persze, hiszen így nem tör ki pánik az emberek között, hogy már a csapvíz sem iható.)

Szóval vessétek össze az Index cikkét és ezt a kivonatot, aztán döntsétek el, hogy melyik függetlenebb, megalapozottabb, szakmaibb és tudományosabb! Egy vigyorgó íztesztelőbrigád meg a kamerának pózoló "nagyon hiteles tudós vagyok" köpenyes néni vagy egy szakmailag elismert és környezettudományi diákkonferencián díjazott ökotoxikológus? Ha valaki a víz világnapja alkalmából országos szakmai pályázatot nyer, akkor igen csak jó környezetmérnök!

Egy korábbi bejegyzés hosszú kommentjeként pedig két HVG cikket is bemásoltam már, ami szintén nem azt állítja, hogy minden rendben lenne a vizeinkkel!

Továbbá: "Egy brit felmérés szerint a szennyezett brit folyókban található halak felénél már kimutathatóak az elnőiesedés jelei. Sőt, a hormonhatású vegyi anyagok miatt indokolatlanul sok hermafrodita jegesmedve született a sarkvidéken. S még súlyosabban érinthet minket, hogy az emberek elnőiesedésére is egyre több jel utal. Egy friss kutatási jelentés szerint az elmúlt két évtizedben az USA-beli férfiak tesztoszteron szintje 20 százalékkal csökkent." - a szerző Simon Gergely, környezetkémikus, forrás: a Magyar Diplo Vegyszerek, emberek - és a hormonhatású cumisüveg című cikke

         11 hozzászólás

Címkék: index ivóvíz környezet víz ösztrogén ökotoxikológia ser hajnalka szennyezettség

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

IPM: mérgező ásványvizet forgalmazott az Auchan

PPJ         2010.07.29.

Az Interpress Magazin márciusi ásványvíz tesztje (pdf) jóval nagyobb port kavart, mint azt a szerkesztők gondolták volna. Az eredmény megrázó volt a gyártók számára, szembesülniük kellett az igazsággal, mely szerint nem igaz, hogy nincs egészségesebb az általuk forgalmazott palackozott vizeknél.
 
http://www.interpressmagazin.hu/uploads/borito/marcius.jpg
 

Az IPM mérési eredményeit egyik esetben sem tudták cáfolni, így ezen perek kimenetele előre megjósolható.

Az ásványvíz-teszt eredményei már február végén nyilvánosságra kerültek, mégis ennek tudatában majdnem három hónapig folytatták a mérgező termék forgalmazását.

Hiába a reklámra költött sok pénz, az objektív mérések több cég esetében is ártalmas, gyermekekre mérgező vegyületek jelenlétét igazolták. A viszonylag liberális magyar szabályozásnak sem tudnak esetenként megfelelni, pedig az értékesítés óriási extraprofittal folyik.

Arzén az ásványvízben

Természetesen szinte az összes cég, amelynek termékei tesztünkben ártalmasnak bizonyultak, beperelték szerkesztőségünket hitelrontásért. Viselkedésük valójában érthetetlen, hiszen jóval nagyobb baj is származhat abból, ha valaki súlyos betegséget kap ezektől a vizektől. Mérési eredményeinket egyik esetben sem tudták cáfolni, így ezen perek kimenetele előre megjósolható. A legfelháborítóbb az Auchan Magyarország KFT. viselkedése, melynek palackozott vizeiben igen nagy mennyiségű arzént találtunk, jóval az egészségügyi határérték fölött. Ez a cég több pert is indított ellenünk mindent tagadva (ó, csak nem ugyanúgy viselkednek, mint a dunakeszi tőzegláp ügyében? :D - a szerk.), miközben májusban szép csöndben megszüntette a saját márkás ásványvizeinek forgalmazását. De gondoltak-e arra, hogy addig hány ember egészségének ártottak? Tesztünk eredményei február végén nyilvánosságra kerültek, mégis ennek tudatában majdnem három hónapig folytatták a mérgező termék forgalmazását.

Az első ítélet

Az első per, amely ítélettel zárult, a Visegrádi ásványvizet érinti. Tesztünkből kiderült, hogy túl magas a termék fluorid tartalma, így általános fogyasztásra alkalmatlan, nem mindenki ihatja rendszeresen. A bíróság tesztünk méréseit objektívnek és precíznek találta, de pontosította következtetéseinket. Eszerint a Visegrádi ásványvíz nem mindenki számára mérgező, csak a hét éven aluli gyermekek és a csecsemők számára! Ezt a fogyasztók közül valószínüleg kevesen tudták, aminek egyszerű oka az, hogy a cimkén a törvény szerint fel kellene tüntetni azt, hogy ez a víz a fenti korosztály számára nem ajánlott. Ezt a gyártó mind a mai napig nem tette meg, törvényt szegve ezzel büntetlenül. Ismét a pénz győz az egészség felett? A dolog persze értehető, a családok jelentős részében található gyermek a veszélyeztetett korosztályból, így ki vásárolná meg ezt az ásványvizet? Bízunk benne, hogy a hatóságok kötelezik majd a céget a megfelelő tájékoztatásra.

Forrás: Interpress Magazin

Aki nem, hiszi, annak itt vannak a mérési eredmények:

Bálint Analitika Kft jegyzőkönyve - (PDF dokumentum)

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Takarmányvizsgáló Nemzeti Referencia Laboratórium jegyzőkönyve - (PDF dokumentum)

         13 hozzászólás

Címkék: tudomány botrány bojkott auchan környezet víz ipm ökotoxikológia interpress magazin

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Inni vagy nem inni?

s. o.         2010.01.10.

Meta után ismét Új szerzőt köszönthetek sorainkban, "S. O."-t, aki rögtön kezdésnek egy ivóvíz privatizációs üggyel nyitja sorait. Kellemes informálódást!  - Üdv: Péter

Hogy a szakértői vélemények mennyire eltérőek lehetnek egymástól ugyanazon témában, arra láttunk már példát többször is. Lassan megszokhatnánk, hogy a látszólag egyértelmű dolgok is kétségbe vonhatóak néhány jól pénzelt független szakértő véleménye által.

A dunakeszi „láthatatlan” láp ügye azt példázza, hogy attól, hogy egy terület láp, még nem láp – így foglalhatnánk össze röviden a dolgokat. A „fogyasztásra alkalmatlan” ásványvíz minőségű víz esete csak a felvetődő ellentmondások és tisztázatlan kérdések miatt kerül egy lapra a „nem láp” láppal.

Arzén a vízben

2001-ben megállapították, hogy több mint kétszáz Dél-alföldi településen magas a víz arzéntartalma. Az Európai Unióhoz történő csatlakozással Magyarország vállalta, hogy nemcsak itt, hanem az ország más régióiban is 50 mikrogramm alá csökkentik a literenkénti ivóvíz arzéntartalmát, ennek érdekében indították el az ivóvíztisztító programokat. A Dél-alföldi régióban 2007-re kb. 260 település 1,3 millió lakója volt érintett a rossz minőségű víz által.

Békés megyében két település – Orosháza és Szarvas – különösen híres ivóvizének magas arzéntartalmáról. Az orosházi víz már csak íze miatt is ihatatlan, számtalanszor megtapasztaltam ezt, amikor nagymamámat látogattam meg. E két városba más településekről vezetnek tiszta, ivásra alkalmas vizet, mintegy felhígítva a helyi arzénosat, ezzel csökkentve annak káros anyag tartalmát. Az egyik ilyen „vízszolgáltató” település Csanádapáca. Az itteni víz akár palackozásra is alkalmas lehet, legalábbis az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (közismertebb nevén ÁNTSZ) regionális kistérségi intézete ezt állapította meg.

Palackba vele! (?) - Ellentmondások

A csanádapácai víz tavalyi bevizsgálására egy véletlen folytán került sor. Egy közeli település polgármestere, aki egyben gazdálkodó is, nem használhatta a helyi vizet az állatok itatására annak magas arzéntartalma miatt. A csanádapácai vizet kívánta felhasználni erre a célra, de engedély kellett hozzá, így be kellett vinnie a mintát a kistérségi intézethez. Ott megadták az engedélyt és megkérdezték: „Maga palackoztatni akarja ezt a vizet?” „Én? Nem. Csak a disznókat itatni vele.”

Így hát, mindezt hallva, Csanádapáca polgármestere beadta a palackozásra vonatkozó kérelmet, ehhez azonban nem elég a regionális intézet engedélye, hanem az országos intézet beleegyezése szükséges. A minta leadása után megtörtént a bevizsgálás és megállapították, hogy a víz annyira arzénos, hogy kismamák és gyerekek nem ihatják, zacskós vizet kell fogyasztani, és ez a víz csak mosdásra és mosogatásra alkalmas.

Érdekes fejlemény ez kevesebb, mint egy évvel azután, hogy a vizet ásványvíz- tisztaságúnak minősítették. Érdekes annak fényében, hogy ezzel a vízzel látnak el több települést is, amihez megadták az engedélyt. Még érdekesebb azonban, ha hozzátesszük, hogy a víztisztításra egy francia cég felajánlkozott (persze nem ingyen). Mondanom sem kell: ha a cég megkapja a megbízást, a víz magánkézbe kerül, az árak pedig szükségszerűen megnőnek, nemcsak a tisztítás miatt, valamint senki sem lepődne meg, ha néhány év múlva a polcokon megjelenne a csanádapácai víz, melyből a hasznot persze a francia cég kapná, és nem Magyarország, nem Csanádapáca.

Nem kívánom kétségbe vonni az ÁNTSZ eredményeinek hitelességét, de érdekes, hogy amire a regionális intézet igent mond, arra az országos nemet.

December 26-tól az Európai Uniós szabvány az 50 mikrogramm/literes arzéntartalmat 10 mikrogramm/literre csökkentette. Arról, hogy a csanádapácai víz arzéntartalma ezt a mennyiséget túllépné, egyetlen elemzés sem szól. A legutóbbi felmérés adatai nem érhetőek el az ÁNTSZ oldalain, csak a 2001-es vizsgálatokról tudósítanak. Sem a Vízművek oldalán, sem az ivóvíztisztító programot népszerűsítő honlapon nincsenek információk arról, hol magas az arzéntartalom a vízben, pedig ha valami „közérdekű adat”, akkor szerintem ez az.

Tiszta vizet a pohárba!

Az üggyel kapcsolatos legfőbb probléma az, hogy ugyanazon szakmai szervezeten belül eltérő vélemények vannak egy jelenségről, mely tárgyi eszközökkel, mérőszámokkal pontosan mérhető.  Tehát vagy a mérőeszközök hibásak, vagy a mérés. Esetleg egy év alatt annyira arzénos lett a víz, hogy az fogyasztásra alkalmatlan lett.

Arról is beszélni kellene, mi okozta az eddigi víztisztító programok kudarcát. (http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/arzen-a-vizben-lejart-a-hatarido-278006) Miért került hét évbe egyetlen Excel-táblázat elkészítése, amiben leírják, mi a probléma, és mennyi pénzből lehetne megoldani? Miért egy francia cég ajánlkozik víztisztításra, mért nem valósítjuk meg a tervezeteket, amiket az e feladatok ellátására felállított hivatalos szervezet készített? (http://www.ivovizunk.hu) Ha nem sikerült megtisztítani hét év alatt a vizet, akkor hová tűnt az a pénz, amellyel az Európai Unió Kohéziós Alapja támogatta a projektet? Ha hét év alatt a magyar szervezetnek nem sikerült, akkor a francia cég miért ajánlkozik ennyire buzgón a probléma kezelésére, miért nem riasztja el a hét év kudarca, és miért csak Csanádapácán akar tisztítani? Ha zacskózott vagy palackozott vizet kell innia a Dél-Alföld közel 260 településén élőknek, akkor:

  • 1.      Honnan kapják a vizet?
  • 2.      Milyen cég zacskózná/palackozná?
  • 3.      Hogyan oldanák meg a szállítást?
  • 4.      Milyen cég szállítaná?
  • 5.      Hogyan biztosítanák azt, hogy mindig elegendő mennyiségű víz álljon a lakók rendelkezésére?
  • 6.      Hogyan tudná az önkormányzat kigazdálkodni a vízellátást, ha az önfenntartás is nehezen megy?

Nemcsak szakmai ellentmondásokról van tehát szó, hanem állami kérdésekről is, a dolgok tisztázása tehát sürgetővé válik.

         3 hozzászólás

Címkék: alföld ivóvíz multik arzén ökotoxikológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hormongazdag hűsítők

PPJ         2009.04.03.

Pacsker: vizÖsztrogénnel szennyezett víz van a palackban? Buborékos vagy szénsavmentes? Szinte mindegy. Az ásványvíz sokak által kedvelt szomjoltó. De vajon tényleg annyira egészséges, mint hisszük? Valójában mi van a palackban? Német kutatók ennek néztek utána.

Tovább olvasom ezt az érdekesnek ígérkező hírt...

         szólj hozzá

Címkék: ajánló ivóvíz víz élelem ökotoxikológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása